Search Results

You are looking at 1 - 8 of 8 items for

  • Author or Editor: Jenő Elek x
  • All content x
Clear All Modify Search

Absztrakt

A szerzők egy 52 éves nőbeteg esetét ismertetik, akinél életet veszélyeztető légzési nehézséget okozó struma miatt sürgős tracheostomia történt. A kompressziót okozó pajzsmirigy a későbbiekben eltávolításra került. Mivel az atípusos tracheostoma spontán nem záródott, rekonstrukciót terveztek. Tekintettel arra, hogy a légcső elülső falának folytonosságát egy részen pótolni kellett, supraclavicularis osteocutan lebeny mellett döntöttek. Az a. supraclavicularist felkeresve, a váll területéről vett szigetlebenyt preparáltak, és a clavicula processus coracoideusáról levésett vékony csontdarabbal együtt subcutan tunnelen a defektusba forgatták. A csontdarabot a trachea defektusába öltötték, a lebenyt a stoma helyére fektették. A donorterületet primeren zárták. Az irodalom áttekintése, valamint saját esetük kapcsán javasolják a lebeny szélesebb körű alkalmazását, hangsúlyozva, hogy kiváló esztétikai eredményt ad, és a donorterület zárásához nincs szükség bőrátültetésre.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Ildikó Madurka, Tibor Bartók, Krisztina Kormosói-Tóth, Nóra Schönauer, Jenő Elek, and Ilona Bobek

Absztrakt:

