Search Results
You are looking at 1 - 6 of 6 items for
- Author or Editor: Krisztina Kárpáti x
- Refine by Access: All Content x
Az urogenitalis traktus szexuális úton közvetített infekcióinak világszerte leggyakoribb kórokozója a Chlamydia trachomatis, amely egy intracelluláris baktérium. Férfiaknál urethritis, míg nőknél az urethritis mellett leggyakrabban endocervicitis klinikai képét eredményezi. Mivel nőkben a fertőzés igen gyakran kifejezetten tünetszegény vagy aszimptomatikus, az egyik legfontosabb késői szövődményként kismedencei gyulladás, illetve a krónikus hegesedések kialakulásával infertilitás jelentkezhet. A fertőzés terjedésének és a nemkívánatos komplikációk kialakulásának megelőzésében meghatározó jelentőséget tulajdonítanak a szűrővizsgálatok bevezetésének. Az alkalmazott antibiotikus terápia megválasztását speciális tényezők, mint például várandósság vagy egyes szövődményes formák befolyásolhatják. A szerzők áttekintik a fertőzéssel kapcsolatos jelen ismereteket, összefoglalják többek között a jellegzetes klinikai megjelenési formákat, a rendelkezésre álló korszerű diagnosztikus lehetőségeket, csakúgy, mint az elfogadott kezelési protokollt és a szűrés alapvető aspektusait. Orv. Hetil., 2015, 156(1), 19–23.
Absztrakt:
A szerzők a ritka, örökletes kötőszöveti betegségek közé tartozó Ehlers–Danlos-szindrómacsoportra vonatkozó korszerű, nemzetközi osztályozáson alapuló klinikai ismereteket foglalják össze. Az Ehlers–Danlos-szindrómacsoport vezető tünete az ízületi hipermobilitás, a bőrhiperextenzibilitás és az általános szöveti fragilitás. Az Ehlers–Danlos-szindróma klinikailag és genetikailag nagyfokú heterogenitást mutató multidiszciplináris jelentőségű betegségcsoport. A szindróma egyes altípusai elsősorban az életminőséget rontják, de bizonyos formái súlyos, fatális kimenetelű vascularis és intestinalis komplikációkhoz vezethetnek. A nemzetközi gyakorlatban nagy esetszámban megvalósult genotípus-fenotípus korrelációs vizsgálatok szolgáltatta adatok alapján a szindróma klinikai alcsoportjainak új osztályozását vezették be. Az Ehlers–Danlos-szindrómák 2017-ben közreadott korszerű, nemzetközi nozológiája 13 klinikai alcsoportot különít el, megadva azok genetikai hátterét, öröklődésmenetét, és definiálja az egyes altípusok major és minor diagnosztikus kritériumrendszerét. Az Ehlers–Danlos-szindrómák összetett, multidiszciplináris tüneteit a differenciáldiagnosztikai gondolkodást segítő összefoglaló táblázatba gyűjtöttük össze. A mindennapi orvosi gyakorlatban az Ehlers–Danlos-szindrómák által érintett betegek azonosítása a klinikai gondozás feladatainak meghatározását és ezáltal a súlyos szövődmények prevencióját szolgálja. Orv Hetil. 2019; 160(16): 603–612.
Abstract
Bacteria can enhance their survival by attaching to inanimate surfaces or tissues, and presenting as multicellular communities encased in a protective extracellular matrix called biofilm. There has been pronounced interest in assessing the relationship between the antibiotic resistant phenotype and biofilm-production in clinically-relevant pathogens. The aim of the present paper was to provide additional experimental results on the topic, testing the biofilm-forming capacity of Escherichia coli isolates using in vitro methods in the context of their antibiotic resistance in the form of a laboratory case study, in addition to provide a comprehensive review of the subject. In our case study, a total of two hundred and fifty (n = 250) E. coli isolates, originating from either clean-catch urine samples (n = 125) or invasive samples (n = 125) were included. The colony morphology of isolates were recorded after 24h, while antimicrobial susceptibility testing was performed using the Kirby-Bauer disk diffusion method. Biofilm-formation of the isolates was assessed with the crystal violet tube-adherence method. Altogether 57 isolates (22.8%) isolates were multidrug resistant (MDR), 89 isolates (35.6%) produced large colonies (>3 mm), mucoid variant colonies were produced in 131 cases (52.4%), and 108 (43.2%) were positive for biofilm formation. Biofilm-producers were less common among isolates resistant to third-generation cephalosporins and trimethoprim-sulfamethoxazole (P = 0.043 and P = 0.023, respectively). Biofilms facilitate a protective growth strategy in bacteria, ensuring safety against environmental stressors, components of the immune system and noxious chemical agents. Being an integral part of bacterial physiology, biofilm-formation is interdependent with the expression of other virulence factors (especially adhesins) and quorum sensing signal molecules. More research is required to allow for the full understanding of the interplay between the MDR phenotype and biofilm-production, which will facilitate the development of novel therapeutic strategies.
