Search Results

You are looking at 1 - 10 of 17 items for

  • Author or Editor: Mária Papp x
  • All content x
Clear All Modify Search

A coeliakia és a gyulladásos bélbetegségek (IBD) változatos klinikai megjelenését befolyásoló faktorok jelentős része ismeretlen. A haptoglobin (Hp) molekula három fő fenotípusa eltérő antioxidáns, scavenger és immunmoduláns tulajdonsággal rendelkezik. Nagyszámú coeliakiás és IBD-betegben vizsgáltuk a Hp-polimorfizmus megoszlását és a betegség klinikai megjelenésével való lehetséges kapcsolatát. A Hp-fenotípusokat szérumból nátrium-dodecil-szulfát poliakrilamid gélelektroforézis (SDS-PAGE) és immunblottal határoztuk meg, amely egyértelműen azonosítja a genotípust is. Coeliakiában a kontrollpopulációhoz képest a Hp 2-1 fenotípus előfordulása szignifikánsan gyakoribb volt, míg a Hp 2-2 ritkább. A Hp 2-2 esetén azonban a súlyos, malabszorpcióval jelentkező klinikai betegség kockázata magasabb volt, míg a silent betegségé jóval alacsonyabb. Crohn-betegekben (CD) a Hp 2-1 fenotípus esetén a gyulladásos betegségforma előfordulása szignifikánsan gyakoribb volt a másik két Hp-fenotípushoz viszonyítva, míg a stenotizáló formáé ritkább. Primer szklerotizáló cholangitisben a Hp 1-1 fenotípus nem fordult elő. A Hp szerepét az immunreakciókban betöltött modulálóhatásai és eltérő térszerkezete magyarázhatja. A mikrobiális és autoantigének elleni szerológiai válasz segítséget jelenthet az IBD differenciáldiagnosztikájában, és összefüggést mutat a betegség fenotípusával. Nagyszámú IBD-betegben vizsgáltuk az anti- Saccharomyces cerevisiae (ASCA) és külső membránporin elleni antitestek (anti-Omp) enzimmel kapcsolt immunoszorbens assay (ELISA), illetőleg az atípusos perinukleáris antineutrophil citoplazmatikus antitest (P-ANCA) (indirekt immunfluoreszcencia) előfordulási gyakoriságát és a betegség fenotípusával való lehetséges kapcsolatukat. A szerológiai markerek hasznosnak bizonyultak az IBD differenciáldiagnosztikájában. CD-ben az ASCA- és az anti-Omp-pozitivitás a vékonybél-érintettség és a nem gyulladásos betegségforma szempontjából logisztikus regressziós analízisben is független rizikófaktornak bizonyult, míg a műtéti kockázat tekintetében nem. A nem gyulladásos típusú vékonybél-CD és az antimikrobiális antitest pozitivitásainak száma, illetőleg az antitesttiterek között szintén pozitív korrelációt találtunk (szerológiai-dózis hatás). Továbbá ASCA és az anti-Omp-antitestek jelenléte kapcsolatot mutatott a nucleotid oligomerizációs domén (NOD2/CARD15) genotípussal, és előfordulási gyakoriságuk szignifikánsan nőtt a NOD2/CARD15 mutációk számának növekedésével, ami gén-dózis hatásra utal és alátámasztja a mikrobákkal szembeni megváltozott érzékelés szerepét a CD patogenezisében.

Restricted access

Absztrakt

Bevezetés: A hepatocellularis carcinoma gyakori, nehezen kezelhető daganat. Célkitűzés: A szerzők áttekintették a májsejtrákkal kapcsolatos ismereteket és értékelték a kezelési eredményeket az északkelet-magyarországi régióban. Módszer: A szerzők intézményében 5 év alatt májsejtrák diagnózissal kezelt betegek adatait retrospektív módon elemezték. Eredmények: Ismert májcirrhosisa 187 beteg közül 71-nek (38%) volt, 52 betegnél (28%) a májcirrhosisra a daganat felismerésekor derült fény. Nem volt májzsugora 15 betegnek (8%), míg erre vonatkozóan 49 betegnél (26%) nem találtak adatot. Etiológiai faktorok az alkoholfogyasztás (52%), a vírushepatitis (41%) és a metabolikus szindróma (valószínűleg nem alkoholos zsírmáj) (44%) voltak. Cirrhosis nélkül kialakult májsejtrák hátterében leggyakrabban nem alkoholos zsírmáj állt. A daganat felismerése 83%-ban előrehaladott stádiumban történt. A túlélést a Barcelona stádium (A vs. B/C vs. D stádium: 829 vs. 387 vs. 137 nap, p<0,001) jelentősen befolyásolta, az etiológia nem (vírus 282, metabolikus szindróma 335 és alkohol 423 nap, p = 0,65). Következtetések: A hepatocellularis carcinoma rossz kimenetelének oka a késői felismerés. A májzsugoros betegek szűrése mellett a májcirrhosis korábbi felismerése szükséges. A metabolikus szindrómások ultrahangos szűrése megfontolandó. A krónikus májbetegség terápiája a túlélést lényegesen befolyásolja. Orv. Hetil., 2016, 157(45), 1793–1801.