A súlyos akut légzési elégtelenség (ARDS) mortalitása elérheti a 60%-ot. A lélegeztetéssel összefüggő további tüdőkárosodás mértéke csökkenthető alacsony légúti nyomások és térfogatok alkalmazásával. A korszerű lélegeztetés ellenére fennálló hypoxaemia esetében felmerül az extracorporalis membránoxigenizáció lehetősége. A respirációs indikációval végzett kezelések száma világszerte nő, bár hatékonyságuk még nem egyértelműen bizonyított. Beszámolunk az Intézetünkben végzett sikeres, első venovenosus ECMO (VV ECMO-) kezeléssel ellátott ARDS-ről. Hatvanhét éves férfi közösségben szerzett tüdőgyulladásának hátterében Legionellát igazoltak. Empirikus, majd célzott antibiotikumterápia ellenére súlyos ARDS, szepszis alakult ki. Respiráltatással nem sikerült kielégítő oxigenizációt elérni, a hasra fordítás is csak átmeneti javulást hozott. A beteget áthelyezték Intézetünkbe potenciális extracorporalis ’life support’ (ECLS-) terápia céljából. A felvételi vérgáz súlyos hypoxaemiát, enyhe hypercapniát mutatott, PaO2/FiO2: 60, PaCO2: 53 Hgmm, PEEP: 14 Hgmm, PIP: 45 Hgmm respirációs paraméterek mellett. A mellkasröntgenen kétoldali gócos infiltrátumot, a szívultrahangon csökkent balkamra-funkciót (45%), tágabb jobb kamrát láttunk, emelkedett pulmonalis artériás nyomást mértünk (mPAP: 41 Hgmm). Femorojugularis venovenosus ECMO-kezelést indítottunk. Tüdőprotektív (FiO2: 0,5, TV: 3–4 ml/ttkg) lélegeztetés mellett a vérgázértékek az alkalmazott VV ECMO-technika elvárásainak megfelelően alakultak. 8 nap VV ECMO-kezelés után, további 5 nap alatt leszoktattuk a beteget a lélegeztetőgépről. Összességében 21 nap intenzív terápiát követően visszahelyeztük a küldő intézetbe, ahonnan rehabilitációt követően otthonába távozott. A fenti eset ismertetésével szeretnénk felhívni a figyelmet a respirációs indikációjú ECMO-kezelések jelentőségére, hogy ezek a kezelések a külföldi gyakorlathoz hasonlóan nagyobb teret nyerhessenek a hazai intenzív terápiás gyakorlatban. Orv Hetil. 2019; 160(6): 235–240.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: A modern mellkassebészeti műtétek nagy része féloldali tüdőlélegeztetéssel és az operált oldal nyugalomba helyezésével történik úgy, hogy a sebészi feltárás és a beteg oxigenizációja egyaránt megfelelő legyen. A beavatkozás technikai korlátja, ha az intraoperatív gázcsere nem biztosítható: nincs elérhető légút, vagy nincsen elegendő gázcserét biztosító tüdőparenchyma. A lélegeztetés alternatíváját kezdetben a cardiopulmonalis bypass jelentette, napjainkban az extrakorporális membránoxigenizáció (ECMO) használata került előtérbe. Célkitűzés: Az elektív, intraoperatív, venovenosus (VV-) ECMO-val végzett mellkassebészeti műtéteink indikációinak, biztonságosságának, a perioperatív morbiditásra és mortalitásra gyakorolt hatásának retrospektív vizsgálata. Betegek és módszer: A 2014. 04. 28. és a 2018. 04. 30. közötti időszakra vonatkozóan az Országos Onkológiai Intézet számítógépes adatbázisából megállapítottuk, hogy 12 beteg műtéténél használtunk intraoperatív VV-ECMO-t. Eredmények: A betegek átlagéletkora 45 év volt, alapbetegségük 2 esetben benignus, 10 esetben malignus daganat. Az ECMO indikációját 3 esetben extrém súlyos légcsőszűkület jelentette, 4 betegnél korábbi tüdőreszekció miatt az intraoperatív gázcseréhez elégtelen tüdőállomány. 5 beteg esetében mind a légút, mind a parenchyma hiánya képezte az ECMO indikációját. Az apnoe (átlagosan 142 perc) megszakítására nem volt szükség. A VV-ECMO-kezeléssel összefüggő szövődményt nem észleltünk. Intraoperatív halálozás nem történt, a 30 napos perioperatív halálozás 8,33% volt. Következtetés: Technikai inoperabilitás esetén, ha nincs az intraoperatív lélegeztetéshez használható légút, vagy nem áll rendelkezésre elegendő tüdőparenchyma a gázcseréhez, és a kis vérköri vérkeringés fenntartásához elegendő a pulmonalis érmeder, valamint nincs szükség a nagyerek reszekciójára, a VV-ECMO biztonságosan, a vérzésveszély fokozódása nélkül, több órán keresztül pótolja a teljes pulmonalis gázcserefunkciót. A VV-ECMO alkalmazása nem növelte a perioperatív morbiditást és mortalitást. A VV-ECMO alkalmazásával inoperábilis betegek válnak operálhatóvá. Orv Hetil. 2019; 160(42): 1655–1662.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Benkő, Imre Fehérvári, Kristóf Rácz, Orsolya Friedrich, Ildikó Gálfy, Szilárd Török, Ádám Remport, Jenő Járay, Elek Bodor, and Zoltán Szabolcs

Az irreverzíbilis szív- és veseelégtelenségben szenvedő betegeknél terápiás lehetőséget jelenthet az azonos donorból származó, egyidejű, kombinált szív- és veseátültetés. A módszerben rejlő számos előny ellenére csak kevés adat áll rendelkezésre a hosszú távú grafttúlélést és -mortalitást illetően. A szerzők közleményükben beszámolnak a Magyarországon először végzett kombinált szív-vese átültetés során szerzett tapasztalataikról, és irodalmi áttekintésben az eljárás jogosultságát elemzik. – A fiatal, urémiás férfi beteg ischaemiás eredetű dilatativ cardiomyopathiával szívtranszplantációs várólistán szerepelt. Testsúly, testméret, AB0-vércsoport alapján egyező, kadáver donorból eltávolított szívvel és vesével, negatív T-sejt-keresztpróbát követően, transzplantációt végeztek. Először a szív beültetése történt meg, majd a hemodinamikai paraméterek stabilizálódása után azonnal, az egyazon donorból eltávolított vesét transzplantálták. Mindkét műtét technikája megegyezett azzal, amit az izolált szív- vagy veseátültetés során alkalmaznak. A beültetett szív és vese működésének paraméterei gyors javulást mutattak. A beteg több mint egy évvel a kettős szervátültetést követően is kompenzált keringéssel és veseműködéssel, jó általános állapotban, aktív életet él. A bemutatott eset és az irodalmi adatok alapján kijelenthető, hogy a kombinált szív- és veseátültetés alternatívát jelent végállapotú szív- és vesebetegek kezelésében. A mindkét graftnál tapasztalt – az irodalomból ismert – alacsonyabb korai rejekciós arány az immunszuppressziós protokolljukat igazolja, illetve felveti a szervek egymásra gyakorolt protektív hatását is.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Enikő Sárváry, Balázs Nemes, Zsuzsa Gerlei, Ibolya Gaál, Anna Blázovics, Dénes Görög, Gábor Czabai, Elek Dinya, Zoltán Máthé, Marina Varga, Imre Fehérvári, Ferenc Perner, Balázsné Sulyok, Zsolt Pallai, and Jenő Járay

