Search Results
You are looking at 1 - 10 of 36 items for
- Author or Editor: Krisztina Hagymási x
- Refine by Access: All Content x
Az overlap szindróma az autoimmun májbetegségek közötti biokémiai, szerológiai, hisztológiai vagy radiológiai átfedéseket, az autoimmun hepatitis és primer biliaris cirrhosis vagy primer szklerotizáló cholangitis együttes fennállását jelenti. Pontos gyakoriságuk nem ismert, 5–20%-os előfordulásról számolnak be. Az overlap szindrómáknak nincs kórjelző diagnosztikus vizsgálata, a klinikai tünetek, biokémiai, szerológiai, radiológiai és hisztológiai vizsgálatok eredményének együttes értékelésén alapul a kórisme. A domináns megjelenésen alapuló, egyénre szabott, urzodezoxikólsavval végzett és/vagy immunszuppresszív (kortikoszteroid-) kezelést a tapasztalatok, illetve retrospektív, nem randomizált vizsgálatok eredményei alapozzák meg. Orv. Hetil., 2013, 154, 923–929.
Az elhízás a második leggyakoribb megelőzhető halálok. A szív- és érrendszeri betegségek, a 2-es típusú cukorbetegség, a daganatos betegségek, valamint az idő előtti halálozás kockázatát növeli. A túlsúly és az elhízás a daganatok okozta halálozás 14, illetve 20%-áért felelős férfiakban, illetve nőkben. A szerzők az elhízás, a metabolikus szindróma, illetve a kapcsolódó anyagcsere-eltérések, valamint a vastagbéldaganatok közötti összefüggést tekintik át. Ismertetik a gyulladás, a hyperinsulinaemia, az inzulinszerű növekedési faktor-I és az adipokinek szerepét a vastagbélrák kialakulásában.
Az elsődleges májrák az ötödik leggyakoribb daganat világszerte. A primer májrákok 85–90%-a hepatocellularis carcinoma. Földrajzi eloszlása jellegzetes, egyes népcsoportokban is eltérő. Férfiakban gyakoribb, mint nőkben. 70–90%-ban idült májbetegség vagy cirrhosis talaján alakul ki. A hepatitis B-, C-vírus-fertőzés és az aflatoxinszennyezettség a májrákok 80%-áért felelős. Kialakulása többlépcsős folyamat, molekuláris hátteréről egyre több ismerettel rendelkezünk. A genetikai és epigenetikai eltérések a sejtproliferációt serkentő mediátorokat aktiválják (onkogének), a szaporodást gátló mediátorokat hatástalanítják (tumorszuppresszor fehérjék), amely autonóm sejtproliferációt eredményez. A telomera kóros működés okozta kromoszómainstabilitás, a növekedésében gátolt környezet, a mikro- és makrokörnyezet megváltozása segíti a malignusan transzformált sejtek terjedését. A folyamatok pontos megismerése és megértése az idült májbetegek, májzsugorban szenvedők szűrését, a HCC megelőzését és a kezelést segítheti a jövőben.
A nyelőcsőrák a kilencedik leggyakoribb rosszindulatú daganat. Több mint 90%-ban előrehaladott állapotban kerül felismerésre. A sebészi beavatkozás, a kemo-, illetve radioterápia lehetőségei korlátozottak. Napjainkban a génterápia került az érdeklődés előterébe. A szerzők a nyelőcsőlaphámrák genetikai és molekuláris hátterét és a génterápiával elért kezdeti tapasztalatokat tekintik át. Ismertetik a komplementer nukleinsavak (antisense terápia), a génpótlás, a kis interferáló RNS-k alkalmazásának lehetőségeit.
A máj- és epebetegségek, néhány kivételtől eltekintve, komplex betegségek, azaz kialakulásuk több géntermék, illetve a környezet együtthatásának az eredménye. A családi halmozódás, illetve a monozigóta ikrekben tapasztalt, a dizigóta ikrekét meghaladó konkordanciaarány bizonyítja a genetikai tényezők jelentőségét a patogenezisben. Szerzők az alkoholos, a nem alkoholos májbetegség, a gyógyszer okozta májkárosodások, a primaer biliaris cirrhosis, a primaer sclerotisáló cholangitis, valamint az epekövesség kialakulására hajlamosító genetikai eltéréseket foglalják össze. Az öröklődésben valószínűleg szerepet játszó, hajlamosító gének és szerepük a jövőben megerősítésre vár. A kórképek pontos genetikai hátterének megismerése a jövőben a megelőzést, a diagnózist, a betegség lefolyásának, prognózisának és a szövődmények előrejelzését, valamint az egyénre szabott gyógyszerelés kiválasztását segítheti.
A nyelőcsőrák a hatodik leggyakoribb daganatos halálok, gyakorisága nő. A nyelőcsőrákok 95%-a laphámrák vagy adenocarcinoma. Bár a nyelőcsőlaphámrák és az adenocarcinoma szövettana és előfordulása különböző, számos kockázati tényezőjük (dohányzás, táplálkozási szokások), valamint a daganatkialakulás folyamata hasonló. A nyelőcsőrák több mint 90%-ban előrehaladott állapotban derül ki. A felismerés és a kezelés lehetőségeinek fejlődése ellenére kórjóslata rossz, az ötéves túlélés 10–13%. A kórélettani háttér pontosabb megértése a megelőzést segítheti, részben természetes hatóanyagok, részben nemszteroid gyulladáscsökkentők alkalmazásával.
