Search Results

Erdőmaradványos csernozjom talajon beállított szabadföldi kísérletben három éven át vizsgáltuk hat kukorica genotípus - két hibrid és szülőtörzseik - vízellátottságát és vízhasznosítását. Megállapítottuk, hogy a vizsgált genotípu-sok jelentősen eltérő vízgazdálkodásúak. A hibridek vízfelvételi hatékonyságában és vízhasznosításában eltérő mechanizmusok is szerepet játszanak. Főbb megállapításaink az alábbiak: - A talajnedvesség- és gyökérprofilok eltérnek a különböző genotípusoknál. - Az Mv 444 nagy gyökérsűrűsége a mélyebb talajrétegekben előnyös a felső talajrétegek kiszáradása esetén. - A vízhasznosítási együttható legmagasabb értékeit a két hibridnél mutattuk ki. - Alacsony vízellátottságon egyéb mechanizmusok is közrejátszanak az alkalmazkodásban, úgymint különbségek a növekedési sebességben, tápanyag- igényben és transzspirációban, valamint a biomassza és tápanyag allokációban.

A talajból és természetes ásványból feltáródó kálium forgalmát - elsősorban az ásványi összetételre gyakorolt hatásait - tanulmányoztuk gyökérközegben, valamint gyökérhatás nélkül, azonos feltételek között kezelt talajban. Megvizsgáltuk a bányatermék ortoklászőrlemény hatását a talajra, a kukorica gyökérsűrűségére és K-felvételére, valamint az agyagásványokra. Nagyadagú földpátkezelés hatására a kukorica gyökérsűrűsége jelentősen csökkent, míg K-felvétele nőtt. A montmorillonit társulásainak viszonyát tanulmányozva azt tapasztaltuk, hogy a kísérleti talajban leggyakoribb közberétegződés a montmorillonit-illit formáció. A társulásokban több a rendezetlen, mint a rendezett illit szerkezet. A rendezetlenség növekedésének oka lehet a mesterségesen előállított magas káliumszint. Ha az egyéb feltételek adottak, a K-felesleg részvételével létrejöhetnek olyan ad hoc szerkezetek, melyeknek szabad töltésfeleslege lehetővé teszi részvételüket közberétegződés kialakulásában. Az plagioklász (A+A) és ortoklász (O) mennyiségi viszonyának az ortoklász irányába történő elmozdulásának okát is ebben látjuk. Mennyiségileg a következő társulás a montmorillonit-csillám és a montmorillonit-klorit rétegződés. A leírtakon kívül a mintában még meghatároztunk vas- és nátrium-montmorillonitot is. A kukorica gyökérkörnyezetéből származó mintában a 25%-os ortoklász-terhelésnél a röntgenamorf rész mennyisége jelentősen növekedett. Ezt a jelenséget gyökérhatásnak tulajdonítjuk. A pásztázó elektronmikroszkóp (PEM) és transzmissziós elektronmikroszkópos (TEM) vizsgálatokkal, különböző technikák alkalmazásával, az archívumunkból kiválasztott néhány példán bemutattuk azokat a topográfiai és fizikai változásokat, mállás és újraképződés egy pillanatát, melyek a különböző ásvány-alakulatokat létrehozzák.

