Search Results

About 2500 arthropod species immigrate, or carried by wind, or introduced by man in the orchards, under Hungarian climatic conditions. However, the number of the apple pest species is approximately 30. Owing to the effect of the relationships among the plant-phytophagous-zoophagous species those could colonize the orchard for which the apple provides suitable food sources and whose populations are not regulated or are regulated by a weak efficiency by parasitoids and predators. These populations create the primary pest communities. When the individual number of the parasitoid and predator species is reduced by the broad-spectrum insecticides, the population density of those phytophagous species could increase whose populations was restricted up to that time. In this case the secondary pest communities could develop. The integrated pest management provides the possibilities to solve the problems caused by the regular use of broad-spectrum insecticides. The real requirement is to find and to harmonize those methods which regulate the population dynamics of the species of the primary pest communities.

Abstract

Since lithium salts were demonstrated to be very effective for the potential control of Varroa destructor, a highly detrimental parasite of honey bee (Apis mellifera), no studies have been reported on their comparison with any commonly used varroicides in commercial bee colonies. In this study we compared the effectiveness of lithium chloride to that of oxalic acid, a widely used miticide. The results of the present study confirm that lithium has superior efficacy to oxalic acid sublimation both as a main or a supplementary pre-wintering treatment at moderate infestation levels, restricted to certain pre-wintering conditions. Considering its easy implementation in apicultural practice and its twofold mode of action, trickling would be the preferred way of administration after the use of lithium salts as varroicides is authorised.

Enterobiasis is an easily recognizable and treatable disease with higher incidence among children. Based on these facts, its clinical importance is usually underestimated. This infection also occurs during adulthood and without treatment, it can cause severe complications in some rare cases. Unnoticed subclinical infection in women can lead to infertility and even to life-threatening conditions. It is also emphasized in this paper that the treatment of identified enterobiasis during pregnancy needs caution. After reviewing the current scientific literature, two gynecological cases are presented here.

Absztrakt

A thromboemboliás kórképek által okozott morbiditás és mortalitás a rendelkezésre álló kezelési lehetőségek ellenére még mindig igen nagy. Csökkentésének egyik hatékony eszköze lehet a terápiás adherencia (terápiahűség) fokozása, ami a szükséges gyógykezelés minél pontosabb betartását jelenti. Ennek eléréséhez ismernünk kell azokat a tényezőket, amelyek a rossz terápiás adherenciát okozzák. Ezek közé tartozik a beteg félelme a gyógyszer mellékhatásaitól, tájékozatlansága betegségével és a szükséges medikációval kapcsolatosan, feledékenysége, illetve számos egyéb társadalmi-gazdasági tényező. További ok lehet, ha a beteg úgy érzi, hogy a számára igen lényeges kérdésben a döntést nem vele együtt, hanem mintegy a „feje fölött” hozzák meg. Az alvadásgátló kezelés sokszor élethosszig tart, ezért is nagyon fontos a terápiahűség hosszú távú fenntartása. A kérdés aktualitását az új típusú alvadásgátlók megjelenése adja, amelyek alkalmazása nem igényel rendszeres laboratóriumi ellenőrzést, így kevesebb lehetőségünk van meggyőződnünk a terápiahűségről. Az alvadásgátló kezeléssel összefüggő gyógyszer-adherenciával kapcsolatosan számos vizsgálat történt. A terápiahűség fokozása az egyéni kockázati tényezők felmérését követően, elsősorban a rendszeresen ismétlődő betegtájékoztatáson alapul, csoportmunkát igényel, amelyben az orvosnak, gyógyszerésznek, dietetikusnak és ápolónak mind fontos szerep jut. Nagyon fontos az alapellátás szereplőinek gondos és alapos munkája, amit hasznosan egészíthet ki az alvadásgátló klinikák tevékenysége. Orv. Hetil., 2015, 156(32), 1281–1287.

Az Echinococcus multilocularis infectio Magyarországon emberben eddig még nem diagnosztizált, ritka helminthiasis. Endémiás területe Európa középső része; a környező országok nagy részéből már jelentették előfordulását, és a hazai vörösróka-állományban is kimutatták a fertőzést. A szerzők ismertetik az első magyarországi humán esetet, és összefoglalják az alveolaris echinococcosis epidemiológiájára, klinikumára és kezelési lehetőségeire vonatkozó jelenlegi ismereteket. Felhívják a figyelmet arra, hogy – megfelelő klinikai tünetek esetén – az infiltratív hepaticus terimék differenciáldiagnosztikája során ma már figyelembe kell venni e ritka kórkép lehetőségét is.

