Search Results

For vinegrowers, particularly those in Transdanubia, Upper Hungary and Transylvania, St Donatus, martyr bishop of Arezzo, is a popular patron saint. Devotion to the saint began in earnest in Germany during the baroque period. When his relics were taken from Rome and Münster in the Rhineland an accompanying priest was struck by lightning only to survive unscathed. It was a miracle that was explained by the divine intervention of St Donatus. Devotion to the saint consequently spread rapidly in the Rhine wine region. Since the 18th century processions have also been held and supplications made to the saint in Austria and Hungary on his feast day (August 7^th) to ward off natural disasters, lightning and hail. The feast day of St Donatus is celebrated on two different days: August 7^th in Székesfehérvár and Csókakő and July 14^th in Budafok, with Eger celebrating on the second Sunday in July. The explanation lies in the Roman martyrology, where August 7^th marks the martyrdom Donatus shared with the monk Hilarinus, while July 16th was the date their bodies were taken to Ostia. It is account of their joint martyrdom that St Donatus’s death is also commemorated on this day.

The birthplace of the Christmas tree is the territory of the Aleman people, thus the territories of Baden and Alsace along the upper part of the river Rhine. Its direct predecessors are the maypole trees during winter and Christmas time, thus the branches of pine trees with which the houses, economical and agricultural buildings, fences and wells along the upper Rhine were decorated inside and out during the midwinter festivities (Christmas, New Year etc). According to a medieval legal principle in upper Alsace, the peasants had the right to bring a cartful of wood (branches of pine trees in the first place) on Christmas Eve from the forest. Written legal principles and customs recording this habit can be found in many cities of upper Alsace: Sundhofen (around 1300), Bergheim (1369), Germar (14th century).The habit of decorating houses with evergreen branches at Christmas is in Strasbourg and Freiburg 500 years old. The cities of the Alsace region have guarded their forests in the days before the midwinter festivities against thieves. We know of a bill of a sum paid to the foresters guarding the forests at St. Thomas’s day (21st December) in Schlettstadt (1521). The judge of Sankt Pilt did put the forest of the city under heavy guard for nine days before and after Christmas, because of a legal principle of the upper Alsace (14th century). The cities and landowners tried to keep the number and size of the may-pole trees meant to be cut for Christmas via decrees at bay. Türkheim has in 1611 decreed that anyone who cuts out more than one tree for Christmas has to pay a fine. In a legal principle at Adolsheim (1431) the landowner has allowed the cutting of a 7 feet tall pine tree. The great size of the may-pole trees shows that they are no more branches to decorate a room or small trees hanging from the ceiling, but big Christmas trees standing in the house or in the open.In Strasbourg the sale of Christmas tree began in 1539. According to their accounts, the wealthy house of Sichenheim did pay for pine trees and branches. The cathedral of Strasbourg did have a standing Christmas tree in the same year. The manuscript A few sights from Strasbourg (1604 or 1605) describes many decorated Christmas trees in guild houses of artisans. The Christmas tree was also popular in Freiburg (14th century): The town council was forced to fine those who cut may-pole trees for Christmas illegally. In the town hospital to the Holy Spirit the bakers decorated a large Christmas tree, which remained untouched until New Year. Its edible decorations, cakes, fruits were distributed among the poor at the Christmas-tree festivities in the 17th–18th centuries. The accounts of the hospital show that between 1625 and 1773 they had always expenses for the decoration of the Christmas tree.The historical clues show us that the Christmas tree was a popular habit on both sides of the upper Rhine in the 16th century among the Protestants and the Catholic Christians as well.

