Search Results

You are looking at 1 - 10 of 15 items for

  • Author or Editor: Krisztina Kádár x
Clear All Modify Search

A jobbkamra-funkció vizsgálata veleszületett szívfejlődési rendellenességekben különösen nehéz, főleg a posztoperatív időszakban, a jobb kamra sajátos geometriai alakzata miatt, ugyanakkor kiemelkedő a jelentősége a komplex szívfejlődési rendellenességek nyomon követésében. A posztoperatív jobbkamra-diszfunkció fontos tényező a mortalitásban és morbiditásban és a reoperáció szükségességének meghatározásában. Ez idáig gyermekekben 133 szívszöveti Doppler-vizsgálat történt, a betegek életkora 14 nap – 20 év, az átlagéletkor 12,4 év volt. A jelen közleményben a szerző a jobb kamrára vonatkozó vizsgálatokat ismerteti. A szisztémás jobbkamra-funkció értékelésére nagyér-transpositiós betegek Senning-műtétje utáni (1. betegcsoport, 17 beteg 21 vizsgálata), illetve Fallot-tetralógia-műtét utáni (2. betegcsoport, 21 beteg) vizsgálatok történtek. Módszer: A szöveti sebességek közül a jobb kamrai (tricuspidalis anulus) szisztolés sebességet és kora diasztolés sebességet E’ és a tricuspidalis beáramlási flow E-hullám-sebességet, illetve az E/E’ arányát mérte. E sebességek egészségestől való eltérését, illetve a szív mágnesesrezonancia-vizsgálattal mért jobb kamrai ejekciós frakció közötti összefüggését vizsgálta. Eredmények: Az 1. betegcsoportban a szisztolés sebesség szignifikánsan eltért az egészségeseknél mért értéktől: 9,3–3,7 cm/s sv vs. 14,2 ± 2,3 cm/s ( p > 0,001), E’: 12,8 ± 4,7 cm/s vs. 16,7 ± 2,8 cm/s, E/E’ 7,2 ± 4,6 vs. 3,7 ± 1,4. A szisztolés szöveti Doppler-sebesség és E/E’ arány szoros összefüggést mutatott a szív mágneses rezonanciával mért ejekciós frakciójával ( p > 0,001). A 2. betegcsoport szisztolés értéke kevésbé, de szintén, szignifikánsan csökkent volt. 11,1 ± 4,3 cm/s és a jobb kamrai szív mágneses rezonanciával mért ejekciósfrakció-értékkel szintén szignifikáns összefüggést mutatott ( p > 0,001). Konklúzió: Az eredmények szerint a szöveti Doppler-technika a jobbkamra-funkció vizsgálatára alkalmas veleszületett szívbetegségekben és a jobb kamrai funkció noninvazív módszerei közé ajánlatos beiktatni. Kellő gyakorlattal – a szív mágnesesrezonancia-vizsgálatával együtt alkalmazva – fontos, megbízható adatok nyerhetők a betegek nyomon követésében, ami komoly segítség lehet a posztoperatív döntéshozatalban, például az esetleges reoperáció szükségességének megítélésében és a késői posztoperatív prognózis meghatározásában.

