Search Results

In the modern era the population of the Carpathian Basin, for political and environmental reasons, was bound to the fundamental alterations of the prevailing subsistence system. Over the course of the 16th and the 17th centuries the country became a borderland between the Habsburg and Ottoman Empires. The regional effects of the Little Ice Age were aggravated by the ravages of the warring armies. Moreover, the climate turned cooler and wetter, and in consequence marshlands and swamps grew significantly. The population of Hungary adapted to the nearly two centuries of warfare, the environmental effects, and the European economic environment by cultivating cattle breeding and exports. Cattle exports reached 250,000 at the end of the 16th century, and the country’s economic unity survived intact in spite of the fact that Hungary itself had disintegrated politically. Following the close of the Turkish wars, Hungary became a part of the Central European Habsburg Empire.

Absztrakt:

Bevezetés: Az infantilis haemangioma a leggyakoribb csecsemő- és kisdedkori vascularis tumor; speciális, különleges klinikai lefolyásának, magas spontán remissziós hajlamának köszönhetően általában nem igényel bőrgyógyászati kezelést. A tumorok 10–15%-a azonban komoly szövődményeket okozhat, ezen utóbbi esetek speciális kezelést és szoros utánkövetést igényelnek. Célkitűzés: A szerzők célkitűzése az volt, hogy négy és fél éves vizsgálati periódus során feldolgozzák a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának Gyermekbőrgyógyászati Szakrendelésén infantilis haemangioma miatt kezelt betegek adatait, és bemutassák a kezelést igénylő esetek kapcsán szerzett tapasztalataikat. Módszer: Részletesen vizsgálták a csecsemők demográfiai adatait (nem, gesztációs kor és gesztációs súly, perinatalis anamnézis, édesanya terhességi kórtörténete), az infantilis haemangioma miatt bőrgyógyászati szakrendelésen való megjelenés idejét, a tumorok számát, klinikai altípusát és anatómiai lokalizációját, a tumorokkal kapcsolatosan jelentkező szövődményeket. Ezt követően részletesen elemezték a kezelés módját, időtartamát, eredményességét és a gyógyszeres kezelés során fellépő mellékhatásokat. Eredmények: A vizsgálati periódus alatt 96 gyermeket észleltek infantilis haemangioma diagnózissal összesen 163 tumorral. 54 esetben elegendő volt a rendszeres obszerváció, míg 42 gyermek esetén helyi vagy szisztémás béta-blokkoló kezelés beállítása volt indokolt. A kezelt csoportban valamennyi esetben a tumorok regressziója következett be, mellékhatás mindössze hat esetben jelentkezett. A béta-blokkoló kezelést igénylő gyermekek átlagos gesztációs kora és gesztációs súlya szignifikánsan alacsonyabb volt a kezelést nem igénylő gyermekekéhez képest. Következtetések: A komplikált infantilis haemangiomák kezelésében jelenleg a szisztémás propranololkezelés az első vonalbeli terápia. Eredményeink egyértelműen megerősítik a gyógyszer kiváló terápiás effektusát. Jelentős probléma, hogy a gyermekek sok esetben későn kerülnek a tumorok kezelésében jártas bőrgyógyászati centrumokba. A korai életkorban elkezdett terápia jelentősége hangsúlyozandó. Orv Hetil. 2017; 158(39): 1535–1544.