A szerzők a szabadgyök-reakciók dinamikáját vizsgálják a transzplantált betegekben. A szervtranszplantáció előtt álló betegek szervezetében a kóros metabolizmus következtében szabadgyök-felszaporodás figyelhető meg, ezért antioxidáns-kapacitásuk csökken. Amennyiben a beültetett szerv megfelelően működik, a homeostasis szabadgyök-antioxidáns egyensúlya helyreáll. A korai posztoperatív időszakban kialakuló szövődmények (akut rejectio, infekció, akut tubularis necrosis, cholestasis) következtében a szabadgyök-reakciók száma szaporodik. A szerzők részletezik, hogy melyek azok a szabadgyök-folyamatokban részt vevő mediátorok (interleukin-6, C-reaktív protein, szérumamiloid-A, neopterin) és enzimek (dipeptidil-aminopeptidáz, glutation-S-transzferáz, mieloperoxidáz), amelyek változását érdemes vizsgálni a perioperatív szakban, mert jelzi a szabad gyökök felszaporodását. E paraméterek korai posztoperatív monitorozása alkalmas az akut rejectio előjelzésére, az antirejectiós terápia effektivitásának nyomon követésére. A legtöbb, általunk vizsgált paraméter mennyisége szignifikánsan növekszik akut rejectióban és infekcióban a kontrollhoz képest. Az immunrendszer aktiválódását igazolják, de differenciáldiagnózis felállítására nem alkalmasak. Ezek közül kivétel az interleukin-6 szintje, mert infekcióban szignifikánsan nagyobb értéket mértünk, mint akut rejectióban. A veseszövet-károsodás mértékének meghatározását vizeletenzim-meghatározással a beültetendő graftfunkció előjelzésére használtuk. A reaktív oxigén intermedierek károsító hatását a kóros mennyiségben felszabaduló máj- és vizeletenzimek (dipeptidil-aminopeptidáz, glutation-S-transzferáz) is alátámasztják. Megfelelő tesztek kiválasztásával monitorozni lehet a transzplantált betegek műtét utáni szabad gyökös státuszát, illetve antioxidáns szerek adagolásával csökkenteni és ellenőrizni lehet a reaktív oxigén-intermedierek kontrollálatlan felszaporodását.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: József Kas, Attila Csekeő, Csaba Fehér, Luca Karskó, Lóránt Kecskés, Miklós Molnár, Attila Vágvölgyi, János Tamás Varga, Antal Bede, Zsolt Rozgonyi, János Fillinger, Ibolya Soltész, Jenő Elek, László Agócs, Ferenc Rényi-Vámos, and Ákos Kocsis

Absztrakt:

Bevezetés: A komplettáló pneumonectomia (KP) a maradék tüdőszövet teljes eltávolítása az azonos oldali korábbi tüdőreszekciót követően. A standard pneumonectomiához viszonyítva magasabb mortalitással és morbiditással jár. Közleményünkben e műtéti típus javallatát és a perioperatív eredményeit tekintjük át. Módszer: 15 év alatt végzett KP‑műtéteink perioperatív eredményeit visszatekintően vizsgáltuk kórlapi adatok, műtéti leírás és szövettani leletek alapján, a javallatot három csoportra osztva: a korai posztoperatív szak szövődményét elhárító (mentő: mKP), szövettani lelettel igazolt inkomplett (patológiai: pKP) és a késői posztoperatív szakban végzett (konvencionális: kKP) műtétek. A szövődmények besorolását nemzetközi skála alapján végeztük. Eredmények: 102 beteg összegzett műtéti morbiditása 70,5% (minor: 36,27%, major: 34,23%), mortalitása 16,6%. Műtét alatti halálozás nem fordult elő. mKP: 24 beteg (18 férfi, 6 nő, 46–77 év, átlag 61,7 év). Időintervallum: 10,87 nap (0–32 nap). Javallatok: széteső vagy tályogos tüdő (8 eset), hörgősipoly (5 eset), anasztomózis-elégtelenség vagy -elzáródás (3 eset), masszív vérköpés (3 eset), mellüregi vérzés (2 eset), tüdőtágulási képtelenség (3 eset). Teljes morbiditás: 79,19%. Kilenc beteget vesztettünk el (37,5%). pKP: 7 beteg (5 férfi, 2 nő), 45–66 év (átlag: 56,3 év). Első műtét: 6 lobectomia, 1 bilobectomia. Időintervallum: 1–5 hónap (átlag: 2,84 hónap). Három beteg szövődmény nélküli, négy anaemia transzfúzióval, egy empyema fenesztrációval, egy exitus (14,28%) mellüregi elvérzés miatt. Négy betegnél nem volt tumor a kivett tüdőszövetben. kKP: 71 beteg (27 nő, 44 férfi, 29–79 év (átlag: 60,3 év). Időintervallum: 34 nap és 40 év között (átlag: 6,7 év). A korábbi műtét szövettana: primer tüdőtumor (64 beteg), más szervi daganat tüdőáttéte (1 beteg), bronchiectasia (1 beteg), tuberkulózis (5 beteg). A kKP javallata: késői hörgősipoly (2 beteg), igazolt daganat vagy gyanúja (65 beteg), egyéb (4 beteg). Szövettani leletek primer tüdőtumor-előzménnyel: 32 új tumor, 15 helyi recidiva, 9 áttét, 2 áttét vagy recidiva, 7 nem malignus. Szövettani leletek nem malignus előzménnyel: 3 új daganat, 1 tbc, 2 krónikus gyulladás. Teljes morbiditás (76,2%), 30 napon belüli és kórházi mortalitás (9,8%). Következtetések: Az mKP jár a legnagyobb morbiditással és halálozással, de a betegnek többnyire nincs más esélye a gyógyulásra. Az inkomplett tumorreszekció javallatával 10 éve már nem végzünk reoperációt. A kKP-műtéteink morbiditása nemzetközi összehasonlításban magasnak, a halálozás átlagosnak értékelhető.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: József Kas, Levente Bogyó, Attila Farkas, Csaba Fehér, Áron Ghimessy, Balázs Gieszer, Luca Karskó, Lóránt Kecskés, Viktor Lungu, László Mészáros, Miklós Molnár, Petra Németh, Ágoston Pataki, Péter Radeczky, Róbert Szegedi, Bernadett Tallósy, Klára Török, Attila Vágvölgyi, Csilla Rózsa, Katalin Török, Sámuel Komoly, Jenő Elek, János Fillinger, László Agócs, Ferenc Rényi-Vámos, and Ákos Kocsis

