Search Results
You are looking at 1 - 10 of 13 items for
- Author or Editor: László Elek x
- Refine by Access: All Content x
Dr. Bugyi István professzor emlékére
125 éve született a magyar sebészet zseniális nagymestere
Absztrakt
A szerzők egy 52 éves nőbeteg esetét ismertetik, akinél életet veszélyeztető légzési nehézséget okozó struma miatt sürgős tracheostomia történt. A kompressziót okozó pajzsmirigy a későbbiekben eltávolításra került. Mivel az atípusos tracheostoma spontán nem záródott, rekonstrukciót terveztek. Tekintettel arra, hogy a légcső elülső falának folytonosságát egy részen pótolni kellett, supraclavicularis osteocutan lebeny mellett döntöttek. Az a. supraclavicularist felkeresve, a váll területéről vett szigetlebenyt preparáltak, és a clavicula processus coracoideusáról levésett vékony csontdarabbal együtt subcutan tunnelen a defektusba forgatták. A csontdarabot a trachea defektusába öltötték, a lebenyt a stoma helyére fektették. A donorterületet primeren zárták. Az irodalom áttekintése, valamint saját esetük kapcsán javasolják a lebeny szélesebb körű alkalmazását, hangsúlyozva, hogy kiváló esztétikai eredményt ad, és a donorterület zárásához nincs szükség bőrátültetésre.
A telemedicina alkalmazása világszerte feltörekvő irányzat. Népszerűsége vitathatatlan Észak-Amerikában, Ausztráliában, Dél-Afrikában és a skandináv országokban. Hazai elterjedése a különféle próbálkozások ellenére nem ért el átütő sikert – ez a korábbi elutasító kormányzati megnyilvánulásoknak is köszönhető. Jelen tanulmány etikai, jogi és finanszírozási szempontokból vizsgálja a telemedicinát, mind az orvos, mind a beteg nézőpontjából. Az elvégzett elemzések alapján az alkalmazás mellett és ellen szóló érvek ütköztetése után megállapítható, hogy a hazai üzemeltetésben szerzett gyakorlati tapasztalat alapján lehet csak objektív következtetésekre jutni abban, hol és hogyan érdemes alkalmazni. Orv. Hetil., 2013, 154, 1167–1171.
Study and Objectives: Nearly one third of patients with aortic dissection die outside an institute, mostly suddenly. The history of such non-hospitalized patients is not sufficiently known. Investigation of the natural history of non-hospitalized patients with acute aortic dissection, and reporting on the results. Design, Setting, and Participants: In a population of nearly 106,500 persons, we found 85 cases of aortic dissection (45 men and 40 women) during a period of 23 years from 1984 to 2006. They included 60 hospitalized (32 male and 28 female) and 25 non-hospitalized (13 male, 12 female) patients. Main Outcome Measures: Clinico-pathological analysis of the 25 non-hospitalized cases. Comparison between hospitalized and non-hospitalized cases and examination of their differences. Results: The incidence of the 25 non-hospitalized cases observed during 23 years was 1.02/100,000/year. These 25 patients were 38 to 80 years old, on average 63.1 years. The 13 male patients were 40 to 80 years old, on average 63.2 years and the 12 female patients were 38 to 75 years old with an average age of 63.0 years. The average age of non-hospitalized women was less by 10.7 years than the average age of 73.8 years of hospitalized women. The time of the fatalities was within one hour (sudden cardiac death) in 21 patients. Two patients died between 7–9 hours, and further two patients after 10 and 22 hours. The immediate causes of death were hemopericardium and hemothorax in 23 and 2 cases, respectively. Hypertension was a major predisposing factor in 23 cases. Syncope as the initial symptom of dissection and death was known in 14 cases. There were significant differences between non-hospitalized and hospitalized cases relating to death within one hour, syncope, Type II and distal dissections, external ruptures and the ‘silent period’. Sudden cardiac death caused by acute aortic dissection is an independent pathological phenomenon. Conclusion: Non-hospitalized aortic dissections constitute nearly one third of all cases. Their incidence can be reduced by careful treatment of the risk factors, particularly hypertension, prompt identification of the condition, and immediate referral to an appropriate institute.