A melanoma malignumban szenvedő betegek száma évről évre emelkedik a világ számos országában, köztük hazánkban is. A betegség kialakulásában szerepet játszó konstitucionális és környezeti tényezők felismerése, ezáltal a fokozott rizikónak kitett személyek azonosítása a primer prevenció elengedhetetlen eszközei. Célkitűzés: Jelen vizsgálatunkban felmértük a különböző festéksejtes bőrelváltozások előfordulásának gyakoriságát serdülő és fiatal felnőtt korosztály körében. Módszerek: Felmérésünkben 1320, 14 és 18 év közötti középiskolai tanuló vett részt. A bőrgyógyászati szűrővizsgálat során a közönséges festéksejtes anyajegy, az atípusos anyajegy, a veleszületett anyajegy, a lentigo és a szeplő prevalenciáját határoztuk meg. A diákok körében szétosztott kérdőív segítségével arra kerestük a választ, hogy a pigmentált bőrelváltozások, illetve az egyes fenotípusos jellegek, napozási szokások, valamint a rosszindulatú festéksejtes daganatok, a nagyszámú anyajegy családban történő esetleges előfordulása között milyen összefüggés áll fenn. Eredmények: A diákok túlnyomó többsége rendelkezett közönséges festéksejtes anyajeggyel: 1–10 számú anyajegy 27%-nál, 10–100 számú anyajegy 67%-nál, míg nagyszámú, 100 feletti anyajegy 5,4%-nál fordult elő. A vizsgálatban részt vett egyének 24,3%-ánál fordult elő klinikailag atípusos anyajegy, a veleszületett anyajegyek gyakorisága 6,2% volt. A vizsgált faktorok közül a nem, a hajszín, a szemszín, a bőrtípus, a gyermekkori hólyagos napégés előfordulása, valamint a családban előforduló nagyszámú festéksejtes anyajegy statisztikailag szignifikáns kapcsolatot mutatott az egyes pigmentált bőrelváltozások előfordulásának gyakoriságával. Következtetések: A világirodalmi adatokhoz képest igen magas volt az atípusos anyajeggyel, illetve a nagyszámú közönséges anyajeggyel rendelkező fiatalok száma, ami már önmagában is egyértelműen jelzi a bőr rosszindulatú festéksejtes daganatának kialakulására való fokozott hajlamot az adott populáción belül. Eredményeink igazolják, hogy a melanoma megelőzését szolgáló felvilágosító programokkal már a fiatal korosztályokat érdemes megcélozni. Rendszeres egészségnevelő tevékenységgel és megfelelő szűrővizsgálatokkal, a magas kockázatú személyek kiemelésén és gondozásán keresztül a melanoma mortalitási arányának jelentős csökkenését érhetjük el.

Bevezetés: A fotodinámiás terápia a superficialis basalsejtes carcinoma, a Bowen-kór és az aktinikus keratosis kezelésére alkalmas eljárás. A módszer lényege, hogy a kezelendő bőrfelületre felvitt fényérzékenyítő anyag metabolitjából fény hatására reaktívoxigén-gyökök szabadulnak fel, melyek szelektíven a tumorsejtek pusztulásához vezetnek. Az eljárás mesterséges fényforrással vagy a napfény alkalmazásával végezhető. Ez utóbbi a „daylight” fotodinámiás terápia, melynek hatékonysága mellett előnye, hogy nem jár fájdalommal. Célkitűzés: Munkánk célkitűzése a napfénnyel végzett fotodinámiás terápia bevezetése volt klinikánkon aktinikus keratosis indikációjában és a kezelési protokoll optimalizálása a helyi éghajlati viszonyokhoz. Módszer: Klinikai vizsgálatunk három részből állt. A kezelési protokollok között különbség a fényérzékenyítő anyag inkubációs idejében és a napfényen történő kezelés időtartamában volt. Eredmények: A nemzetközi protokoll alapján végzett vizsgálatban az aktinikus keratosisok 73%-ában komplett, 27%-ában részleges remissziót értünk el. A szabadban eltöltött idő arányát csökkentve a lasiók kétharmadánál teljes, egyharmadánál részleges remissziót értünk el. 100 J/cm² feletti kezelési dózis esetén súlyos erythema megjelenését észleltük a kezelést követő 24 órában. Ennek elkerülésére dozimetria segítségével határoztuk meg a szabadban eltöltött kezelési időt. A betegek a kezelést jól tolerálták, a lasiók 15%-ában részleges, 85%-ában teljes remissziót értünk el. Megbeszélés: A módosított nemzetközi protokoll alapján végzett „daylight” fotodinámiás terápia hatékony és jól tolerálható kezelési eljárás az aktinikus keratosis indikációjában. Következtetés: A napfénnyel végzett fotodinámiás kezelést sikerrel adaptáltuk és alkalmazzuk klinikánkon a mindennapi gyakorlatban aktinikus keratosisok kezelésében. Orv Hetil. 2022; 163(36): 1422–1429.