Restricted access

Bevezetés: A kardiális biomarkerek közül a B-típusú natriureticus peptid mérése a felnőttkori kardiológiai diagnosztikában elfogadott, azonban a gyermekkardiológiai diagnosztikában még kevésbé vonult be a mindennapi diagnosztikai eljárások közé. Cél: A szerzők által korábban a szisztémás jobbkamra-funkció vizsgálatára bevezetett B-típusú natriureticus peptid vizsgálatok értékelése cardiomyopathiákban, valamint az eredmények összevetése a hagyományos echokardiográfiával és szöveti Dopplerrel nyert kamrai szisztolés és diasztolés paraméterekkel. Módszer: 2007 és 2010 között 32 betegben (20 dilatatív cardiomyopathia, 10 hypertrophiás cardiomyopathia, 2 non-compacted cardiomyopathia) 58 esetben történt meg a B-típusú natriureticus peptid mérése. A betegek átlagéletkora 7,9±6,6 év volt. A B-típusú natriureticus peptid koncentrációját elektrokemilumineszcenciás módszerrel határozták meg. Eredmények: Szignifikáns negatív korrelációt (r = –0,63; p<0,01) találtak a B-típusú natriureticus peptid értékek (tartomány: 12–7002 ng/l, átlag: 1531±1750 ng/l) és a százalékos rövidülési frakció értékei között (tartomány: 4–50%, átlag: 22,5±13%). A vizsgált mindhárom cardiomyopathiás csoportban a B-típusú natriureticus hormon koncentrációi szignifikánsan eltértek a normális értéktől (dilatatív cardiomyopathia: p<0,001; hypertrophiás cardiomyopathia: p<0,01; non-compacted cardiomyopathia: p<0,001). Jelentősen csökkent százalékos rövidülési frakció (<17%) esetén 1000 ng/l feletti B-típusú natriureticus peptid koncentráció cut-off értéknek bizonyult. A B-típusú natriureticus peptid koncentrációi a bal kamrai végdiasztolés átmérővel (r = 0,899; p<0,001), a bal kamrai anularis szisztolés hullámmal (r = 0,689; p<0,001), illetve a bal kamrai diasztolés funkcióra utaló E/e értékkel (r = 0,43; p<0,05) mutatták a legjobb korrelációt. Következtetések: A B-típusú natriureticus peptid vizsgálata minden típusú gyermekkori cardiomyopathiában ajánlott. Előnye, hogy egyszerű, nyomon követésre használható és jól jelzi a szisztolés-diasztolés funkciózavart, így vizsgálata nemcsak dilatatív, hanem hypertrophiás cardiomyopathiaban is ajánlott. Orv. Hetil., 2013, 154, 409–414.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: István Hartyánszky, Krisztina Kádár, Sándor Mihályi and Edgár Székely

Absztrakt

Az arteria pulmonalis törzsből eredő bal arteria coronaria ritka fejlődési rendellenesség, amely a súlyos balkamra elégtelenség miatt, kezeletlenül csecsemőkorban 85%-os halálozással jár. Sebészi kezelésének módozatait illetően a kórosan eredő ér lekötését, (esetleg kiegészítve az arteria subclavia – bal arteria coronaria bypass készitésével), a bal coronaria szájadék aortába történő implantálása váltotta fel. Egy 20 hónapos kisded esetét ismertetik, akinél a coronaria szájadék átültetése technikai okok miatt nem volt lehetséges, ezért azt az aorto-pulmonalis fenestratio és arteria pulmonalis törzsben kialakított tunel készítésével kapcsolták az aortához. A műtét sikerét a jó korai eredmények igazolják. Ez az első sikeres Takeuchi-műtét hazánkban.

Restricted access

A noncompacted cardiomyopathia a myocardium fejlődésének egy sajátos morfológiai rendellenessége, amely csecsemő- és gyermekkorban igen ritkán kerül felismerésre. Elnevezésüket illetően korábban többféle, leggyakrabban spongiosus megjelölést használtak, az embrionális cardiomyopathia azonban jól kifejezi a betegség embriópatológiai eredetét. A prevalencia nem ismert, és hosszú távú irodalmi nyomon követési adatok sem állnak rendelkezésre. Célunk a jelentős számúnak tekinthető, 20 év alatt 23 betegben echokardiográfiával diagnosztizált betegekben történt vizsgálatok adatait értékelni. (Életkor: 3 nap–17 év, átlag: 60,3 hó, 11 beteg volt 1 éves életkor alatti.) Nyomon követési idő 0,5–16 év, átlag 6,3 év volt. A hagyományos echokardiográfiás szisztolés-diasztolés funkció paraméterei mellett szöveti Doppler- és a gyermekekben hazánkban ezen betegekben először végzett MR-vizsgálatokat értékeltük. Eredmények: Az echo/MR vizsgálatok jól korreláltak a diagnózis megállapításában és a szisztolés funkció paramétereiben. Kiemeljük a kombinált szisztolés és diasztolés funkció paraméter (TEI-index) szerepét (TEI-index MRI-EF-korreláció r: 0,96, p<0,01). Csecsemőkorban felismert betegek társult vitiummal, de a nélkül is, igen súlyos prognózisúak: a betegek 43%-a fél éven belül meghalt vagy szívátültetésre került. A nagyobb gyermekek hosszabb ideig vannak stabil hemodinamikai állapotban. A korai diagnózis, adekvát kezelés, vitiummal társult betegekben a műtét előtti felismerés javíthat a betegség prognózisán, a műtét kilátásain. Adataink várhatóan hozzájárulnak a hazai prevalencia megismeréséhez, illetve a családvizsgálatok elindításához is.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Krisztina Kádár, Erzsébet Nagy, Krisztina Gál, Valéria Oprea, István Hartyánszky, Georgina Gyarmati, Attila Tóth and Zita Sikos

