Search Results

Háttér és célkitűzések: A szocioökonómiai szempontból hátrányos helyzetben felnövő gyermekek az élet számos területén, köztük az olyan kognitív készségek fejlődésében is, mint a végrehajtó funkciók mutatnak elmaradást a magasabb társadalmi osztályú családok gyermekeihez képest. Feltételezhető, hogy ezen jelenség hátterében álló egyik mechanizmus az, hogy ezek a gyermekek fokozottabb káros stresszhatásoknak vannak kitéve az életük során. Jelen ta.nulmány célja az volt, hogy magyarországi mintán tanulmányozzuk a szocioökonómiai helyzet egyes komponenseinek és a végrehajtó funkcióknak a kapcsolatát óvodás korú gyermekek esetében, illetve a kortizolhormonszint (mint a stressz indikátora) ezen kapcsolatban játszott szerepét.

Módszer: A kutatás során négy különböző óvodából toboroztunk szocioökonómiai szempontból heterogén mintát. Az elemzéseket 76 résztvevő (45 fiú, 31 lány, életkoruk 52-83 hó, átlag életkoruk 70,85 hó) adatai alapján végeztük: A szocioökonómiai státuszra vonatkozó információkat szülőktől gyűjtöttük kérdőíves módszerrel, a gyerekek végrehajtó funkcióit számítógépen végzett neuropszichológiai tesztekkel (Corsi-kocka, Go/ No-Go, Hearts and Flowers) vizsgáltuk, a gyerekek stresszszintjére pedig a kortizolhormonszintjük (reggeli nyálminta, ELIZA-módszerrel történő elemzés) alapján következtettünk.

Eredmények: Az eredményeink összhangban vannak a korábbi szakirodalmak következtetéseivel, miszerint az általunk mért szocioökonómiai helyzet komponensei közül csak a szülői iskolázottság mutat szignifikáns kapcsolatot a gyermek végrehajtó működéseivel, a csaád bevétele nem. Továbbá a kortizolhormonszint részleges mediáló hatással van ezen változók kapcsolatára.

Következtetések: Megalapozottan feltételezhetjük tehát, hogy a fokozott stressz az egyik tényező, amelyen keresztül a szocioökonómiai helyzet befolyással van a gyermekek kognitív készségeire, azonban további faktorok is meghatározóak lehetnek.

Background: Socioeconomically disadvantaged children lag behind in several areas of life, including the development of cognitive skills like executive functions, as compared to children living in higher social classes. It can be assumed that one ofthe underlying mechanisms behind this phenomenon is that these children are exposed to an increased amount of adverse stress throughout their lives. The aim of the present study was to examine the relationship between the components of socioeconomic status and executive functions in a Hungarian sample of preschool children, and the role ofcortisol hormone levels (as an indicator of stress) in this regard.

Methods: We recruited a socioeconomically diverse sample of children from four different preschools. The analyses reported in the present study were performed based on data from 76 participants (45 male, 31 female, a.ge mnge 52-83 months, mean age 70,85 months). Information regarding the socioeconomic status was collected from parents by questionnaires, children’s executive functions were measured by computerized neuropsychological tests (Corsi Block, Go/No-Go, Hearts and Flowers), and their stress level was assessed by cortisol hormone levels from saliva samples (morning sampling, measured by ELISA method).

Results: Our results are in line with previous findings showing that it is only parental education that has a significant relationship with the executive functions ofchildren, while family income does not. In addition, cortisol hormone levels were found to partially mediate the relationship between parental educational level and children’s executive function capacities.

Conclusions: We can conclude that increased stress is one of the mechanisms through which socioeconomic status influences children’s cognitive skills, but other factors may also be determinants.

Összefoglaló. A COVID–19-vírusjárvány miatt 2020 márciusától júniusáig bevezetett iskolai digitális munkarend az oktatási rendszer minden résztvevőjét számos új feladat elé állította. Feltételezzük, hogy különösen nagy kihívást jelenthetett a hátrányos helyzetű családok számára (Jakab 2020). Jelen tanulmányban egy kérdőíves kutatás eredményeit mutatjuk be, amelyben azt vizsgáltuk, hogy a szocioökonómiai státusz, a háztartási rendezettség, a családi rutin, valamint a gyermek tanulásba tett erőfeszítése közül mely tényezők jelzik előre az iskolai digitális munkarendben a tanulási sikerességet. A mintát középosztálybeli és hátrányos helyzetű, romatelepen élő, alsó tagozatos gyermeket nevelő felnőttek alkották. A hierarchikus lineáris regresszió eredményei azt mutatják, hogy a szocioökonómiai státusz önmagában nem szignifikáns prediktora a tanulási sikerességnek, azonban a tanulási erőfeszítés, a háztartási rendezettség és a családi rutin igen. A fenti eredmények – habár pusztán összefüggéseket és nem feltétlen kauzális kapcsolatokat mutatnak – alátámasztják, hogy hátrányos helyzetű gyermekek feltételezhetően sikeresen támogathatók a távoktatásban való eredményes részvételben egy, a fenti változókat célzó, intervencióval.

