Search Results
You are looking at 1 - 7 of 7 items for
- Author or Editor: László Andrási x
- Refine by Access: All Content x
Bevezetés: Vizsgálatunkban a minilaparoscopos módon (portok számának és méretének csökkentése révén) végzett laparoscopos cholecystectomiák (LC) eredményeit mutatjuk be. Elemeztük a mini-LC előnyeit és hátrányait a hagyományos LC-vel összehasonlítva. Betegek és módszerek: Mini-LC során összesen 3 portot (11, 5 és 3,5 mm) alkalmaztunk. Tíz esetben végzett mini-LC eredményeit hasonlítottuk össze 10 konvencionális LC eredményeivel. A betegválogatás alapját a nem, az életkor, a BMI és az ASA-beosztás képezte, amely mindkét vizsgált csoportot homogénné tett. Összehasonlítottuk a két eljárás átlagos műtéti időtartamát, a segédport szükségességét, a konverziós arányt, a postoperativ fájdalomcsillapító-igényt, a korai/késői szövődmények előfordulásának gyakoriságát és a kozmetikai eredményeket. Eredmények: A műtéti időtartam, vérveszteség, kórházi tartózkodás, szövődmények vonatkozásában nem észleltünk szignifikáns különbséget a két csoport között. A sebészi metszések összesített mérete mini-LC során 19,5 mm, míg az LC-csoportban 41 mm, a szöveti károsodás mértéke pedig 124,2 mm2 és 448,2 mm2 volt a két csoportban. Mindezek jelentősen javították a mini-LC kozmetikai eredményét. A hagyományos LC után a betegek szignifikánsan nagyobb arányban igényeltek postoperativ fájdalomcsillapítást. Következtetések: A mini-LC biztonságos, kiváló kozmetikai eredményeket adó eljárás, amely kisebb postoperativ fájdalomcsillapító-igénnyel jár. Válogatott esetekben ez a műtéti típus ajánlott eljárás lehet a konvencionális LC-vel szemben.
A traumás nyelőcső-perforáció diagnosztikája, kezelési stratégiája egy konzervatívan sikeresen kezelt eset kapcsán
Diagnosis and treatment of traumatic esophageal perforation.
A successfully treated case with conservative therapy
A traumás nyelőcsősérülések extrém ritkák, és kihívást jelentenek mind diagnosztikai, mind terápiás szempontból. Az esetbemutatás összefoglalja a nyelőcső-perforációk etiológiáját, patofiziológiáját is. Egy 36 éves, áthatoló mellkasi traumát szenvedett férfi beteg akut műtéte során az idegen test eltávolításra került, ám a korai posztoperatív szakban nyelőcső-perforációra derült fény. Konzervatív terápia mellett a beteg a sérülést követő 82. napon panaszmentesen távozott. Tekintve, hogy a traumás nyelőcső-perforáció ritka, és a betegek mortalitása igen nagy, fontos a megfelelő, gyors döntéshozatal. A helyes terápiás döntés az áthatoló, súlyos nyelőcsősérülés esetén is akár teljes gyógyuláshoz vezethet. Orv Hetil. 2023; 164(43): 1719–1724.