A natriuretikus peptid mérés kamra diszfunkciót jelző szerepe már bizonyítást nyert, felnőttkori alkalmazásáról már hazánkban is beszámoltak. Célunk volt a gyermekkori BNP vizsgálataink klinikai szerepének felmérése, melyet 107 gyermekben történt 157 mérés adatai alapján értékeltünk, szisztémás jobb kamra, illetve bal kamra funkció megítélésére. Célunk volt továbbá a BNP és az MRI vizsgálattal és echocardiographiás módszerrel mért kamra funkció paraméterek összevetése. Betegek: életkor 4 hó-20 év, átl.: 12,5 év. Betegcsoportok: I. Senning műtött nagyértranspositiós, II. dilatatív és III. hypertrophiás cardiomyopathiás és IV. aorta insufficientiában szenvedő betegek. Módszerek: BNP mérés elektrokemilumineszcenciás (Elecsys-10 Roche) módszerrel, a kamra volumeneket és EF értéket MRI volumetriás (MASS–Medis software) meghatározással értékeltük, echocardiographiával a standard M-mode mérések mellett totál ejectiós izovolumetriás (TEI) index indexet határoztunk meg. Eredmények: a BNP érték szignifikánsan magasabb volt az összes betegségcsoportban a normál értékhez képest: I. csoport: 318 ± 285 pg/ml, p < 0,01, II. csoport: 7262 ± 10970 pg/ml, p < 0,001, III. csoport: 1558 ± 2765 pg/ml, p < 0,01, IV. csoport: 1076 ± 2791 pg/ml, p < 0,001, vs 58 ± 31 pg/ml. A BNP korrelált az MRI JK EF értékkel (r: –0,51, p < 0,05) és TEI index-szel (0,43 ± 0,18) p < 0,05. Sebészi vagy 3 hetes gyógyszeres kezelés után a BNP szignifikáns csökkenését igazoltuk. 4 beteg halt meg a vizsgálati időszak alatt, mindegyiknek az adott betegségcsoportban a legmagasabb értékű volt a BNP szintje. Konklúzió: A BNP mérés egy hasznos, prognosztikai értékű biomarker a kamra funkció monitorizálásában gyermekekben. A BNP tükrözi a szisztémás jobb kamra funkció károsodását Senning műtött nagyértranspositiós betegekben, ahol a komplex jobbkamrai geometria miatt különösen nehéz a jobb kamra funkció megítélése. Emiatt ajánljuk a BNP sorozatos mérését ezen betegcsoportokban.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: István Hartyánszky, András Kollár, Krisztina Kádár, László Ablonczy, Edit Novák and Attila Tóth

