Search Results

You are looking at 1 - 7 of 7 items for

  • Author or Editor: Katalin Bezzegh x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A világjárványt jelentő 2-es típusú diabetest (2DM) jelző géneltéréseket kerestünk – a mindennapos diagnosztika részére hozzáférhető – keringő fehérvérsejteken. Módszer: Anyagcseréjüket illetően egészséges, elsőfokú, 2-es típusú cukorbeteg rokonokkal rendelkező személyek (n = 6) izombiopsziás mintáinak mRNS-microarray-eredményét hasonlítottuk ugyancsak anyagcseréjüket illetően egészséges, de negatív családi anamnézisűek (n = 6) mintáival. A microarray-eredmények kvantitatív real-time (valós idejű) PCR-rel történő megerősítése után 8 gén expressziója maradt különböző, ezeket ellenőriztük a keringő fehérvérsejteken nagy esetszámú (n = 58 anyagcseréjüket illetően egészséges, nincs cukorbeteg rokon és n = 58 egészséges, cukorbeteg rokonnal rendelkező önkéntes) vizsgálatban. Eredmények: Nők és férfiak esetében is a SERPINF1-gén expressziója volt szignifikánsan alacsonyabb a fehérvérsejtekben a genetikai terhet hordók között (relatív kvantifikáció: FC – nő: = 0,69, p<6*10–3, FC – férfi: = 0,65, p<2*10–3). Ez az eltérés nem a romló anyagcsere következménye volt, miután a már diabeteses és még anyagcseréjüket illetően egészséges, de 2DM-rokonnal rendelkezők között nem különbözött. Így feltételeztük, hogy a SERPINF1-gén vérsejtbeli expressziójának eltérése valódi genetikai meghatározottságot jelent. Következtetés: A perifériás fehérvérsejteken mért SERPINF1-expresszió, valamint a lipid- és biokémiai paraméterek segítségével sikerült egy, a betegség jóslására alkalmas matematikai összefüggést találnunk, melyet nagyobb esetszámon történő ellenőrzés után – reményeink szerint – a diabetes „korai markereként” használhatunk. A LAMP2 expressziója nem különbözött a két anyagcseréjüket illetően egészséges csoport között, de az anyai öröklődéssel összefüggő eredményt kaptunk. Az anyai ágon történő öröklődés eseteiben szignifikánsan magasabb expressziós szintet kapunk, ami „parent of origin” hatást feltételez, jelezvén, hogy az anyától öröklött génnek meghatározó szerepe van. Orv Hetil. 2020; 161(18): 738–746.

Full access

Az oxidatív stressz kóroki szerepe a csontállapot és a szénhidrát-anyagcsere romlásában ma már elfogadott. Vizsgálatunk során az egyik legismertebb antioxidáns enzim, a kataláz +22348C>T (RS769217) polimorfizmus hatását vizsgáltuk az inzulinérzékenységre, glükózfelhasználásra és a csontok denzitására. A glükózfelhasználás mérését (hyperinsulinaemiás klemp) és a genotipizálást 51 nő (24 egészséges, 27 glükózintoleráns: IFG, IGT és kezelést nem igénylő 2DM) és 90 férfi (64 egészséges és 26 glükózintoleráns) esetében végeztük el. Az allélfrekvenciákban a vizsgált dunántúli populációban, a nemek és csoportok között nem találtunk szignifikáns különbséget. A katalázgén-polimorfizmus anyagcsere- és csonthatása a nemek szerint különbözött. Nők esetében a T-allél megjelenése szignifikánsan jobb HOMA-IR indexet (CC: 2,95±1,8 vs. CT+TT: 2,06±0,9, p<0,05) és a TT-homozygoták esetében jobb teljestest-glükózfelhasználást eredményezett (M-1: CC: 9,43±4,4 vs. TT: 13,23±1,6 mg/kg/min, p<0,05), de a csontok denzitása nem különbözött. Férfiaknál a T-allél megjelenése alacsonyabb femurdenzitással (CC: 1,110±0,17 vs. CT+TT: 1,030±0,16, p<0,05 g/cm 2 ) és jobb HOMA-indexszel (CC: 2,42±2,3 vs. CT+TT: 1,50±0,2, p<0,05 ) társult, de javulást az izomszövet cukorfelhasználásában nem mértünk. A szervezet energia-háztartását és a csontanyagcserét összekapcsoló osteocalcin anyagcsere-kapcsolata nők esetében (r = +0,4424, p<0,05, n = 23) a T-allél megjelenésekor eltűnik. A többszörös korrelációs számítások szerint a leptin/adiponektin arány nők esetében a femur, férfiak esetében az L1-4 BMD-értékét befolyásolja, de ezek a kapcsolatok a T-allél megjelenésekor megszűntek. Eredményeink eltérnek a koreai nőkön mért adatoktól, és hangsúlyozzák a genetikai vizsgálatok különböző populációkon történő ismétlésének szükségét, és az anyagcsereadatok nemek szerinti értékelésének fontosságát.

