A globalizálódás mint civilizációs fejlemény gyökeresen új feltételek közegébe helyezte a képzés, a tanítás és tanulás világát. Ez az írás e problémakört vizsgálja, azt, miféle hatások formálják a szóban forgó világot az új feltételek közegében mind a szervezett, intézményes tanítás/tanulás, mind a szabadidős tanulás terepén. Választott nézőpontunk a szaknyelvi metaforával „rejtett tanterv”-nek nevezett jelenségvilág. A szakirodalom kettős értelemben használja ezt a metaforát: részint hatásforrásként (rejtett tanterv/hidden curriculum, implicit tanterv, latens curriculum, nem tervezett curriculum), részint e hatásforrás hozamaiként (hallgatólagos tudás, implicit tudás, a viselkedés nem verbalizált szabályrendszerének – rituálék – felismerése és elsajátítása). Mindezek a tanítás mintegy nem szándékolt mellékhatásaiként jönnek létre és közvetítődnek a tanulóhoz (gyermekhez és felnőtthöz egyaránt). Ezek azok a pszichikus képződmények (ismeret, attitűd, szokás, cselekvési és reagálási mód), amelyek – meghatározó tananyagként – tipikus, azaz gyakorta ismétlődő (rituálék) tanulási tapasztalatokként foglalhatók össze. Az új tanulási környezet meghatározó jellemzője a vizualitás (képek) erőteljes térnyerése a szavakból épülő fogalmi nyelv mellett. A globális környezet globális kompetenciák kimunkálását várja az oktatástól; e téren a pandémia alatti online oktatást vizsgáló tanulmányok nem nyújtanak vigasztaló képet, viszont jelezzük azokat a hazai fejleményeket, terveket és kimunkált tanulást segítő/támogató tartalmi és módszerbeli kezdeményeket, amelyek némi reményre jogosítanak. Számbavesszük az új tanulási környezet kommunikációs sajátosságainak nem tervezett – pozitív és negatív – rejtett tantervi hatásait (észlelési sebesség, figyelem, információ vs. tudás, új típusú tanári és tanulói szerepek, partnerségi viszonyok, tudásmonopólium stb.). A szakirodalom nyomán szólunk a hálózatos világban létrejövő újfajta közösségek és identitások jellemző vonásairól.

Abstract:

Modeling and robotic handling of a plastic box buckle is discussed in this paper. The closing mechanism of the box buckle is simulated to determine the characteristic of the nonlinear load-deflection curve. An intelligent end-effector was designed and manufactured to handle the assembly with a robot. The closing force is measured by a built-in load cell and its values are processed by a micro-controller. The intelligent end-effector can be used in a robotic system, which deals with different snap-fit applications.

Absztrakt:

Egészségünket a szervezetünkben és a bőrünkön élő sokszínű mikrobaközösség jelentősen meghatározza. A normálflóra tagjai közötti egyensúly elengedhetetlen az egészség fenntartásában. Az újgenerációs szekvenálás gyors, szenzitív módszer, amely a mikrobiom egészének vizsgálatára alkalmas előzetes hipotézis nélkül, és információt ad a rezisztenciáról és a virulenciáról is. Ennek a módszernek a segítségével lehetővé vált betegségekben a patogén baktériumok, illetve az ezek szaporodását gátló, úgynevezett protektív baktériumok azonosítása. A mikrobiom változásainak feltérképezése segít új terápiás célpontok meghatározásában és az antibiotikumok célzott kiválasztásában. Széles spektrumú antibiotikum használatakor a normálflóra hasznos tagjai is kipusztulnak, ami visszatérő vagy krónikussá váló fertőzések kialakulásához vezet. A fül-orr-gégészeti infekciók a leggyakoribb fertőző betegségek az emberi szervezetben és az antibiotikum alkalmazásának vezető okai világszerte. Az egészséges emberben, illetve a fül-orr-gégészeti betegségekben előforduló baktérium-összetétellel kapcsolatban számos molekuláris biológiai vizsgálat történt az utóbbi években. A szerzők ismertetik az egyes fül-orr-gégészeti anatómiai régiók normálflórájának tagjait, és különböző patológiás állapotokban a baktérium-összetétel változásait is összefoglalják. Orv Hetil. 2019; 160(39): 1533–1541.