Experiments were carried out on an acidic, clay loam soil (Ragály) to study the release of potassium into the soil solution as affected by soil acidification and soil water content. Two replicates of air-dried samples were acidified with HCl solutions to various water contents: soil suspensions (at 1:10, 1:5, 1:2.5 and 1:1 soil:water ratios) and wet soil samples having water potentials of -0.1 kPa, -20 kPa and -100 kPa were prepared. Constant acid loads, corresponding to 0, 5, 12.5, 25, 37.5, 50 and 62.5 mmol H⁺/kg soil were applied to each soil water content series. At field capacity acid loads of 75, 87.5 and 100 mmol H⁺/kg soil were also applied. After one week of incubation the liquid phases were extracted by centrifugation with a rotor speed corresponding to -1500 kPa (equal to the conventional wilting point of plants). At constant soil water content, the potassium concentration in the liquid phase of the soil (c_K) increased with decreasing pH according to an exponential relationship (c_K = a e^-bpH). The slope (b) was higher at low soil water contents. At constant acid load, the potassium concentration in the liquid phase increased with decreasing soil water content (q) according to a hyperbolic relationship c_K = a' + b' {1 / (qq-qq')}, where q' denotes the gravimetric soil water content at -1500 kPa water potential. The slope (b') was higher at lower pH values. The combined effect of the matrix of changing acid load and soil water content gave a three-dimensional surface characterizing the plant available potassium concentration over a wide range of these parameters: ln c_K (mg/L) = 4.79 - 0.66 pH + 9.79 {1/(qq-qq'); R² = 0.87. A finely ground (<100 mmm) feldspar mixture (80% orthoclase + 20% albite) was added as potassium source to the air-dried samples of a slightly acidic sandy soil in 0:1, 1:3 and 1:1 feldspar:soil ratios (Somogysárd). Two replicates of the control and feldspar-enriched soil samples were moistened to field capacity with HNO₃ solutions of 0, 0.25, 0.50, 0.75 and 1.0 mol/L concentrations (equal to acid loads of 0, 50, 100, 150 and 200 mmol H⁺/kg soil). The soil solution was extracted with the above centrifugation method. After feldspar application, the potassium concentration in the soil solution increased many times as compared with the control. Due to acid treatment the soil pH decreased by three units and the potassium concentration in the soil solution increased according to a saturation curve. Due to a two-unit decrease in soil pH, the potassium concentration increased threefold in the control and sixfold in feldspar-enriched (1:3) soil. This decrease in pH may take place due to root activity, promoting the dissolution of potassium minerals, and increasing potassium availability in the rhizosphere. The impact of drying-rewetting was also studied at the above feldspar:soil ratios. After one week of incubation the samples were kept in open vessels for one year, irrigated weekly with distilled water to field capacity, then the soil solution was extracted by centrifugation. The concentrations were compared to those measured in a soil solution obtained from soil not subjected to the drying-rewetting procedure. The potassium concentration decreased in the liquid phase of the soil with no added feldspar: presumably it entered more strongly bounded forms during the drying-rewetting cycles. In the feldspar-enriched soil, however, the potassium concentration in the soil solution increased, which may be the consequence of the slow dissolution of the feldspar mineral.

Tenyészedény-kísérletben savanyú homoktalajon (Nyírlugos) és savanyú agyagos vályogtalajon (Ragály) hat nyersfoszfát (algériai, floridai, é-karolinai, szenegáli, marokkói nyersfoszfát és hyperfoszfát) hatását vizsgáltuk a bokrosodáskori tavaszi árpa hajtástömegére, P-koncentrációjára és P-felvételére. Standard P-forrásként szuperfoszfátot alkalmaztunk. Külön kezelésben a szuperfoszfát mellett adagolt CaCO₃ hatását is tanulmányoztuk.

A kísérlet átlagában az árpa hajtástömege csaknem kétszerese volt a kolloidban gazdag ragályi agyagos vályogtalajon (3,69 g•edény^-1), mint a kolloidban szegény nyírlugosi homoktalajon (1,90 g•edény^-1). P-felvétele viszont az agyagos vályogtalajon a kísérlet átlagában csak 25%-kal volt nagyobb (13,0 mg P•edény^-1), mint a homoktalajon (10,4 mg P•edény^-1). Ennek oka a ragályi talajhoz képest a nyírlugosi talajon nőtt árpahajtásnak a nyersfoszfátkezelésekben kapott átlagosan csaknem 0,1%-kal nagyobb, a szuperfoszfát- és a szuperfoszfát+CaCO₃-kezelésben 0,2–0,3%-kal nagyobb P-koncentrációja volt.