Full access

Az előkísérletünk során az egészséges és spontán hipertóniás patkányok között génexpressziós különbségeket találtunk „differencial display” eljárással. Az eltérően expresszált gének között szerepelt a GRB10 gén, amelynek terméke a GRB10 (Growth factor receptor-bound protein) fehérje. A GRB10 protein kötődik az inzulinreceptorokhoz, negatív regulátorproteinként tartják számon és polimorfizmusait összefüggésbe hozták a 2-es típusú diabétesz kialakulásával. Vizsgálatunk során a GRB10 gén +11275G > A (RS 2237457) polimorfizmusát vizsgáltuk magyarországi 2-es típusú cukorbetegek és egészségesek esetében (2DM-es beteg n = 85, egészséges kontroll n = 77). Kerestük az összefüggéseket a genotípus és a hyperinsulinaemiás-normoglykaemiás clamp vizsgálattal mért, a glükózhomeosztázisra jellemző paraméterek között egészséges (n = 88) és glükózintoleráns (IFG n = 15; IGT n = 29 és kezelést nem igénylő 2-es típusú diabéteszes: n = 9) betegek esetében. A hazai populációban nem találtunk szignifikáns különbséget az allélgyakoriság között az egészséges és a 2DM-csoport között (egészséges g vs. a: 62% vs. 38%; 2DM g vs. a: 70% vs. 30%). Az inzulinérzékenységet tükröző glükózfelhasználás nők esetében nem függött a GRB10 gén polimorfizmusától. Férfiak esetében a gg polimorfizmus az OGTT glükózterhelés során fokozott, de az ivGTT-terhelés során azonos mértékű inzulinelválasztással társult. Férfiakban gg allél esetében alacsonyabb az izomtömeg glükózfelhasználása, az egész test és az izomszövet vonatkozásában a glükózeltűnési ráta, és mindkét nemben rosszabb a lipidprofil, alacsonyabb a kisebb denzitású, nagyobb molekulájú LDL-frakciók koncentrációja, nők esetében pedig a HDL-koleszterin-vérszint. A GRB10 génpolimorfizmussal kapcsolatos anyagcsere-eltérések alátámasztják – a „prediabéteszes” időszakban – a génnek az inzulinérzékenységben és inzulinelválasztásban feltételezett szerepét, amely azonban nemhez kötött és csak férfiakban észlelhető. A po. és iv. cukorterhelés alatt mért inzulinelválasztási eltérések alapján felvethető, hogy a GRB10 gén az inkretin jelátvitelben is szerepet játszik.

