Search Results

You are looking at 1 - 10 of 12 items for

  • Author or Editor: László Asztalos x
  • All content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: László Bidiga, László Asztalos, Zoltán Fülep, Béla Fülesdi, and Gábor Méhes

A H1N1-influenzavírus-fertőzéssel kapcsolatban a legsúlyosabb szövődményként a víruspneumoniát, illetve az ehhez társuló másodlagos fertőzéseket szokás emlegetni. A fatális kimenetelű esetekben a halált progresszív légzési elégtelenség okozza. Egyes, laboratóriumban igazolt H1N1-fertőzött esetekben ugyanakkor nem lehet egyértelműen tüdőgyulladást megállapítani, ilyenkor az amúgy elesett beteg kórlefolyásában a H1N1-fertőzés szerepe is tisztázatlan marad. Ismertetőnkben egy súlyos, veseelégtelenség miatt kezelés alatt álló beteg H1N1-fertőzés asszociált, szervülő pneumoniáját mutatjuk be, mely típusosnak tartható. A vírusfertőzés szövődményeinek igazolása nélkül a járvány epidemológiai és halálozási kimutatásai is torzulhatnak.

Restricted access

Absztrakt

A szerzők egy 59 éves férfi esetét mutatják be, akinél először 1983-ban, majd 2000-ben végeztek vesetranszplantációt. Az első veseátültetést követően két évvel jelent meg az első laphámsejtes carcinoma a bőrön, majd 2003-tól évente legalább kettő praecancerosus laesio vagy nonmelanoma bőrdaganat sebészeti eltávolítása történt. Ezek a tumorok elsősorban a napfénynek kitett bőrterületeken jelentek meg, multiplexen. Tekintettel arra, hogy agresszív viselkedésűek lehetnek és recidívára hajlamosak, komplex kezelést alkalmaztak a betegnél, amely magába foglalta az immunszuppresszió során alkalmazott gyógyszerek megváltoztatását, illetve mezőterápiák alkalmazását. Az eset bemutatása kapcsán a szerzők áttekintik ezeket a kezelési lehetőségeket, hangsúlyozva, hogy nemcsak a bőrdaganatok minél korábbi felismerése és aktív kezelése szükséges, hanem a betegek megfelelő fényvédelemre való oktatása és bőrgyógyászati gondozása is a bőrtumorok kialakulásának megelőzése érdekében. Orv. Hetil., 2016, 157(24), 971–976.

Restricted access

Absztrakt

Bevezetés: A cardiovascularis betegségek kialakulása szempontjából a krónikus veseelégtelenség a legfőbb kockázati tényezők egyike. Annak ellenére, hogy a krónikus dialíziskezeléssel szemben a vesetranszplantált betegek életkilátásai és életminősége jelentősen jobb, a jó graftműködés mellett bekövetkezett halálozás leggyakrabban cardiovascularis eredetű. A komplex részfolyamatok érelmeszesedésre gyakorolt hatása tetten érhető a megszokott diagnosztikus eszközökkel, és noninvazívan mérhető az artériás stiffness (érfali merevség) vizsgálatával. Célkitűzés: Artériás funkciós paraméterek változásának noninvazív klinikai vizsgálata közvetlenül a vesetranszplantációt követően. Módszer: Prospektív, követéses vizsgálatban 17 (8 nő, 9 férfi; életkor: 46,16 ± 12,19 év) cadavervese-transzplantáción átesett beteg noninvazív módon rögzített artériás funkciós paramétereit, laboreredményeit, klinikai állapotát vizsgálták a perioperatív időszakban, abból a célból, hogy észlelhető-e már a műtét után közvetlenül mérhető változás. A méréseket a transzplantációs műtétet megelőzően (1. mérés), majd azt követően 24 óra múlva (2. mérés), végül hetente egyszer (3–4. mérés) végezték standard körülmények között. Korrelációanalízist végeztek a stiffness és a hagyományos laboratóriumi paraméterek között. A stiffnessparaméterek rögzítésére az oszcillometriás elven működő, TensioMed Arteriográfot használták. Az arteria carotisok és a kardiális státusz rögzítését ultrahanggal (bal kamrai ejekciós frakció, bal kamra falvastagsága, a diasztolés diszfunkciót jelző E/A hányados, jobb kamrai nyomás) készített leletek alapján végezték. A statisztikai analíziseket Windows StatSoft 7.0 szoftver segítségével végezték. Statisztikai különbözőséget állapítottak meg p<0,05 szignifikanciaszint esetén. Eredmények: A posztoperatív időszakban az augmentációs index és a pulzushullám-terjedési sebesség szignifikáns csökkenését észlelték. Következtetések: Eredményeik szerint az artériás stiffness monitorozása transzplantált betegeik körében alkalmasnak tűnik a globális cardiovascularis kockázat megítélésére. A végstádiumú veseelégtelenségben szenvedő betegek artériás funkciós tulajdonságai már a műtétet követő napokban noninvazív eszközökkel is kimutathatóan javulnak. Az artériás stiffness rendszeres monitorozása a műtétet követő felülvizsgálatok alkalmával lehetővé teheti a korai és célzott kezelést, hozzájárulva a veseátültetés hosszú távú eredményeinek további javulásához. Orv. Hetil., 2016, 157(24), 956–963.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Edit Szederkényi, Pál Szenohradszky, Ernő Csajbók, Ferenc Perner, László Asztalos, Károly Kalmár Nagy, and Róbert Langer