A nyersfoszfátféleségek függvényében, mindkét talajon, a hatóanyag-azonosság elvén beállított 0–100–400–1600 mg összes P₂O₅•kg^-1 adagok hatására eltérő Phatások jelentkeztek. A hozamtöbbletekben és P-felvételben megnyilvánuló P-hatás különbségek szoros összefüggést mutattak az egyes nyersfoszfátok P-oldékonyságában megnyilvánuló különbségekkel. Így mindkét talajon a kiváló természetes oldékonyságú algériai nyersfoszfátkezelés eredményezte a legnagyobb terméstöbbleteket és P-felvételt. Szintén hatékonynak bizonyult a hyperfoszfát, a marokkói és az é-karolinai nyersfoszfát. A másik végletet a kis fajlagos felülettel, alacsony Poldhatósággal, kis mésztartalommal rendelkező szenegáli, és részben a floridai nyersfoszfát jelentette. A nyersfoszfátok közötti különbségek jól jellemezhetők a relatív agronómiai hatékonysággal (RAE%) is, amikor a nyersfoszfát hatását egy vízoldható P-műtrágya – kísérletünkben szuperfoszfát (SSP) – hatásához víszonyítjuk. A két talaj, és az árpa hajtástömege, ill P-felvétele alapján számolt RAE% átlagában, a nyersfoszfátok relatív agronómiai hatékonyságának sorrendje megegyezik a nyersfoszfátok semleges ammónium-citrátban mért oldhatósági sorrendjével.

A nyersfoszfát oldhatósága és a bokrosodáskori tavaszi árpa hajtástömege, illetve P-felvétele közötti összefüggést vizsgálva mindkét talajon a leglazább összefüggést akkor kaptuk, ha a kijuttatott P-adagokat az összes-P-tartalom alapján adtuk meg, a legszorosabbat pedig akkor, amikor a nyersfoszfátok semleges ammóniumcitrát oldható P-frakciójával kijuttatott mennyiségeket vettük figyelembe. Ez, vala-mint a nyersfoszfátok relatív agronómiai hatékonysági sorrendje arra enged következtetni, hogy kísérletünkhöz hasonló körülmények között a semleges ammóniumcitrát a legjobb extrahálószer a vizsgált nyersfoszfátok közötti P-oldhatósági sor-rend megállapításához.

Az egyes nyersfoszfátok hatását külön-külön vizsgálva a tavaszi árpa Pfelvételére megállapítható, hogy a P-hatás különbségek szoros összefüggést mutattak az egyes nyersfoszfátok tulajdonságaiban (P-oldékonyság, fajlagos felület, CaCO₃-tartalom) meglévő különbségekkel mindkét talajon.

A pot experiment was set up using acidic sandy soil from Nyírlugos and acidic clay loam soil from Ragály to investigate the effect of five types of rock phosphates (from Algeria, Florida, N. Carolina, Senegal and Morocco) and hyperphosphate on the shoot yield, P concentration and P uptake of spring barley at tillering. Superphosphate was used as the standard P source. The effect of applying CaCO₃ in combination with super-phosphate was also examined in a separate treatment.

Averaged over the experiment, the shoot yield of barley was almost twice as high on the colloid-rich clay loam soil from Ragály (3.69 g•pot^-1) as on the colloid-poor sandy soil from Nyírlugos (1.90 g•pot^-1). The P uptake, however, was only 25% higher on average on the clay loam soil (13.0 mg P•pot^-1) as on the sandy soil (10.4 mg P•pot^-1). This could be attributed to the fact that on the Nyírlugos soil the P concentration of the barley shoots was almost 0.1% higher on average in the rock phosphate treatments and 0.2–0.3% higher in the superphosphate and superphosphate+CaCO₃ treatments.

Diverse P effects were observed on both soils when total P₂O₅ rates of 0–100–400– 1600 mg•kg^–1, adjusted on the principle of active agent equivalence, were applied using the different rock phosphate types. The differences between the P effects manifested as yield surpluses and P uptake exhibited a close correlation with differences in the P solubility of the different rock phosphates. On both soils the Algerian rock phosphate, which had excellent natural solubility, gave the greatest yield surpluses and P uptake on both soils. Hyperphosphate and the rock phosphates from Morocco and N. Carolina were also efficient. The other extreme was represented by the rock phosphates from Senegal and, to a certain extent, from Florida, which had low specific surface area, poor P solubility and low CaCO₃ content. The differences between the rock phosphates can also be described in terms of relative agronomic efficiency (RAE%), when the effect of the rock phosphate is compared with that of a water-soluble P fertilizer, in the present case superphosphate (SSP). Averaged over the two soils and over RAE% values calculated in terms of barley shoot yield or P uptake, the ranking of the rock phosphates based on RAE was the same as that based on their solubility in neutral ammonium citrate.