Absztrakt:

Bevezetés: A spasticus cerebralis paresisben szenvedő betegek kezelésének egyik legfontosabb faktora az állást és a járásképességet befolyásoló equinuscontractura műtéti megoldása. Klinikánkon nyílt Z-achillotenotomia mellett az Achilles-ín percutan tripla hemisectióját végezzük rutinszerűen. Célkitűzés: Munkánk célja volt, hogy a klinikánkon spasticus cerebralis paresises betegeken végzett achillotenotomiák hosszú távú eredményeit elemezzük, keressük a fő komplikációk prediszponáló faktorait, illetve összehasonlítsuk a nyílt és percutan végzett műtétek hosszú távú kimenetelét. Módszer: Klinikánkon 1990 és 2006 között 211 betegnél, összesen 347 esetben végeztük el az Achilles-ín megnyújtását. 261 esetben percutan, 86 esetben pedig nyílt feltárásból történtek a műtétek. Munkánk során a betegek átlagosan 15 éves utánkövetésének retrospektív analízisét végeztük el. Az egyes esetek hosszú távú eredményeit a műtéti életkor, az alapbetegség topográfiai megjelenési formája és a cerebralis paresis súlyossága alapján elemeztük. A betegek járóképességét, illetve annak változását a kezelés során az úgynevezett ’Physician Rating Scale’ pontrendszer szerint értékeltük. Eredmények: Recidív equinuscontractura miatt 74 esetben végeztünk reachillotenotomiát (21,3%); 14 esetben (4%) a reachillotenotomiát második alkalommal is el kellett végezni. Túlkorrekcióval 12 esetben (3,5%) találkoztunk. Fiatalabb életkorban (<7 év) operált, illetve súlyosabb paresis (GMFCS II–III.) esetén bizonyult a recidívaráta a legmagasabbnak (~26%). A recidíva 9 és 14 éves kor között jelentős halmozódást mutatott. Következtetés: A műtétet követő legfontosabb komplikáció a recidíva volt. Recidíva a legnagyobb arányban a fiatalabb korban operált, az alapbetegség súlyosabb formájában szenvedő betegeknél jelentkezett. Megfigyeltük, hogy a recidíva szoros összefüggést mutat a testnövekedéssel, illetve halmozódást mutat serdülőkorban. Orv Hetil. 2020; 161(8): 306–312.

Absztrakt:

Bevezetés: Számos klinikai vizsgálat igazolta myeloma multiplexben a minimális residualis betegség (MRD) prognosztikai jelentőségét. Célkitűzés: A 2007 és 2017 között kezelt myelomás beteganyagunk feldolgozása, első vonalban adott kezelés után, áramlásos citometriával (FCM) meghatározott MRD függvényében. Módszer: A fenti időszakban kezelt 107 betegből 56 esetben (medián életkor: 68 év) történt MRD-felmérés a kezelés után. A kezelések 91%-ában bortezomibbázisú indukció, 50%-ában autológcsontvelő-transzplantáció (ASCT) is történt. MRD-meghatározás: csontvelői mintából történt FCM (az esetek többségében kórházunkban, BD FACScan, 3 szín, panel: CD38, CD138, CD19, CD45, CD56, CD28, CD117, cyKappa, cyLambda, 100 000 esemény). Statisztikai analízis: SPSS 13.0. Eredmények: Az MRD-negatív (n = 22) betegek progressziómentes (PFS) és teljes túlélése (OS) is szignifikánsan hosszabb az MRD-pozitív (n = 34) betegekénél (PFS medián 54 vs. 22 hónap, p = 0,001, 5 éves túlélés 79 vs. 21%, p = 0,002). A komplett remisszióba (CR) került betegcsoporton (n = 29) belül is szignifikánsan szétváltak a túlélési görbék (MRD-negatív CR [n = 17] PFS: 60 hónap, MRD-pozitív CR [n = 12]: 21 hónap, p<0,001). MRD-negatív „nagyon jó parciális remisszióban” (VGPR) (n = 5) hasonló PFS-t mértünk (54 hónap), mint MRD-negatív CR esetén. ASCT-n átesett, MRD-negatív betegeknél (n = 11) találtuk a leghosszabb PFS-t (68 hónap, p<0,001), míg a transzplantáció után MRD-pozitív betegeknél (n = 18) hasonlóan rövid (25 hónapos) volt a PFS, mint akiknél (n = 15) nem történt transzplantáció, és volt kimutatható residualis betegségük (21 hónap). Multivarianciaanalízis (stádium, citogenetikai rizikó, ASCT) alapján is független prognosztikai faktor az MRD a PFS és OS szempontjából, nem találtunk azonban összefüggést az MRD és az alábbi paraméterek között: stádium, citogenetikai rizikó, kezelési ciklusok száma, ASCT. Következtetés: A myeloma indukciós kezelését követően elért válasz mélysége a túlélés független prediktora. Indokolt a laborvizsgálatok mellett meghatározni a maradék betegség tömegét, és megfontolni a konszolidáló és/vagy fenntartó kezelést MRD-pozitív esetekben ASCT után, MRD eradikálására kell törekedni a kezelésre alkalmas betegeknél. Orv Hetil. 2019; 160(13): 502–508.