Bevezetés: A Debreceni Egyetem adatvagyonának jelentős részét alkotja a Klinikai Központban zajló betegellátás során keletkezett orvosi, biokémiai és képi adat, rendszerezetlen változatban. Ezek kutatási célú alkalmazhatósága jelentősen korlátozott. Az egyetemi „Tématerületi Kiválósági Programon” belül, a „Big Data tématerület” keretében elindított K+F projekt legfontosabb célja az anonimizált adatvagyon elérhetővé tétele a felhasználók számára megfelelő transzformációs eljárások kidolgozásával. Az elemzésre kiválóan használható adatokat az in vitro rutindiagnosztikai laboratórium által szolgáltatott adatok jelentik. A rutindiagnosztikai gyakorlatban használatos adatmezőket rövidített, magyar nyelvű, nem standardizált kulcsszavak jelölik, és e kulcsszavak kódolására a nemzetközi Logikai Megfigyelési Azonosítók, Nevek és Kódok (Logical Observation Identifiers Names and Codes – LOINC) szabvány alkalmazását határoztuk el. Referencialaboratóriumok, egészségügyi szolgáltatók, kormányhivatalok, egészségügyi biztosítók, orvosi szoftverek és műszerek gyártói, kutatók, valamint az egészségügyi rendszert igénybe vevők világszerte használják a LOINC-rendszert az adatok azonosítására, valamint azok rendszerek közötti zökkenőmentes átadására. Célkitűzés: Célunk a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Laboratóriumi Medicina Intézete által meghatározott rutindiagnosztikai paraméterek (n = 448) megfeleltetése a LOINC kódolási rendszernek, figyelembe véve az azonos adatok hátterében az időbeli és módszertani eltéréseket. Módszerek: A laboratóriumi adatokhoz rendelt kulcsszavakat a kórházi informatikai rendszer üzemeltetőjétől kapott adatbázis alapján elemeztük. A rutindiagnosztikában használatos kulcsszavakat, megnevezéseket használtuk a LOINC-szabvány szerinti kódolásra azután, hogy a kódolás módszertanát áttanulmányoztuk, és megfelelő jártasságra tettünk szert az alkalmazásában. Eredmények: Magyarországon egyedülálló módon megfeleltettük az elvégzett rutindiagnosztikai laboratóriumi adatok és vizsgálatok elnevezéseit a LOINC-rendszer követelményeinek, és nyilvánosan hozzáférhetővé tettük őket a Debreceni Egyetem https://labmed.unideb.hu/hu/loinc-tablazatok világhálójának elérhetőségén. Következtetés: Az egységes nemzetközi LOINC-rendszer szerint kódolt adatok hatékonyabban elősegítik a Debreceni Egyetem nemzetközi integrációs törekvéseit, többek között a laboratóriumok közötti kommunikációt, valamint a nemzetközi, határokon átívelő információáramlást és a valamennyi érdekelttel való kapcsolattartást. Orv Hetil. 2023; 164(27): 1043–1051.