Absztrakt:
Bevezetés és célkitűzés: Vizsgálatunkban a Zenker-diverticulum nyitott (transcervicalis diverticulectomia, cricomyotomia) és transoralis (transoralis stapler diverticulostomia) műtéti kezelésével szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be. Módszer: 2006. január 1. és 2016. december 31. között 29 beteget kezeltünk panaszokat okozó Zenker-diverticulummal. Összesen 29 műtét történt, 13 esetben transcervicalis, 16 alkalommal transoralis műtétet végeztünk. Összehasonlítottuk az eltérő megközelítésű sebészi kezelések perioperatív és hosszú távú eredményeit. Eredmények: A betegek átlagosan 31 hónapos panaszos időszakot követően kerültek műtétre. A vezető tünet mindkét csoportban a súlyos dysphagia és a súlyos regurgitatio volt. Intraoperatív szövődményt nem észleltünk. Egy beteg vérzés miatt reoperációra került a transoralis csoportban, míg egy esetben igazoltunk pneumoniát a transcervicalis csoportban. Az átlagos műtéti idő (42,5 versus [vs.] 98 perc, p<0,001), a per os táplálásig eltelt idő (2,9 vs. 4,6 nap, p<0,001) és az ápolási napok száma (7,3 vs. 9,7 nap, p<0,001) is szignifikánsan rövidebb volt a transoralis csoportban, mint a transcervicalis csoportban. A kontrollvizsgálatok során 15 beteg teljesen panaszmentes volt. Transcervicalis eljárást követően két esetben maradtak vissza panaszok (mérsékelt dysphagia, illetve tartós rekedtség). Transoralis műtét után 6 betegnél recidív tünetek jelentkeztek, 4 betegnél súlyos regurgitatio miatt transcervicalis műtétet végeztünk. Következtetés: A transoralis stapler diverticulostomia gyors, rövid kórházi ápolást biztosító beavatkozás, mely elsősorban idős, komorbid betegeknél és közepes diverticulumméret esetében választandó. Hosszú távon a tartós regurgitatio miatt a betegek egy részénél ismételt beavatkozásra lehet szükség. A transcervicalis feltárás magasabb perioperatív morbiditással járó műtéti beavatkozás, melyet elsősorban a 3 cm alatti és nagy diverticulumméret fennállásakor javasolt végezni. Orv Hetil. 2019; 160(16): 629–635.
A nyelőcső motilitási betegségeinek minimálisan invazív sebészete
Minimally invasiv surgery for motility disorders of the oesophagus
Introduction and aims
We present our experience with minimally invasive surgery for pharyngoesophageal (Zenker) diverticulums, epiphrenic diverticulums and achalasia cardiae focusing on the perioperative features and patients’ quality of life.
Patients and methods
Between 1 January 2003 and 31 December 2020, patients were selected with a symptom-causing Zenker diverticulum, epiphrenic diverticulum and achalasia cardiae. In 17 cases, transoral stapler diverticulostomy, in 23 cases transcervical diverticulectomy and cricomyotomy were done because of Zenker diverticulum, in 14 cases, laparoscopic transhiatal surgery was performed because of epiphrenic diverticula, while in 63 cases, laparoscopic Heller–Dor operation were carried out because of achalasia cardiae. Perioperative results, the quality of life outcomes of various surgeries were evaluated in mid- and long-term.
Results/conclusions
The surgeries were performed with minimal blood loss, zero mortality and low morbidity. According to our result, the two different surgical approaches in the therapy of Zenker’s diverticulum, the laparoscopic Heller–Dor procedure applied in the management of epiphrenic diverticulas and achalasia cardiae are safe and effective operations. In the long term, the symptom control in patients after minimally invasive surgeries is sufficient and only a small percentage of the patients may require additional medication therapy and/or reintervention due to persistent complaints.
Absztrakt
A máj daganatos áttéteinek kezelése nagy kihívást jelent. Mai ismereteink szerint a colorectalis carcinoma májáttéteinek leghatásosabb kezelési módja a metastasisok sebészi eltávolítása. Összehasonlítottuk a szinkron májmetastasis miatt egyidejű vastagbél- és májreszekción átesett betegek adatait a kétüléses beavatkozásokéval. Dolgozatunkban a szegedi Sebészeti Klinikán 1999. január 1. és 2008. december 31. között vastagbélrák miatt kezelt 1597 beteg adatait retrospektíven dolgoztuk fel. A kezelés eredményét 152 betegen külön vizsgáltuk, akiknek májáttéte volt. A májáttétek aránya 9,52% volt. Az áttétek 40,8%-ban a rectumból és 31,8%-ban a szigmabélből származtak. A 152 májáttétes betegből 109 (71,7%) irreszekábilisnek bizonyult. Szinkron májáttét miatt szimultán májreszekciót 14 (32,6%), kétüléses műtétet 29 esetben (67,4%) végeztünk. Szimultán műtét esetén csak ún. kis májreszekciót végeztünk. Az áttétek átmérője a szimultán műtétek esetében 2,6 cm, a kétüléses műtéteknél 4,6 cm volt. A transzfundált vér mennyisége 0,3 U/beteg volt. A szimultán operáltak esetében csak ún. kis szövődményeket észleltünk. A hospitalizáció 13,1 nap volt a szimultán, és 11,7 nap a kétüléses műtétek esetében. Az átlagos túlélés 37,3, illetve 47,9 hónap volt (p<0,005). A szimultán májreszekció alkalmas módszer a kis, de akár többszörös szinkron májáttétek eltávolítására. Úgy gondoljuk azonban, hogy a betegek szelekciójának kritériumai sem a szinkron, sem az elektív májműtétekre vonatkozóan nem kellően kidolgozottak.