Absztrakt:

Bevezetés: Az antibiotikumok (AB) nem megfelelő alkalmazása miatt számtalan kórokozó vált multirezisztenssé. Az egyik leggyakoribb kiindulási gócot az epeutak gyulladása képezi. A fatális kimenetel megelőzésében kulcsszerepet játszik a megfelelő AB-politika. Célkitűzés: A cholangitis leggyakoribb kórokozói AB-érzékenységének és a választott empirikus AB-kezelés hatásosságának vizsgálata. Betegek és módszer: Retrospektív kutatásunk során a 2006-os és a 2016-os év folyamán a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának I. Belklinikáján cholangitis indikációval végzett endoszkópos retrográd cholangiopancreatographia (ERCP) során nyert epeminták mikrobiológiai eredményének áttekintése történt. Eredmények: 2006-ban 29, 2016-ban 111 epemintavétel történt, ezekből 22 (75%), illetve 106 (95%) volt pozitív. A betegek átlagéletkora 61 ± 14 vs. 71 ± 14 év, a nemek aránya közel azonos volt. 2006-ban 10 esetben indítottak empirikus AB-ot (ciprofloxacin és metronidazol, illetve imipenem), ezekre 9 esetben (90%) a tenyészett kórokozó érzékeny volt. 2016-ban 88 esetben indítottak AB-ot (ciprofloxacin és metronidazol mellett ceftriaxon és metronidazol, valamint imipenem és metronidazol is szerepelt). 29 esetben az empirikusan indított AB nem volt hatékony. A ciprofloxacin hatékonysága 64%-ra csökkent 2016-ra. A cholangitist okozó leggyakoribb kórokozók típusa (Escherichia coli, Enterococcus faecalis, Klebsiella pneumoniae) a két vizsgált évben nem változott, ciprofloxacinrezisztenciájuk azonban növekedett. A polimikrobás infekciók aránya rendre 73% és 64% volt. Következtetés: A pozitív epetenyésztések száma szignifikánsan emelkedett 2016-ban. A leggyakoribb kórokozók típusában nem adódott eltérés. Az empirikusan indított ciprofloxacin antibiotikum hatékonysága csökkent 2016-ban. Eredményeink a cholangitist okozó kórokozók típuseloszlásában megfelelnek a cholangitisre vonatkozó ajánlás (Tokyo Guideline) adatainak. Orv Hetil. 2019; 160(36): 1437–1442.

Absztrakt:

Bevezetés: Napjainkban egyre kisebb méretű tüdőgócok kerülnek felismerésre, melyek esetén az elsődleges választás azok minimálinvazív műtéti technikával történő eltávolítása diagnosztikus és terápiás céllal. Számos előnye mellett a minimálinvazív technika hátránya a tüdő áttapintásának korlátozottsága, a tüdőgócok felkeresése. Célkitűzés: A probléma megoldására több lehetőség is rendelkezésre áll. Ezek közül kettőt próbáltunk ki párhuzamosan, a drót-, illetve az izotópjelöléssel történő tüdőgóc-lokalizációt. Anyag és módszer: Az Országos Onkológiai Intézet Mellkassebészeti Osztályán öt betegnél távolítottunk el tüdőgócot minimálinvazív technikával kettős, azaz drót- és izotópjelölés mellett. A tüdőgócok mérete 0,5 és 1,2 cm között váltakozott. A betegek életkora 44 és 65 év között volt; minden beteg alacsony műtéti rizikójú csoportba tartozott, súlyos társbetegség nélkül. Eredmények: Minden betegnél sikeresen eltávolításra került a tüdőgóc a kettős jelölés mellett. Jelölés után közvetlenül egy betegnél 2–3 mm-es légmellet észleltünk, mely azonnali beavatkozásra nem szorult, és egy betegnél a drót miatt kiterjedt bevérzés jelent meg a szúrcsatornában. A műtét során, a tüdőkollapszusnál két betegnél a drót kimozdult, egynél pedig az említett kiterjedt bevérzés a mellüregbe került, és diffúz izotópaktivitás jelent meg. Egy betegnél a műtét során drótjelöléses területet reszekálva további izotópaktivitás állt fenn, mert a jelölt tüdőgóc a reszekciós sík alatt volt. Következtetés: Mind az izotóppal, mind a dróttal történő tüdőgócjelölés segítséget nyújt a nem tapintható tüdőgócok minimálinvazív technikával történő eltávolításában. Kezdeti tapasztalataink alapján azonban az izotópos jelölés esetén a tüdőgóc mélységi megítélése pontosabb, és nem kell a drótkimozdulással járó kellemetlenségre számítani. Ugyanakkor az infrastrukturális háttér, illetve a műtéti időpont tervezése az izotópbeadás esetében nagyobb kihívást jelent, szemben a drótjelöléssel. Orv Hetil. 2018; 159(34): 1399–1404.