Összefoglaló. Bevezetés: Az akut varixeredetű gastrointestinalis vérzés napjainkban is jelentős morbiditással és mortalitással jár. Célkitűzés: Célunk az akut varixeredetű felső gastrointestinalis vérzések incidenciájának, ellátási folyamatainak és kimeneteli tényezőinek átfogó felmérése volt. Módszer: Prospektív, multicentrikus vizsgálatunk keretében hat nyugat-magyarországi gasztroenterológiai centrum bevonásával elemeztük az ott diagnosztizált és kezelt, varixvérző betegek adatait. Rögzítettük a demográfiai, az anamnesztikus, a diagnosztikus, valamint a terápiát és a betegség kimenetelét érintő adatokat. Minden beteg esetében kockázat- és predikcióbecslést végeztünk a Glasgow–Blatchford Score (GBS), a pre- és posztendoszkópos Rockall Score (RS) és az American Society of Anesthesiologists (ASA) Score alapján. Eredmények: A vizsgált egyéves periódusban (2016. 01. 01. és 2016. 12. 31. között) 108, akut varixeredetű gastrointestinalis vérzést találtunk (átlagéletkor: 59,6 év). Endoszkópos terápiára 57,4%-ban került sor, 39,8% sclerotherapiában, 18,5% ligatióban részesült. Transzfúziót a betegek 76,9%-a igényelt. A teljes halálozás 24,1% volt. A transzfúziós igény vonatkozásában a legmagasabb prediktív értékű a GBS volt (AUC: 0,793; cut-off: GBS >8 pont). Az ASA-pontszám szignifikáns összefüggést mutatott a transzfúzió-szükséglettel (OR 7,6 [CI 95% 2,7–21,6]; p<0,001), az endoszkópos intervencióval (OR 12,6 [CI 95% 3,4–46,5]; p = 0,033) és trendszerű kapcsolatot a mortalitással (OR 3,6 [0,8–16,7]; p = 0,095). Emellett a nemzetközi normalizált ráta (INR) értéke (p = 0,001) és a szérumkreatinin-szint (p = 0,002) állt kapcsolatban a mortalitással. Az endoszkópos intervenció aránya szignifikáns összefüggésben volt a varix Paquet-stádiumával (p<0,001) és az ASA-pontszámmal (OR = 12,6 [3,4–46,5]; p = 0,033). Következtetés: Nyugat-Magyarországon magas az akut varixeredetű vérzés előfordulási gyakorisága. Az ASA-pontszám és a GBS jó prediktív faktor a betegségkimenetel és a transzfúziós igény vonatkozásában. A megfigyelt magas mortalitás és az endoszkópos ligatio alacsony aránya indokolja a kezelési stratégiák optimalizálását akut varixeredetű gastrointestinalis vérzés esetén. Orv Hetil. 2021; 162(31): 1252–1259.

Summary. Introduction: Acute variceal gastrointestinal bleeding is associated with significant morbidity and mortality. Objective: Our aim was to evaluate the characteristics and prognostic factors in the management of acute upper gastrointestinal bleeding in a large multi-center study from Hungary. Method: This prospective one-year study (between January 1, 2016 and December 31, 2016) involved six community hospitals in Western Hungary. Data collection included demographic characteristics, vital signs at admission, comorbidities, medications, time to hospital admission and endoscopy, laboratory results, endoscopic management, risk assessment using Glasgow–Blatchford Score (GBS), Rockall Score (RS) and the American Society of Anesthesiologists (ASA) Physical Status Score, transfusion requirements, length of hospital stay and mortality. Results: 108 cases (male: 69.4%) of acute variceal gastrointestinal bleeding were registered during the 1-year period. Endoscopic therapeutic intervention was performed in 57.4%. On initial endoscopy, 39.8% of the patients were treated with sclerotherapy and 18.5% had ligation. 76.9% of the patients required blood transfusion. The overall mortality (including in-hospital bleedings) was 24.1%. The GBS predicted transfusions (AUC: 0.793; cut-off: GBS >8 points). The ASA Score was associated with transfusion (OR 7.6 [CI 95% 2.7–21.6]; p<0.001), endoscopic intervention (OR 12.6 [CI 95% 3.4–46.5]; p = 0.033), and showed similar trend with mortality (OR 3.6 [0.8–16.7]; p = 0.095). The increased international normalized ratio (INR) and creatinine levels were associated with mortality (p = 0.001 and p = 0.002). Conclusion: Incidence rates of acute variceal gastrointestinal bleeding in Western Hungary are high. The ASA Score, GBS predicted outcomes and transfusion requirements. The observed high mortality rates, coupled with relatively low rates of endoscopic ligation, warrant optimization of management strategies in acute variceal gastrointestinal bleeding. Orv Hetil. 2021; 162(31): 1252–1259.