Restricted access

A gyulladásos bélbetegségekkel (IBD) kapcsolatos szerológiai markerek panelje rohamosan bővül. Leggyakrabban a Saccharomyces cerevisiae elleni antitesteket (ASCA) és az atípusos perinukleáris antineutrophil citoplazmatikus antitestet (atípusos P-ANCA) vizsgálták, de egyre több adat áll rendelkezésre az újabban felfedezett, különféle mikrobiális antigének ellen termelődő antitestekről is. Ilyenek például a külső membrán porin C-ellenes antitest (anti OmpC), Pseudomonas fluorescens ellenes antitest (anti-I2), valamint a glikánellenes antitestek (anti-laminaribioside carbohydrate antitest [ALCA]), anti-chitobioside carbohydrate antitest [ACCA]), anti-mannobioside carbohydrate antitest [AMCA]). Az anti-CBir1 (flagellin elleni antitest) az első olyan bakteriális antigén, mely állatmodellben colitist indukál, és IBD-betegekben is kóros immunválasz mutatható ki vele szemben. Az IBD jelenlegi diagnosztikus algoritmusában a különféle antitestek meghatározása mérsékelt szenzitivitásuk miatt kevés jelentőséggel bír. Újabban a szerológiai markereknek a betegség fenotípusával és lefolyásával való kapcsolata került az érdeklődés középpontjába. Egyre több adat támasztja alá, hogy Crohn-betegségben az egyes mikrobiális antigénekkel szemben termelődő antitestek számának, illetőleg azok titerének növekedése egyértelműen összefügg a szövődményes, agresszívebb betegséglefolyással. Felmerül annak a lehetősége is, hogy amennyiben a szerológiai válasz alapján sikerül homogén alcsoportok létrehozása, a terápia is tervezhetőbb lesz, illetőleg az IBD patomechanizmusának megértéséhez is közelebb kerülünk. További prospektív klinikai tanulmányok szükségesek azonban a szerológiai vizsgálatok valódi klinikai jelentőségének meghatározásához.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Katalin Eszter Müller, Péter László Lakatos, Mária Papp, and Gábor Veres

Bevezetés: A granulomák kulcsszerepet töltenek be a gyulladásos bélbetegségek diagnosztikájában. Nem tisztázott azonban jelentőségük a Crohn-betegség patogenezisében és klinikai megjelenésében. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki a granulomák gyakoriságának és jelentőségének meghatározását a Magyar Gyermekkori Gyulladásos Bélbetegség Regiszter alapján. Módszer: 2007. január 1. és 2010. december 31. között 368 Crohn-beteg adatait elemezték. Eredmények: A granulomák gyakorisága a diagnóziskor 31,4% (111/353) volt. A granulomák izolált megjelenése a felső gastrointestinalis rendszerben 2,5%, a terminalis ileumban 5% volt. A granulomás és a nem granulomás csoport között nem volt eltérés a fenotípusban és aktivitási indexben. Az immunmoduláns és a biológiai kezelés gyakorisága hasonló volt a két csoportban. Következtetések: A granulomák gyakorisága hazánkban megegyezik a nemzetközi tapasztalatokkal. Kiemelendő, hogy a terminalis ileumban vagy a felső gastrointestinalis rendszerben izoláltan talált granulomák 13 Crohn-beteg gyermekből egynél járultak hozzá a diagnózis felállításához. Ezek az adatok felhívják a figyelmet arra, hogy a béltraktus minden szegmenséből vett többszörös biopsziás mintavétel a diagnózis felállításához nélkülözhetetlen. Orv. Hetil., 2013, 154, 1702–1708.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Zsuzsanna Erzsébet Papp, Mihaela Chincesan, Adrienne Mária Horváth, and Izabella Kelemen

Absztrakt:

Bevezetés: A herediter spherocytosis egy öröklött heterogén tünetcsoport, melyre jellemző a kis átmérőjű, gömb alakú vörösvértestek jelenléte a perifériás kenetben haemolysissel társulva. Célkitűzés: Röviden és áttekinthetően összefoglalni a herediter spherocytosis klinikai laboratóriumi jellemzőit, összefüggéseket keresni a saját beteganyagunk adataiból, majd megfigyeléseinket összehasonlítani a szakirodalom eredményeivel. Módszer: Tanulmányunkban retrospektív módon a Marosvásárhelyi 1. és 2. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Hemato-onkológia Osztályának hatéves beteganyagát (2012 és 2017 között) néztük át a klinikai tünetek, a laboratóriumi vizsgálatok és a szövődmények szempontjából. Eredmények: Betegeink között 27 lány és 20 fiú volt. Az anamnézisből kiderült, hogy a 47 gyerekből 20 gyereknek volt pozitív családi kórelőzménye. A perifériás kenetben a sphaerocyták %-os aránya 5–20% között volt a leggyakoribb. A máj megnagyobbodását 31 betegnél, splenomegalia jelenlétét 44 betegnél mutattuk ki. A leggyakrabban előforduló komplikáció a haemolyticus krízis volt (23 eset), mely 8 esetben társult aplasztikus krízissel, illetve 5 esetben epehólyag-gyulladással is. 7 betegünknél epekőbetegség alakult ki, négy páciensnél végeztek epehólyag-eltávolítást. Következtetés: A haemolyticus anaemiák patológiájának leggyakoribb képviselője a herediter spherocytosis. A diagnózis felállításának fő elemei az anamnézis, a klinikai tünetek és a laboratóriumi eredmények, illetve a családi kórelőzmények elemzése. Orv Hetil. 2019; 160(45): 1798–1803.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Mária Papp, Anikó Farkas, Miklós Udvardy, and István Tornai

A bakteriális infekciók a májcirrhosis jól ismert szövődményei, jelentősen emelik a mortalitást. A májelégtelenség súlyossága és a gastrointestinalis vérzés fontos hajlamosító tényezők. A leggyakoribb fertőzések a spontán bakteriális peritonitis, a húgyúti és légúti fertőzések, valamint a sepsis. A kórokozók között azonos arányban fordulnak elő Gram-negatív és -pozitív baktériumok. Gastrointestinalis vérzés esetén (varix vagy nem varix eredetű) az ascites meglététől vagy hiányától függetlenül rövidtávú profilaktikus antibiotikus kezelés (per os norfloxacin vagy ciprofloxacin) javasolt (primer prevenció) . A kórházi kezelés ideje alatt gastrointestinalis vérzés hiányában is megfontolandó a norfloxacin adása alacsony ascites proteintartalom esetén. A spontán bakteriális peritonitis empirikus kezelésében iv. III. generációs cephalosporin adása javasolt, mely a tenyésztési lelet alapján célzott antibiotikus kezelésre váltható. A kezelés időtartama 5–8 nap. Jó alternatíva lehet az amoxicillin/klavulánsav kombináció, valamint korábban spontán bakteriális peritonitis profilaxisban nem részesülő betegek esetén valamely kinolonszármazék is. Az iv. megkezdett antibiotikus kezelés megfelelő klinikai javulás mellett 2 nap múlva per os kezelésre váltható. Veseelégtelenség társulása esetén kiegészítő albuminkezelés szükséges. Hosszú távú antibiotikum-profilaxis a spontán bakteriális peritonitis epizód lezajlását követően a gyakori kiújulás veszélye miatt minden betegnél indokolt (szekunder prevenció) . A „szelektív intestinalis dekontaminációra” leginkább a per os adott, elsősorban rosszul felszívódó fluorokinolonszármazék, a norfloxacin javasolt. A per os adott ciprofloxacin vagy méginkább a levofloxacin, ez utóbbi Gram-pozitívak ellen is hatékony, megfelelő alternatíva lehet. Trimetoprim/sulfamethoxazole adása csak abban az esetben jön szóba, ha a beteg nem kaphat kinolonszármazékot. A kezelést az ascites eltűnéséig; az ascites perzisztálása esetén a beteg élete végéig vagy a májtranszplantációig kell folytatni. A rezisztens törzsek kialakulásának veszélye miatt hosszútávú profilaxis spontán bakteriális peritonitisen még át nem esett asciteses cirrhosisos betegekben nem javasolt, akkor sem, ha az ascites terápia refrakter, vagy pedig fehérjetartalma alacsony.