When correlations were analysed between the solubility of rock phosphate and the shoot yield or P uptake of spring barley at tillering, the loosest correlations on both soils were observed when the P rates applied were given in terms of total P content and the closest when the quantities were expressed as the P fraction soluble in neutral ammonium citrate. Together with the ranking of the rock phosphates on the basis of relative agronomic efficiency, this suggests that under conditions similar to those of the present experiments the best extracting agent for determining the P solubility of rock phosphates is neutral ammonium citrate.

When the effects of the individual rock phosphates on the P uptake of spring barley were examined separately, the differences in P effects were found to exhibit a close correlation with differences in the various properties of the rock phosphates (P solubility, specific surface, CaCO₃ content) on both soils.

Tenyészedény-kísérletben savanyú homoktalajon (Nyírlugos) és savanyú agyagos vályogtalajon (Ragály) hat nyersfoszfát (algériai, floridai, é-karolinai, szenegáli, marokkói nyersfoszfát és hyperfoszfát) hatását vizsgáltuk a vörös here termésére, P-tartalmára és P-felvételére. Standard P-forrásként szuperfoszfátot (SSP) alkal-maztunk. Külön kezelésben a szuperfoszfát mellett adagolt kalcium-karbonát hatását is tanulmányoztuk. A nyersfoszfát-féleségekés a P-adagok átlagában a kolloidszegény savanyú homoktalaj vörös here termésének (7,04 g·edény ^-1 ) kétszeresét takarítottuk be a nagyobb kolloidtartalmú savanyú agyagos vályog talajon (14,26 g·edény ^-1 ).A P-felvétel viszont az agyagos vályogtalajon a kísérlet átlagában csak 20%-kal volt nagyobb (36,0 mg P·edény ^-1 ), mint a homoktalajon (28,8 mg P·edény ^-1 ). A nyersfoszfát-féleségek függvényében, mindkét talajon, a hatóanyag-azonosság elvén beállított 0-100-400-1600 mg (összes) P ₂ O ₅ ·kg ^-1 adagok eltérő P-hatásokat eredményeztek. A hozamtöbbletekben és P-felvételben megnyilvánuló P-hatás különbségek szoros összefüggést mutattak az egyes nyersfoszfátok P-oldékonyságában megnyilvánuló különbségekkel. Így mindkét talajon a kiváló természetes oldékonyságú algériai és é-karolinai nyersfoszfáttal történő kezelés eredményezte a legnagyobb terméstöbbleteket és P-felvételt. A másik végletet a kis fajlagos felülettel, alacsony P-oldhatósággal, kis CaCO ₃ -tartalommal rendelkező szenegáli nyersfoszfáttal való kezelés jelentette. A nyersfoszfátok P-oldhatóságában meglévő különbségeket számszerűen a relatív agronómiai hatékonysággal (RAE) is kifejezhetjük, amikor a nyersfoszfát hatását a termésre, ill. a P-felvételre egy vízoldható P-műtrágya - kísérletünkben szuperfoszfát - hatásához víszonyítjuk. Mindkét talajon mindkét paraméter alapján a legnagyobb relatív agromómiai hatékonyságú az algériai és az é-karolinai nyersfoszfát, a legkisebb a szenegáli nyersfoszfát volt. A ragályi talajon a nyersfoszfátok relatív agronómiai hatékonyságának sorrendje (akár a vörös here tömege, akár P-felvétele alapján számítva) megegyezik a nyersfoszfátok semleges ammónium-citrátban mért oldhatósági sorrendjével. A nyersfoszfát oldhatósága és a vörös here termése, valamint P-felvétele közötti összefüggést vizsgálva mindkét talajon a leglazább összefüggést akkor kaptuk, ha az adott P-adagokat az összes-P-tartalom alapján adtuk meg, a legszorosabbat pedig a nyersfoszfátok P-tartalmának semleges ammónium-citrátban történő oldhatóságának figyelembe vételekor. Ez, valamint a nyersfoszfátok relatív agronómiai hatékonysági sorrendje azt jelenti, hogy a semleges ammónium-citrát volt a legjobb kivonószer a vizsgált nyersfoszfátok közötti P-oldhatósági sorrend megállapítására. Az egyes nyersfoszfátok hatását külön-külön vizsgálva a vörös here P-felvételére megá_l