Összefoglaló. Bevezetés: A myasthenia gravis javallatával végzett csecsemőmirigy-eltávolítás sebésztechnikai szempontból lényegesen megváltozott az elmúlt közel 30 évben. A standard műtétnek számító transsternalis és transcervicalis thymectomia mellett elterjedt a videoasszisztált thoracoscopos sebészeti (VATS), később pedig a robot sebészeti megoldás is. Két intézetünkben 2011–2012-ben vezettük be a VATS thymectomiát. Módszer: A többféle technikai megoldás közül a mediastinumot a jobb mellüreg felől megközelítő utat választottuk. Eleinte 3, később 2 pontos perimammaris portot készítettünk a thymus elérésére a beteg háton fekvő helyzetében. Minden esetben ultrahangos vágóeszközt alkalmaztunk. Kiterjesztett thymectomiára törekedve a perithymikus zsírszövetet is eltávolítottuk, szélesen megnyitva a bal oldali mellüreget is. A betegek kiválasztásában az átlagos testsúlyú vagy soványabb betegeket részesítettük előnyben. Eredmények: 8 év és 4 hónap alatt 92 beteget műtöttünk a fenti módszerrel thymoma nélküli myasthenia gravis alapbetegséggel. 20 férfi és 72 nő. Átlagéletkor 33,1 év (19–75 év). A műtéti idő 35–160 percig terjedt, átlagosan 82,3 perc volt. A tömegesebb mediastinalis zsírszövet néhány betegnél nehezítette a tájékozódást és a maradéktalan eltávolítást. Műtét alatt 4 esetben érsérülés és 3 ellenoldali tüdősérülés következett be. Két konverziót végeztünk (1-1 sternotomia és thoracotomia). Idegsérülés nem történt. Tíz beteg igényelt néhány órás művi lélegeztetést a műtét után, a többi beteget a műtőasztalon extubáltuk. Reintubáció, tracheostomia, légzési elégtelenség, műtéti halálozás nem volt. Az intenzív ápolási idő átlaga: 1,1 (0–11) nap. A teljes kórházi ápolási idő átlaga: 4,8 (3–15) nap. A drenázsidő 1–4 nap, átlagosan 1,16 nap. Két beteg (2,41%) halt meg a műtétet követően 1 és 5 éven belül. További 81 beteg 12–108 (átlag: 48) hónapos követése során a myastheniás állapotban 21 (25,3%) betegnél komplett, 4 (4,82%) betegnél gyógyszeres remisszió, 20 (24,1%) betegnél minimális manifesztáció, 28 (33,73%) betegnél egyéb javulás volt megállapítható. 4 (4,82%) beteg állapota változatlan maradt, 4 (4,82%) betegé pedig romlott. Következtetés: A VATS thymectomia teljesen új utat jelent a transsternalis módszerben járatos sebészek számára. A tömegesebb mediastinalis zsírszövet nagyon megnehezíti a műtétet. A perioperatív szak nagyon kedvező a betegek számára, és a késői eredmények is elfogadhatóak. Kérdéses, hogy a thymus minden esetben maradéktalanul eltávolítható-e ezzel a módszerrel.

Summary. Introduction: Surgical technique of thymectomy performed for treatment of myasthenia gravis has considerably changed in the last almost 30 years. In addition to standard interventions – transsternal and transcervical thymectomy –, video-assisted thoracoscopic interventions (VATS), later on robotic surgery came into general use. In our two institutions, we apply VATS thymectomy since 2011. Methods: There are several different surgical techniques for this purpose; we approached the mediastinum through the right thoracic cavity. We prepared initially 3, later on 2 perimammal ports for the access of the thymus; the patients were in supine position during surgery. We used an ultrasonic cutting device in all cases. In order to perform extended thymectomy, we removed the fatty tissue around the thymus and opened widely the left thoracic cavity, too. During patient enrollment, we preferred patients with normal or lower body weight. Results: During 8 years and 4 months, we operated on 92 patients using this method for myasthenia gravis without thymoma; there were 20 male and 72 female patients at the age of 33 years on average (19–75 years). Duration of surgery was 35–160 minutes, 82.3 minutes on average. The bulky fatty tissue around the thymus made the orientation and the complete removal more difficult in a few patients. We experienced vascular injury in 4 cases and injury of the contralateral lung in 3 cases. Conversion was necessary in 2 cases (1 sternotomy and 1 thoracotomy), there were no nerve injuries. Assisted ventilation was necessary in case of ten patients in the postoperative period for a few hours; all other patients were extubated on the operating table. There was no need for repeated intubation and tracheostomy; there was no respiratory insufficiency and perioperative mortality. Duration of ICU care was 1.1 days on the average (0–11 days), that of the total hospital care 4.8 days on average (3–15 days). Duration of thoracic drainage was 1.16 days on average (1–4 days). Two patients (2.41%) died within one and five years after surgery. During 12–108 months (48 months on average) follow-up of 81 patients, 21 patients (25.3%) suffering from myasthenia total recovery was observed, pharmacologic remission was achieved in 4 patients (5.3%), minimal manifestation remained in 23 patients (24.1%), while in 28 patients (33.73%) other improvement was observed. The status of 4 patients (4.82%) remained unchanged and that of 4 patients (5.3%) worsened. Conclusion: VATS thymectomy represents a completely new surgical method for surgeons having experience in transsternal surgical technique. Bulky mediastinal fatty tissue makes surgery very difficult. The perioperative period is advantageous for the patients and also the long term follow-up results are acceptable. It is questionable that the thymus can be completely removed with this method in all cases.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Gieszer, Péter Radeczky, Áron Ghimessy, Attila Farkas, Kristóf Csende, Levente Bogyó, Levente Fazekas, Nóra Kovács, Ildikó Madurka, Ákos Kocsis, László Agócs, Klára Török, Tibor Bartók, Tamás Dancs, Nóra Schönauer, Krisztina Tóth, József Szabó, Noémi Eszes, Anikó Bohács, Krisztina Czebe, Eszter Csiszér, Sándor Mihály, Lajos Kovács, Veronika Müller, Jenő Elek, Ferenc Rényi-Vámos, and György Lang