In the territory of historical Hungary, there were several settlements, counties, towns, and villages divided by the river Danube. Counties situated on two sides of the river are typical of the territory lying to the west and south of the Danube-strait between Esztergom and Vác. At the time of the Hungarian Settlement (9th-10th century), the river never meant a dividing line for the Hungarian tribes settling down, and this fact influenced the formation of the counties situated on both sides of the Danube. The Counties Gyor, Komárom, and Esztergom were areas divided by the Danube until 1920, and Fejér County was also until the end of the sixteenth century. In the Hungarian Calvinist church administration, there still exists the Calvinist Church District of the Danube-Side, which contains districts situated on both sides of the river Danube.The town of Buda and Pest united to form one settlement after the construction of the Chain Bridge (1848). A similar development seemed to be possible in the case of Esztergom and Párkány, Komárom and Újszôny, Pozsony and Pozsonyligetfalu joined by bridges and also in the case of Visegrád and Nagymaros having a ferry connection. Komárom united with Újszôny in 1896, and the two settlements were separated by the Trianon Peace Treaty in 1920. At the same time, we cannot find any united settlement-pairs divided by the Danube from the south of Budapest to as far as Újvidék-Pétervárad and Zimony-Belgrade. There are several villages known from the age of Árpáds in Csallóköz, Komárom County which had fields on both sides of the Danube. Such villages can also be found by the reach of the Danube between Budapest and Mohács, and in the later historical ages as well. From among the towns divided by the Danube, the present study examines the different factors of the development of the town of Komárom in the eighteenth and nineteenth century which lead to the present layout of the settlement divided by the Danube.

Karbonátos csernozjom vályogtalajon, egy mutrágyázási tartamkísérlet 14. évében vizsgáltuk az eltéro N-, P- és K-ellátottsági szintek és kombinációik hatását az olajlen (Szegedi-43 fajta) magtermésének olajtartalmára, zsírsavösszetételére, ásványi elemtartalmára és elemfelvételére. A termohely talaja a szántott rétegben mintegy 3% humuszt, 5% CaCO₃-ot és 20% agyagot tartalmazott. A talaj oldható K, Mg, Mn és Cu elemekkel közepesen, P és Zn elemekkel gyengén ellátottnak minosült. A kísérlet 4N×4P×4K = 64 kezelést × 2 ismétlést = 128 parcellát foglalt magában. A fobb eredmények és következtetések: - Ezen a káliummal közepesen, foszforral gyengén ellátott termohelyen a P- és K-mutrágyázás érdemi terméstöbbleteket nem eredményezett. Optimális N-adagnak a 100 kg N/ha/év bizonyult. A 140-150 mg/kg ammónium-laktát (AL) oldható P₂O₅-tartalom, ill. 100 kg/ha/év N-trágyázás felett, az együttes NP-túlsúlyos kezelésekben az olajtartalom 3%-kal, a magtermés 25-30%-kal és az olajhozam 30-40%-kal csökkent. - A magtermés 1,2-2,0 t/ha, az olaj 38-41%, az olajhozam 453-789 kg/ha minimális (NP-túltrágyázás) és maximális értékeket mutatott a kezeléstol függoen. A mag olajában átlagosan 3,8% sztearinsav, 6,6% palmitinsav, 13,2% linolsav, 21,4% olajsav és 54,9% linolensav képzodött. A P-ellátás növelte, a N-trágyázás igazolhatóan mérsékelte a linolsav mennyiségét. Ellentétes irányú, de hasonló mértéku (4% körüli) változás állt be az olajsavtartalomban, azaz módosult a meghatározó linolensav/olajsav aránya. Igazolhatóan 10%-kal csökkent a linolsav mennyisége is az NP-túlsúlyos magban. - Az NP-túltrágyázás 10-12%-kal növelte a hulladék, ill. csökkentette a tiszta anyag mennyiségét a magtermésben. A csírázott magban 4-5%-kal igazolhatóan mérséklodött az ép csírák, ill. hasonló mértékben emelkedett a ki nem kelt rothadt csírák mennyisége. - Az extrém NP-túlsúlyos parcellákon nagyságrenddel nott a gyomborítottság és 20-30-szorosára emelkedett a hajtásokba épült makroelemek tömege. A K- 2-60, N- 2-34, Ca- 2-40, Mg- 0,3-6,8 és P-tartalom 0,2-4,3 kg/ha mennyiséget tett ki. A gyomok érdemi konkurensei lehetnek az olajlennek a talaj felveheto tápelemkészletének hasznosításában is. - A virágzás elott vett hajtásban a 2,5-3,5% N-, 0,30-0,45% P- és 1,5-2,5% K-koncentráció, ill. 8-10 N/P, 6-8 K/P és 1-2 N/K körüli arány lehet kívánatos, melyhez a termés, ill. olajhozam maximumai kötodtek. Adataink iránymutatóul szolgálhatnak a szaktanácsadás számára.  - A föld feletti betakarított termésbe aratáskor maximálisan 107 kg N, 44 kg K (53 kg K₂O), 31 kg Ca, 9 kg Mg, 27 kg P (62 kg P₂O₅), 1-2 kg Na, 900 g Fe, 264 g Mn, 79 g Zn és 16 g Cu épült be. A fajlagos, azaz 1 t mag + a hozzá tartozó melléktermés (szár és tok) elemigénye az alábbi volt a kísérlet átlagában: 59 kg N, 32 kg P₂O₅, 26 kg K₂O, 25 kg CaO, 8 kg MgO, 1,2 kg Na, 0,5 kg Fe, 135 g Mn, 45 g Zn, 9 g Cu. A szár + tok/magtermés aránya 1,63, a szár + tok + gyökér/mag aránya 1,93 volt átlagosan.

