Search Results

You are looking at 1 - 6 of 6 items for

  • Author or Editor: Krisztina Czebe x
  • All content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: György Lang, Krisztina Czebe, Balázs Gieszer, and Ferenc Rényi-Vámos

A tüdőtranszplantáció jelenti gyakran az egyetlen lehetséges megoldást a tüdő konzervatív kezelésre rezisztens – parenchymás vagy vascularis – betegségei esetében. Az International Society for Heart and Lung Transplantation 2012-ben közzétett statisztikája szerint 2010-ben világszerte több mint 3500 tüdőtranszplantációt végeztek. A Bécsi Orvostudományi Egyetem, Sebészeti Klinika Mellkassebészeti Osztályán, amely a világ egyik vezető tüdőtranszplatációs centruma, prof. dr. Walter Klepetko irányításával 1989 óta mintegy 1500, 2012-ben 115 tüdőtranszplantációs műtét történt. Bécsben transzplantálják, más közép-európai országokhoz hasonlóan, a magyar betegeket is. Az indikáció felállítása, a beteg felkészítése, a donorszerv kiemelése, a gondozás hazánkban már fokozatosan megvalósult. Jóllehet, a transzplantációs műtét ma is Bécsben történik, a humán erőforrás itthon rendelkezésre állna: 2003 óta a magyar betegek nagy részét is jelen sorok két sebész szerzőtársa operálta. Az eljárás iránti hazai igény 1999 óta folyamatosan növekszik, és lassan eléri azt a számot, ami indokolja az önálló nemzeti program elindítását, amelynek személyi feltételei már adottak. A tárgyi feltételek megteremtése részben finanszírozási, részben szervezési kérdés. A továbblépéshez egészségpolitikai döntésre van szükség. Orv. Hetil., 2013, 154, 868–871.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Krisztina Czebe, Balázs Antus, Marina Varga, and Eszter Csiszér

A tüdőtranszplantáció napjainkban már rutinszerűen végzett beavatkozássá vált a végstádiumú parenchymás és vascularis tüdőbetegségekben. Az elmúlt két évtized során több mint 20 ezer tüdőtranszplantációt végeztek a világon. Az immunszuppresszív szerek fejlődésének eredményeként az életet veszélyeztető akut rejekciók száma jelentősen csökkent, az első éven belüli halálozás csupán 2%-át okozza. A legnagyobb arányban az infekciók felelősek a korai és a késői morbiditásért és mortalitásért. A posztoperatív első 30 napon belüli halálozás 21,2%-a, az első éven belüli halálozás 40%-a infekciós eredetű. Az első hónapban a betegek 35–70%-ánál bakteriális pneumónia alakul ki, amelynek kb. felét Gram-negatív pálcák okozzák, dominálóan Pseudomonas-törzsek. A betegek a műtétet követően antibiotikus profilaxisban részesülnek, amit aztán a donortüdőből kimutatott törzs rezisztenciatesztje alapján módosíthatunk. A korai posztoperatív időszakban az invazív gomba- (Aspergillus-, Candida-) és CMV-infekciók a 100 napig tartó inhalatív amphotericin és szisztémás valganciklovir-profilaxis hatására kevesebb mint 10–10%-ban lépnek fel. Számuk a profilaxis befejezte után emelkedik. A későbbiekben kialakuló bronchiolitis obliterans szindróma (BOS) szintén hajlamosít a fertőzésekre. Ennek jelentőségét az adja, hogy 5 évvel a műtét után a betegek kb. 50%-ánál detektálható a BOS. Az infekciók sikeres leküzdésének alapja a rutinszerűen, illetve a tünetek fellépte után minél hamarabb elvégzett kontroll (laboratóriumi, radiológiai, légzésfunkciós, köpet- és bronchoszkópos vizsgálatok), majd a célzott terápia bevezetése. A munka célja a tüdőtranszplantáltaknál jelentkező leggyakoribb infekciók klinikai manifesztációjának, diagnosztikájának és kezelésének áttekintése.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Krisztina Czebe, Eszter Csiszér, György Lang, Peter Jaksch, and Walter Klepetko

