Search Results

You are looking at 1 - 5 of 5 items for

  • Author or Editor: Krisztina Boda x
  • All content x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

Bevezetés: Az 54 éves (1960–2014) retrospektív klinikopatológiai analízis a szegedi Fogászati és Szájsebészeti Klinika Orális Medicina Részlegén diagnosztizált jóindulatú orofacialis daganatok és daganatszerű elváltozások utánkövetéses epidemiológiai eredményeinek bemutatására irányult. Anyag és módszer: Összesen 14 661 biopszia történt, amelyek közül 7491 (51,09%) jóindulatú daganatos beteget vontunk be számítógépes vizsgálatunkba. Eredmények: A betegek átlagéletkora 55,3 év, a férfiak száma 2823 (37,7%), a nőké 4668 (62,3%) volt. A férfi : nő arány 1 : 1,65 volt. Az 51–60 éves korcsoportból emelhető ki a legtöbb, 1280 eset (17,1%), és ezen belül 1014 eset (13,6%) alakult ki gyermekkorban és 6477 eset (86,3%) felnőttkorban. Dominálóan több volt a nem neoplasma (6420, 85,7%), mint a neoplasma (1071, 14,3%), ezenfelül pedig több volt a mesenchymalis (5574, 74,4%), mint a nem mesenchymalis (982, 13,1%) daganat. A leggyakoribb daganattípus az irritációs fibroma volt (1806, 32,4%). A gyulladásos/fertőzéses csoportban a legtöbbször granuloma pyogenicumot (465, 8,3%) észleltünk. A cysták közül a mucokele (805, 10,7%), a fejlődési rendellenességek közül pedig a haemangioma (815, 14,6%) fordult elő a leggyakrabban. A daganatok lokalizációját tekintve a legtöbb esetet az ajkon (2081, 27,8%), a gingiván (2024, 27,0%), a buccán (1069, 14,3%), a nyelven (981, 13,1%) és az arcbőrön (695, 9,3%) regisztráltuk. Az orofacialis jóindulatú lágyrész-daganatok döntő többségét a biopsziavételt követően cryo- vagy lézer-, esetenként kombinált (cryo + lézer) kezelésben részesítettük. Következtetés: A jelen vizsgálatban a leggyakoribb jóindulatú tumor az irritációs fibroma volt, és a legtöbb elváltozás az alsó ajkakon fordult elő. A tanulmányok összehasonlító vizsgálatát megnehezítették a diagnosztikai klasszifikációban és a metodológiában alkalmazott különbözőségek, valamint a változó földrajzi és populációs eltérések. Orv Hetil. 2018; 159(37): 1516–1524.

Restricted access
Acta Biologica Hungarica
Authors: Julianna Jójárt, I. Jójárt, Krisztina Boda, Márta Gálfi, A. Mihály, Zs. B.-Baldauf, and M. Vecsernyés

We investigated the distribution of oxytocin in rat spinal cord using immunocytochemistry and radioimmunoassay (RIA). Each segment of the spinal cord from cervical to coccygeal contained oxytocin-immunoreactive fibers. The Rexed laminae I and II of the dorsal horn showed moderate to intense immunoreactivity. A dense network was found around the central canal where some fibers apposed the ependyma. The autonomic centers of the spinal cord at the thoracolumbar and sacral segments were heavily innervated. Few fibers were found around the motoneurons. In the white matter, the immunoreactivity was localized mainly in the dorsal part of the lateral funiculus, in the pars funicularis of the nucleus intermediolateralis and in a longitudinal network of the lateral funiculus below the spinal cord surface. Some fibers from this network entered the pia mater. RIA measurements revealed that the cervical spinal cord had lower oxytocin content than that found in either the thoracic, lumbar, sacral or coccygeal region. Our results show that the distribution of oxytocin-immunoreactive fibers in the spinal cord correlates with anatomic locations related to nociceptive, autonomic and motor functions. We assume that oxytocin-containing axons play a role in secreting oxytocin directly into the liquor space of the spinal cord.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zsuzsanna Kahán, Zoltán Varga, Melinda Csenki, Júlia Szabó, Elemér Szil, Gábor Fekete, Katalin Hideghéty, Krisztina Boda, and László Thurzó

