Search Results

You are looking at 1 - 8 of 8 items for

  • Author or Editor: Lajos Kollár x
Clear All Modify Search

A tartószerkezetek tervezésének egyik lényeges lépése a rúdkeresztmetszetek mé- reteinek felvétele. Ez nem szokott problémát okozni a két- vagy többtámaszú tar- tók esetében, de a keretszerkezetek igénybevételeit általában kénytelenek vagyunk önkényesen felvett rúdkeresztmetszetekkel, számítógéppel & esetleg többször is & kiszámítani ahhoz, hogy meghatározhassuk a rudak keresztmetszeti méreteit. Csak ily módon kaphatunk választ arra a kérdésre is, hogy egyáltalán lehet-e keretet ter- vezni, vagy merevítőfalak (is) szükségesek az állékonyság biztosítására. A következőkben először igyekszünk röviden és szemléletesen bemutatni a ke- retszerkezetek erőjátékát, majd egy közelítő módszert javaslunk az igénybevételek (és ezzel együtt a rúdkeresztmetszetek) gyors meghatározására.

Restricted access

Absztrakt

A kóros hegképződések etiológiája napjainkban is jórészt ismeretlen, különös tekintettel a keloidok kialakulására. A szerzők a hazai és a nemzetközi irodalom retrospektív elemzése, valamint saját eredményeik alapján foglalják össze a kóros hegek tapasztalaton alapuló kezelési és megelőzési protokolljait. A kortikoszteroidokat az 1960-as évektől kezdődően alkalmazták intralézionálisan a hipertrófiás hegek és a keloidok kezelésére. Ezt követte az 1970-es évektől a nyomás kezelés módszere, majd a következő évtizedben a polisziloxán-tapaszos módszer. A keloidok magas recidíva aránya miatt a különféle eljárásokat és a radioterápiát kombinálták, és ajánlottá vált a komplex kezelés. Az újabb, modern eljárásokat is – a különböző típusú lézereket, és a krioterápiát – bevetették a keloid ellen. Bővült a helyileg alkalmazható készítmények köre. A kutatás az elmúlt évtizedben újabb intralézionálisan adható szerek keresése és a genetikai vizsgálatok felé fordult. Fokozatosan kialakul az adjuváns és az alternatív eljárások helye is a protokollokban. Mivel megszületett az objektív és az általánosan elfogadott hegértékelő módszer, annak alkalmazása (az ún. Vancouver-klasszifikáció és pontrendszer) már lehetővé tette a kontrollált, randomizált tanulmányok végzését. Lehetséges a különféle terápiás protokollok hatásosságának prospektív vizsgálata, megfelelő utánkövetési idővel. A módszerek hatásosságának összehasonlítása azonban nehéz, mivel napjainkban még hiányzik egy-egy adott kezelési mód pontos terápiás eredményének meghatározása.

Restricted access

Absztrakt

A kóros hegek leggyakoribb formái a hypertrophiás hegek, ezen belül is a lineáris vagy más néven sebészi (műtéti) hypertrophiás hegek. A különböző manuális szakmák beavatkozásai nyomán jelentős és növekvő számú beteganyag termelődött ki az elmúlt évek során, ezért a szerzők vizsgálataikat ebben a hegtípusban végezték. A nagyszámú eset lehetővé tette és megkönnyítette a homogén betegcsoportok kialakítását. A szerzők a 2001. április 01. és 2004. március 31. közötti időszakban kezelt mintegy 200 beteg közül pontosan meghatározott szempontok alapján válogattak ki 24 beteget. Egy-egy 12 főből álló csoportot kezeltek polisziloxán-tapasszal (PSZT), illetve intralaesionalis szteroiddal (ILS), a saját terápiás protokolljaik szerint. Mivel a hegkezelési protokollok napjainkban még nem egységesek és általánosan elfogadottak, ezért megvizsgálták a két, leggyakrabban használt és széles körben elfogadott hegkezelő módszernek a protokollban elfoglalt helyét. A beteganyag legfontosabb jellemzőinek bemutatását követően ismertetik és elemzik a klinikai adatokat. Mindkét betegcsoportban szignifikáns terápiás eredményt értek el. Az intralaesionalis szteroid kezelés azonban hatásosabbnak bizonyult, mert a kívánt terápiás válasz gyorsabban jött létre és tovább tartott. Az eredmények megerősítették mindkét módszernek a protokollokban elfoglalt helyét, és egyben további következtetésre is lehetőséget adtak. Az elsődleges hypertrophiás hegek kezelésében első vonalbeli módszerként javasolt a polisziloxán-tapasz, és másodvonalbeliként az intralaesionalis szteroid. A kiújult hypertrophiás hegek polisziloxán-tapaszos kezelésével szerzett tapasztalataik alapján – mivel a módszer az esetek döntő többségében hatástalannak bizonyult – a szerzők javasolják az intralaesionalis szteroid medikáció első vonalbeli alkalmazását. Ennek a terápiás protokollnak a meghatározására további vizsgálatokat terveznek.