Ötven évvel ezelőtt történt Magyarországon az első veseátültetés, amelyet 1962-ben Németh András végzett Szegeden. 2012-től Magyarország részlegesen csatlakozott az Eurotransplant szervezetéhez, amely – úgy hisszük – ismét korszakváltást jelent a magyarországi szervátültetés történetében. Ennek kapcsán a szerzők áttekintik az elmúlt 50 év eseményeit, fordulópontjait, felelevenítve az első veseátültetés hátterét, körülményeit. Az első veseátültetés során a donor a recipiens testvére volt, a műtét technikailag sikeres volt, azonban immunszuppresszió hiányában 79 nap után kilökődés következtében és dialíziskezelés hiányában a beteget elvesztették. A donor 50 év után is jó egészségnek örvend, és mindenkit a donációra biztat. Egy évtizeddel az első veseátültetés után, 1973-ban Budapesten elkezdődött a szervezett veseátültetési program, most már minisztériumi támogatással. A programhoz 1979-ben csatlakozott Szeged, 1991-ben Debrecen, majd 1993-ban Pécs is. Hazánkban jelenleg is ez a négy vesetranszplantációs központ működik, ahol 2012. december végéig összesen 6611 veseátültetés történt. Orv. Hetil., 2013, 154, 846–849.

Open access
Hungarian Medical Journal
Authors: Eszter Csánky, László Asztalos, Attila Vaskó, Ildikó Szűcs, Katalin Dévényi, Mária Szilasi, and József Balla

Lung transplantation is a widely accepted treatment option for end-stage lung disease patients whose lung functions are continuously worsening despite maximal treatment. The authors review the case of their young patient, who underwent a lung transplantation in Vienna because of an end-stage idiopathic pulmonary fibrosis. During the prolonged postoperative phase full of complications renal failure developed, which necessitated haemodialysis. As the pulmonological rehabilitation was complete, but the regular dialyses considerably raised the risk of opportunistic infections, and also significantly reduced the quality of life of the patient, renal transplantation was performed in Debrecen four years after the lung transplantation. This is the first lung transplanted patient in Hungary who also underwent renal transplantation. Now, more than two years after the renal transplantation the patient lives a compensated, rehabilitated life, the respiratory function values have improved and the renal function values are also acceptable. The number of transplanted patients has significantly increased in recent years worldwide, and also in Hungary. However, due to immunosuppressive medications, mainly calcineurine inhibitors, numerous complications must be reckoned with. An outstanding one among them is the secondary renal failure which may present both in acute and chronic forms and may even necessitate renal transplantation. Renal transplantation is an excellent treatment option for end-stage renal failure patients, who had received another organ transplant earlier. The kidney transplantation improves the quality of life and increases expected survival too.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Eszter Csánky, László Asztalos, Attila Vaskó, Ildikó Szűcs, Katalin Dévényi, Mária Szilasi, and József Balla

