Search Results

You are looking at 1 - 6 of 6 items for

  • Author or Editor: Judit Gervai x
Clear All Modify Search

Absztrakt

A viselkedés genetikai analízise az egyéni változatosság hátterében álló örökletes és környezeti tényezőket, és egyre inkább e tényezők kölcsönhatásának szerepét igyekszik felderíteni. Röviden áttekintjük azokat a módszereket, amelyeket a klasszikus, kvantitatív viselkedésgenetika alkalmazott a 20. század második felében, a humán genom leírása előtti korszakban, majd bepillantunk a molekuláris genetika gyorsan változó területébe. A kvantitatív genetikai elemzés a jellegek (pl. normális vagy patológiás viselkedés) teljes varianciájának genetikai tényezőkre visszavezethető hányadát, vagyis örökölhetőségét becsli. Egy- és kétpetéjű ikerpárok, vérrokon és örökbefogadó családok fenotípusait elemezve választja szét az egyéneket hasonlóvá tévő genetikai és közös környezeti hatásokat, valamint az őket különbözővé tevő nem-közös környezeti hatásokat. Az egyszerű becsléseket azonban bizonytalanná teszik a gén-környezet kölcsönhatások, továbbá az a felismerés, hogy a környezeti tényezők is gyakran genetikai befolyás alatt állnak (gén-környezet korreláció). A kvantitatív genetikai elemzés csak jelentős genetikai hatásokat képes kimutatni, és magukról a hatást gyakorló génekről nem ad semmilyen információt. A humán genom szekvenciájának megfejtése és a rohamos módszertani fejlődés elvileg és gyakorlatilag is lehetővé teszi a jellegekre ható konkrét gének azonosítását. A molekuláris genetika eddig is számos új elemzési stratégiát fejlesztett ki, és ontja az orvosi szempontból is jelentős eredményeket. A genom szekvenciájának vizsgálata a polimorf helyek millióit azonosította, amelyek felhasználhatók a viselkedési jellegekre ható gének lokalizációjában, azonosításában. Ezekben a vizsgálatokban alkalmazzák a teljes genom átfésülését, illetve elméleti megfontolások alapján kiválasztott kandidáns gének változatainak meghatározását. Elérhető távolságba került a jelentős örökölhetőségű mentális zavarokat okozó gének, génváltozatok felderítése.

Restricted access

Absztrakt

Az érzelmek detektálása, megkülönböztetése és felismerése alapvető társas képességeink egyike, mely a perceptuális rendszerek érésével, valamint a gyarapodó szociális tapasztalatokkal párhuzamosan fejlődik. A jelen tanulmány célja összefoglalást nyújtani az érzelemfeldolgozó képesség csecsemőkori kialakulásának elméleti hátteréről, vizsgálati módszereiről, valamint a konkrét életkorhoz köthető kutatási eredményekről az első életév során.

Az érzelemkifejezések először feltehetően multimodális ingerként válnak felismerhetővé, később pedig már önmagában akusztikus vagy vizuális modalitásban is elkülöníthetők a csecsemők számára. Viselkedési és pszichofiziológiai vizsgálati módszerek segítségével megállapítható, hogy a csecsemők 3–4 hónapos korra kezdik differenciálni a vidám, meglepett, szomorú, félelemteli és haragos érzelemkifejezéseket, melyek közül először a vidám arcokat preferálják, majd kb. 7 hónapos kortól kiemelkedő jelentősége van a félelemnek és a haragnak. Az eredmények általánosíthatóságát azonban a módszerek sokfélesége valamelyest korlátozza.

A fejlődés során az érzelmek reprezentációjára jelentős hatással vannak a saját tapasztalatok, azaz a csecsemő korábban diszkriminálja a környezetében gyakrabban előforduló érzelmeket. Az uralkodó keresztmetszeti kutatások mellett pontosabban feltárhatóvá válna a csecsemők érzelemdiszkriminációs képességének fejlődése, ha a vizsgálatok longitudinális keretben, természetesebb dinamikus ingereket alkalmaznának, valamint figyelembe vennék az egyéni, biológiai meghatározottságot, illetve a specifikus affektív környezetet is.