Restricted access
Authors: Dóra Endrei, Lajos Kollár, József Bódis, Gábor Imhof, Antal Zemplényi, Gábor Vas and Imre Boncz

Dolgozatunkban a teljesítményvolumen-korlát (TVK) hatását kívánjuk bemutatni a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (továbbiakban PTE KK) intézményi szintű finanszírozására. Adatok és módszerek: Az elemzésben szereplő adatok az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) felé küldött jelentéseken alapulnak, mindenhol az aktív fekvőbeteg-szakellátásra vonatkoznak és a 2004–2008 közötti időszakot fedik le. Meghatároztuk az egy súlyszámra eső tényleges OEP-térítési díjat, a TVK okozta finanszírozási veszteséget. Elemeztük a területi ellátási kötelezettségen kívüli, illetve a sürgősségi esetek arányát klinikai bontásban. Eredmények: A PTE KK egy súlyszámra eső forint térítési díja a TVK bevezetését követően elmaradt az OEP által előre meghirdetett díjtól. A vizsgált 5 év alatt, vagyis 2004–2008 között a PTE KK esetében a TVK okozta veszteség 3,256 milliárd forintot ért el. A PTE KK egészének vonatkozásában az ellátott esetek 25,3%-a, illetve a teljesített súlyszám 24,5%-a a területi ellátási kötelezettségen kívülről érkező betegek ellátását jelentette. A sürgősségi esetek arányának vizsgálata a teljes betegellátási volumenen belül azt mutatta, hogy az esetek 31,5%-a, míg a súlyszámok 36,1%-a származott sürgősségi betegek ellátásából. Következtetés: A teljesítményvolumen-korlát bevezetése jelentős mértékben csökkentette a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ egészségbiztosítási finanszírozását 2004–2008 között.

Restricted access
Authors: Linda Müller, Eszter Kollár, Lajos Balogh, Zita Pöstényi, Teréz Márián, Ildikó Garai, László Balkay, György Trencsényi and Julianna Thuróczy

The relationship between metabolic disorders and the distribution of fat in different body regions is not clearly understood in humans. The aim of this study was to develop a suitable method for assessing the regional distribution of fat deposits and their metabolic effects in dogs. Twenty-five dogs were subjected to computed tomographic (CT) imaging and blood sampling in order to characterise their metabolic status. The different fat areas were measured on a cross-sectional scan, and the animals’ metabolic status was evaluated by measuring fasting glucose, insulin and leptin levels. The volume of visceral adipose tissue is the main determinant of leptin levels. The correlation of visceral fat volume and leptin concentration was found to be independent of insulin levels or the degree of insulin resistance. There was a positive correlation between the visceral to subcutaneous fat volume ratio and serum insulin concentration, and a similar trend was observed in the relationship of fat ratio and insulin resistance. The distribution of body fat essentially influences the metabolic parameters in dogs, but the effects of adiposity differ between humans and dogs. The findings can facilitate a possible extrapolation of results from animal studies to humans with regard to the metabolic consequences of different obesity types.

Restricted access
Authors: Endre Arató, Gábor Kasza, László Sinay, László Benkő, Gábor Fazekas, Péter Hardi, Árpád Füzi, Tibor Nagy, Shafei Masoud, Gábor Jancsó, Lajos Kollár and Gábor Menyhei

Absztrakt

Esetismertetés: Közleményünkben egy relatíve ritka érsebészeti szövődmény nem szokványos műtéti megoldását ismertetjük. Esetünkben Leriche-syndroma miatt aortobifemoralis bypasst végeztünk a betegnél, melyet követően a beültetett Y graft septicussá vált, így az inficiált implantátum eltávolítására kényszerültünk. A hasi aorta elvarrása után az alsó végtagok keringésének biztosítása céljából axillobifemoralis bypassműtétet végeztünk. A későbbiek során a graft el-záródott, de 37 hónappal a műtétet követően a jobb arteria subclavia és az interpositum találkozásánál jelentős méretű anastomosis-aneurysma keletkezett. Ez az embolisatio, ruptura és kompresszió veszélye miatt újabb műtéti megoldást igényelt. A szokványos érsebészeti megoldás helyett (resectio, interpositio) endovascularis megoldást alkalmaztunk. Ennek során a jobb arteria brachialis feltárásából katétertechnikával, borított stent pozicionálásával iktattuk ki az álaneurysmát, megelőzve a vázolt szövődmények kialakulásának lehetőségét. Következtetés: Az újszerű, minimálisan invazív megoldás rendkívül alkalmas rá, hogy magas rizikójú betegeknél elkerüljük az anatómiai régióból fakadó egyéb képletek sérülését, minimalizáljuk a műtéti vérveszteséget, és csökkentsük a hosszú narkózist igénylő feltárásos műtétből fakadó általános szövődményeket.