Összefoglaló. Bevezetés: A myasthenia gravis javallatával végzett csecsemőmirigy-eltávolítás sebésztechnikai szempontból lényegesen megváltozott az elmúlt közel 30 évben. A standard műtétnek számító transsternalis és transcervicalis thymectomia mellett elterjedt a videoasszisztált thoracoscopos sebészeti (VATS), később pedig a robot sebészeti megoldás is. Két intézetünkben 2011–2012-ben vezettük be a VATS thymectomiát. Módszer: A többféle technikai megoldás közül a mediastinumot a jobb mellüreg felől megközelítő utat választottuk. Eleinte 3, később 2 pontos perimammaris portot készítettünk a thymus elérésére a beteg háton fekvő helyzetében. Minden esetben ultrahangos vágóeszközt alkalmaztunk. Kiterjesztett thymectomiára törekedve a perithymikus zsírszövetet is eltávolítottuk, szélesen megnyitva a bal oldali mellüreget is. A betegek kiválasztásában az átlagos testsúlyú vagy soványabb betegeket részesítettük előnyben. Eredmények: 8 év és 4 hónap alatt 92 beteget műtöttünk a fenti módszerrel thymoma nélküli myasthenia gravis alapbetegséggel. 20 férfi és 72 nő. Átlagéletkor 33,1 év (19–75 év). A műtéti idő 35–160 percig terjedt, átlagosan 82,3 perc volt. A tömegesebb mediastinalis zsírszövet néhány betegnél nehezítette a tájékozódást és a maradéktalan eltávolítást. Műtét alatt 4 esetben érsérülés és 3 ellenoldali tüdősérülés következett be. Két konverziót végeztünk (1-1 sternotomia és thoracotomia). Idegsérülés nem történt. Tíz beteg igényelt néhány órás művi lélegeztetést a műtét után, a többi beteget a műtőasztalon extubáltuk. Reintubáció, tracheostomia, légzési elégtelenség, műtéti halálozás nem volt. Az intenzív ápolási idő átlaga: 1,1 (0–11) nap. A teljes kórházi ápolási idő átlaga: 4,8 (3–15) nap. A drenázsidő 1–4 nap, átlagosan 1,16 nap. Két beteg (2,41%) halt meg a műtétet követően 1 és 5 éven belül. További 81 beteg 12–108 (átlag: 48) hónapos követése során a myastheniás állapotban 21 (25,3%) betegnél komplett, 4 (4,82%) betegnél gyógyszeres remisszió, 20 (24,1%) betegnél minimális manifesztáció, 28 (33,73%) betegnél egyéb javulás volt megállapítható. 4 (4,82%) beteg állapota változatlan maradt, 4 (4,82%) betegé pedig romlott. Következtetés: A VATS thymectomia teljesen új utat jelent a transsternalis módszerben járatos sebészek számára. A tömegesebb mediastinalis zsírszövet nagyon megnehezíti a műtétet. A perioperatív szak nagyon kedvező a betegek számára, és a késői eredmények is elfogadhatóak. Kérdéses, hogy a thymus minden esetben maradéktalanul eltávolítható-e ezzel a módszerrel.