Bevezetés: Az egyedileg megtervezett sugárterápia a lokális kontroll és a túlélés javítása révén alapvető része az emlőrák kuratív kezelésének. A besugárzandó térfogat alakját követő konformális besugárzás, és a védendő szervek sugárterhelésének kontrollálását is lehetővé tevő háromdimenziós besugárzástervezés növelik a besugárzás biztonságát. Beteganyag és módszer: A dolgozat a klinikán 2002 óta követett módszereket ismerteti. Az emlő/mellkasfal, illetve a nyirokrégiók besugárzásának indikációja a lokoregionális relapsus legalább 10%-os kockázata volt. CT-alapú háromdimenziós besugárzás tervezése és egyéni pozicionálás történt, a vizsgálat második szakaszában termoplasztikus maszk-rögzítéssel. A védendő szervek dózisterhelését az irodalmi adatok alapján összeállított felső határértékek korlátozták. A betegek első csoportjában individuálisan tervezett blokkokat, a második csoportban „multileaf” kollimátort (MLC), a harmadik csoportban pedig intenzitásmodulált sugárnyalábokat alkalmazva végeztük a besugárzást. Eredmények: Összesen 737 emlőrákos beteg részesült individuális rizikó alapján megtervezett konformális besugárzásban. Háromszázhetvenkét esetben csak lokális, 365 esetben lokoregionális besugárzás történt. A besugárzott térfogatok dóziseloszlását a vizsgálat második periódusában adott műszaki lehetőségekkel jelentősen javítani lehetett: a dózis ±10%-kal ellátott emlő-/mellkasfal-, axillaris-supraclavicularis, illetve mammaria interna térfogatok aránya az alkalmazott besugárzási technikától függően rendre 90,5–94,2%; 84,1–93,8% és 86,7–91,6% között mozgott. Az azonos oldali tüdő és a szív sugárterhelését reprezentáló dózis-volumen paraméterek szignifikánsan magasabbak voltak lokoregionális besugárzás, mint csak lokális besugárzás esetén. A vizsgálat második periódusában lokoregionális besugárzás esetén a tüdő- és szívterhelés a korábbinál szignifikánsan alacsonyabb volt, míg lokális besugárzásnál ilyen hatás nem jelentkezett. A maszkrögzítés bevezetésével a beállítási pontatlanságból és a légzési mozgásból eredő bizonytalanság redukciója mellett az ellenoldali emlő sugárterhelését is csökkenteni lehetett. Következtetések: A posztoperatív besugárzást gondos kockázat- és haszonelemzés után kell megtervezni. A háromdimenziós besugárzás-tervezésen alapuló konformális sugárterápia dózis-volumen adatainak elemzése során egyénileg szükséges dönteni az előnyösebb megoldás érdekében bevezetendő különleges technikák alkalmazásáról.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Boda, Miklós Udvardy, Katalin Farkas, Judit Tóth, László Jámbor, Pál Soltész, Katalin Rázsó, Zsolt Oláh, Péter Ilonczai, Mariann Szarvas, Krisztina Litauszky, János Hunyadi, Tamás Sipos, János Kappelmayer, Zoltán Veréb, and Éva Rajnavölgyi

Súlyos perifériás artériás érbetegségekben a gyógyszeres és/vagy érsebészeti beavatkozások kimerülését követően a tűrhetetlen fájdalom, kiterjedt végtagi fekélyek, gangraenák megszüntetésének egyetlen módja a végtag amputációja. Betegek és módszerek: A szerzők – hazánkban elsőként – 5 előrehaladott perifériás artériás érbetegben (1 arteriosclerosis obliterans és 4 thromboangiitis obliterans) autológ csontvelői eredetű őssejtterápiát végeztek. A csontvelői őssejteket (CD34+ sejtek) crista biopsia végzésével nyerték. Mágneses sejtszeparálással CD34+ sejtszuszpenziót állítottak elő. Meghatározták a CD34+, CD133+ és CD45± sejtek számát és arányát. Az őssejtszuszpenziót intramuscularis injekció formájában a beteg végtagba juttatták vissza. Betegenként 0,37–1,14 × 10 5 /kg őssejt visszaadására került sor. Betegeiket 12 hónapig követték. Vizsgálatok történtek a beavatkozás előtt és után (1, 3, 6, 9 és 12 hónappal). Klinikai vizsgálatok: nyugalmi fájdalom, dysbasiás távolság, ischaemiás fekélyek gyógyhajlama, boka-kar index. Laboratóriumi vizsgálatok: angiográfia (az őssejtterápia előtt és után 1 és 6 hónappal), duplex ultrahang- és lézer-Doppler-scan, transcutan oxigéntenzió mérése, az endothelfunkciók vizsgálata. Eredmények: A nyugalmi fájdalom mind az öt betegük esetében megszűnt. A dysbasiás távolság szignifikánsan nőtt (36/440 m). Három beteg végtagi ischaemiás fekélye begyógyult, egy beteg nagyméretű fekélye lényegesen kisebbé és felületesebbé vált, egy betegben a végtagi fekély nem változott. A kezelt oldalon a boka-kar index szignifikánsan nőtt (0,41/0,83) tizenkét hónappal az őssejtterápiát követően, s nem változott az ellenoldalon. Három betegben tapasztaltak számottevő változást angiográfiával az őssejtterápia után hat hónappal. Csak szerény javulást észleltek color-Doppler- és lézer-Doppler-vizsgálatokkal. Az őssejtterápia előtt és után 1, 6 és 12 hónappal a transcutan oxigéntenzió-értékek a lábháton 18,10/16,78/23,83/37,50 Hgmm-re, míg a lábszáron 36,66/31,25/45,00/37,30 Hgmm-re változtak. A makro- és mikrocirkulációs paraméterek nem mutattak javulást az őssejtterápiát követően 1 hónappal, azonban az őssejtterápia után 3, 6, 9 és 12 hónappal már mérhető javulást tapasztaltak. Szövődményt, mellékhatást nem észleltek. Következtetések: Klinikai eredményeik alapján az autológ csontvelői eredetű őssejtterápiát hatásosnak, tartósnak és biztonságosnak tartják előrehaladott perifériás artériás érbetegségben. Szükség van további klinikai tapasztalatgyűjtésre.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Bacsur, Soma Skribanek, Ágnes Milassin, Klaudia Farkas, Renáta Bor, Anna Fábián, Mariann Rutka, Anita Bálint, Kata Judit Szántó, Tibor Tóth, Ferenc Nagy, Zoltán Szepes, Krisztina Boda, and Tamás Molnár

