Search Results

You are looking at 1 - 4 of 4 items for

  • Author or Editor: Mariann Dávid x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Bajzik, Anett Tóth, Tamás Donkó, Péter Kovács, Dávid Sipos, Attila András Pandur, Mariann Moizs, Janaki Hadjiev, Imre Repa and Árpád Kovács

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Az ionizáló sugárzást használó keresztmetszeti képalkotó modalitások alkalmazása során kiemelt szerepe van a pácienseket érő sugárdózis mennyiségének. A betegeket érő sugárterhelés csökkentésére fókuszálva fontos felmérni a különböző dóziscsökkentő technikák adta lehetőségeket a sugárvédelem optimális megvalósítása céljából a képminőség minél magasabb szinten tartása mellett. Módszer: Kutatásunk során az intézetünkben használt iteratív képrekonstrukciót (SAFIRE) és a szűrt visszavetítéses rekonstrukciót (FBP) alkalmazó CT-berendezések sugárterhelését és képminőségét hasonlítottuk össze. Vizsgálatunkban prospektív módon 2017. február–április intervallumban 105 beteg képanyagával dolgoztunk. A CT-vizsgálatok során a beteget érő effektív dózis került meghatározásra a dózis-hossz szorzat (DLP) és a dóziskonverziós együttható szorzataként. A képminőség értékeléséhez manuális terület kijelölés (ROI-) alapú adatfelvételt követően jel-zaj arányt (SNR) számoltunk. A statisztikai elemzést egymintás t-próbával és Wilcoxon-teszttel végeztük el. Eredmények: Az effektív dózis iteratív rekonstrukciót alkalmazva szignifikánsan alacsonyabb (p<0,001) volt natív és kontrasztanyagos hasi, illetve kontrasztanyagos mellkasi CT-vizsgálat esetén, továbbá a betegeket ért összes effektív dózis tekintetében is. A felvételek zajtartalma natív és kontrasztanyagos hasi CT-vizsgálat során szignifikánsan alacsonyabb (p<0,001) értékeket mutatott az iteratív rekonstrukcióval készült képek esetén. A kontrasztanyagos mellkasi CT-vizsgálatok során szignifikáns eltérés nem mutatkozott a kétféle eljárással készült képek zajtartalma között (p>0,05). Következtetés: Az ismételt CT-vizsgálaton átesett betegek körében szignifikáns dóziscsökkentés vált lehetővé az iteratív képrekonstrukció alkalmazásával, a képminőség megtartása mellett. A képek zajtartalma egy régió vizsgálatánál sem volt szignifikánsan magasabb az iteratív rekonstrukció alkalmazásakor a szűrt visszavetítéses rekonstrukcióhoz képest, így felmerül a további dóziscsökkentés lehetősége optimális képminőség megőrzése mellett. Orv Hetil. 2019; 160(35): 1387–1394.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Dávid Sipos, Veronika Varga, Attila András Pandur, András Kedves, Melinda Petőné Csima, Szabolcs Cseh, József Betlehem, Mariann Moizs, Imre Repa and Árpád Kovács

Absztrakt:

Bevezetés: A segítő szakmákban dolgozó szakembereket veszélyeztető kiégésnek széles körű negatív hatásai lehetnek, ami a betegellátás minőségét és az egészségügyi rendszer hatékonyságát is befolyásolhatja. Célkitűzés: A kutatás célja volt feltárni, hogy a magyarországi radiológiai osztályon dolgozó szakdolgozókat milyen mértékben veszélyezteti a kiégés. Módszer: Kvantitatív, keresztmetszeti, leíró kutatás keretében az adatgyűjtésre 2018. június–szeptember intervallumban online felületen megosztott kérdőív segítségével, radiológiai osztályon dolgozó szakdolgozók körében került sor egyszerű, nem véletlenszerű mintavétel alkalmazásával, anonim módon. A saját szerkesztésű kérdőív a szociodemográfiai és a munkavégzés jellegével kapcsolatos jellemzők mellett a Maslach Burnout Inventory (MBI) nemzetközileg validált kérdőívet is tartalmazta. Eredmények: Az adatok tisztítását követően összesen 404 fő válaszait vontuk be a statisztikai elemzésbe. A többségében megyei kórházakban alkalmazott szakdolgozók átlagosan 18,3 éve (SD 13,7) dolgoznak az egészségügyi ellátórendszerben. A kiégésnek a deperszonalizáció és emocionális kimerülés dimenziójában a minta enyhén emelkedett értékű kiégést mutat. Az iskolai végzettség, az életkor és az egészségügyben eltöltött évek száma szignifikánsan befolyásolta mindhárom, kiégéssel kapcsolatos dimenziót (p≤0,05). A 31–35 éves korcsoport és a 16–20 éve a pályán lévő válaszadók tekinthetők a legveszélyeztetettebb csoportnak a kiégés mindhárom dimenziójában. Az MSc-végzettséggel rendelkezők emocionális kimerülési értéke szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyult társaikéhoz viszonyítva. Következtetés: A deperszonalizáció és az emocionális kimerülés emelkedett értéke jelző értékkel bírhat a munkáltatók számára. A kapott eredmények a nemzetközi szakirodalomban leírtakkal jól korrelálnak. Orv Hetil. 2019; 160(27): 1070–1077.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Szendrei, Tamás Magyarlaki, Gábor Kovács, Ágnes Nagy, Árpád Szomor, Lenke Molnár, Mariann Dávid, Margit Tőkés-Füzesi, Orsolya Rideg, László Pótó, László Pajor, Béla Kajtár and Hajna Losonczy

Az utóbbi években krónikus lymphoid leukaemiában új prognosztikai faktorok vizsgálata került a figyelem középpontjába. A citogenetikai eltérések, az immunglobulin-nehézlánc génmutációs státusza, a CD38- és ZAP70-expresszió mind a közelmúltban megismert prognosztikus faktorok, de kevés az adat a multidrog-rezisztencia jelentőségéről. Célok: A tanulmány célja genetikai, expressziós és funkcionális szinten jellemezni 82 krónikus lymphoid leukaemiában szenvedő beteg multidrog-rezisztenciájának sajátosságait, és vizsgálni azok összefüggését a betegek túlélésével és a kezelésre adott válasszal. Módszerek: a szerzők 66 betegnél vizsgálták az MDR-1 gén ben – Light Cycler Real Time PCR segítségével meghatározott – „Single Nucleotid Polymorphism” sajátosságot, amely irodalmi adatok szerint a P-glikoprotein expresszióját befolyásolja. Összesen 82 betegnél áramlási citometria során anti-P-glikoprotein monoklonális antitest segítségével a P-glikoprotein- expresszió t, az ún. calcein-verapamil teszttel pedig a multidrog-rezisztencia funkcióját vizsgálták. A kezelésre adott választ 35 betegnél vizsgálták, a statisztikai elemzésnél Fischer-tesztet alkalmazva. A túlélési analízist a teljes beteganyagon elvégezték ( n = 82, Log-rank-teszt). Eredmények: Az irodalmi adatokkal ellentétben a szerzők nem találtak korrelációt a vizsgált három multidrogrezisztencia-teszt között. A kezelésre adott választ vizsgálva 35 kezelt betegből 13 nonrespondernek, 22 pedig respondernek bizonyult. A P-glikoprotein-pozitív fenotípusú esetek ( n = 9) 89%-ban klinikailag nonrespondernek bizonyultak (9 P-glikoprotein-pozitív krónikus lymphoid leukaemiás beteg közül 8 nonresponder volt), a P-glikoprotein-negatív esetek ( n = 26) pedig 80%-ban jó terápiás választ mutattak (26 P-glikoprotein-negatív beteg közül 21 responder) ( p < 0,001). Az átlagos várható túlélésben is jelentős, bár nem szignifikáns ( p = 0,106) különbséget észleltek (84 vs 203 hónap). Következtetések: A vizsgált három laboratóriumi paraméter közül a P-glikoprotein sejtfelszíni jelenléte a leginkább releváns adat krónikus lymphoid leukaemiában a kemorezisztencia előjelzésére és a túléléssel kapcsolatban is prognosztikai faktorként értékelhető.

Restricted access