Summary. Because of the COVID-19 pandemic, the education system switched to digital distant learning education from March to June 2020. These changes posed a number of new challenges to students, teachers and parents alike. We assume that disadvantaged families were in an even more vulnerable position (Jakab 2020). Thus, we aimed to conduct a study to examine whether and how certain factors, including socioeconomic status, household chaos, family routine, and children’s learning effort affected learning success during this period of homeschooling. The sample consisted of high/middle-class and disadvantaged (living in a Roma settlements) caregivers of 1st–4th grader children. Our results indicate that socioeconomic status alone was not a significant predictor of learning success, however, learning effort, household chaos, and family routine were found to be important predictors. These results – although purely correlational – might suggest that a targeted intervention can be expected to effectively help disadvantaged children adapt to and succeed in a digital distant learning education setting.

Absztrakt

A 48 éves nőbetegnél 2006-ban pleuralis folyadék, hasi fájdalom és ascites miatt indult kivizsgálás során a panaszok és tünetek hátterében előrehaladott stádiumú ovariumcarcinoma igazolódott, amely miatt hysterectomia és kétoldali adnexectomia történt. A szövettani vizsgálat FIGO IIIB stádiumú papillaris adenocarcinomát mutatott. Posztoperatívan a standard, 6 ciklus taxol-carboplatin kezelésben részesült. 2008-ban retroperitonealis nyirokcsomó-metasztázisok miatt reindukciós taxol-carboplatin kezelés indult, azonban progresszió miatt hamar kezelésváltás vált szükségessé. Ezt követően még hatféle kemo- vagy biológiai terápiás kezelésben részesült, köztük a hetedik vonalban off-label megigényelt FOLFOX-4-kezelés. A FOLFOX-4-terápia mellett is jelentős regresszió igazolódott, a progressziómentes túlélés mintegy 9 hónap volt. A váltott kezelések során a beteg mindvégig kielégítő általános állapotban volt, lényegében tolerálható mellékhatások mellett. A teljes túlélés 98 hónapnak bizonyult. Az eset jól mutatja a személyre szabott, váltott kemoterápiás kezelés sikerességét már a diagnózis idején is előrehaladott állapotú petefészek-daganatnál is. Orv. Hetil., 2016, 157(44), 1769–1773.

A bélelégtelenségben szenvedő betegek az 1960-as évek vége óta részesülhetnek tartós otthoni parenteralis táplálásban a világ számos országában. Hazánkban a jelenleg is érvényben lévő jogi szabályozás és finanszírozási rendszer a bélelégtelenségben szenvedő, de családi körben élni tudó, sőt megfelelő körülmények között akár munkaképes betegeknek ez az ellátása kizárólag fekvőbeteg-ellátási körben lehetséges. A rendszer ezért rendkívül gazdaságtalan, szükségtelenül foglal le kórházi ágyakat, és ellentétes az európai gyakorlattal. Az elmúlt évek publikációi alapján a szerzők áttekintik a tartós otthoni parenteralis táplálásban részesülő betegek várható élettartamát, életminőségét, a parenteralis tápláláshoz kapcsolódó szövődményeket, illetve a világszerte alkalmazott rendszereket. A tartós táplálás költségeit a nemzetközi adatok alapján magyar viszonyokra vetítve becsülik meg. Az otthoni parenteralis tápláláshoz szükséges szaktudás Magyarországon is maradéktalanul rendelkezésre áll; a szükséges készítmények, technikai felszerelések a magyar piacon is hozzáférhetők. A táplálásterápia iránt elkötelezett hazai szakemberek ezért hivatalos szakmaközi együttműködést kezdeményeztek a tartós otthoni parenteralis táplálás eddig mostohán kezelt kérdésének rendezése érdekében, a rutinszerű otthoni parenteralis táplálás rendszerének kialakítására.

