Search Results

A funkcionális gasztroenterológiai vizsgálatok (intraoesophagealis pH-mérés, nyelőcső-manometria, szcintigráfia, impedanciavizsgálat) egyre inkább nélkülözhetetlenek az endoszkóposan negatív felső gastrointestinalis panaszokkal rendelkező betegek diagnosztikájában és adekvát kezelésében. Betegek és módszer: Munkánkban négy olyan típusos esetet ismertetünk, amikor e vizsgálatok segítségével sikerült a korrekt diagnózist felállítani, és ennek alapján a megfelelő terápiás stratégiát kialakítani. Közülük két fiatal beteg gastrooesophagealis reflux tünetegyüttes miatt, két beteg pedig nyelési panaszok miatt került vizsgálatokra. Az intraoesophagealis pH-mérést Zinetics többször használatos, 24 órás intraoesophagealis egy-, illetve kétcsatornás katéterrel, a nyelőcső-manometriát Zinetics négycsatornás EMC-katéterrel, folyadékperfúziós módszerrel végeztük. Esetismertetések: Refluxtünetekkel rendelkező betegeink közül egyiküknél alsó oesophagussphincter-inkompetencia talaján kialakult 24 órás pH-méréssel igazolt kóros gastrooesophagealis savas refluxot észleltünk hiatus hernia és megtartott nyelőcső-perisztaltika mellett az oesophagealis és extraoesophagealis tünetek hátterében. Mivel teljes panaszmentessége protonpumpagátló kezeléssel sem volt biztosítható, antirefluxműtétet indikáltunk. Másik betegünknél normális oesophagus-pH-mérési és a manometriás eredmény alapján hiperszenzitív oesophagust véleményeztünk, a protonpumpagátló adagját duplájára emeltük. Jelenleg mindkét betegünk panaszmentes. Másik két betegünk nyelési képtelenségről, jelentős fogyásról panaszkodott. A nyelőcső-manometria alapján mindkettőjüknél nem relaxáló alsó oesophagealis sphinctert, hipomotilis nyelőcsövet, achalasiának megfelelő képet észleltünk. Endoszkópos nyelőcső-ballondilatációt követően a betegek nyelése rendeződött, táplálkozásra képessé váltak. Következtetések: Eseteink jól példázzák a 24 órás pH-mérés és a manometria szerepének jelentőségét a gastrooesophagealis refluxbetegség és a nyelési nehezítettség, az extraoesophagealis manifesztációk, a nem cardialis eredetű mellkasi fájdalom diagnosztikájában. E vizsgálatok fontos szerepet játszanak a helyes terápiás stratégia kialakításában, a műtéti vagy endoszkópos operatív kezelés indikálásában és e beavatkozások után a betegek követésében.

A nem szteroid gyulladásgátlók néhány eddigi tanulmányban eredményesnek tűntek a poszt-ERCP-s pancreatitis incidenciájának csökkentésében, de az eredmények további megerősítésre szorulnak. Célkitűzés: Rectalis indometacin hatásosságának megítélése az ERCP-t követő pancreatitis gyakoriságának csökkentésében. Módszer: Prospektív, randomizált, placebokontrollált tanulmány. Kétszázhuszonnyolc beteg ERCP előtt 10 perccel randomizáltan kapott 100 mg indometacint vagy placebokúpot. A pancreatitis értékelése a klinikai tünetek és a 24 órás szérumamilázszintek alapján történt. Eredmények: Sem a pancreatitis, sem a hyperamylasaemia gyakoriságában nem volt szignifikáns különbség a két vizsgálati csoport között, jóllehet, az indometacint kapottak közt jóval ritkábban fordult elő pancreatitis, különösen nők, 60 év felettiek és 25-nél kisebb BMI esetén. E tendencia egyáltalán nem érvényesült pancreasvezeték-töltés és pancreas-EST esetén. Következtetések: Az eredmények statisztikailag nem erősítik meg, hogy a rectalisan adott indometacin csökkenti a poszt-ERCP-s pancreatitis gyakoriságát, de az észlelt tendencia az indometacin preventív hatása mellett szólhat. Nagyobb esetszámú multicentrikus tanulmány szükséges az indometacin szerepének biztonságos megítéléséhez. Orv. Hetil., 2012, 153, 990–996.

