Search Results

You are looking at 1 - 10 of 12 items for

  • Author or Editor: László Entz x
Clear All Modify Search

Absztrakt

A neuromoduláció az orvostudománynak egy új, igen dinamikusan fejlődő területe, ami azt vizsgálja, hogy az elektromos, kémiai vagy mechanikai behatások mi módon változtatják meg a központi és a perifériás idegrendszer működését. Ugyanakkor egy reverzibilis terápiás módszer, aminek segítségével a gyógyszeresen már nem befolyásolható mozgászavarok, neuropathiás fájdalmak, epilepsziák, bizonyos pszichiátriai kórképek vagy akár a súlyos spasticitas, hólyag- és székletürítési zavarok, ischaemiás szívbetegség okozta panaszok és tünetek jelentősen javulnak és ezzel szignifikánsan javítható a betegek életminősége. A neuromodulációnak két nagy területe a noninvazív és az invazív neuromoduláció. A noninvazív neuromodulációhoz tartozik a repetitív transcranialis mágneses ingerlés, az egyenáramú stimuláció (direct current stimulation) és a transcutan elektromos neurostimuláció. Az invazív neuromodulációhoz sorolandó módszerek a mély agyi stimuláció, a motorosagykéreg-stimuláció, a gerincvelő-stimuláció, a perifériásideg-stimuláció, a sacralisideg-ingerlés és a subcutan stimuláció. A cikkben áttekintjük az epilepszia-sebészetben napjainkban alkalmazott neuralis interface technológiákat. Orv. Hetil., 2015, 156(52), 2103–2109.

Restricted access
Authors: Zoltán Oláh, László Hidi, László Entz and Zoltán Szeberin

Absztrakt

Bevezetés: A rekeszizom és a veseartériák közötti aortaszakasz és visceralis ágainak megfelelő expozíciója elengedhetetlen feltétele az ebben a régióban végzett sikeres érműtétnek. A standard median laparotomiából történő transperitonealis behatolás, a retroperitonealis feltárás és a thoracolaparotomia mellett a bal oldali medialis visceralis rotáció jelenthet előnyt e nehezen megközelíthető régió feltárásánál endovascularis megoldásra alkalmatlan esetekben. Érsebészeti műtéteknél szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be hat eset kapcsán. Betegek és módszerek: Median vagy ívelt harántlaparotomiát követően mobilizáltuk a szigmabelet, a leszálló vastagbelet, a lépet, a pancreast, és a retroperitonealis térben a vese és mellékvese előtt haladva tártuk fel a suprarenalis aortát. A műtéti indikáció egy esetben az aorta suprarenalis aneurysmája, három esetben a visceralis aortaszakasz és ágainak szignifikáns szimptomatikus meszes stenosisa, egy esetben korábbi aortoaorticus interpozíció proximalis anastomosisának pseudoaneurysmája, egy esetben pedig alsó végtagi és zsigeri malperfúziós szindrómát okozó Stanford B típusú dissectio volt. Két esetben aorta-thrombendarterectomia és direkt varrat, egy esetben aorta-thrombendarterectomia és aortobifemoralis bypass, egy-egy esetben dacron-graft-interpozíció, illetve thoracalis aortahomograft-beültetés történt, egy esetben pedig endoartectomiát végeztünk refenestratióval és thrombectomiával. Eredmények: A betegek átlagéletkora 58 év volt (43–72 év). Az átlagos műtéti idő 231 ± 80 perc, a suprarenalis kirekesztés átlagos ideje 43 ± 15 perc volt. Cell savert három esetben használtunk. A betegek átlagos kórházi tartózkodási ideje 16,16 ± 13,53 nap volt. Öten otthonukba, egy beteg belgyógyászati osztályra távozott. Egy esetben léptoksérülés miatt akutan splenectomiát végeztünk, két beteg igényelt vérzéses szövődmény miatt reoperációt, az egyik betegnél 12 nappal, a másik betegnél 14 nappal a műtét után. Két betegnél alakult ki veseelégtelenség, egy igényelt tartós dialízist. Pancreatitist, bélnecrosist nem tapasztaltunk. Beteget nem veszítettünk el, a tervezett műtéti területhez minden esetben kiváló feltárást nyertünk. Következtetések: A traumatológiában a rekesz alatti aorta sérüléseinek ellátásánál alkalmazott transabdominalis medialis visceralis rotáció tapasztalataink alapján jó feltárást nyújt a suprarenalis aortát érintő akut vagy electiv érsebészeti beavatkozásokhoz. Az intraoperativ vérzéskontroll, a visceralis ágak kezdeti szakaszának exploratiója biztosabb az aorta lateralis feltárásával, mint az anterior transabdominalis megközelítéssel. A két testüreg megnyitásával járó thoracolaparotomiánál előnyösebb lehet a kevesebb várható pulmonalis szövődmény miatt, valamint szükség esetén a hasűri szervekhez és azok artériáihoz is jó hozzáférést biztosít. A parenchymás szervek (lép, pancreas) sérülésének, illetve a vékony- és vastagbél-mesenterium kompressziójának elkerülésére fokozott figyelmet kell fordítani.