Az akut pancreatitis dinamikusan változó, gyakran progresszív kórkép, amelynek 14–20%-a az intenzív terápiás ellátást igénylő súlyos heveny hasnyálmirigy-gyulladás csoportjába tartozik, az akutan vagy több fázisban, elhúzódóan kialakuló többszervi elégtelenség, illetve többszervi diszfunkció miatt. Szisztémás irodalomkereséssel áttekintettük az elmúlt öt évben e tárgykörben megjelent közleményeket. A prognózis felállításában elsősorban a szisztémás gyulladásos válaszreakciónak, a többszervi elégtelenségnek és a többszervi diszfunkciónak van szerepe, amelyre az állapotfelmérő skálák alkalmasak (Acute Physiology and Chronic Health Evaluation, Glasgow Prognostic Index, Sepsis-related Organ Failure Assessment, Multi Organ Dysfunction Syndrome Scale, Ranson Scale). Ezek mellett a klinikai jeleknek [életkor, társbetegség(ek), tudatzavar, elhízás] és a laboratóriumi vizsgálatoknak (szérumamiláz, -lipáz, C-reaktív protein, -prokalcitonin, -kreatinin, karbamid-nitrogén, -kalcium) fontos kiegészítő prognosztikai jelentősége van. A korai szervi elégtelenség fennállásával növekszik a késői lokális szövődmények és a halálozás aránya. Az intenzív osztályos kezelés lehetővé teszi a megfelelő klinikai észlelés és eszközös monitorozás mellett a szövődmények korai felismerését és ennek alapján a célzott terápia bevezetését. A kezelés célja a szisztémás gyulladásos válaszreakció, a többszervi elégtelenség és diszfunkció progressziójának gátlása és a szervezet kompenzatorikus gyulladásellenes válaszreakciójának beindítása. A pancreas exokrin működésének csökkentése a teljes per os táplálás 24–48 órás megszüntetésével javasolt, a proteázgátlók hatásossága vitatott. Lényeges a szervi elégtelenségek korai felismerése és kezelése, valamint az intravascularis volumen rendezése, fenntartása, a folyadékresuscitatio, ezzel a stabil hemodinamika biztosítása és a mikrocirkuláció javítása. Alapvető az adekvát oxigenizáció fenntartása, korai oxigénadagolás, szükség esetén korai intenzív lélegeztetés bevezetése, emellett az elektrolit- (szérumkalcium) és sav-bázis, valamint cukorháztartás szoros kontrollja, illetve a megfelelő fájdalomcsillapítás (szisztémás, epiduralis). A mesterséges táplálás kulcspontja a korai enteralis táplálás és immunonutríció. Az inflammációs mediátor etiológiai szerepének ismeretében a kezelésben szerepet kap a gyulladásos reakció csökkentése és a koagulációs kaszkád modulációja (aktivált protein C). A komplex terápia lényeges része megfelelő javallat alapján az aktivált enzimek és toxinok eltávolítása (hemofiltráció, plazmaferézis) és az antimikrobás profilaxis, illetve kezelés, valamint a thromboembolia-profilaxis. Az akut fázisban szükségessé válhat a megnövekedett intraabdominalis nyomás csökkentése. Intenzív protokoll alkalmazásával és interdiszciplináris együttműködéssel a súlyos heveny hasnyálmirigy mortalitása 30%-ról 10%-ra csökkenthető.

Hazánkban a koponya-agy sérülésekkel kapcsolatos epidemiológiai és klinikai adatok meglehetősen hiányosak. A Magyar Neurotraumatológiai Társaság célul tűzte ki, hogy átfogó tanulmányt készít a hazai súlyos koponya-agy sérültek számáról, halálozásáról, ellátásának szervezettségéről, a használatos diagnosztikus és monitorizálási lehetőségekről, valamint a meglévő klinikai gyakorlatról. Kérdőíves módszerrel az egész országra kiterjedő, a 2001-es év adataira vonatkozó retrospektív és három hónapos, prospektív esetelemző adatgyűjtést végeztek a 2002-es évben. A helyszíni ellátás és a szállítás adatainak rögzítését az Országos Mentőszolgálat központilag szervezte meg, míg a kórházi ellátási adatok összegyűjtése regionális koordinátorok és kórházi adatközlők hálózatával történt. A válaszolók az ország kórházi neurotraumatológiai ellátásának 76%-át fedték le. A koponya-agy sérültek évi száma közel 14 000; 71,3%-uk az enyhe, 19,4%-uk a közepes, 9,4%-uk a súlyos kategóriába tartozott. A prospektív adatok szerint a kórházakba súlyosként került koponya-agy sérültek 55%-a, a másodlagosan súlyossá vált sérültek 35%-a halt meg az akut ellátás során, ami jóval magasabb, mint a világ fejlett részén közölt halálozási adatok. Ennek hátterében a prehospitális és a hospitális ellátás közötti kommunikációs zavar, a definitív ellátásig, illetve az első CT-vizsgálatig eltelő extrém hosszú idő, illetve az áll, hogy a magyar és a nemzetközi ellátási irányelvek nem kerülnek széles körben alkalmazásra.