Az idiopathiás krónikus gyulladásos bélbetegség kialakulásában környezeti tényezők, immunológiai és genetikai faktorok egyaránt szerepet játszanak. Az utóbbi években a CARD15 gén mellett egyre több adat támasztja alá más gének, többek között az 5q31-33 régióban elhelyezkedő IBD5 locus (MIM#606348) szerepét. Egyes tanulmányok ezen régióban az SLC22A4 gén C1672T szubsztitúciójának, illetve az SLC22A5 gén G-207C transzverziójának együttes szerepét hangsúlyozzák, különösen Crohn-betegség kialakulásában, míg más szerzők új minor hajlamosító tényezőket azonosítottak az IBD5 kromoszómarégióban, ezek az IGR-variánsok. Célkitűzés: Az SLC22A4 C1672T és SLC22A5 G-207C mutációk mellett az IGR2096a_1 (rs12521868) és az IGR2198a_1 (rs11739135) polimorfizmusok szerepének vizsgálata gyulladásos bélbetegség kialakulásában. Betegek és módszer: Vizsgálatunk során 440 gyulladásos bélbeteg (206 Crohn- és 234 colitis ulcerosás beteg), valamint 279 kontrollegyén perifériás vérmintájából PCR-RFLP technikával végeztünk DNS-analízist. Eredmények: Sem a C1672T, sem a G-207C allélek, sem a TC haplotípus nem bizonyult rizikófaktornak sem Crohn-betegség, sem colitis ulcerosa esetében. Ezzel ellentétben mindkét minor IGR allél frekvenciája: mind az IGR2096a_1 T (48,1%), mind az IGR2198a_1 C (46,1%) szignifikánsan magasabb volt Crohn-betegségben a kontrollokéhoz (38,5%, 38,4%) képest (p<0,05). Korra és nemre standardizált regressziós analízissel mindkét allélnél fokozott rizikót észleltünk Crohn-betegség vonatkozásában (T-allél: OR=1,694, 95%-os CI: 1,137–2,522, p=0,010, C-allél: OR=1,644, 95%-os CI=1,103–2,449, p=0,015). Colitis ulcerosa esetén nem találtunk összefüggést a két IGR-variáns és a betegség kialakulása között. Következtetés: az IGR minor alléleknek a környező kaukázusi népcsoportoktól eltérően magyarországi populációban szerepük lehet a Crohn-betegség kialakulásában.

Bevezetés: A nemzetközi irányelvek az endoszkópos vizsgálatok végzését rutinszerűen pulzoximetriás monitorozás mellett javasolják, a hazai gyakorlatban azonban ez a vizsgálóhelyek többségében még nem érvényesül. Célkitűzés: A szerzők objektív adatokkal alátámasztva kívánták felhívni a figyelmet a hazai gyakorlat megváltoztatásának szükségességére. Módszer: Multicentrikus, prospektív, 11 vizsgálóhely részvételével végzett vizsgálatban összesen 1249 (közülük 1183 szedációban és 66 a nélkül történt) endoszkópos vizsgálat során végzett pulzoximetriás monitorozás eredményeit értékelték. Eredmények: 239 esetben, az összes eset 19,1%-ában észlelték a vizsgálat során az oxigénszaturáció 90% alá csökkenését, leggyakrabban ERCP (31,2%) és jejunoscopia során (20%). A hypoxaemia vizsgálatfüggő kockázati tényezőjének bizonyult a vizsgálat időtartama, valamint a pethidin (31,31%) és a pethidin és midazolam kombinációban végzett (34,38%) sedoanalgesiás premedikáció, betegfüggő kockázati tényezőnek pedig az időskor, az elhízás, nyugtató-altató hatású szerek szedése, továbbá a súlyos kísérő cardiopulmonalis társbetegség, illetve az Amerikai Anaesthesiologiai Társaság III. és IV. fizikális státus szerinti kockázati fokozata. Következtetés: A betegek biztonsága megköveteli, hogy pulzoximéter és oxigénszupplementáció lehetősége minden endoszkópos laboratóriumban rendelkezésre álljon. A pulzoximetria rutinszerű alkalmazása javasolt endoszkópia során, különös tekintettel a hypoxaemia kockázati tényezőire. Orv. Hetil., 2013, 154, 825–833.

Absztrakt

Bevezetés: Európában 2012 óta engedélyezett adalimumab alkalmazása terápiarefrakter colitis ulcerosa kezelésére. Célkitűzés: A szerzők célja volt, hogy colitis ulcerosás betegek körében országos szinten felmérjék az adalimumab hatásosságát és biztonságosságát. Módszer: Prospektív tanulmányban felmérték a tartós klinikai válasz, a teljes remisszió, illetve elsődleges vagy másodlagos hatásvesztés arányát a kezelés 12., 30. és 52. hetében. Értékelték az 52. héten a nyálkahártya-gyógyulás megoszlását. Eredmények: A vizsgálatba 73 aktív colitis ulcerosás beteget vontak be. Rövid távú klinikai válasz a betegek 75,3%-ában alakult ki a 12. hétre. Az adalimumabkezelés fenntarthatóságának valószínűsége az 52. hétig 48,6% volt, amelyet tartós klinikai válasz kísért a betegek 92%-ánál. Nyálkahártya-gyógyulás a betegek 48,1%-ában volt kimutatható az 52. héten. A betegek 17,6%-ánál terápiamódosításra, 5,4%-ánál colectomia elvégzésére került sor az egyéves időszak alatt. Következtetések: A colitis ulcerosa a kezdetektől hatékony kezelést igényel, ezzel megelőzve a szövődményeket. Az eredmények alapján az adalimumab kedvező rövid és hosszú távú hatást mutat colitis ulcerosás betegeknél. Orv. Hetil., 2016, 157(18), 706–711.