Restricted access

Bowlby elmélete megjósolta, és a következő évtizedek számos empirikus vizsgálata bizonyította, hogy a korai kötődési viselkedés különféle mintázatainak megjelenését elsősorban a gondozói viselkedés érzékenységének eltérései okozzák. Metaelemzések szerint azonban ezek csak harmadát magyarázzák a kötődési viselkedés varianciájának. A gondozási környezet mellett az 1990-es években felmerült a csecsemők egyéni jellemzőinek, pl. temperamentumának befolyása is a kötődés fejlődésére. A molekuláris genetikai módszerek fejlődése a genetikai vizsgálatok érzékenységének növekedését eredményezte, és 2000-ben kutatócsoportunk publikált elsőként a csecsemőkori kötődés egyéni változatosságának hátterében álló specifikus génhatásokról.

Tanulmányunkban áttekintjük, hogy a humán genom projekt eredményeinek köszönhetően miként bővült tudásunk az elmúlt 15 év során. Az áttekintett kutatások fő kérdései, hogy a környezeti tényezők mellett mely gének mely változatai gyakorolnak befolyást a csecsemők kötődési viselkedésére, ezek hogyan befolyásolják a kötődés egyéni változatosságát, s milyen kölcsönhatásban lehetnek a környezeti tényezőkkel. Áttekintjük a bizonyítékokat, amelyek azt sugallják, hogy az idegrendszerben kifejeződő bizonyos gének különböző változatai hozzájárulhatnak a gondozói környezetre való eltérő csecsemőkori érzékenységhez (gén−környezet kölcsönhatások), továbbá hogy a gondozói viselkedés korai eltérései különbözőképpen befolyásolhatják egyes, a kötődés fejlődésében fontos gének működését (epigenetikai hatások).

Restricted access

Az elmúlt három évtized során kétségtelenül bebizonyosodott, hogy a normális emberi viselkedés egyéni változatosságában ugyanolyan fontos szerepet játszik az öröklődés, mint a környezet. A különböző vizsgálatok az emberi intelligencia egyéni variabilitásában a genetikai tényezők hatását kb. 50%-ra becsülik, a gének tehát az egyéni eltérések feléért felelnek. Tanulmányunk a klasszikus kvantitatív genetika fő megállapításainak rövid áttekintése után összefoglalja azokat a vizsgálati megközelítéseket és eredményeket, amelyekkel a molekuláris genetika gazdagította az intelligencia öröklődésének kutatását. Röviden ismertetjük a pozicionális klónozással kombinált kapcsoltsági elemzés és az allélasszociáció módszerének elvét, az utóbbival kapcsolatban a kandidáns gének kiválasztásán és a teljes genom átkutatásán alapuló eljárások lehetőségeit. E módszereket alkalmazták az 16 változatosságát befolyásoló örökletes tényezők kutatásában; tanulmányunkban áttekintjük az eddigi eredményeket. Áttekintjük azokat az adatokat, amelyek az X kromoszóma kiemelt szerepére utalnak az értelmi képességek genetikai meghatározásában, és ismertetünk egy érdekes evolúciós modellt, amely az emberi értelem gyors evolúcióját ivari szelekcióval magyarázza. Röviden bemutatjuk azokat a kutatásokat, amelyek kimutatták, hogy a genetikai imprintingnek (bizonyos gének anyai vagy apai eredettől függő működőképességének) fontos szerepe van egyes értelmi képességek öröklődésébe

Restricted access

Absztrakt

Vizsgálatunk egy szélesebb spektrumú longitudinális kutatás keretében folyt, melynek része a csecsemőkori érzelemszabályozás vizsgálata. Munkánk során csecsemők (N = 52) érzelemszabályozó kapacitását, megküzdési viselkedését, valamint az anyai viselkedést vizsgáltuk a csecsemő 4 és 9 hónapos korában egy mérsékelten stresszkeltő szituációban.

A Tronick-féle fapofa (still-face) helyzet módosított változatát alkalmaztuk, amelyben 5 egymást követő epizód (normál/fapofa/normál/fapofa/normál) közül kettőben az anya „fapofát vesz fel”, vagyis beszünteti az interakciót, arckifejezése semleges, nem néz és nem reagál a csecsemőre.