A tüdőtranszplantáció széles körben elfogadott kezelési lehetőség végstádiumú tüdőbetegek számára, akiknek a funkcionális státusza maximális kezelés mellett romlik. A szerzők egy fiatal betegük esetét ismertetik, aki végstádiumú idiopathiás tüdőfibrosis miatt Bécsben tüdőtranszplantáción esett át. Az elhúzódó, szövődményes posztoperatív szakban akut veseelégtelenség alakult ki, emiatt a beteg hemodialízisre szorult. Pulmonológiai szempontból teljes rehabilitációja valósult meg, és a rendszeres művesekezelés az opportunista fertőzések kialakulásának a kockázatát jelentős mértékben megnövelte, a beteg életminőségét is jelentősen rontotta, ezért négy évvel a tüdőtranszplantáció után vesetranszplantációra került sor Debrecenben. Ez az első magyar tüdőtranszplantált beteg, aki Magyarországon veseátültetésen is átesett. Több mint két évvel a vesetranszplantáció után a beteg kompenzáltan, rehabilitáltan él, légzésfunkciós értékei tovább javultak, és vesefunkciós paraméterei is kielégítőek. Az elmúlt évek során szignifikánsan megnövekedett a különböző szervtranszplantáción áteső betegek száma világszerte és hazánkban is. Ezeknél a betegeknél elsősorban az immunszuppresszív szerek, calcineurininhibitorok hatására számtalan szövődménnyel kell számolni. Kiemelendő a szekunder veseelégtelenség, amely mind akut, mind krónikus formában jelentkezhet, és akár vesetranszplantáció indikációját is képezheti. A veseátültetés kiváló kezelési lehetőség olyan végstádiumú vesebetegek számára, akik korábban más szervtranszplantáción estek át. A veseátültetés javítja az életminőséget, és a várható túlélést is növeli.

Restricted access

Absztrakt

Bevezetés: A végstádiumú vesebetegségben szenvedők kezelésében a veseátültetés hosszabb túlélést biztosít, mint a vesepótló kezelések egyéb formái. A recipiens várható túlélését leginkább a magasabb szív-ér rendszeri eredetű halálozás befolyásolja. A transzplantált vese károsodásának leggyakoribb oka az idült allograft-nephropathia. Célkitűzés: A szerzők a recipiens és a beültetett vese hosszú távú túlélésével egyértelmű összefüggést mutató biomarkerek azonosítását tűzték ki célul. Módszer: A retrospektív vizsgálatba 72 beteget vontak be. Meghatározták az angiotenzinkonvertálóenzim-gén I/D polimorfizmusát, az enzim aktivitását, a vesefunkciót, valamint a szív morfológiai jellemzőit. Eredmények: Az angiotenzinkonvertálóenzim-gén DD genotípusa egyaránt összefüggést mutatott az idült allograft-nephropathia és a súlyos fokú bal kamrai hypertrophia előfordulásával. A vesefunkció és a szívizom-hypertrophia mértéke között szoros összefüggést találtak. Következtetések: Eredményeik szerint az angiotenzinkonvertálóenzim-gén I/D polimorfizmus ismerete lehetőséget ad a recipiens és a transzplantált vese túlélésének becslésére, a veszélyeztetett betegek azonosítására. Ezeknek a betegeknek a körében szükségesnek tűnik a renin-angiotenzin rendszert gátló gyógyszerek alkalmazása, együttműködésük fenntartása a gyógyszerszedés vonatkozásában. Orv. Hetil., 2016, 157(24), 938–845.

Restricted access
Agrokémia és Talajtan
Authors: László Horváth, Mária Asztalos, Ernő Führer, Róbert Mészáros, Kálmán Rajkai, and Tamás Weidinger