Bevezetés: A balkamra-kiáramlási pálya, az aortagyök és a billentyű betegségeinek sebészi kezelése a technika fejlődésével folyamatosan változik, csak a Ross-műtét jelent 45 éve standard megoldást. Cél: A szerzők egy sebész eredményei alapján vizsgálták a Ross-műtét korai és középtávú eredményeit a veleszületett szívhibák kezelésében. Módszerek és betegek: 2001 és 2011 között Ross-műtétet 40, Ross–Konno-műtétet 17, Ross–Konno-műtétet mitralisbillentyű-műtéttel kombinálva hat betegen (életkor: 28 nap–21 év, átlag: 10 év; testsúly: 3,4–96 kg, átlag: 8,8 kg) végeztek. A Ross-műtét 15 esetben primer aortainsufficientia (nyolc esetben VSD-vel társult), 25 betegben aortastenosis tágítása utáni insufficientia miatt történt. Ross–Konno-műtét esetén az indikációt négy esetben subaorticus stenosissal társuló billentyűbetegség, egy esetben izolált aortastenosis, 12 betegben aortastenosis tágítása utáni insufficientia jelentette. Mitralisbillentyű-plasztikát, illetve műbillentyű-beültetést Ross–Konno-műtét mellett három betegben Shone-szindrómában, három betegben komplett pitvar-kamrai septumdefektus-rekonstrukció után végeztek. Eredmények: Ross-műtét után egy korai (agyi szövődmény) és egy késői (homograftendocarditis) mortalitás volt, egy esetben autograftendocarditis miatt homograftimplantációt követően 12 éves korban Bentall-műtét történt. Autograftelégtelenség miatt egy beteg vár reoperációra. Ross–Konno-műtét után korai és késői mortalitás nem volt, reoperációra nem volt szükség. Ross–Konno-műtét+mitralisműbillentyű-beültetést követően egy 28 napos újszülöttet vesztettek el; hároméves utánkövetés során öt betegnél reoperációra nem volt szükség. Következtetés: Gyakorlott sebész kezében a Ross-műtét, Ross–Konno-műtét és a mitralisbillentyű-sebészetével társuló Ross–Konno-műtét nagyon jó korai és középtávú eredménnyel végezhető. Újszülött-, csecsemő- és kora gyermekkorban balkamra-kiáramlási betegségekben csak a Ross-, Ross–Konno-műtéti megoldás jön szóba. A Ross–Konno-mitralis műtéti megoldás komplex beavatkozás, de sikeres megoldás az alternatív („egykamrás repair”, transzplantáció) megoldásokkal szemben. Orv. Hetil., 2013, 154, 219–224.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: István Hartyánszky, Barna Babik, Krisztina Kádár, Attila Tóth, László Göbölös and Gábor Bogáts

Absztrakt:

A 30 éves, komplex pulmonalis atresiás betegnél csecsemőkorban az unifokalizálás eldönthetősége miatt exploratio, 10 éves korban rekonstrukciós műtét (kamrai sövényhiány zárása, unifokalizáció, jobb kamra–arteria pulmonalis folytonosságának kialakítása homografttal) történt. A mindkét kamra csökkent működését okozó aortabillentyű-elégtelenség és ascendenstágulat, illetve homograftelégtelenség miatt az aortabillentyű plasztikája, a pulmonalis billentyű, illetve az aorta ascendens és arteria pulmonalis törzs cseréje vált szükségessé. Magyarországon betegünk az első, akinél ilyen redoműtét történt. A műtét sikere igazolja, hogy megfelelő gondozás, diagnosztika (echokardiográfia, MR, CT) mellett az időben történt műtét jó korai és késői eredményt biztosíthat a komplex szívhibás, felnőttkorú betegek számára. Orv. Hetil., 2017, 158(14), 546–549.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Lukovich, Balázs Kádár, Attila Jónás, Mehdi Sadatakhavi, Gábor Váradi, Krisztina Tari and Péter Kupcsulik