A peptikus fekélybetegség kóroktana és klinikai megjelenési formái átalakulóban vannak. A H. pylori -fertőzés mellett a nem szteroid gyulladáscsökkentők és a kis dózisú acetilszalicilsav-kezelés kóroki szerepe ismert. A H. pylori -pozitív fekélybetegség a baktérium eradikációjával gyógyítható. Az NSAID-fekély megelőzésére a savszekréció-gátló adását pedig a gyomor-bél rendszeri, valamint szív-ér rendszeri kockázati tényezők határozzák meg. A számos kóroki tényező és az új, hatékony kezelési módok alkalmazása ellenére továbbra is vannak megválaszolatlan kérdések. Előtérbe kerültek az NSAID- és a H. pylori- negatív fekélyek, amelyek száma növekszik, kezelésük tisztázásra vár. A H. pylori -eradikáció sikertelensége is gyakoribbá vált, az optimális kezelési mód hiányzik.
Idült C-vírus-hepatitisben a túlsúly/elhízás a zsírmáj kialakulásának független kóroki tényezője. A kombinált pegilált interferon + ribavirin kezelés hatástalansága hepatitis C-vírus 1-es genotípusa esetében a derékkörfogattal, a testtömegindexszel (BMI), a szénhidrát-anyagcsere zavarával, a steatosissal, a fibrosis súlyosságával áll összefüggésben. Az elhízás a kezelésre adott elégtelen válasz önálló negatív prediktív tényezője. Esetismertetés: A szerzők egy 59 éves, elhízott (BMI = 46,47 kg/m 2 ), krónikus HCV-fertőzött férfi beteg esetét ismertetik, akinél a testsúlycsökkenés – kétszeri sikertelen kombinált antivirális kezelés után – a peginterferon-alfa-2a + ribavirin kezelésre adott biokémiai és virológiai választ segítette. A beteg a korszerű interferon és ribavirin kombinált kezelések között amantadin- és szilimarinterápiában részesült. Megbeszélés: A szerzők esetükkel összefüggésben áttekintik a zsírmáj, illetve az inzulinrezisztencia jelentőségét idült HCV-hepatitisben, valamint ismertetik a testsúlycsökkentés és az inzulinrezisztencia csökkentésének jelentőségét. Következtetés: A testsúlycsökkentés és a hepatoprotectiv szerek elősegíthették a peginterferon és ribavirin kombinált kezelés antivirális hatásának növelését és így a tartós immunválasz kialakítását.
A hepatocellularis carcinoma kórjóslata rossz. A felismeréskor a betegek 85%-a nem alkalmas a kuratív kezelésre, ezekben az esetekben a palliatív módozatok, a transarterialis kemoembolisatio, a rádiófrekvenciás ablatio és a szisztémás kemoterápia alkalmazhatóak. A szisztémás kemoterápia eredményei kiábrándítóak. Molekuláris biológiai ismereteink a célzott kezelési lehetőségek tárát bővíthetik a jövőben. Jelenleg a multikinázgátló sorafenib van csak törzskönyvezve hazánkban, de ígéretesek lehetnek még a VEGF-gátlók (bevacizumab, sunitinib), az EGFR-útvonal gátlása (erlotinib), valamint az mTOR-gátlók (rapamycin és származékai). Előnyös lehet a sorafenib vagy más érképződést gátló együttes adása helyi ablatív eljárásokkal (transarterialis kemoembolisatio, rádiófrekvenciás ablatio) vagy kuratív hepatectomiával. A jövő további lehetőségei közé tartoznak a Wnt-útvonalat módosítók, a retinoid vegyületek, a sejtciklusgátlók, a proteoszómagátlók és az epigenetikus kezelés. Orv. Hetil., 2010, 43, 1763–1768.
A nem alkoholos eredetű zsírmáj és a steatohepatitis a kóros májműködés leggyakoribb oka. A szerzők áttekintik a kórkép fő kóroki tényezőit, kialakulásának lehetséges hátterét, klinikumát, valamint a kórisme felállításának nehézségeit. Nagy az igény olyan, nem invazív biomarkerek (TNF-α adiponektin, lipidperoxidáció termékei, citokeratin-18, hialuronsav), pontrendszerek (Fibrotest, APRI), vizsgálatok (Fibroscan) kidolgozására, amelyek a betegség előrehaladását, a gyulladást és a fibrosist jelzik. Mind ez idáig megfelelően hatékony kezelés nem ismert. A terápia részben a kiváltó tényezők eliminálását (testsúlycsökkentés), az anyagcserezavar (diabetes mellitus, hyperlipidaemia) kezelését célozza meg, részben a májvédelmet (antioxidánsok) helyezi előtérbe. Orv. Hetil., 2010, 47, 1940–1945.