Szaruhártya-átültetés (keratoplasztika) akkor szükséges, amikor különböző kórállapotok következtében konzervatív kezeléssel nem gyógyítható, súlyos látáscsökkenéssel járó szaruhártyahomályok alakulnak ki, vagy a cornea szabályos szerkezete, görbülete torzul, funkciója elvész. A humán transzplantációk között a keratoplasztika a legsikeresebb műtéti eljárás. Az utóbbi évtizedekben a perforáló keratoplasztikák helyét egyre inkább átveszik a lamelláris transzplantációk, amikor csak a cornea kóros rétegét ültetjük át. Az elülső forma a mély elülső lamelláris keratoplasztika („deep anterior lamellar keratoplasty” – DALK), mely elsősorban keratoconusban ajánlott. A hátsó lamelláris transzplantáció fő formája a Descemet leválasztásos automatizált endothelialis keratoplasztika („Descemet’s stripping automated endothelial keratoplasty” – DSAEK) és a Descemet-membrán endothelialis keratoplasztika („Descemet’s membrane endothelial keratoplasty” – DMEK). Indikációja az endothelium pusztulásával járó szürkehályog-műtét után kialakuló keratopathia bullosa és a Fuchs endothelialis dystrophia. A lamelláris keratoplasztikáknak több előnyük van a perforáló műtétekkel szemben. Jobb a posztoperatív látóélesség, gyorsabb a sebgyógyulás, a betegrehabilitáció, és az esetleges immunológiai kilökődés lefolyása is enyhébb és jobban kezelhető. Orv Hetil. 2023; 164(28): 1087–1093.

Az 1990-es évektől a tomográfiás vizsgálati technikák a szemészetben jelentős fejlődésen mentek keresztül. Az optikaikoherencia-tomográfiának (OCT) döntő szerepe van a retina kórképeinek differenciáldiagnózisában, ez az infravörös fénnyel működő noninvazív technika azonban a szem elülső szegmentumának képalkotására is kiválóan alkalmas. A korábbi „time-domain” rendszerű tomográfiákat a szemmozgásra kevésbé érzékeny, nagyobb felbontásra képes ’spectral-domain’ és ’swept-source’ típusok váltották fel. Mikrométeres felbontású képalkotása a rekonstruált keresztmetszeti képek mellett kvantitatív adatokat biztosít a szemfelszíntől a szemlencséig. Alkalmazási területeihez tartozik a szemfelszín, a cornealis homályok, degenerációk, dystrophiák vizsgálata. A szaruhártyakórképek diagnosztikájában előnye, hogy megbízható adatokat szolgáltat nemcsak az elülső, hanem a hátulsó felszín görbületéről, így a szaruhártya valódi teljes törőerejéről, valamint vastagságáról is. Segítségével a korai keratoconus is kiszűrhető. Emellett kiválóan alkalmazható szaruhártyaműtétek (refraktív sebészet, szaruhártya-átültetés) utáni követésre. Ezeken felül a glaucoma diagnosztikájában, műlencsetervezésben is pontos, megbízható technológia. Az egyik legújabb felhasználási területe az operálómikroszkópba integrált formája, amely műtét közben az operatőr munkáját segíti. Másik, szintén újdonságnak számító formája az elülső szegmentum noninvazív angiográfiás vizsgálata. Orv Hetil. 2024; 165(29): 1112–1121.

