Search Results

You are looking at 1 - 2 of 2 items for

  • Author or Editor: Krisztián Benedek Csomó x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Az állkapocsízületi károsodás kezelése szteroiddal, illetve hialuronsavval

Intra-articular steroid and hyaluronic acid treatment of internal derangement of the temporomandibular joint

Orvosi Hetilap
Authors: Szonja Vingender, László Restár, Krisztián Benedek Csomó, Péter Schmidt, Péter Hermann, and Mihály Vaszilkó

Absztrakt:

Bevezetés: Az állkapocsízületi károsodás nehezen felismerhető népbetegség, mely a folyamatosan fennálló fej- és arcfájdalom, illetve a rágófunkció zavara miatt a betegek mindennapi életét nehezíti meg. Terápiája sokrétű, több társszakma együttműködését igényli. A kezelési sorrend első lépcsője a konzervatív terápia; ennek hatástalansága esetén minimálinvazív beavatkozáshoz, azaz intraarticularis terápiához folyamodunk, melyben egyre nagyobb hangsúlyt kap a hialuronsav alkalmazása. Célkitűzés: Kutatásunk célja volt összehasonlítani az intraarticularis hialuronsavnak és a kortikoszteroidinjekciónak az állkapocsízületre gyakorolt hatását. Vizsgáltuk ezenfelül a hialuronsavas kezelés esetén a molekulasúly és az adagolás gyakoriságának kérdését. Módszer: 37, intraarticularisan, szteroiddal vagy hialuronsavval kezelt ízület gyógyítási eredményeit hasonlítottuk össze. Preoperatívan meghatároztuk a klinikai és a radiológiai (MR-felvétel) adatok alapján az ízületi károsodást jól mutató Wilkes-stádiumot, a szájnyitás mértékét és a betegek szubjektív fájdalomintenzitását reprezentáló Visual Analogue Scale-t, majd ugyanezen vizsgálatokat 6 hónap múlva megismételtük. Kortikoszteroidot egy alkalommal adtunk, míg hialuronsavat heti egyszer, egymást követő 3 alkalommal, alacsony (6–10 × 105 dalton) vagy magas molekulasúlyú (24–36 × 105 dalton) anyagot alkalmazva. Eredmények: A szteroidinjekció után a betegek állapota átmeneti posztoperatív javulást mutatott, később viszont a tünetek recidiváltak. A hialuronsavas kezelés hatására mindhárom vizsgált paraméter szignifikánsan javult a preoperatív értékekhez képest (pwilkes<0,0001; pszájnyitás = 0,0002; pVAS<0,0001); a recidíva nem volt jelentős (T = 2,05). A háromszori adagolás szignifikáns fájdalomredukciót eredményezett az első, illetve a második injekció hatásával összehasonlítva (T3.–1. = 20,37; T3.–2. = 9,57). Következtetés: A két anyagot összehasonlítva megállapíthatjuk a hialuronsav szignifikánsan nagyobb eredményességét, illetve a háromszori alkalmazás hatásosságát. A nagyobb molekulasúlyú változat csak a szájnyitás mértékének javításában volt hatékonyabb, de az eltérés nem volt szignifikáns. A hialuronsav minden Wilkes-stádiumban hatékonynak bizonyult, a szteroid viszont a magasabb stádiumban tartós hatást nem fejtett ki. Orv Hetil. 2018; 159(36): 1475–1482.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Ferenc Koppány, Árpád Joób-Fancsaly, Zsolt Németh, Andrea Alexandra Belik, Mihály Vaszilkó, Edvárd Márton Varmuzsa, and Krisztián Benedek Csomó

Absztrakt:

Bevezetés: A biszfoszfonátok által okozott állcsontnekrózis (BRONJ) az életminőséget jelentősen befolyásoló megbetegedés, mely mind általános, mind sebészeti vonatkozásaiban indokolja a korai diagnózis felállítását, illetve a kialakulás kockázatának felmérését. Célkitűzés: A BRONJ prognózisának becslése nem megoldott, számos radiológiai lehetőség közül a legkedvezőbbnek a fogászatban használatos képalkotó eljárások tűnnek, melyek közül a legígéretesebb lehet a ’cone-beam computed tomography’ (CBCT). Az oralisan alkalmazott biszfoszfonátterápia következtében kialakuló BRONJ kockázatbecslését nem hangsúlyozzák a vizsgálatok, a nagyobb kockázatot jelentő intravénás alkalmazásra fókuszálnak. Módszer: Méréseinket – az eddig publikált vizsgálatokkal ellentétben – preoperatív CBCT-felvételeken végeztük, ezáltal a kockázatbecslés lehetőségét közvetlenül vizsgáltuk. Vizsgálatainkat CBCT-felvételek értékelésével végeztük; reprezentatív területként a foramen mentale középvonalában elhelyezkedő frontális metszeteket választottuk ki, és több ponton mértünk denzitást, a corticalis csontállomány vastagságát, valamint a foramen mentale átmérőjét is megmértük. Az első vizsgálati csoportban olyan osteoporosisos betegeket vizsgáltunk, akiknél oralis biszfoszfonátterápiát követően alakult ki BRONJ. A második csoportban olyan betegeket néztünk, akik osteoporosis miatt oralis biszfoszfonátterápiában részesültek, és a szájsebészeti beavatkozást követően nem alakult ki BRONJ. A kontrollcsoportban olyan betegek voltak, akik nem kaptak a BRONJ etiológiájában szereplő gyógyszert. Eredmények: Eredményeink alapján elmondható, hogy a preoperatív CBCT-felvételeket értékelve nem tapasztalható jelentős különbség a BRONJ-elváltozástól szenvedők és az egészségesek csontdenzitási értékei között. Következtetés: Ezek alapján kijelenthető, hogy a sugárterheléssel járó CBCT-felvétel az osteoporosis miatt oralis biszfoszfonátot szedők esetében a BRONJ prognosztikai becslésére nem alkalmazható. Mindez fontos ahhoz, hogy a prognózisbecsléshez a pácienst érő sugárdózist ne emeljük szükségtelenül az ALARA (as low as reasonably achievable)-elv értelmében. Orv Hetil. 2020; 161(21): 867–872.

Open access