A fapofa felvételeket saját szerkesztésű, bővített kódrendszerrel elemeztük. Ez a gyermeki mellett az anyai viselkedés egyes, előzetes elemzés alapján kiválasztott elemeit (tekintet iránya, érzelmi állapot, mozgási aktivitás, vokalizáció, tükrözési viselkedés) is tartalmazta, így a szokásosnál szélesebb körű kérdések vizsgálatára is alkalmas. A viselkedéseket az Observer XT 9.0 viselkedéselemző szoftver segítségével folyamatosan rögzítettük.

Megerősítve korábbi kutatási eredményeket, azt tapasztaltuk, hogy fapofa helyzetben a csecsemők eltérő viselkedésmintázattal reagáltak az egyes vizsgálati szakaszokra. E reakciók mintázata a két életkorban hasonlóan alakult, lehetővé téve az érzelemszabályozó kapacitás vizsgálatát. A három interakciós szakaszban az anyai affektív viselkedés együttjárást mutatott a gyermek érzelmi válaszaival.

Kódrendszerünkkel azonosíthattuk az érzelemszabályozás korai formáit, valamint a csecsemő és anyai viselkedés összefüggését. Az egyes epizódok között megfigyelt gyermeki viselkedések stabilitása erős, vonásszerű jellemzőkre is ráirányították figyelmünket.

Restricted access
Magyar Pszichológiai Szemle
Authors: Ildikó Tóth, Alexandra Füleki, Ágnes Kata Szerafin, Krisztina Lakatos and Judit Gervai

Háttér és célok

A közös figyelem képességének jellemzően 9 hónapos kori megjelenését követően a csecsemő triádikus (felnőtt—csecsemő—tárgy) interakciók során oszthatja meg a tárgyakkal, eseményekkel kapcsolatos élményeit egy másik személlyel. E képesség fejlődési ütemében megfigyelhető egyéni változatosságot a csecsemő adottságai mellett a gondozói környezet szocio-emocionális jellemzői is befolyásolhatják az interakciók minőségén keresztül.

Módszer

Kutatásunkban a csecsemők 9 hónapos korában, részben kötött játékhelyzetben figyeltük meg anya—csecsemő párok triádikus helyzet létrehozására irányuló kezdeményező viselkedését, valamint közös fi- gyelmi tevékenységét. A viselkedési jellemzőket az egyéves korban mért kötődés minőségével és az anyai érzelmi kommunikáció atipikusságának mértékével vetettük össze.

Eredmények

Ahol több párhuzamos (egyszerű) közös figyelem jellemezte az interakciót, ott az anya kevesebb időt töltött passzív monitorozással, viszont többször hívta fel a csecsemő figyelmét a tárgyra dinamikus animálással, és többször pillantott a csecsemő arcára kezdeményezés közben. Ugyanakkor a fejlődésben újabb minőségi lépést jelentő koordinált (megosztott) közös figyelem legerősebb prediktorának a csecsemő összetett, az anya és a tárgy közti tekintetváltással is együtt járó válasza bizonyult. A közös figyelem viselkedések nem függtek össze az anyai atipikus viselkedéssel és a dezorganizált kötődéssel. A párhuzamos — nem koordinált — közös figyelem magas aránya viszont a bizonytalanul kötődő diádok interakciójában volt leginkább jellemző, ami az inszenzitív, a gyermek érdeklődését korlátozó gondozói viselkedés befolyására utalhat.

Következtetések

A 9 hónapos kori interakciók során megfigyelt koordinált közös figyelem vélhetően inkább a csecsemő fejlődési üteme által meghatározott készségek (pl. tekintetváltogatás), mint az anya egyéni viselkedésének függvénye. Ez magyarázhatja, hogy — ellentétben a párhuzamos közös figyelemmel — a korai koordinált közös figyelem egyéni variabilitása nem mutatott kapcsolatot a kötődés minőségével, amelyet elsősorban a gondozói viselkedés alakít.

Restricted access