Summary. Introduction: Surgical technique of thymectomy performed for treatment of myasthenia gravis has considerably changed in the last almost 30 years. In addition to standard interventions – transsternal and transcervical thymectomy –, video-assisted thoracoscopic interventions (VATS), later on robotic surgery came into general use. In our two institutions, we apply VATS thymectomy since 2011. Methods: There are several different surgical techniques for this purpose; we approached the mediastinum through the right thoracic cavity. We prepared initially 3, later on 2 perimammal ports for the access of the thymus; the patients were in supine position during surgery. We used an ultrasonic cutting device in all cases. In order to perform extended thymectomy, we removed the fatty tissue around the thymus and opened widely the left thoracic cavity, too. During patient enrollment, we preferred patients with normal or lower body weight. Results: During 8 years and 4 months, we operated on 92 patients using this method for myasthenia gravis without thymoma; there were 20 male and 72 female patients at the age of 33 years on average (19–75 years). Duration of surgery was 35–160 minutes, 82.3 minutes on average. The bulky fatty tissue around the thymus made the orientation and the complete removal more difficult in a few patients. We experienced vascular injury in 4 cases and injury of the contralateral lung in 3 cases. Conversion was necessary in 2 cases (1 sternotomy and 1 thoracotomy), there were no nerve injuries. Assisted ventilation was necessary in case of ten patients in the postoperative period for a few hours; all other patients were extubated on the operating table. There was no need for repeated intubation and tracheostomy; there was no respiratory insufficiency and perioperative mortality. Duration of ICU care was 1.1 days on the average (0–11 days), that of the total hospital care 4.8 days on average (3–15 days). Duration of thoracic drainage was 1.16 days on average (1–4 days). Two patients (2.41%) died within one and five years after surgery. During 12–108 months (48 months on average) follow-up of 81 patients, 21 patients (25.3%) suffering from myasthenia total recovery was observed, pharmacologic remission was achieved in 4 patients (5.3%), minimal manifestation remained in 23 patients (24.1%), while in 28 patients (33.73%) other improvement was observed. The status of 4 patients (4.82%) remained unchanged and that of 4 patients (5.3%) worsened. Conclusion: VATS thymectomy represents a completely new surgical method for surgeons having experience in transsternal surgical technique. Bulky mediastinal fatty tissue makes surgery very difficult. The perioperative period is advantageous for the patients and also the long term follow-up results are acceptable. It is questionable that the thymus can be completely removed with this method in all cases.

Absztrakt:

Magyarországon az első tüdőtranszplantációt 2015. 12. 12-én végeztük el az Országos Onkológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem együttműködésével. Cikkünkben az elmúlt két és fél év eredményeit összegezzük. 2018 augusztusáig 55 tüdőtranszplantációra került sor. Az adatfeldolgozást retrospektív módszerrel végeztük. A várólistára helyezés a Tüdő Transzplantációs Bizottság javaslatára történt. A donortüdők agyhalott donorokból származtak. A posztoperatív gondozás a Semmelweis Egyetemen folytatódott. 2015. 12. 12. és 2018. 07. 31. között 76 szervkivételen vettünk részt: 45 magyar, 23 Eurotransplant-, 8 Eurotransplanton kívüli országban, ezekből 54 kétoldali és 1 egyoldali tüdőtranszplantáció valósult meg. A műtéteket egyoldali (n = 1), kétoldali thoracotomiából (n = 1) vagy ’clamshell’ betolásból (n = 53), venoarterialis extrakorporális membránoxigenizáció-támogatással végeztük. Három esetben az extrakorporális membránoxigenizáció-támogatást a posztoperatív szakban prolongáltuk, másik két betegnél extrakorporális membránoxigenizáció-bridge terápiát követően végeztük el a transzplantációt. Egy kombinált tüdő-vese transzplantáció is történt. A recipiensek alapbetegsége krónikus obstruktív tüdőbetegség (n = 28); fibrotizáló tüdőbetegség (n = 8); cystás fibrosis (n = 12); elsődleges pulmonalis hypertonia (n = 2); histiocytosis-X (n = 1); bronchiectasia (n = 2); lymphangioleiomyomatosis (n = 1) és bronchiolitis obliterans szindróma miatti retranszplantáció (n = 1) volt. Átlagéletkoruk 47,5 ± 15,18 év volt. A legfiatalabb beteg 13 éves volt. A várólistán 12 beteg hunyt el. A betegek átlagosan 24,6 ± 18,18 napot töltöttek az intenzív osztályon. A korai posztoperatív időszakban 2 beteget vesztettünk el. Tartós lélegeztetési igény miatt tracheostomát 13 esetben készítettünk. A betegek 1 éves túlélése 82,96% volt. A hazai tüdőtranszplantációs programban gyorsan emelkednek az esetszámok, ami más centrumok indulásához képest kivételes eredmény. A szövődmények és halálozások aránya más, nagy esetszámú centrumok számainak megfelel. A jövőben a várólista bővítését, az esetszámok további növelését, és az ’ex vivo lung perfusion’ (EVLP-) rendszer használatának bevezetését szeretnénk megvalósítani. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1859–1868.