Search Results

You are looking at 1 - 3 of 3 items for

  • Author or Editor: Katalin Sinkó x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Summary

The importance of the decorated artefacts of folk culture was first emphasized by positivitic theories of the mid 19thcentury. Gottfried Semper stated a straight connection between the genesis of arts and the evolution of civilisation. Due to his impact, ornaments were often considered as a medium of a peculiar „language“or „grammar“for ethnic contents, the primary forms of which were supposed to be stable and not subject to temporary changes. According to this theory, Folk art keeps this primary state of ornaments and evolution means a process towards individualisation in the sense of national styles. This theory has been influential in the raising of taste for ethnographic objects. Following the 1851 World Exhibition in London the institutions of decorative arts were created first in England and than on the continent. The Museums for Arts and Crafts collected among others models and patterns for embroidery and other arts. In the course of this process separate museums were founded for collecting popular artefacts. In the first ethnographic museums the dychotomy of urban and rural civilization was first expressed. The present essay analizes on the exemple of Hungarian decorative art the process of collecting national ornaments, beginning with the first publication by Károly Pulszky (1878) conceived in Semper's terms. The following discussion was determinated by an early influence of the theory of Alois Riegl, represented by the drawing teacher József Huszka, who elaborated an approach to Hungarian folk ornaments as a genuine prehistoric tradition not influenced by historical styles and interpreted as symbols. The artistic interpretation of the folk culture was widespread by the volumes on Hungarian Ethnography edited by Dezsõ Malonyay. In the same time, the system of Gottfried Semper also determinated the foundation of the Hungarian Museum of Applied Arts and the separation of an ethnographic collection in the Department of Antiquities of the Hungarian National Museum. Plans for an autonomous Museum of Ethnography during the 1870–1880-s were realized in 1898 as the collection of the Ethnographic Museum comprising universal ethnologic and Hugarian materials as well were located in a separate building. Since the early 20thcentury ethnographers began to interpret folk artefacts not as objects of aesthetic value but on the basis of their systematic situation in scholarly ethnography.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Orsolya Horváth, Zoltán Prohászka, Krisztián Kállay, Csaba Kassa, Anita Stréhn, Katalin Csordás, János Sinkó, and Gergely Kriván

Absztrakt:

Az őssejt-transzplantációhoz társult thromboticus microangiopathia egy multifaktoriális szövődmény transzplantáció után. Incidenciája a különböző diagnosztikus kritériumrendszerek miatt nagyon eltérő az irodalomban. A thromboticus microangiopathia aktivitását jelző klinikai paraméterek, így a laktátdehidrogenáz-emelkedés, a hematológiai paraméterek és a vesefunkció változásai az őssejt-transzplantáció után nem specifikusak. A patomechanizmusában a klasszikus és az alternatív út diszregulációjának egyaránt szerepe lehet, azonban a komplex patomechanizmus pontosan még nem ismert. A jövőben a komplement paraméterek, köztük a terminális komplement út aktivációs komplex monitorozása segítheti a klinikusokat a gyors és pontos diagnózisban, a kezelésre szoruló betegek optimális kiválasztásában, a terápia várható hatékonyságának előrejelzésében és eredményességének monitorizálásában. A közlemény a thromboticus microangiopathia diagnosztikus kritériumrendszereinek és a terápiás lehetőségeinek változásait, valamint a hazai gyermek betegekben szerzett tapasztalatokat mutatja be. Orv Hetil. 2017; 158(27): 1043–1050.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Botond Lakatos, Helga Szabó, Katalin Csordás, Gábor Tatai, Radka Nikolova, Judit Csomor, Péter Reményi, Tamás Masszi, István Vályi-Nagy, and János Sinkó

Absztrakt:

Bevezetés: Az autológ haemopoeticus őssejtek transzplantációja ígéretes kezelési lehetőség egyes malignus és nem malignus betegségek körében. A beavatkozás ugyanakkor szövődményekkel járhat, ezek közül kiemelkedő fontosságúak a korai, illetve késői poszttranszplantációs szakban fellépő infekciók. Célkitűzés: A korai (<+100 nap) poszttranszplantációs infekciók gyakoriságának és kórokozóinak vizsgálata, továbbá a halálozás rizikótényezőinek meghatározása. Módszer: A 2007 és 2014 között intézetünkben autológ haemopoeticus őssejtek transzplantációjával kezelt 699 beteg prospektíven gyűjtött adatait retrospektív módon vizsgáltuk és dolgoztuk fel. Eredmények: A 699 beteg medián életkora 56 (interkvartilis tartomány: 43–62) év, 54%-uk (376 fő) férfi. 25 pácienst más centrumba irányítottak vissza további gondozásra, 19 beteg utánkövetése pedig megszakadt. A betegek 69,8%-ában (488 fő) fordult elő neutropeniás láz. 96 betegben (13,7%) összesen 102 infekciós epizódot azonosítottunk. A leggyakrabban – összesen 49 epizódban – bacteriaemiát észleltünk. Ezek előfordulási mediánja 7 (5–11) nap volt a transzplantációt követően. A bacteriaemiák döntő többsége (33/49) a megtapadás előtt lépett fel. Incidenciájuk a malignus lymphomában szenvedő betegek esetében szignifikánsan magasabb volt, mint a plazmasejt-rendellenességekben szenvedő csoportban (p = 0,0005, OR: 2,41, 95% CI: 1,49–3,99). Vírusfertőzés 12, míg bizonyított vagy valószínű invazív gombainfekció 8 alkalommal következett be. A poszttranszplantációs +100 napig követett 655 páciensnél a kórházi halálozás 2,4% (16 fő) volt, amelyből 8 haláleset infekciós szövődménnyel állt összefüggésben. A korai infekciók kedvezőtlenül befolyásolták a túlélést (p = 0,0001). Következtetés: Autológőssejt-transzplantáltakban az ismeretlen eredetű, neutropeniás láz gyakori. A dokumentált bacteriaemiák aránya azonban alacsony. A plazmasejtes alapbetegség miatt kezeltekhez képest a lymphomás betegekben nagyobb valószínűséggel lép fel bacteriaemia. A korai infekciók rontják a túlélés esélyeit, így megelőzésük és hatékony kezelésük továbbra is kiemelt fontosságú. Orv Hetil. 2020; 161(3): 103–109.

Restricted access