Abstract

Absztrakt

A korai stádiumú (stage I–II) emlőrákok miatt végzett emlőmegtartó műtétek utáni lokális recidíváknak (LR) számos hajlamosító tényezőjét említi a szakirodalom, de egyes faktorok jelentősége nem egyértelmű. Ilyen az intraductalis komponens (IC) jelenléte, melyet a szerzők egy része az LR prediktív faktorának tekint, mások nem, vagy csak egyéb tényezőkkel való együttes jelenlétekor találtak összefüggést az LR-rel. A szerzők vizsgálatukban arra a kérdésre keresték a választ, hogy beteganyagukban az IC különböző mértékű jelenléte mennyiben befolyásolja az LR mértékét különböző tumorméretek és szövettani anaplasiafokok mellett. 1996 és 2002 között 701 betegnél végeztek emlőmegtartó műtétet korai stádiumú emlőrák miatt. Az IC szempontjából a daganatokat 3 csoportba osztották: IC-negatív, ha intraductalis komponens nem volt kimutatható, MIC (IC < 25%), ha az intraductalis komponens az össztumormennyiség 25%-ánál kisebb volt, és EIC (IC > 25%), ha 25%-nál nagyobb mértékben volt jelen. 65 hónapos átlagos követési idő alatt 13,5%-ban észleltek LR-t. IC nélküli daganat esetében 8,7%-ban (recidívaráta: 0,017, 95% CI: 0,012–0,023) jelentkezett helyi kiújulás, ugyanezek az értékek MIC és EIC esetében 16,8%-ra (recidívaráta: 0,032, 95% CI: 0,021–0,047), illetve 25,6%-ra (recidívaráta: 0,046, 95% CI: 0,033–0,064) emelkedtek (p = 0,0001). T1 tumorméret esetében a fenti értékek 6,4%, 11% és 24,3%-nak, T2 esetében 11,5%, 22,9% és 27%-nak adódtak (p < 0,005). Ha az EIC G3 differenciáltsági fokkal társult, úgy T1 tumorméret esetén az IC nélküli 6,9%-ról 31%-ra (p = 0,008), T2 esetén 15,7%-ról 33,3%-ra nőtt az LR előfordulási gyakorisága (p = 0,02). Az eredményekből a szerzők azt állapítják meg, hogy az intraductalis komponens jelenléte önmagában is az LR felléptének nagyobb veszélyét jelenti, mely kockázat jelentősen növekszik, amennyiben az EIC G3 szövettani grade-del társul. A kiemelt kockázatú betegek egyénre szabott adjuváns kezelésének megtervezésekor ezt a tényt feltétlenül tekintetbe kell venni. Ezen betegcsoport utánkövetésére fokozott figyelmet kell fordítani.

Bevezetés: A cukorbetegséget különféle kognitív károsodásokkal társítják. Célkitűzés: A szerzők 1-es és 2-es típusú diabetesben a kognitív működés közötti különbségek pontosítását tűzték ki célul. Módszer: Metaanalízis a Medline, PubMed és ScienceDirect felhasználásával (három tanulmány az 1-es és hat tanulmány a 2-es típusú cukorbetegséggel kapcsolatban). Eredmények: Az 1-es típusú cukorbeteg felnőttek teljesítménye gyengébb volt a kontrollokhoz képest az összes mért területen. A hatásméret a pszichomotoros aktivitásnál volt a legmagasabb (D = –0,69). Kicsi volt a hatásméret a késleltetett verbális memória (D = –0,48), figyelem (D = –0,47), nyelv (D = –0,44), vizuális feldolgozás (D = –0,35), azonnali verbális memória (D = –0,30), munkamemória (D = –0,27) és a végrehajtó funkcióknál (D = –0,26). A felnőtt 2-es típusú cukorbetegek teljesítménye gyengébb volt, mint a kontrolloké a munkamemória kivételével (D = +0,03) az összes kognitív területen. Legmagasabb hatásméretet az azonnali verbális memória (D = –1,12), pszichomotoros aktivitás (D = –0,82) és a késleltetett verbális memória (D = –0,81) mutatott. Közepes volt a hatásméret az általános intellektuális képességek (D = –0,68) területén, míg kicsi volt a hatásméret az általános memória (D = –0,37), a figyelem (D = –0,35), nyelv (D = –0,35), vizuális feldolgozás (D = –0,33) és a végrehajtó funkciók (D = –0,33) terén. Következtetés: Mindkét típusú cukorbetegség csökkent teljesítménnyel társul számos kognitív területen. Orv. Hetil., 2013, 154, 694–699.