Absztrakt:
Bevezetés: A modern mellkassebészeti műtétek nagy része féloldali tüdőlélegeztetéssel és az operált oldal nyugalomba helyezésével történik úgy, hogy a sebészi feltárás és a beteg oxigenizációja egyaránt megfelelő legyen. A beavatkozás technikai korlátja, ha az intraoperatív gázcsere nem biztosítható: nincs elérhető légút, vagy nincsen elegendő gázcserét biztosító tüdőparenchyma. A lélegeztetés alternatíváját kezdetben a cardiopulmonalis bypass jelentette, napjainkban az extrakorporális membránoxigenizáció (ECMO) használata került előtérbe. Célkitűzés: Az elektív, intraoperatív, venovenosus (VV-) ECMO-val végzett mellkassebészeti műtéteink indikációinak, biztonságosságának, a perioperatív morbiditásra és mortalitásra gyakorolt hatásának retrospektív vizsgálata. Betegek és módszer: A 2014. 04. 28. és a 2018. 04. 30. közötti időszakra vonatkozóan az Országos Onkológiai Intézet számítógépes adatbázisából megállapítottuk, hogy 12 beteg műtéténél használtunk intraoperatív VV-ECMO-t. Eredmények: A betegek átlagéletkora 45 év volt, alapbetegségük 2 esetben benignus, 10 esetben malignus daganat. Az ECMO indikációját 3 esetben extrém súlyos légcsőszűkület jelentette, 4 betegnél korábbi tüdőreszekció miatt az intraoperatív gázcseréhez elégtelen tüdőállomány. 5 beteg esetében mind a légút, mind a parenchyma hiánya képezte az ECMO indikációját. Az apnoe (átlagosan 142 perc) megszakítására nem volt szükség. A VV-ECMO-kezeléssel összefüggő szövődményt nem észleltünk. Intraoperatív halálozás nem történt, a 30 napos perioperatív halálozás 8,33% volt. Következtetés: Technikai inoperabilitás esetén, ha nincs az intraoperatív lélegeztetéshez használható légút, vagy nem áll rendelkezésre elegendő tüdőparenchyma a gázcseréhez, és a kis vérköri vérkeringés fenntartásához elegendő a pulmonalis érmeder, valamint nincs szükség a nagyerek reszekciójára, a VV-ECMO biztonságosan, a vérzésveszély fokozódása nélkül, több órán keresztül pótolja a teljes pulmonalis gázcserefunkciót. A VV-ECMO alkalmazása nem növelte a perioperatív morbiditást és mortalitást. A VV-ECMO alkalmazásával inoperábilis betegek válnak operálhatóvá. Orv Hetil. 2019; 160(42): 1655–1662.
A szerzők egy 7 éves dilatativ cardiomyopathiás gyermek esetét ismertetik, akinél megelőzően súlyos aortainsufficientia miatt műbillentyű-beültetés történt. Az NYHA–IV. stádiumba került betegnél 2007. október 18-án szívtranszplantációt végeztek. Magyarországon ez volt az első sikeres gyermekszív-átültetés. Zavartalan korai posztoperatív szak után 6 hónappal a gyermek panaszmentes, szívizom-biopszia, echokardiográfiás vizsgálat rejectiót nem mutat, keringéstámogató gyógyszert nem igényel, immunszuppresszív terápiájaként az interleukin-2-receptor-blokkoló basiliximabbal történő indukciója után hármas kombinációt (tacrolimus + mycophenolate mofetil + corticosteroid) alkalmaznak.
Absztrakt:
Bevezetés: A májtranszplantáció során a haemostasis a hagyományos alvadásifaktor-szintekkel és a viszkoelasztikus tesztekkel monitorizálható, nem szokványos megközelítése a coagulatiósfaktor-specifikus vérveszteség dinamikus követése. Célkitűzés: Kutatásunk célja az alvadásifaktor-specifikus vérveszteség alapján kiszámolt térfogati tartalékok vizsgálata, a vér- és faktorkészítmény-mentes májtranszplantáció első 48 órájában a Child–Pugh-score tükrében is. Módszer: 59, vér- és faktorkészítményt nem igénylő, májtranszplantált beteg hagyományos alvadásifaktor-szintjeit, viszkoelasztikus paramétereit és faktorspecifikus vérveszteségeit elemeztük Gross-metódus segítségével, kiindulási és „coagulopathiás” triggerszintek alapján. A haemostasistartalékokat Child–Pugh-osztályozás szerint is összehasonlítottuk. A hagyományos laboratóriumi vizsgálatok és a faktorspecifikus térfogati tartalékok kiszámítása a májtranszplantáció előtt (T1), végén (T2) és 12–24–48 órával utána (T3–T4–T5) történt. A viszkoelasztikus tesztek eredményeit a májtranszplantáció előtt (T1) és végén (T2) rögzítettük. Eredmények: A műtét végére az alapszintről a fibrinogén 1,2 g/l-rel, míg a protrombin és az V-ös, a VII-es és a X-es faktor 26–40%-kal csökkent. A posztoperatív időszakban a fibrinogénszint 0,9 g/l-rel (T2–T4, p<0,001), míg a II-es, az V-ös, a VII-es és a X-es faktor szintje 12–30%-kal emelkedett (T3–T5, p<0,001). A viszkoelasztikus tesztek paraméterei a normáltartományban maradtak a műtét végén is (T1–T2). A haemostasis-össztartalék 61%-os csökkenést mutatott az operáció végére (p<0,001), azonban a posztoperatív második napra elérte a kiindulási érték 88%-át. A kiindulási tartalékok a Child–Pugh A csoporthoz viszonyítva a dekompenzált Child–Pugh B és C csoportnál 36–41%-kal alacsonyabbak voltak, a 48. órára azonban a különbség már nem volt szignifikáns. Következtetés: A haemostasis térfogatalapú megközelítése kiegészíti a hagyományos laboratóriumi vizsgálatokat és a viszkoelasztikus teszteket, mivel dinamikusan jelzi a haemostasis aktuális tartalékát faktoronként, és a „leggyengébb láncszemet” mutatja meg a rendszerben. Orv Hetil. 2020; 161(7): 252–262.