Absztrakt:

Bevezetés: A Parkinson-kór előrehaladásával jelentkező motoros, illetve nem motoros komplikációk jelentősen rontják a Parkinson-kóros betegek életminőségét, behatárolják a terápiás lehetőségeket. Nincs egyértelműen meghatározva az „előrehaladott” Parkinson-kór, sem az invazív terápiák bevezetésének optimális pillanata. Kevés irodalmi adat vonatkozik arra, hogy a mindennapi klinikai gyakorlatban alkalmazott levodopaadagok felső határai hogyan alakulnak előrehaladott Parkinson-kórban, illetve az egyes eszközös terápiák elérhetősége hogyan befolyásolja ezeket. Célkitűzés: A szubsztitúciós terápia elemzése előrehaladott Parkinson-kórban. Módszer: Retrospektív tanulmányunkban 2011. június 1. és 2017. május 31. között minden olyan, Parkinson-kórral kezelt beteget megvizsgáltunk, aki legalább napi 2 óra off állapotról számolt be, dyskinesisekkel vagy ezek nélkül, és legalább napi négyszer kapott különböző kombinációkban levodopát. Elemeztük a levodopaterápia sajátosságait az eszközös, illetve a további konzervatív kezelésre javasolt betegcsoportoknál. Eredmények: Előrehaladott Parkinson-kórt állapítottunk meg 311 betegnél, közülük 125-nél véltük indokoltnak valamilyen eszközös terápia elkezdését, míg 42-nél a levodopa dózisának emelését. Az eszközös kezelésre javasolt betegcsoport és a konzervatív kezelést folytató betegcsoport között különbségek voltak a betegség fennállása, a levodopa átlagadagja és adagolási frekvenciája tekintetében. A 107 levodopa-karbidopa intestinalis gélre tesztelt betegnél az adagolási frekvencia és a levodopa-átlagadagok magasabbak voltak. Következtetés: A vizsgált periódusban előrehaladott Parkinson-kórban az irodalmi adatokhoz viszonyítva kisebb levodopaadagokat találtunk, a kombináció adjuváns terápiával viszont gyakoribb. Előrehaladott Parkinson-kórban érdemes az eszközös terápiát mérlegelni, ha a napi átlagos levodopaadag legalább 750–1000 mg, minimum ötszöri adagolásra elosztva, és kombinált terápia ellenére az életminőséget jelentősen csökkentő motoros komplikációk jelentkeznek. Ezeket a betegeket erre szakosodott központokban multidiszciplináris csapat közreműködésével kell tesztelni, és a legjobb döntést meghozni a további teendőket illetően. Orv Hetil. 2019; 160(17): 662–669.

Bevezetés: A nemzetközi irányelvek az endoszkópos vizsgálatok végzését rutinszerűen pulzoximetriás monitorozás mellett javasolják, a hazai gyakorlatban azonban ez a vizsgálóhelyek többségében még nem érvényesül. Célkitűzés: A szerzők objektív adatokkal alátámasztva kívánták felhívni a figyelmet a hazai gyakorlat megváltoztatásának szükségességére. Módszer: Multicentrikus, prospektív, 11 vizsgálóhely részvételével végzett vizsgálatban összesen 1249 (közülük 1183 szedációban és 66 a nélkül történt) endoszkópos vizsgálat során végzett pulzoximetriás monitorozás eredményeit értékelték. Eredmények: 239 esetben, az összes eset 19,1%-ában észlelték a vizsgálat során az oxigénszaturáció 90% alá csökkenését, leggyakrabban ERCP (31,2%) és jejunoscopia során (20%). A hypoxaemia vizsgálatfüggő kockázati tényezőjének bizonyult a vizsgálat időtartama, valamint a pethidin (31,31%) és a pethidin és midazolam kombinációban végzett (34,38%) sedoanalgesiás premedikáció, betegfüggő kockázati tényezőnek pedig az időskor, az elhízás, nyugtató-altató hatású szerek szedése, továbbá a súlyos kísérő cardiopulmonalis társbetegség, illetve az Amerikai Anaesthesiologiai Társaság III. és IV. fizikális státus szerinti kockázati fokozata. Következtetés: A betegek biztonsága megköveteli, hogy pulzoximéter és oxigénszupplementáció lehetősége minden endoszkópos laboratóriumban rendelkezésre álljon. A pulzoximetria rutinszerű alkalmazása javasolt endoszkópia során, különös tekintettel a hypoxaemia kockázati tényezőire. Orv. Hetil., 2013, 154, 825–833.