A kijelölt centrumokban gondozott rövidbél-szindrómás betegek otthoni parenteralis táplálásterápiája 2013 januárjától Magyarországon is finanszírozott. A szerzők a rövidbél-szindrómás betegek diagnosztikai kérdéseit, kezelését, táplálásterápiáját ismertetik a személyre szabott orvoslás elvei szerint. A rövidbél-szindróma legsúlyosabb tünetei jejunostomás betegeknél alakulnak ki, akiknek kezelését külön tárgyalják. Részletesen bemutatják az otthoni parenteralis táplálás módszerét és annak lehetséges szövődményeit, kimenetelét, valamint a maradék bél adaptációját. Ismertetik saját centrumuk működését, ahol 12, otthoni parenteralis táplálás módszerével kezelt rövidbél-szindrómás beteg gondozását végzik. A kezelt betegek átlagéletkora 51,25 ± 14,4 év, 5 nő és 7 férfi. Otthoni parenteralis táplálásuk kezdetekor testtömegindexük 19,07 ± 5,08 kg/m², vázizomtömegük 25,7 ± 6,3 kg és testzsírtömegük 14,25 ± 8,55 kg volt, jelenleg testtömegindexük 20,87 ± 3,3 kg/m², vázizomtömegük 26,45 ± 5,38 kg és testzsírtömegük 11,77 ± 2,71 kg. A rövidbél-szindróma hátterében 4 betegnél daganat, 4 betegnél bélischaemia, 3 betegnél műtéti szövődményként kialakult állapot, 1 betegnél Crohn-betegség és 1 betegnél Crohn-betegség és daganat állt. Orv. Hetil., 2014, 155(51), 2054–2062.

A hipofízis adrenokortikotropin-termelő adenomája okozta Cushing-kór és az ectopiás Cushing-szindróma elkülönítése a hagyományos hormonvizsgálatok és a képalkotó vizsgálatok segítségével nem mindig lehetséges. A két betegség elkülönítésének aranystandardja napjainkban a sinus petrosus inferiorok szelektív katéterezése (IPSS) során nyert vérmintákból történő ACTH-meghatározás. A szerzők 1999 és 2005 között 34 Cushing-szindrómás betegen összesen 41 alkalommal végeztek IPSS-t, akiknél a dinamikus hormonvizsgálatok és a képalkotó vizsgálatok alapján az ACTH-dependens Cushing-szindróma okát nem lehetett egyértelműen megállapítani. A beavatkozás szenzitivitásának meghatározásakor 25 beteg 31 vizsgálatának eredményét értékelték, akiknél a végleges diagnózist sikeres műtéti beavatkozás vagy szövettani vizsgálat erősítette meg (22 ACTH-termelő hipofízisadenoma, 3 ectopiás Cushing-szindróma). Az IPSS eredményét pozitívnak tekintették, ha a kiindulási centrális/perifériás plazma-ACTH-hányados >2,0, vagy kortikotrop releasing hormon (CRH) adása után >3,0 volt. A 31 vizsgálat eredménye 20 esetben valódi pozitív, 3 esetben valódi negatív, 8 esetben álnegatív volt, álpozitív eset nem fordult elő. Az eredmények alapján az IPSS szenzitivitása 71,4%. Az ál-negatív 8 beteg közül 4 esetben a vizsgálatot megismételték, mind a négy betegben pozitív eredménnyel. Cushing-kórban a 20 valódi pozitív vizsgálat közül 14 esetben a diagnózis a 0 perces ACTH-szintek alapján is megállapítható volt, a CRH utáni 5 perces vérminták alapján 19 betegnél lehetett a Cushing-kór diagnózisát megállapítani. Az IPSS vizsgálat itt bemutatott első hazai feldolgozásában a módszer szenzitivitása alacsonyabb, mint a jóval nagyobb betegforgalmú külföldi endokrin centrumokban. A kisebb szenzitivitás technikai okokon túlmenően azzal is magyarázható, hogy a szerzők az IPSS-t csak szigorúan válogatott esetekben, az egyéb vizsgálatokkal nem egyértelműen kórismézhető betegeken végzik.