Bal oldali teljes tüdőeltávolítás intrapulmonalisan elhelyezkedő Castleman betegség miatt
Left pneumonectomy for intrapulmonary unicentric Castleman disease
A Castleman-betegség egy ritka lymphoproliferativ betegség, mely a leggyakrabban a gátorüregi nyirokcsomókat érinti. Az intrapulmonalisan elhelyezkedő forma ritkán fordul elő, az angol nyelvű irodalomban 14 eset ismert. A betegség tünetei nem specifikusak, és a diagnózis felállítása gyakran nehézségekbe ütközik. A kezelés fő célja az épben történő sebészi reszekció elérése, mely potenciális esélyt nyújt a recidívamentes túlélésre. 15 éves tünetmentes lánybetegünket ernyőszűrésen bal oldali mellkasi terimével emelték ki. A transthoracalis szövettani mintavétel megerősítette a Castleman-betegség diagnózisát. A centrálisan elhelyezkedő tumormassza érintette a tüdőkapu képleteit, ezért műtét során bal oldali teljes tüdőeltávolítás vált szükségessé a daganatmentes reszekciós szél eléréséhez. A beteg a műtétet követő 7 éves utánkövetési periódus során mindvégig recidívamentes volt. A Castleman-betegség jól kezelhető komplett sebészi reszekcióval, a betegség kiterjedése miatt azonban időnként indokolt lehet a kiterjesztett, radikális tüdőeltávolítás a tumormentes reszekciós szél eléréséhez. Orv Hetil. 2023; 164(37): 1476–1483.
A gyermekkori koronavírus-fertőzést követő sokszervi gyulladás diagnosztikája és kezelése
Diagnosis and treatment of paediatric multisystem inflammatory syndrome
Összefoglaló. A SARS-CoV-2-fertőzés ritka gyermekkori szövődménye a sokszervi gyulladás, angol terminológiával paediatric inflammatory multisystem syndrome (PIMS). Két vagy több szerv érintettségével járó, súlyos tünetekkel induló betegségről van szó, amelynek tünetei átfedést mutatnak a Kawasaki-betegséggel, a toxikus sokk szindrómával és a makrofágaktivációs szindrómával. A PIMS-betegek intenzív terápiás osztályon vagy intenzív terápiás háttérrel rendelkező intézményben kezelendők, ahol biztosítottak a kardiológiai ellátás feltételei is. A szükséges immunterápia a klinikai prezentációtól függ. A jelen közleményben a szerzők a releváns nemzetközi irodalom áttekintését követően ajánlást tesznek a PIMS diagnosztikai és terápiás algoritmusára. Orv Hetil. 2021; 162(17): 652–667.
Summary. Pediatric inflammatory multisystem syndrome (PIMS) is a rare complication of SARS-CoV-2 infection in children. PIMS is a severe condition, involving two or more organ systems. The symptoms overlap with Kawasaki disease, toxic shock syndrome and macrophage activation syndrome. PIMS patients should be treated in an intensive care unit or in an institution with an intensive care background, where cardiological care is also provided. The required specific immunotherapy depends on the clinical presentation. In this paper, after reviewing the relevant international literature, the authors make a recommendation for the diagnostic and therapeutic algorithm for PIMS. Orv Hetil. 2021; 162(17): 652–667.