Full access

Absztrakt

Bevezetés: A 2-es típusú cukorbetegség fokozott csonttörési kockázattal jár, hiányzik a cukoranyagcsere és a csontátépülés közötti kapcsolat. Nem ismert, hogy ez a romló anyagcserehelyzet miatt alakul ki vagy a diabetes genetikai kockázatának része. Célkitűzés: A szerzők 2-es típusú cukorbetegekben e kapcsolat hiányának hátterét kívánták tisztázni. Módszer: A cukorterhelések és hyperinsulinaemiás-normoglykaemiás klemp alapján 18 egészséges, de a 2-es típusú cukorbetegség genetikai kockázatát hordozó nőt (családban elsőfokú 2-es típusú cukorbeteg rokon) hasonlítottak 26 negatív családi anamnézisű egészséges nőhöz. Eredmények: Az egésztest-cukorfelhasználás és a csont metabolikus egységei közötti kapcsolat a diabetes genetikai kockázatát hordozó nőkben hiányzott, amint a manifeszt cukorbetegekben is. A kockázati csoportban csökkent a nagy molekulájú, kis denzitású és nőtt a kis molekulájú, magas denzitású LDL-molekulák mennyisége, ami gyulladásos citokinszaporulattal és a csontbontás túlsúlyával társult. Következtetések: Az eredmények alapján a kapcsolat hiánya nem a romló inzulinérzékenység és romló anyagcserehelyzet következménye, hanem a genetikai kockázat egyik jellegzetessége. A glükózintolerancia és az inzulinrezisztencia kialakulását megelőző lipideltérés oka nem ismert. Orv. Hetil., 2015, 156(25), 1007–1013.

Full access

Egerekben az osteocalcin hiányakor csökken a pancreas β-sejtjeinek proliferációja, és bennük az inzulin , a zsírsejtekben pedig az adiponektin génexpressziója. Módszer: Az inzulinérzékenység, a csontállapot, illetve az osteocalcin kapcsolatát 45 egészséges (nő: 20, férfi: 25) és 92 glükózintoleráns (nő: 51, férfi: 41) egyén esetében vizsgálták. Nemenként elkülönítve mérték a testösszetételt, a csontok denzitását, a csontbontás és a csontépítés markereit és hyperinsulinaemiás-normoglykaemiás teszttel az inzulinérzékenységet tükröző cukorfelhasználást. Eredmények: Az osteocalcinszintek a két nemben hasonlóak voltak, de a glükózintoleráns férfi betegek osteocalcinszintje alacsonyabb volt, mint az egészségeseké (24,5±11 vs. 18,1±9 ng/ml, p < 0,05). Az egészséges csoportban, mindkét nemben pozitív volt a korreláció az osteocalcin és az izomszövet cukorfelhasználása között (M-érték: nők: r = +0,319, p < 0,05, férfiak: r = 0,481, p < 0,01), de a glükózintoleráns csoportokban ez a kapcsolat eltűnt. Az osteocalcin egyik nemben sem mutatott korrelációt az adiponektinszinttel. Többváltozós lineáris regresszió alapján az osteocalcin szignifikáns független prediktora az összes nő esetében az éhomi vércukor, a teljes test és az izomtömeg cukorfelhasználása, a cukorfelhasználás sebessége, az ösztradiol és az LDL-koleszterin-vérszint (92%-os determináció), míg az összes férfi esetében a szérumkalcium, az OGTT során mért glükózszintek görbe alatti területe, a szabadzsírsav-szint, az inzulogenikus index, a HOMA-IR és a has/csípő körfogat (95%-os determináció) volt. A csontbontást-csontépítést jellemző BMU-index csak nők esetében korrelált szignifikánsan az M-értékekkel. Következtetés: Vizsgálatunk egészségesek esetében megerősítette az inzulinérzékenység–osteocalcin kapcsolatot emberi vonatkozásban is, de a csontanyagcsere–energia-háztartás közötti kapcsolatban jelentős nemi különbséget talált, amely nem az osteocalcin szintjén alakult ki.