Bevezetés: A heveny szívizominfraktust elszenvedett betegek halálozására vonatkozó hazai adatok hiányosak. Célkitűzés: A szerzők a Magyar Infarctus Regiszterben szereplő 8582 infarktusos beteg (4981 ST-elevációval járó myocardialis infarctus) adatainak elemzésével a kórházi, a 30 napos és az egyéves halálozás vizsgálatát tűzték ki célul. Budapest öt kerületében rögzítették a prehospitális haláleseteket. Módszer: A halálozás kockázati tényezőinek vizsgálatára logisztikus regressziós analízist végeztek, majd ellenőrizték a modell illeszkedését. Eredmények: A kórházi, a 30 napos, illetve az egyéves halálozás az ST-elevációval járó infarktusos betegcsoportban 3,7%, 9,5%, illetve 16,5%, a nem ST-elevációs betegcsoportban 4%, 9,8% és 21,7% volt. A nem ST-elevációval járó infarktus miatt kezelt betegek egyéves halálozása szignifikánsan magasabb volt. A halálozás kockázati tényezőit vizsgálva az életkor, a Killip-stádium, a kórelőzményben szereplő myocardialis infarctus, stroke, valamint a diabetes bizonyult prognosztikus jelentőségűnek. A percutan coronariaintervenció mindkét típusú infarktusban nagyon jelentősen javította a betegek rövid és hosszú távú életkilátásait. Következtetések: A prehospitális halálozás igen jelentős volt, a 30 napon belül bekövetkező események 72,5%-a kórházon kívül történt. Orv. Hetil., 2013, 154, 1297–1302.
Absztrakt:
Bevezetés: A komplettáló pneumonectomia (KP) a maradék tüdőszövet teljes eltávolítása az azonos oldali korábbi tüdőreszekciót követően. A standard pneumonectomiához viszonyítva magasabb mortalitással és morbiditással jár. Közleményünkben e műtéti típus javallatát és a perioperatív eredményeit tekintjük át. Módszer: 15 év alatt végzett KP‑műtéteink perioperatív eredményeit visszatekintően vizsgáltuk kórlapi adatok, műtéti leírás és szövettani leletek alapján, a javallatot három csoportra osztva: a korai posztoperatív szak szövődményét elhárító (mentő: mKP), szövettani lelettel igazolt inkomplett (patológiai: pKP) és a késői posztoperatív szakban végzett (konvencionális: kKP) műtétek. A szövődmények besorolását nemzetközi skála alapján végeztük. Eredmények: 102 beteg összegzett műtéti morbiditása 70,5% (minor: 36,27%, major: 34,23%), mortalitása 16,6%. Műtét alatti halálozás nem fordult elő. mKP: 24 beteg (18 férfi, 6 nő, 46–77 év, átlag 61,7 év). Időintervallum: 10,87 nap (0–32 nap). Javallatok: széteső vagy tályogos tüdő (8 eset), hörgősipoly (5 eset), anasztomózis-elégtelenség vagy -elzáródás (3 eset), masszív vérköpés (3 eset), mellüregi vérzés (2 eset), tüdőtágulási képtelenség (3 eset). Teljes morbiditás: 79,19%. Kilenc beteget vesztettünk el (37,5%). pKP: 7 beteg (5 férfi, 2 nő), 45–66 év (átlag: 56,3 év). Első műtét: 6 lobectomia, 1 bilobectomia. Időintervallum: 1–5 hónap (átlag: 2,84 hónap). Három beteg szövődmény nélküli, négy anaemia transzfúzióval, egy empyema fenesztrációval, egy exitus (14,28%) mellüregi elvérzés miatt. Négy betegnél nem volt tumor a kivett tüdőszövetben. kKP: 71 beteg (27 nő, 44 férfi, 29–79 év (átlag: 60,3 év). Időintervallum: 34 nap és 40 év között (átlag: 6,7 év). A korábbi műtét szövettana: primer tüdőtumor (64 beteg), más szervi daganat tüdőáttéte (1 beteg), bronchiectasia (1 beteg), tuberkulózis (5 beteg). A kKP javallata: késői hörgősipoly (2 beteg), igazolt daganat vagy gyanúja (65 beteg), egyéb (4 beteg). Szövettani leletek primer tüdőtumor-előzménnyel: 32 új tumor, 15 helyi recidiva, 9 áttét, 2 áttét vagy recidiva, 7 nem malignus. Szövettani leletek nem malignus előzménnyel: 3 új daganat, 1 tbc, 2 krónikus gyulladás. Teljes morbiditás (76,2%), 30 napon belüli és kórházi mortalitás (9,8%). Következtetések: Az mKP jár a legnagyobb morbiditással és halálozással, de a betegnek többnyire nincs más esélye a gyógyulásra. Az inkomplett tumorreszekció javallatával 10 éve már nem végzünk reoperációt. A kKP-műtéteink morbiditása nemzetközi összehasonlításban magasnak, a halálozás átlagosnak értékelhető.