Az első magyar beteg tüdőtranszplantációja óta 12 év telt el. Magyarországon kicsiny, de lelkes orvoscsoport dolgozik azon, hogy a tüdőátültetés egyre több magyar állampolgár részére könnyen elérhető, evidens terápiás eljárássá váljék. A műtét indikációját végstádiumú, a tüdő vascularis rendszerét vagy parenchymáját érintő megbetegedések képezik, miután a konzervatív terápiás lehetőségek már kimerültek. Jelenleg hazánkban a tüdőtranszplantáció még nem bevezetett műtéti eljárás. Az elmúlt 12 év során (1996 és 2007 decembere között) 64 magyar betegnél végzett tüdőátültetést a Klepetko professzor által vezetett munkacsoport (Vienna Lung Transplant Group) a bécsi sebészeti klinikán. Betegeinknél a következő alapbetegségek miatt került sor transzplantációra: cisztás fibrosis (22), idiopathiás tüdőfibrosis (18), primer pulmonalis hypertonia (8), lymphangioleiomyomatosis (5), emphysema (4) és egyéb betegségek (7 esetben). A 64 betegnél összesen 68 transzplantáció történt. Négy esetben retranszplantációra került sor. A műtéti technika kétoldali teljes tüdő- (33), kétoldali lebenytranszplantáció (18), egyoldali tüdőtranszplantáció (13), szív-tüdő együttes átültetése (2) és split tüdőtranszplantáció (2) volt. Egy fiatal recipiens esetében élő donoros lebenytranszplantáció történt. A betegek átlagéletkora a műtét idején 33,3 év (14 és 58 év között) volt. A 64 transzplantált közül 48-an vannak jelenleg életben.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Ádám Remport, Dávid Dankó, Zsuzsa Gerlei, Krisztina Czebe, and István Kiss

A szervátültetés hosszú távú eredményességének a megfelelő immunszuppresszív kezelés az alapja. A leggyakrabban alkalmazott cyclosporin és tacrolimus egyaránt a szűk terápiás ablakú készítmények közé tartozik és követőkészítményekkel történő helyettesítésük társadalombiztosítási költségcsökkenéshez csak akkor vezet, ha ezek használata azonos klinikai eredményeket biztosít. A szakirodalomban még nem jelentek meg ezt alátámasztó adatok, viszont a nem orvosi döntésen alapuló készítményváltás során fellépő szövődmények irodalma óvatosságra int. A szerzők elemzésükben a tacrolimus nem szakmai szempontok mentén végzett helyettesítése kapcsán mutatják be a lehetséges orvosi komplikációkat és ezek költségszámítása alapján a remélt megtakarításokkal azonos nagyságrendű kiadásokat. Részletezik továbbá a gyermek transzplantáltakhoz, a cyclosporin és a tacrolimus gyógyszer-interakcióihoz és a gyógyszervérszint és betegellenőrzés ellátási terhéhez kötődő problémákat. A szerzők véleménye szerint az európai transzplantációs társaság szakmai irányelve megfelelő és biztonságos szakmai keretet ad a követőkészítmények alkalmazásával elérhető társadalombiztosítási megtakarítás számára a szervátültetésben. Orv. Hetil., 2012, 153, 1341–1349.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Marina Varga, Ádám Remport, Krisztina Czebe, Antal Péter, Éva Toronyi, Enikő Sárváry, Imre Fehérvári, Beáta Sulyok, and Jenő Járay