Egy nemzetközi kutatás (GRAMINAE - GRassland AMmonia INteractions Across Europe) keretében 2000. januártól 2001. júliusig terjedo idoszakban méréseket végeztünk az ammónia fufelszín és légkör közötti kicserélodésének meghatározására a Hortobágyi Nemzeti Park területén, kis légköri nitrogén bevételu területen. Az ammónia légköri koncentrációját a növényzet felett három szinten (0,5; 1,0 és 2,0 m-en) mértük. A mérésekhez egy AMANDA típusú denuder mintavételen alapuló mérorendszert használtunk. Az ammónia fluxusát profil módszerrel számoltuk. A számítások alapján az ammónia nettó éves fluxusa negatív, vagyis a légkörbol a felszín felé irányul és hektáronként 2,5 kg N-terhelést eredményez. Ez a mennyiség a teljes légköri (száraz + nedves) N-ülepedés (-11,7 kg N·ha-1·év-1) 21%-a. Emissziót, vagyis a felszín felol a légkörbe irányuló ammónia fluxust csak a vegetációs idoszak nappali óráiban tapasztaltunk, amikor a növényzet ammónia kompenzációs-pontjának koncentrációja meghaladta a légköri ammóniakoncentráció értékét. Más esetekben (éjszaka, illetve a vegetációs idoszakon kívül egész nap) nettó ammóniaülepedést észleltünk. Ezt az állapotot módosította a 2001. májusában kutatási célból végzett mutrágyázás (2 hektárnyi területen, fél szektorban a mérohely körül 100 kg N·ha-1) oly módon, hogy átmenetileg erosen megnott az ammónia emisszió. Az emisszió növekedést a mutrágyázás után mintegy két héten át tudtuk kimutatni. Ez ido alatt a mutrágyázással kiszórt nitrogén vesztesége (az ún. emisszió faktor) közelítoleg 1,3% volt. Az ammónia nagy része nem a talajból, hanem a növény légzonyílásain keresztül távozott. Az ammónia felszín és légkör közötti áramát egyszintu, kompenzációs-pont modellel is meghatároztuk. A modellt a profilmérésekbol számított ammónia fluxus adatokkal kalibráltuk. Viszonylag jó egyezést kaptunk, azonban a modell néhány bemeno paraméterértékének nagy bizonytalansága miatt, a modell általános alkalmazása további vizsgálatokat igényel.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Gergely Zádori, Vera Tarjányi, Réka P. Szabó, Lajos Zsom, Roland Fedor, Zsolt Kanyári, Dávid Ágoston Kovács, László Asztalos, and Balázs Nemes

Absztrakt

Bevezetés: A donorszervhiány, a donorok életkorának növekedése és a társbetegségek gyakoribbá válása arra ösztönzi a transzplantálóközpontokat, hogy olyan donorvesék elfogadását is mérlegeljék, amelyeket korábban elutasítottak volna. A donorszelekciós kritériumok segíthetnek ennek eldöntésében. Célkitűzés: A különböző kritériumok hasznosságát illetően nincs egységes álláspont, ezért a szerzők megvizsgálták az expanded criteria donor, a deceased donor score és a kidney donor risk index donorszelekciós kritériumok hatását a posztoperatív vesefunkcióra és grafttúlélésre. Módszer: Ötéves intervallumban 205 donor paramétereinek és 138 veseátültetés kimenetelének retrospektív elemzését végezték el. Eredmények: Az expanded criteria donor rendszer szerint optimálisnak véleményezett donorok negyede a magas kockázatú csoportba került a deceased donor score alapján. A magas kockázatú csoportokban rosszabb volt a műtét utáni graftfunkció. A deceased donor score segítségével tovább lehetett bontani a magas kockázatú csoportot. Az így létrejött legmagasabb kockázatú csoport grafttúlélése és műtét utáni graftműködése elmaradt a többi csoportéhoz képest. Következtetések: A vizsgált pontrendszerek segíthetnek a donorpool biztonságos növelésében. Orv. Hetil., 2016, 157(24), 946–955.

Restricted access
Interventional Medicine and Applied Science
Authors: Dávid Ágoston Kovács, László Szabó, Katalin Jenei, Roland Fedor, Gergely Zádori, Lajos Zsom, Krisztina Kabai, Anita Záhonyi, László Asztalos, and Balázs Nemes

Women with renal disease, besides many dysfunctions, face increasing infertility and high-risk pregnancy due to uremia and changes of the hormonal functions. After renal transplantation, sexual dysfunction improves, providing the possibility of successful pregnancy for women of childbearing age. However, kidney transplanted patients are high-risk pregnant patients with increased maternal and fetal risks, and the graft also may be compromised during pregnancy; most studies report on several successive deliveries due to multidisciplinary team management. In clinical practice, the graft is rarely affected during the period of gestation. Fetal development disorders are also rare although preterm delivery and intrauterine growth retardation are common. For now, several studies and clinical investigations proved that, under multidisciplinary control, kidney transplanted female patients are also possible to have safe pregnancy and successful delivery. There are conflicting data in the literature about the prevention of complications and the timing of pregnancy. Herein, we would like to present some experience of our centre. A total of 847 kidney transplantations have been performed between June 1993 and December 2013 with 163 childbearing aged females (18–45 years) in our center. We report on three kidney transplanted patients who have given birth to healthy newborns. In our practice, severe complications have not been observed.

Open access