Restricted access
Authors: Nora Boussoussou, Melinda Boussoussou, László Entz and Attila Nemes

Bevezetés: A meteorológiai paraméterek cardiovascularis betegségekre gyakorolt hatásának kutatása új prevenciós stratégiák kialakulását teszi lehetővé. Célkitűzés: A szerzők a meteorológiai paraméterek és az akut cardiovascularis betegségek előfordulási kapcsolatának elemzését tűzték ki célul. Módszer: Retrospektív vizsgálatban a Semmelweis Egyetem, Érsebészeti Klinikán 2010-ben kezelt betegek (n = 343) klinikopatológiai jellemzőit és esetszám-előfordulási arányát elemezték légköri paraméterhatásokkal való összefüggésben. Eredmények: A kórképek előfordulásában szezonális variabilitást észleltek (p = 0,0001), téli esetszám-emelkedéssel. Napi esetszám-emelkedés (n≥3) 62,5%-ban fronthatással bíró napokon fordult elő. Szignifikáns korreláció volt kimutatható a napi hőmérséklet-ingadozás (p<0,0001), a napi légköri nyomásingadozás (p = 0,0034), illetve az alacsony napi maximum-hőmérséklet (p<0,0001) és az akut cardiovascularis betegségek előfordulási aránya között. Fronthatással bíró napokon a 66 éves életkor feletti betegarány nagyobb volt (64%). A kockázati tényezők közül a hypertonia mutatott frontérzékenységet. Következtetések: A meteorológiai paraméterek minor kockázati tényezőnek tekinthetők az akut cardiovascularis megbetegedések kialakulásában. Orv. Hetil., 2014, 155(27), 1078–1082.

Open access
Authors: Kristóf Hirschberg, László Entz, Gábor Szabó and Béla Merkely

A vascularis intervenciókat követő restenosis fontos limitációja ezen beavatkozások hosszú távú sikerének. A restenosis gyakorisága az atheroscleroticus szűkület kezelési módjától (stentelés, endarterectomia) és érterülettől függően igen változó, de a rizikófaktorok és patomechanizmus tekintetében sok a hasonlóság. Jelen közlemény a szerzők ez irányban végzett tanulmányainak összefoglalója. Klinikai munkákban a carotisendarterectomia és carotisstentelés utáni restenosisarányok összehasonlítását végezték el, valamint a két beavatkozás utáni komplementaktiváció jellemzőit elemezték. Az ösztrogénreceptor-alfa polimorfizmusainak szerepét vizsgálták a carotisintervenciók után fellépő restenosisban. A carotisendarterectomia állatmodelljén a nitrogén-monoxid-ciklikus guanozin-monofoszfát-jelátvitel szerepét vizsgálták a neointimalis hyperplasia alakulására foszfodiészteráz-5-gátló terápia mellett. Eredményeik szerint a carotisendarterectomia után megfigyelhető nagyobb restenosisarány ezen beavatkozás után kifejezettebb komplementaktivációval lehet összefüggésben. A restenosishoz vezető neointimalis hyperplasia kialakulásában az ösztrogénreceptor mutációi is szerepet játszhatnak, elsősorban nőkben carotisendarterectomia után. A ciklikus guanozin-monofoszfát-jelátvitel serkentésével a neointimalis hyperplasia gátolható.

Open access
Authors: Csaba Dzsinich, László Entz, Péter Berek, Gábor Vallus, László Barta, Gabriella Nagy and Gabriella Nyiri

Absztrakt

Bevezetés: Az aortacoarctatio a leggyakoribb congenitalis cardiovascularis elváltozások egyike, azok 5–8%-ában fordul elő. Típusos előfordulási helye az isthmicus szakasz. Atípusos helyen kialakuló coarctatio az esetek mintegy 1%-ában fordul elő és többnyire súlyos hypertoniával szövődik. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki a kórkép sebészi kezelési lehetőségeinek és azok hosszú távú eredményeinek ismertetését 27 beteg műtéti kezelésével szerzett tapasztalataik alapján. Módszer: A 35 évet felölelő utánkövetés során a diagnosztika és a kezelési módszerek változtak. Napjainkban a morfológiai diagnózis legáltalánosabb módszerei a komputertomográfiás angiográfia és a mágneses rezonanciás angiográfia. Az aortarekonstrukció lehetőségei az endovascularis technikák bevezetésével gazdagodtak, de atípusos aortacoartatio esetében a szerzők ma is túlnyomóan változatos sebészi megoldásokat alkalmaznak. Eredmények: A műtétek után nem veszítettek el beteget. A hypertonia minden esetben jelentősen csökkent. Gyermekkorban operált esetekben a növekedés okozta testméretváltozások 3 esetben újabb rekonstrukciós műtétet indokoltak. Következtetések: Az atípusos aortacoarctatio individuális sebészi módszerekkel eredményesen kezelhető. Gyermekkorban operált esetekben a testméret-növekedés a rekonstruált aortaszakasz revízióját teheti szükségessé. Orv. Hetil., 2016, 157(26), 1043–1051.

