Search Results

You are looking at 1 - 1 of 1 items for

  • Author or Editor: Loretta Tóth x
Clear All Modify Search

A mindennapi nyelvhasználatban számos olyan kifejezés használatos, amely az udvariatlanság valamilyen formájára vonatkozik. Ilyenek például a neveletlen, modortalan, arcátlan, goromba, tiszteletlen, illetlen szavaink, amelyekben – ha árnyalatnyi különbség van is köztük — az a közös, hogy mind valamilyen társas szempontból negatívnak minősített megnyilvánulást jelölnek. Az udvariatlan viselkedés azonban nemcsak a mondanivalónkban nyilvánulhat meg, hanem maga a közlésmód, a prozódia vagy a nem verbális kommunikáció is hordozhat olyan jelentéseket, amelyek a beszédpartnerben negatív hatást kelthetnek. Az elmúlt három évtized pragmatikai szakirodalmának jelentős hányada foglalkozik az udvarias nyelvi viselkedés mögött meghúzódó beszélői intenciók kérdéskörével (Brown és Levinson, 1978/1987; Lakoff, 1973; Leech, 1983, 2003; Matsumoto, 1988; Mills, 2011a, 2011b). Az eszményi társas helyzeteket központba helyező vizsgálatok azonban sokáig meglehetősen marginális szerepet osztottak az udvariatlanságnak, amelynek jelentősége korántsem másodlagos a társadalmi interakciók során (lásd pl. parlamenti felszólalások, bírósági tárgyalások, online fórumok, televíziós show-műsorok). A jelen tanulmány célja, hogy a kurrens szociopragmatikai szakirodalom alapján bemutassa a viszonylag új területnek számító udvariatlanságkutatás legfontosabb eredményeit. A dolgozat részletesen kitér az Erving Goffman (1955) által bevezetett — szociálpszichológiai megalapozottságú – arculat (face) fogalom pragmatikai relevanciájára, amely az udvariasság- és az udvariatlanságkutatásra egyaránt nagy hatást gyakorolt. Dolgozatomban ismertetem továbbá a Helen Spencer-Oatey (2002, 2005, 2007, 2008) által bevezetett kapcsolatkezelési modellt, amelyet a diskurzív szemléletmód hívei sikerrel használnak a komplex — tehát az udvariasságot és az udvariatlanságot egyaránt felölelő — interperszonális interakciók leírásához.

Restricted access