Összefoglaló. Bevezetés: A gyulladásos bélbetegségek kezelésében a tumornekrózisfaktor-alfa-ellenes (anti-TNFα) antitestek elsődleges választási lehetőséget jelentenek a kortikoszteroid- és immunmoduláns kezelésre refrakter páciensek kezelési stratégiájában. Ezek a hatóanyagok hatékonyak, ám hosszú távú hatásosságukkal kapcsolatban sok az ellentmondás. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja megvizsgálni az anti-TNFα-terápia (infliximab [IFX], adalimumab [ADA]) hosszú távú hatékonyságát gyulladásos bélbetegek körében. Módszerek: Retrospektív, adatgyűjtéses vizsgálatunkba a Szegedi Tudományegyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikáján gondozott, 18–65 év közötti gyulladásos bélbetegeket vontunk be. Az adatgyűjtést a Klinika informatikai rendszeréből végeztük a betegek ambuláns megjelenéseinek kezelőlapjaiból, illetve a zárójelentésekből. Eredmények: 102 beteg adatait elemeztük (Crohn-beteg: 67 fő, colitis ulcerosás: 35 fő). A Crohn-betegség diagnózisát követően átlagosan 7,84 év, a colitis ulcerosa diagnózisát követően átlagosan 9,86 év telt el az első anti-TNFα-terápia elkezdéséig. Az első kezelési ciklus átlagosan 2,64 évig tartott, a ciklus végén az IFX-t kapó betegek 50%-ánál, az ADA-t kapó betegek 46%-ánál volt remisszióban a betegség. A második kezelési ciklus átlagosan 4,67 évig tartott, a ciklus végén az IFX-t kapó betegek 36%-a, az ADA-t kapó betegek 40%-a volt remisszióban. Az első, illetve a második kezelési ciklus alatt az allergiás reakciók gyakorisága IFX esetében 13% és 18%, ADA esetében 4% és 3% volt. A primer hatástalanság és a másodlagos hatásvesztés az első ciklusban IFX esetében 4% és 10,5%, ADA esetében 11,5% és 19% volt. A második kezelési ciklusban IFX esetében 9%-ban és 18%-ban, ADA esetében 23%-ban és 10%-ban jelentették a ciklus végét. Következtetés: Az anti-TNFα-terápiák eredményeink alapján hosszú távon is hatékonynak és biztonságosnak bizonyultak. Másodlagos hatásvesztés kisebb arányban fordult elő a vizsgált populációban az irodalmi adatokhoz képest. Orv Hetil. 2020; 161(47): 1989–1994.

Summary. Introduction: Anti-tumor necrosis factor-alpha (anti-TNFα) treatment is reserved for steroid-dependent or steroid/immunomodulator-refractory inflammatory bowel diseases patients. These agents are effective, however, their long-term safety is still questionable. Objective: We aimed to assess the long-term efficacy and safety of two anti-TNFα therapies. Methods: In our retrospective study, we reviewed medical records via the administration system of the First Department of Medicine, University of Szeged. Female and male patients, aged between 18–65 years who received anti-TNFα therapy between 2010–2019 were enrolled. Results: 102 patients with inflammatory bowel disease were enrolled (Crohn’s disease: 67, ulcerative colitis: 35). The first anti-TNFα therapy was introduced after an average 7.84 and 9.86 years from diagnosis of Crohn’s disease and ulcerative colitis. The first treatment period lasted for 2.64 years; 50% of patients receiving IFX and 46% of patients receiving ADA were in remission at the end of the period. The second treatment period lasted for 4.67 years, 36% of IFX-treated patients and 40% of ADA-treated patients were in remission at the end of the period. 13% and 18% of patients treated by IFX and 4% and 3% of patients treated by ADA experienced infusion reaction during the first and the second treatment period. Primary non-response and loss of response rates were 4% and 10.5% (IFX) and 11.5% and 19% (ADA) during the first treatment period. These rates were 9% and 18% (IFX) and 23% and 10% (ADA) during the second treatment period. Conclusion: Our study confirmed the long-term efficacy and safety of the anti-TNFα therapies. Loss of response rate is lower in our population compared to the literature. Orv Hetil. 2020; 161(47): 1989–1994.

Open access