Open access
Authors: László Entz, Ágnes Laczkó, Gábor Bíró, Katalin Széphelyi, Árpád Simonffy and Zsuzsanna Járányi

Absztrakt

Az akut alsóvégtagi artériás thrombosis nem csak a végtagot, hanem gyakran az életet is veszélyeztető kórkép. Ezért fontos a műtéti rizikót csökkentő egyéb terápiás eljárások alkalmazása, mint amilyen a katéteres artériás thrombolysis. A manapság használatban lévő thrombolyticumok kivétel nélkül plasmino-gén aktivátorok.

A különböző tanulmányok szerint a legalkalmasabb szerek az urokináz és a szöveti plasminogén aktivátorok, illetve recombináns változataik. Két nagyobb tanulmány foglalkozott az egyes szerek alkalmazásával szerzett tapasztalatok, illetve a random módon párhuzamosan végzett műtétek eredményeinek összevetésével. Mindkét vizsgálat (STILE és TOPAS) megállapította, hogy a fentebb említett szerek alkalmazása a műtétekhez hasonló eredményt ad (70% körüli egy éves amputációmentes túlélés). Különbség az occludált artéria, illetve műér vonatkozásában mutatkozott: a natív artéria elzáródás esetén a műtét adott jobb eredményt, míg graft occlusió esetén a thrombolysis. Megjegyzendő, hogy csak thrombolysis esetén a későbbiek során vagy endovascularis, vagy műtéti beavatkozásra is szükség van.

Saját tapasztalatok és az irodalmi adatok alapján akut artériás thrombosis esetén egyéni mérlegelés alapján graft elzáródás esetén inkább a lysis, míg natív artériás occlusió esetén inkább primer műtét mellett foglalhatunk állást.

Restricted access
Authors: Zoltán Szeberin, Zoltán Münch, Mátyás Fehérvári, Gábor Bíró, László Entz and György Acsády

Absztrakt

Bevezetés/célkitűzés: A műerek fertőzése vagy septicus állapotban műér beültetése magas morbiditású és mortalitású állapot, mely az érsebészet egyik legnagyobb kihívása ma is. A néhány évvel ezelőtt megjelent ezüst-acetáttal bevont poliészter graft új lehetőséget jelent a revascularisatiót biztosító műtéti lehetőségek között. Vizsgálatunk célja az ezüst-acetáttal bevont műérbeültetések eredményeinek elemzése a halálozás, graftelzáródás, graftinfekció és amputáció szempontjából. Anyag és módszerek: Retrospektív vizsgálatunk során a Semmelweis Egyetem Érsebészeti Klinikáján 2001. október 1. és 2006. október 1. között beültetett 42 ezüst-acetáttal bevont Dacron graft (InterGard Silver érprotézis) eredményeit értékeltük. Az aorto-femoropoplitealis szakaszon korábban beültetett graft infekciója miatt 17 esetben, aorto-duodenalis fistula miatt 7 esetben, septicus állapotot okozó gangraena miatt 16 esetben ültettünk be ezüst-acetáttal bevont graftot, két esetben infekció nem állt fenn. Eredmények: Fertőzés miatt 40 esetben került ezüst-acetáttal bevont graft beültetésre 40 betegben. Az átlagéletkor 62 év volt (35–81 év), 70% volt férfi. Hosszú távú követési adat 29 betegről állt rendelkezésre, az átlagos utánkövetési idő 36,76 hónap volt. Korai (30 napon belüli) halálozás 3 (8%), késői 11 (38%) esetben fordult elő. Korai graftelzáródást 8, későit 2 esetben észleltünk (20, illetve 7%). Az ismételt graftinfekciók aránya a korai és a késői időszakban egyaránt 7% volt. A korai szakban 5 major és 3 minor amputáció vált szükségessé, az utánkövetés során a major amputációs arány 28% volt. Következtetések: Infekciókontroll szempontjából jó eredményeket adó lehetőség az ezüst-acetáttal bevont Dacron graft e saját anyagunkban is magas halálozással és amputációs aránnyal bíró betegcsoportban.

Restricted access

The best solution for enlarging chronic type B aortic dissection is not known. Hybrid surgical and endovascular procedures offer a reliable solution in such circumstances, but technically complex stent-graft designs are sometimes needed when the treatment segment of the aorta presents anatomical challenges. We report a case of a proximally scalloped custom-made stent-graft implantation following left subclavian artery transposition in a formerly cocaine-abuser patient. The one-month follow-up computed tomography angiography showed a proximal endoleak (type Ia) which was successfully solved by coil embolization. Proximally scalloped stent grafts offer a reliable solution in complex aortic dissections involving the supra-aortic branches.

Open access