Absztrakt:

Bevezetés: A herediter haemorrhagiás teleangiectasia (HHT) egy 1 : 5000 – 1 : 10 000 prevalenciájú, autoszomális domináns módon öröklődő többszervi vascularis anomália. Diagnózisa a klinikai Curacao-kritériumokra épül. Az esetek körülbelül 85%-ában az ENG- vagy az ACVRL1-génben igazolhatók családspecifikus mutációk heterozigóta formában. Célkitűzés: Jelen tanulmányunkban 23 hazai HHT-család klinikai és genetikai vizsgálatát, családszűrését és az alapító hatások vizsgálatát tűztük ki célul. Módszer: A probandokat részben az intézményünk ellátási területének stratifikált populációs szűrésével, részben a genetikai vizsgálat igényével hozzánk forduló egyének között azonosítottuk. A diagnózis a karakterisztikus teleangiectasia lokalizációkkal kiegészített fül-orr-gégészeti fizikális vizsgálatból, a belszervi arteriovenosus malformatiók képalkotó vizsgálataiból, továbbá az ENG- és az ACVRL1-gén szekvenciaanalíziséből állt. A családszűrés része a családfa-analízis, az elsőfokú rokonok fizikális vizsgálata és családspecifikus mutációra történő genetikai szűrése, valamint a definitív/valószínű HHT-betegek és/vagy a mutációhordozó egyének esetében az arteriovenosus malformatiók képalkotó vizsgálata. Eredmények: Huszonkét családban 63 mutációhordozó egyént találtunk, közülük 48-an definitív, 12-en valószínű HHT-betegek. Hét ENG- és ugyanennyi ACVRL1-mutációt észleltünk, többségük patogén. Három esetben alapító hatás igazolódott. Egy definitív HHT-ban szenvedő proband valamennyi vizsgált HHT-specifikus locuson a vad típusú allélt hordozta. Következtetések: A genetikai teszt jelentős szereppel bír a HHT megerősítésében vagy kizárásában a patogén mutációval rendelkező családok fiatal tünetmentes tagjaiban. Az ENG- és az ACVRL-mutáció által okozott betegség tünettana átfedi egymást, így a genetikai leletnek prognosztikai jelentősége nincs. Az alapító mutációk azonosítása az illető régióból származó új HHT-betegek genetikai diagnosztikáját jelentősen egyszerűsítheti. Orv Hetil. 2019, 160(18): 710–719.