Restricted access
Authors: Endre Arató, Mária Kürthy, Gábor Jancsó, László Sínay, Gábor Kasza, Gábor Menyhei, Shafiei Masoud, Zoltán Varga, Andrea Bertalan, Zsófia Verzár, Lajos Kollár and Erzsébet Rőth

Absztrakt

Háttér és célkitűzés: A compartment-syndroma műtéti indikációja döntően a klinikai kép alapján történik, amely sok esetben bizonytalan, s így megkésett beavatkozást eredményez. Tanulmányunk során a compartment-syndromában kialakuló emelkedett rekesznyomás mérésével és a következményes microcirculatio elégtelenségét jelző csökkent szöveti oxigénsaturatio monitorozásával kívántuk megítélni a folyamat progresszióját.

Beteganyag és módszer: Vizsgálatainkba 16 beteget vontunk be (12 férfi, 4 nő; átlagéletkor: 62,7 ± 9,5 év), akiknél súlyos, 4 órán túli kritikus also végtagi ischaemia miatt végeztünk revascularisatiós műtétet. Az acut ischaemia okai közt 5 arteria iliaca embolia szerepelt, míg a többi elzáródás femoralis szintű volt (szintén embolia, illetve artériás thrombosis). A revascularisatiót követően már a műtét másnapján különböző szintű, de jelentős lábszári duzzanatot észleltünk a betegeknél. Ezt követően a fasciarekeszekben uralkodó emelkedett nyomás detektálására, illetve a végtag keringésének megítélésére bevezettük az intracompartmentalis nyomásmérést (ICP) KODIAG eszközzel, valamint a szöveti oxigénsaturatio (StO2) meghatározását NIRS-szel (near-infrared spectroscopy).

Eredmények: 12 betegnél az ICP meghaladta a kritikus 40 Hgmm-t. Ebben a betegcsoportban az StO2 50–53%-ra esett a teljes recanalisatio ellenére. Ezt követően urgens, félig nyílt fasciotomiát végeztünk. 4 betegnél, akinél klinikailag szintén compartment-syndroma gyanúja merült fel, a vizsgálatok nem támasztották alá a sürgős fasciotomia szükségességét. Az ICP 25–35 Hgmm volt, míg a StO2 megközelítette a normálisat.

Összefoglalás: Vizsgálataink újszerűsége, hogy a klinikai gyakorlatban korábban alkalmazott empirikus terápiás irányelvek mellett mért paramétereken alapuló (evidence based medicine) műtéti indikációs stratégiát állítottunk fel. Az általunk meghatározott nyomás- és saturatiós értékek segítséget nyújtanak a betegség konzervatív és sebészi kezelési indikációinak felállításában.

Restricted access
Authors: László Mangel, Zoltán László, Zsuzsanna Varga, Zsolt Sebestyén, Szabolcs Szappanos, Zoltán Lőcsei, Emese Mezősi, Örs Péter Horváth, István Battyáni, Antal Zemplényi, István Földi and Lajos Kollár

Absztrakt

Az elmúlt évtizedekben a daganatgyógyítás fejlődésének és eredményességének jeleként a lokális terápiás modalitások szerepe az áttétes betegségek ellátása során felértékelődött. A szerzők tudomása szerint a hazánkban első eredményes, koponyán kívüli sugársebészeti beavatkozást ismertetik. Az 58 éves férfi gyomoradenocarcinoma miatt műtéten, kemoterápián és mellékveseáttétek miatt metastatectomián esett át. Az első műtét után 4 évvel a követési komputertomográfiás vizsgálat kétgócú és inoperábilisnak véleményezett peritonealis áttétképződést mutatott, a májszél, illetve a bal vese alatt, 2 cm-es átmérőkkel. Definitív ellátásként, egy ülésben 12 Gy dózisú stereotaxiás hasi sugársebészeti beavatkozást végeztek, cone-beam komputertomográfiás ellenőrzés mellett, dinamikus ívbesugárzást, illetve 2-2 ívet alkalmazva. A kezelés 25 percig tartott, sem akut, sem késői mellékhatást nem észleltek. A kezelés után 3, illetve 7 hónappal elvégzett kontroll-komputertomográfia teljes tumorregressziót igazolt. A szerzők megállapítják, hogy megfelelő technológia és gyakorlottság birtokában, nem gyorsan növekvő oligometasztázisok esetében a koponyán kívüli stereotaxiás sugársebészeti ellátás biztonságos és hatékony alternatívája lehet a műtéti beavatkozásnak. Orv. Hetil., 2015, 156(39), 1593–1599.

Restricted access