Full access

Worldwide there is an increasing number of patients with insulin resistance, type 2 diabetes mellitus and osteoporosis. Paradoxically, the diabetes epidemic is driven by the same obesity which protects the bones in obese females. With these core facts in mind the aim of the study was to investigate the connection between early glucose intolerance, insulin resistance, bone density and metabolism. Patients and methods: 20 healthy patients and 51 glucose intolerant women in perimenopause matched for age (49 ± 9 years) were selected for the study. Their metabolic status was determined by OGTT and hyperinsulinemic-euglycemic clamp. For each of these patients, glucose, insulin, leptin, resistin, adiponectin and lipid levels were measured. Body composition and bone mineral density over lumbar spine and the femur neck were measured by DEXA. Results: There was no difference in BMD observed between the two groups. Significant correlation was found between total body glucose utilisation and bone density in the healthy group (lumbar spine r = –0,4921, p < 0.05, femur neck: r = –0.4972, p < 0.05), while this correlation disappeared (lumbar spine: r = –0.022, ns; femur neck: r = –0.314, ns) with deteriorating glucose tolerance. Among adipokines measured, only adiponectin correlated with lumbar spine density in both groups ( r = –0.5081, p < 0.05; –0.2804, p < 0.05), but not with femur density where this connection disappeared in glucose intolerance (r = –0.6742, p < 0.01; –0.1723, ns). Resorption quotient formed by P1NP/β-crosslaps increased significantly in glucose intolerant subjects. This suggests that bone resorption decreases with worsening insulin resistance. Conclusion: Inverse correlation was found between bone density, glucose metabolism and insulin sensitivity in healthy women in perimenopause. Furthermore, this connection disappeared with the deterioration of glucose metabolism and the progression of insulin resistance. Decreasing insulin sensitivity of bones and the “escape” from metabolic control may result in hyperdensity, which is frequently observed in Type 2 diabetics.

Full access

Az elhízás, a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség és a csontritkulás előfordulása világszerte növekszik, vagyis a világméretű diabéteszjárványt az az elhízás „hajtja”, amely nők esetében erősebb csontokat eredményez. Vizsgálatunk során a glükózanyagcsere-zavar korai időszakában kerestük a csontállapot és a metabolikus paraméterek közötti összefüggéseket. A vizsgálatban 20 egészséges és 51 glükózintoleráns (49 ± 9 év) nőbeteg vett részt. Mértük a szénhidrát-, lipid- és csontanyagcsere paramétereit, a csontok denzitását (lumbális 1–4 csigolyákon és a femur nyakon); cukorterheléses és hyperinsulinaemiás-normoglykaemiás klamp vizsgálatot végeztünk. A csontok denzitása a két csoport között nem különbözött. Az egészségesek denzitása szoros kapcsolatban volt az egésztest-cukorfelhasználással (inzulinérzékenység) (gerinc r = –0,4921, p < 0,05, femur: r = –0,4972, p < 0,05), de a romló glükóztoleranciával ez a kapcsolat megszűnt (gerinc: r = –0,022, ns; femur: r = –0,3136, ns). Az adipokinek közül csak az adiponectin korrelált a denzitással, amíg ez a kapcsolat a cukoranyagcsere romlásával megmaradt a gerincen ( r = –0,5081, p < 0,05; –0,2804, p < 0,05), eltűnt a femuron ( r = –0,6742, p < 0,01; –0,1723, ns). A formációs és reszorpciós markerből képzett „reszorpciós hányados” növekedése a glükózanyagcsere romlásával csökkenő csontreszorpciót jelezte. Adataink az inzulinrezisztencia „gold standard” mérőmódszerét használva szoros kapcsolatot igazoltak a glükózanyagcsere, inzulinérzékenység és a csontok állapota között az egészséges, változó korban lévő nőkben, mely a glükóztolerancia romlásával és az inzulinrezisztencia kialakulásával megbomlik. Az egészségesekben észlelhető, de az inzulinrezisztencia kialakulásával romló, negatív adiponectin-csont kapcsolat értelmezése további vizsgálatokat igényel.

Full access