Absztrakt:

Bevezetés: Az Egészségügyi Világszervezet a COVID–19-járvány idején nyújtandó szolgáltatásokról ajánlásokat (megfelelő tájékoztatás, a gyógyszerellátottság biztosítása, a rendelési idők kiszélesítése, távkonzultáció bevezetése) fogalmazott meg. Célkitűzés: Az ajánlások háziorvosi ellátórendszerbeli érvényesülésének, a betegellátás (napi betegforgalom, a légúti betegek ellátása, javaslatos készítmények felírása, keresőképtelen állományba vétel) változásainak felmérése. Módszer: 2020. április 26. és május 3. között háziorvosok körében online, anonim, 26 tételes kérdőíves adatgyűjtés történt a medukator.eu weboldalon (a praxisok alapjellemzői; a járvánnyal kapcsolatos szabályok ismerete; információs csatornák/hatékonyságuk; a betegforgalom és a rendelési idő változása; távkonzultáció; a légúti betegek ellátása). Eredmények: A kérdőívet 787 (287 férfi és 500 nő) háziorvos töltötte ki. A háziorvosok 96,6%-a a járási hivataltól értesül a járvánnyal kapcsolatos feladatairól, 44,6% szerint elegendő a tájékoztatás. A betegek lakóhelyi tájékoztatásával a háziorvosok 20,8%-a teljes mértékben elégedett, szemben a központi tájékoztatással (15,4%). Minden háziorvos szerint – életkoruktól függetlenül – járványban bárkinek rendelhető gyógyszer távkonzultációval. Járványban az átlagos rendelői esetszám alakulása Budapesten 8,5, a 15 000–50 000 lakosú városokban 9,4, míg az 5000–15 000 fős településeken 15. Az otthoni átlagos heti látogatások szignifikáns mértékben csökkentek a 40–65 év közötti (a járvány előtt: 8,3; a járvány idején: 1,5), illetve a 65 évesnél idősebb (a járvány előtt: 7,52; a járvány idején: 1,1) háziorvosoknál. A praxisok 87%-a felkészült a távkonzultációra, ennek megtartását támogatja a 40 év alattiak 53,8%-a, a 40–65 év közöttiek 52,5%-a, a 65 év felettiek 43%-a. Következtetések: A járványhelyzet felhívta a figyelmet az egyértelmű, egycsatornás információk hiánya okozta problémákra a háziorvosi rendszerben Magyarországon. A rendelői és az otthoni betegellátások számának csökkenése mellett bebizonyosodott, hogy a távkonzultáció rendszerszinten is működhet, jelentősen bővített esetkörrel a jövőben is kívánatos a napi gyakorlatban. Orv Hetil. 2020; 161(40): 1699–1705.

Absztrakt

Bevezetés: A Debreceni Egyetemen 1991-ben végezték el az első veseátültetést. Hazánk 2013-ban csatlakozott az Eurotransplanthoz. Célkitűzés: A szerzők elemezték a tapasztalatokat. Módszer: 2008. január 1. és 2013. augusztus 31. között (A csoport = 163) és 2013. szeptember 1. és 2015. október 22. között végzett cadavervese-átültetések (B csoport = 90) adatait elemezték. Eredmények: Az élődonorok aránya 3,5%-ról 9,1%-ra nőtt. 2013 óta a recipiensek 25%-a 60 évesnél idősebb, a >30 kg/m² testtömegindex aránya 31%-ra, a diabetesesek aránya kétszeresére emelkedett. Az ureteroneocystostomia mellett bevezetésre került a vég az oldalhoz ureteroureteralis anastomosis. Indukciós kezelés mellett az akut rejectiós epizód jelentősen csökkent (34%-ról 8%-ra). A technikai szövődmények aránya nem változott. A bakteriális fertőzések aránya csökkent (41%-ról 33%-ra). Az 1, 3 és 5 éves veseallograft-túlélések 86,6%, 85% és 82,7%, valamint 88%, 84% és 84% voltak a két csoportban. Következtetések: Az extended criteria donor arány emelkedett. 2013 óta lehetségessé vált az akut humoralis rejectio kezelése. Az esetszám-növekedés mellett az eredmények jók. Orv. Hetil., 2016, 157(24), 925–937.