A humán populációban szélesen elterjedt cytomegalovírus által okozott infekció egyike a leggyakrabban előforduló szervátültetést követő virális eredetű fertőzéseknek, amely befolyásolja a transzplantált szerv és a beteg túlélését is. Leggyakrabban a súlyos tünetekkel járó fertőzés olyan transzplantáltaknál alakul ki, akik cytomegalovírus-szeronegatívak az átültetés idejében, és a szervet szeropozitív donortól kapják. A fertőzés előfordulását és súlyosságát egyéb rizikótényezők is befolyásolják: az immunszuppresszió intenzitása, a beültetett szerv típusa, a graftkilökődés és/vagy ennek kezelése, a donor és recipiens közötti „HLA-mismatch”, a recipiens egyes HLA-típusai, női nem stb. A már kialakult cytomegalovírus-infekciónak direkt (tünetek) és indirekt (szövetkárosító és immunmoduláló) hatásai vannak, mindkettő befolyásolja a beteg életminőségét és a további állapot alakulását. Ezért speciális kezelési sémákat és a megelőzésre irányuló intézkedéseket dolgoztak ki, amelyek segítségével a cytomegalovírus károsító hatása csökkenthető vagy elkerülhető. Számos preventív lehetőség közül a gyakorlatban két megelőzési stratégia alkalmazható hatékonyan: az univerzális profilaxis (részét képezi a szelektív profilaxis) és a preemptív terápia. A szerzők – saját és külföldi tapasztalatok alapján – összefoglalják a prevenciós lehetőségeket, összehasonlítják az alkalmazott protokollok előnyeit és hátrányait. Az Amerikai és Kanadai Transzplantációs Társaságok ajánlása alapján a legtöbb amerikai, de sok európai transzplantációs központban is a betegeket három csoportba sorolják: magas, közepes és alacsony rizikójú csoportok; a besorolásnak megfelelően választható a profilaxis. A magas rizikójú betegcsoportoknál (R–/D+ betegek és tüdőtranszplantáltak) nélkülözhetetlen az univerzális profilaxis. Azoknál a betegeknél, akik antilymphocyta-ellenanyagot (ATG, ALG vagy OKT3) kapnak, szükséges az ún. szelektív profilaxis alkalmazása. A közepes rizikójú betegcsoportoknál (R+/D+ vagy R+/D–) lehet választani az univerzális profilaxis és a preemptív terápia között a klinika adottságait figyelembe véve. A nagy forgalmú ambulanciákon, a szoros monitorozás nehézségei és a költséges laboratóriumi vizsgálatok miatt, továbbá a CMV-fertőzés indirekt hatásainak kiküszöbölése érdekében az ajánlások az univerzális profilaxis alkalmazását javasolják. Az alacsony rizikójú csoportban (R–/D–) vese-, máj-, hasnyálmirigy-, szívtranszplantáció esetén a megelőzés szükségességét a transzplantációs centrum dönti el.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Gieszer, Péter Radeczky, Áron Ghimessy, Attila Farkas, Kristóf Csende, Levente Bogyó, Levente Fazekas, Nóra Kovács, Ildikó Madurka, Ákos Kocsis, László Agócs, Klára Török, Tibor Bartók, Tamás Dancs, Nóra Schönauer, Krisztina Tóth, József Szabó, Noémi Eszes, Anikó Bohács, Krisztina Czebe, Eszter Csiszér, Sándor Mihály, Lajos Kovács, Veronika Müller, Jenő Elek, Ferenc Rényi-Vámos, and György Lang

Absztrakt:

Magyarországon az első tüdőtranszplantációt 2015. 12. 12-én végeztük el az Országos Onkológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem együttműködésével. Cikkünkben az elmúlt két és fél év eredményeit összegezzük. 2018 augusztusáig 55 tüdőtranszplantációra került sor. Az adatfeldolgozást retrospektív módszerrel végeztük. A várólistára helyezés a Tüdő Transzplantációs Bizottság javaslatára történt. A donortüdők agyhalott donorokból származtak. A posztoperatív gondozás a Semmelweis Egyetemen folytatódott. 2015. 12. 12. és 2018. 07. 31. között 76 szervkivételen vettünk részt: 45 magyar, 23 Eurotransplant-, 8 Eurotransplanton kívüli országban, ezekből 54 kétoldali és 1 egyoldali tüdőtranszplantáció valósult meg. A műtéteket egyoldali (n = 1), kétoldali thoracotomiából (n = 1) vagy ’clamshell’ betolásból (n = 53), venoarterialis extrakorporális membránoxigenizáció-támogatással végeztük. Három esetben az extrakorporális membránoxigenizáció-támogatást a posztoperatív szakban prolongáltuk, másik két betegnél extrakorporális membránoxigenizáció-bridge terápiát követően végeztük el a transzplantációt. Egy kombinált tüdő-vese transzplantáció is történt. A recipiensek alapbetegsége krónikus obstruktív tüdőbetegség (n = 28); fibrotizáló tüdőbetegség (n = 8); cystás fibrosis (n = 12); elsődleges pulmonalis hypertonia (n = 2); histiocytosis-X (n = 1); bronchiectasia (n = 2); lymphangioleiomyomatosis (n = 1) és bronchiolitis obliterans szindróma miatti retranszplantáció (n = 1) volt. Átlagéletkoruk 47,5 ± 15,18 év volt. A legfiatalabb beteg 13 éves volt. A várólistán 12 beteg hunyt el. A betegek átlagosan 24,6 ± 18,18 napot töltöttek az intenzív osztályon. A korai posztoperatív időszakban 2 beteget vesztettünk el. Tartós lélegeztetési igény miatt tracheostomát 13 esetben készítettünk. A betegek 1 éves túlélése 82,96% volt. A hazai tüdőtranszplantációs programban gyorsan emelkednek az esetszámok, ami más centrumok indulásához képest kivételes eredmény. A szövődmények és halálozások aránya más, nagy esetszámú centrumok számainak megfelel. A jövőben a várólista bővítését, az esetszámok további növelését, és az ’ex vivo lung perfusion’ (EVLP-) rendszer használatának bevezetését szeretnénk megvalósítani. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1859–1868.

Open access