Bevezetés: A flexibilis endoszkópia fejlődése az utóbbi években új minimálisan invazív technikákat teremtett, melyek segítségével a szövődmények esélye csökkenthető, a gyógyulás folyamata felgyorsítható. Az új módszerek egyike a flexibilis endoszkóppal végzett transgastricus beavatkozás, melynek során a gyomor falán ejtett metszésen keresztül a flexibilis eszköz a hasüregbe vezethető és ott különböző beavatkozások végezhetők el. Kísérletünk elsődleges célja transgatricus gastrojejunalis anastomosis készítése és a technikai nehézségek kimutatása volt, melyek kiküszöbölésével a későbbiekben ez az új módszer a mindennapokban is alkalmazható lenne. Módszer: A szerzők házi sertés gyomor-bél traktusának (gyomor és első néhány vékonybélkacs) felhasználásával élethű bioszintetikus modellt készítettek, melyet plexilapra rögzítettek. A kísérlet kivitelezéséhez két, egy munkacsatornás endoszkópot használtak. Első lépésként a gyomorfalon kb. 2 cm-es metszést ejtettek elektrokoagulátor és tűpapillotom segítségével. A nyíláson át az eszközt átvezetve idegentest-fogóval az első jejunumkacsot megragadták, a gyomorba húzták, majd a jejunumon is egy metszést ejtettek. A bélszéleket endoclipekkel rögzítették egymáshoz. Eredmények: A modell – élő állat felhasználása nélkül – alkalmasnak bizonyult a gyakorláshoz. Az anastomosis transgastricus úton történt elkészítése technikailag kivitelezhető volt. Habár a gyomron és a jejunumon a metszések könnyen kivitelezhetők voltak, a beavatkozás után az anastomosist megvizsgálva az nem volt elég biztonságosnak tekinthető. Következtetés: További kísérletek és új eszközök kifejlesztése szükséges az anastomosis biztonságos elkészítéséhez.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: István Hartyánszky, András Kollár, Imre Kassai, Edgár Székely, László Ablonczy, Krisztina Kádár and András Szatmári

Súlyos valvularis aortastenosis miatt csecsemőkorban percutan ballondilatációt követően kialakult billentyűelégtelenség korrigálására Ross-műtét történt. A posztoperatív időben fellépett aortagyök infektív endocarditis miatt az aortagyök pótlására homograft-beültetés vált szükségessé. Tizenkét éves korára a kinőtt aortabillentyű elégtelenné vált, az elmeszesedett aortagyök cseréje Bentall szerint műbillentyűs conduittal, a bal kamra kifolyási pályájának Konno szerinti megnagyobbításával vált lehetővé. Az aortabillentyű- és aortagyök-betegségek komplex sebészi kezelést igényelhetnek, és sokszor már csecsemő- és gyermekkorban is sikeresen elvégezhetők. Ilyen típusú műtéti megoldást először végeztek Magyarországon. Orv. Hetil., 2010, 41, 1712–1715.

Restricted access

Absztrakt

Bevezetés: Számos rosszindulatú megbetegedés okozhat gyomorürülési akadályt. A műtéti gastro-enteralis bypass – amellett, hogy narcosist igényel – a gyenge általános állapotú betegeknél nagy kockázatú beavatkozásnak számít. Az endoscopos öntáguló fémstent behelyezése kevésbé invasív ugyan, de gyakoriak a szövődmények. Az utóbbi években egy új minimálisan invasív technikáról jelent meg közlés, melyben a gastro-enteralis anastomosis készítéséhez mágneseket használtak fel.

Anyag és módszer: Házi sertés gyomor-bél traktusának felhasználásával bioszintetikus modellt készítettünk. A beavatkozást endoscop és röntgen képerősítő ellenőrzése mellett végeztük, a röntgen kontraszt fokozására a modellt fiziológiás sóoldatba helyeztük. A két, közepén lyukkal bíró ritka földfém mágnest (remanencia 2500 Gauss, D : 10 mm) vezetődrót és duodenumszonda segítségével helyeztük be. Az első mágnest az első jejunumkacsba, míg a másodikat a gyomorba vezettük, pozicionálásukhoz az endoscopot használtuk. Amikor a mágnesek a megfelelő helyzetbe kerültek, a vezetődrótokat eltávolítottuk, és a mágnesek összetapadtak. A mágnesek közötti nyomás – élő szöveten – steril gyulladáshoz vezet, mely adhesiot hoz létre a belek között, majd 7–10 nappal később a necrosis következtében létrejön az anastomosis.

Eredmény: A bioszintetikus modellen – élő állat nélkül – begyakorolható volt az endoscopos módszer. A 10 alkalommal végzett beavatkozás során a mágnesek sikeresen összetapadtak a gyomor és a jejunum falán keresztül. Gyakorlással a beavatkozáshoz szükséges idő 40 percről 20 percre volt csökkenthető.

Következtetés: A hagyományos endoscoppal és eszközökkel kivitelezhető beavatkozás és élő állatokon történt gyakorlást követően hasznos megoldása lehet a gyomorürülési panaszoknak.

Restricted access