Absztrakt:

Magyarországon az első tüdőtranszplantációt 2015. 12. 12-én végeztük el az Országos Onkológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem együttműködésével. Cikkünkben az elmúlt két és fél év eredményeit összegezzük. 2018 augusztusáig 55 tüdőtranszplantációra került sor. Az adatfeldolgozást retrospektív módszerrel végeztük. A várólistára helyezés a Tüdő Transzplantációs Bizottság javaslatára történt. A donortüdők agyhalott donorokból származtak. A posztoperatív gondozás a Semmelweis Egyetemen folytatódott. 2015. 12. 12. és 2018. 07. 31. között 76 szervkivételen vettünk részt: 45 magyar, 23 Eurotransplant-, 8 Eurotransplanton kívüli országban, ezekből 54 kétoldali és 1 egyoldali tüdőtranszplantáció valósult meg. A műtéteket egyoldali (n = 1), kétoldali thoracotomiából (n = 1) vagy ’clamshell’ betolásból (n = 53), venoarterialis extrakorporális membránoxigenizáció-támogatással végeztük. Három esetben az extrakorporális membránoxigenizáció-támogatást a posztoperatív szakban prolongáltuk, másik két betegnél extrakorporális membránoxigenizáció-bridge terápiát követően végeztük el a transzplantációt. Egy kombinált tüdő-vese transzplantáció is történt. A recipiensek alapbetegsége krónikus obstruktív tüdőbetegség (n = 28); fibrotizáló tüdőbetegség (n = 8); cystás fibrosis (n = 12); elsődleges pulmonalis hypertonia (n = 2); histiocytosis-X (n = 1); bronchiectasia (n = 2); lymphangioleiomyomatosis (n = 1) és bronchiolitis obliterans szindróma miatti retranszplantáció (n = 1) volt. Átlagéletkoruk 47,5 ± 15,18 év volt. A legfiatalabb beteg 13 éves volt. A várólistán 12 beteg hunyt el. A betegek átlagosan 24,6 ± 18,18 napot töltöttek az intenzív osztályon. A korai posztoperatív időszakban 2 beteget vesztettünk el. Tartós lélegeztetési igény miatt tracheostomát 13 esetben készítettünk. A betegek 1 éves túlélése 82,96% volt. A hazai tüdőtranszplantációs programban gyorsan emelkednek az esetszámok, ami más centrumok indulásához képest kivételes eredmény. A szövődmények és halálozások aránya más, nagy esetszámú centrumok számainak megfelel. A jövőben a várólista bővítését, az esetszámok további növelését, és az ’ex vivo lung perfusion’ (EVLP-) rendszer használatának bevezetését szeretnénk megvalósítani. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1859–1868.

Open access