Restricted access

The aim of the present study was to identify gene expression changes in the rapid cardiac pacing-induced delayed antiarrhythmic protection in the canine, using cDNA microarrays and quantitative real-time PCR (QRT -PCR) techniques. In all dogs under light pentobarbitone anaesthesia, a pacing electrode was introduced into the right ventricle, and then the animals were divided into three groups: (1) sham-operated and sham-paced group (SP, n = 3) (2) ischaemic control group (IC; n = 3); these were without cardiac pacing and subjected only to a 25 min occlusion of the left anterior descending coronary artery (LAD), and (3) paced group (PC, n = 3); these animals were paced at a rate of 220–240 beats min−1 24 h prior to ischaemia. With cDNA chip 23 genes were found with altered expression in response to rapid cardiac pacing and 10 genes in the IC group when compared to SP dogs. These genes encode transcription factors (MEF2); members of signaling pathways (TGFβ2, PDE4D9), hormone related proteins (e.g. vasopressin V1 and V2 receptors). RT-QPCR was used either to confirm the results of the microarray analysis and also to study 46 genes which are already known to have a role in the late phase of PC. By this method 17 genes were up-regulated and 6 genes down-regulated in the IC group; their expression ratios changed either to the opposite or showed no alteration after cardiac pacing. This study would add some new information about those transcriptional changes that are involved in the delayed phase of cardiac protection.

Restricted access
Acta Biologica Hungarica
Authors: G. Koncz, Mária Papp, P. Török, Zs. Kotroczó, Zs. Krakomperger, G. Matus, and B. Tóthmérész

We studied the potential role of seed bank in the dynamics of the understorey in a turkey oak-sessile oak forest (Querceteum petraeae-cerris) in Hungary. We used long-term records of the herb layer (1973–2006) and the seed bank composition of 2006 to assess the role of seed bank in the regeneration of herb layer. The total cover of herb layer decreased from 22% (1973) to 6% (1988), and remained low (<10%) till 2006; coinciding with the increasing cover of secondary canopy dominated by Acer campestre. We found a low density seed bank (ca. 1300 seeds/m2). Altogether 33 species were germinated from the soil samples. A few generalist weed species composed the majority of seed bank. It was possible to assign a seed bank type for 19 species; 14 species out of 19 was long-term persistent. We found that the characteristic perennial forest herbs and grasses had only sparse seed bank. The Jaccard similarity between vegetation and seed bank was low (<30%). Our results suggest that the continuous establishment of forest herbs are not based on local persistent seed bank; it should be based on vegetative spreading and/or seed rain.

Restricted access

Célkitűzés: Retinavastagság-értékek összehasonlítása spectral-domain (Cirrus HD-OCT) és time-domain (Stratus OCT) optikai koherencia tomográfiás készülékkel. Módszer: Retinavastagság-mérések történtek a kilenc ETDRS macularis almezőben 20 egészséges személy azonos oldali szemén mindkét készülékkel. A Cirrus HD-OCT esetében a Macular Cube 512×128 és a Macular Cube 200×200 protokollt, a Stratus OCT készülékkel a Fast Macular Thickness Map protokollt használtuk. Vizsgáltuk mindhárom mérési sorozat reprodukálhatóságát, és a mérések átlagértékeit minden almezőben összehasonlítottuk egymással. Eredmények: A Stratus OCT-vel végzett mérési eredmények minden almezőben szignifikánsan alacsonyabbak voltak, mint a Cirrus esetében (p<0,001). A Cirrus HD-OCT két különböző protokolljával végzett mérések eredményei között a korrelációs együttható 0,977 volt. Következtetések: A Cirrus HD-OCT használatával lényegesen jobb reprodukálhatóságot figyeltünk meg, mint a Stratus OCT esetében. A Cirrus HD-OCT használatával a mérési értékek szignifikánsan magasabbak minden almezőben, mint a Stratus OCT esetében. Különböző OCT-készülékek használatával jelentősen különböző mérési eredményekhez juthatunk, ezért az adatok összehasonlításakor óvatosság szükséges. Orv. Hetil., 154(52), 2059–2064.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Dorottya Kocsis, Mária Papp, Tamás Tornai, Zsolt Tulassay, László Herszényi, Miklós Tóth, and Márk Juhász

Absztrakt

Az intestinalis zsírsavkötő fehérje a zsírsavkötő fehérjék családjába tartozó, a vékony- és vastagbél enterocytáinak citoszoljában termelődő, kis molekulasúlyú fehérje. Az enterocytasejtek membránintegritásának megbomlását követően megjelenik a szisztémás keringésben, és a vesék glomerularis szűrőjén keresztül kiválasztódik a vizeletbe. A szerzők akut és krónikus enterocytakárosodással járó gastrointestinalis kórképekben az intestinalis zsírsavkötő fehérje biomarkerként való használatával kapcsolatos vizsgálatokat tekintik át. Orv. Hetil., 2016, 157(2), 59–64.

Open access