Bevezetés: A psoriasis a leggyakoribb krónikus, szisztémás, immunmediált gyulladásos kórkép, amely elsősorban a bőrt és az ízületeket érintheti. Célkitűzés: Arthritis psoriaticával társuló középsúlyos és súlyos psoriasisos betegek életminőségének és betegségköltségeinek vizsgálata. Módszer: Két egyetemi bőrgyógyászati klinikán keresztmetszeti kérdőíves felmérést végeztek. Eredmények: A vizsgált 57 beteg (65% férfi) átlagéletkora 54,3±11,6 év, életminősége az EQ-5D indexszel mérve 0,48±0,4 volt. Az egy betegre jutó éves átlagköltség 2,56 millió Ft, amelyből 71% a biológiai terápiához kapcsolódó költség és 21% az indirekt költség. Az indirekt költség 95%-a, 506 ezer Ft/beteg/év a psoriasis miatti munkából való kiesés miatt jelentkezik. A szisztémás kezelésben nem részesülő (21%), a tradicionális szisztémás (32%) és a biológiai szisztémás terápiában részesülő (47%) betegek egy betegre jutó éves átlagköltsége sorrendben 493 ezer Ft, 513 ezer Ft és 4,84 millió Ft. Következtetések: A biológiai terápia szignifikáns életminőség-javulást eredményez. Mivel az arthritis psoriaticával társuló psoriasis-betegcsoportban a szisztémás kezelések mindkét kórképben hatásosak, ezért a terápiával elérhető egészségnyereség mérése egészség-gazdaságtani szempontból a két kórkép esetén együttesen is célszerű, mert a valós egészséghaszon nagyobb lehet, mintha csak az egyik kórképet vizsgáljuk. Orv. Hetil., 2014, 155(48), 1913–1921.
A Fabry-kór a lizoszomális tárolási betegségek csoportjába tartozó, X-kromoszómához kötötten, recesszív módon öröklődő betegség, amely a globotriaozilceramid felhalmozódásához vezet a szervezet legkülönbözőbb szöveteiben. A betegség első tünetei többnyire gyermekkorban jelentkeznek, a progresszió során a betegek súlyos szervi károsodásokkal és korai halálozással számolhatnak. Elsősorban férfiak érintettek, azonban a betegség tüneteit heterozigóta nők esetében is megfigyelhetjük, de náluk a kórkép súlyossága változó, általában enyhébb lefolyású. Az enzimpótló kezelések megjelenése szükségessé tette, hogy részletes diagnosztikus és terápiás protokollt dolgozzunk ki. A jelen dolgozatban megjelenő ajánlásokat egy, a magyarországi Fabry-kóros betegek kezelésében részt vevő orvosokból, a diagnosztika területén dolgozó biológosukból és egyéb szakemberekből álló multidiszciplináris munkacsoport foglalta össze. A munkacsoport áttekintette a korábbi klinikai tanulmányokat, a publikált vizsgálatokat és a közelmúltban megjelent nemzetközi és nemzeti útmutatókat.
A Fabry-kór a lizoszomális tárolási betegségek csoportjába tartozó, X-kromoszómához kötötten, recesszív módon öröklődő betegség, amely a globotriaosylceramid felhalmozódásához vezet a szervezet legkülönbözőbb szöveteiben. A betegség első tünetei többnyire gyermekkorban jelentkeznek, a progresszió során a betegek súlyos szervi károsodásokkal és korai halálozással számolhatnak. Elsősorban fiúk és férfiak érintettek, azonban a betegség tüneteit heterozigóta nők esetében is megfigyelhetjük, de náluk a kórkép súlyossága változó, általában enyhébb lefolyású. Az enzimpótló kezelések megjelenése szükségessé tette, hogy részletes diagnosztikus és terápiás protokollt dolgozzunk ki. A jelen dolgozatban megjelenő ajánlásokat egy, a magyarországi Fabry-betegek kezelésében aktívan részt vevő orvosokból, a diagnosztika területén dolgozó biológosukból és egyéb szakemberekből álló multidiszciplináris munkacsoport foglalta össze. A munkacsoport áttekintette a korábbi klinikai tanulmányokat, a publikált vizsgálatokat és a közelmúltban megjelent nemzetközi és nemzeti útmutatókat.
