Search Results

You are looking at 1 - 4 of 4 items for

  • Author or Editor: Mihály Vaszilkó x
  • All content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: Szófia Szentpéteri, László Restár, Zsolt Németh, and Mihály Vaszilkó

Absztrakt:

Bevezetés: A gyógyszer okozta állcsontnekrózis (MRONJ) prognózisában szerepet játszó lehetséges rizikófaktorok – az egyes faktorok esetében kapott eltérő eredmények miatt – továbbra is kutatások tárgyát képezik. Célkitűzés: Munkánk során a MRONJ prognózisában szerepet játszó lehetséges rizikófaktorokat vizsgáltuk. Módszer: Kutatásunkba a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján 2006 júniusa és 2013 novembere közötti időszakban MRONJ miatt sebészi terápiával kezelt pácienseket vontuk be, minden egyéb beválogatási kritérium nélkül. A megbetegedés prognózisát a stádiumjavulás, a gyógyulás és a relapsusráta alapján vizsgáltuk. Az utánkövetési idő minden beteg esetében minimum 5 év volt. Statisztikai analízis: Eredményeink kiértékelését a Fisher-féle egzakt teszt, a Mann–Whitney-teszt, a Kruskal–Wallis-próba és a khi-négyzet-teszt segítségével végeztük. Szignifikáns eredménynek fogadtuk el, ha a p<0,05 volt. A kiértékeléshez az SPSS Statistics 22.0 programot használtuk. Eredmények: Az első találkozáskor rögzített stádium szignifikánsan rontotta a megbetegedés prognózisát (p = 0,009). A diabetes mellitusban szenvedő betegek relapsusrátája a cukorbetegséggel nem rendelkezőkhöz viszonyítva szignifikánsan magasabb (p = 0,050). A relapsusráta tekintetében az ösztrogénellenes terápiában részesült betegek és a hormonkezelést nem kapott betegek közötti összefüggés szignifikáns (p = 0,036). A mandibulán kialakult nekrózisok prognózisa szignifikánsan rosszabb (p = 0,003), mintha a maxillában alakultak volna ki. Vizsgálati eredményeink a nem, az életkor, a biszfoszfonát adagolási formája, a nekrózist megelőző invazív szájüregi beavatkozások, valamint a kemoterápiás és szteroidkezelés esetében nem mutattak statisztikailag igazolható összefüggést a megbetegedés prognózisával. Következtetés: A kutatásunk során vizsgált tényezők közül a MRONJ prognózisát a diagnosztizáláskor észlelt stádium, az állcsont-lokalizáció, a kísérő betegségként fennálló diabetes mellitus, a biszfoszfonátterápia mellett alkalmazott ösztrogénellenes terápia befolyásolja. Orv Hetil. 2020; 161(8): 283–289.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Szonja Vingender, László Restár, Krisztián Benedek Csomó, Péter Schmidt, Péter Hermann, and Mihály Vaszilkó

Absztrakt:

Bevezetés: Az állkapocsízületi károsodás nehezen felismerhető népbetegség, mely a folyamatosan fennálló fej- és arcfájdalom, illetve a rágófunkció zavara miatt a betegek mindennapi életét nehezíti meg. Terápiája sokrétű, több társszakma együttműködését igényli. A kezelési sorrend első lépcsője a konzervatív terápia; ennek hatástalansága esetén minimálinvazív beavatkozáshoz, azaz intraarticularis terápiához folyamodunk, melyben egyre nagyobb hangsúlyt kap a hialuronsav alkalmazása. Célkitűzés: Kutatásunk célja volt összehasonlítani az intraarticularis hialuronsavnak és a kortikoszteroidinjekciónak az állkapocsízületre gyakorolt hatását. Vizsgáltuk ezenfelül a hialuronsavas kezelés esetén a molekulasúly és az adagolás gyakoriságának kérdését. Módszer: 37, intraarticularisan, szteroiddal vagy hialuronsavval kezelt ízület gyógyítási eredményeit hasonlítottuk össze. Preoperatívan meghatároztuk a klinikai és a radiológiai (MR-felvétel) adatok alapján az ízületi károsodást jól mutató Wilkes-stádiumot, a szájnyitás mértékét és a betegek szubjektív fájdalomintenzitását reprezentáló Visual Analogue Scale-t, majd ugyanezen vizsgálatokat 6 hónap múlva megismételtük. Kortikoszteroidot egy alkalommal adtunk, míg hialuronsavat heti egyszer, egymást követő 3 alkalommal, alacsony (6–10 × 105 dalton) vagy magas molekulasúlyú (24–36 × 105 dalton) anyagot alkalmazva. Eredmények: A szteroidinjekció után a betegek állapota átmeneti posztoperatív javulást mutatott, később viszont a tünetek recidiváltak. A hialuronsavas kezelés hatására mindhárom vizsgált paraméter szignifikánsan javult a preoperatív értékekhez képest (pwilkes<0,0001; pszájnyitás = 0,0002; pVAS<0,0001); a recidíva nem volt jelentős (T = 2,05). A háromszori adagolás szignifikáns fájdalomredukciót eredményezett az első, illetve a második injekció hatásával összehasonlítva (T3.–1. = 20,37; T3.–2. = 9,57). Következtetés: A két anyagot összehasonlítva megállapíthatjuk a hialuronsav szignifikánsan nagyobb eredményességét, illetve a háromszori alkalmazás hatásosságát. A nagyobb molekulasúlyú változat csak a szájnyitás mértékének javításában volt hatékonyabb, de az eltérés nem volt szignifikáns. A hialuronsav minden Wilkes-stádiumban hatékonynak bizonyult, a szteroid viszont a magasabb stádiumban tartós hatást nem fejtett ki. Orv Hetil. 2018; 159(36): 1475–1482.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Ferenc Koppány, Árpád Joób-Fancsaly, Zsolt Németh, Andrea Alexandra Belik, Mihály Vaszilkó, Edvárd Márton Varmuzsa, and Krisztián Benedek Csomó

Absztrakt:

Bevezetés: A biszfoszfonátok által okozott állcsontnekrózis (BRONJ) az életminőséget jelentősen befolyásoló megbetegedés, mely mind általános, mind sebészeti vonatkozásaiban indokolja a korai diagnózis felállítását, illetve a kialakulás kockázatának felmérését. Célkitűzés: A BRONJ prognózisának becslése nem megoldott, számos radiológiai lehetőség közül a legkedvezőbbnek a fogászatban használatos képalkotó eljárások tűnnek, melyek közül a legígéretesebb lehet a ’cone-beam computed tomography’ (CBCT). Az oralisan alkalmazott biszfoszfonátterápia következtében kialakuló BRONJ kockázatbecslését nem hangsúlyozzák a vizsgálatok, a nagyobb kockázatot jelentő intravénás alkalmazásra fókuszálnak. Módszer: Méréseinket – az eddig publikált vizsgálatokkal ellentétben – preoperatív CBCT-felvételeken végeztük, ezáltal a kockázatbecslés lehetőségét közvetlenül vizsgáltuk. Vizsgálatainkat CBCT-felvételek értékelésével végeztük; reprezentatív területként a foramen mentale középvonalában elhelyezkedő frontális metszeteket választottuk ki, és több ponton mértünk denzitást, a corticalis csontállomány vastagságát, valamint a foramen mentale átmérőjét is megmértük. Az első vizsgálati csoportban olyan osteoporosisos betegeket vizsgáltunk, akiknél oralis biszfoszfonátterápiát követően alakult ki BRONJ. A második csoportban olyan betegeket néztünk, akik osteoporosis miatt oralis biszfoszfonátterápiában részesültek, és a szájsebészeti beavatkozást követően nem alakult ki BRONJ. A kontrollcsoportban olyan betegek voltak, akik nem kaptak a BRONJ etiológiájában szereplő gyógyszert. Eredmények: Eredményeink alapján elmondható, hogy a preoperatív CBCT-felvételeket értékelve nem tapasztalható jelentős különbség a BRONJ-elváltozástól szenvedők és az egészségesek csontdenzitási értékei között. Következtetés: Ezek alapján kijelenthető, hogy a sugárterheléssel járó CBCT-felvétel az osteoporosis miatt oralis biszfoszfonátot szedők esetében a BRONJ prognosztikai becslésére nem alkalmazható. Mindez fontos ahhoz, hogy a prognózisbecsléshez a pácienst érő sugárdózist ne emeljük szükségtelenül az ALARA (as low as reasonably achievable)-elv értelmében. Orv Hetil. 2020; 161(21): 867–872.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Dorottya Bányai, Dániel Végh, Mihály Vaszilkó, Ádám Végh, Lili Ács, Noémi Rózsa, Péter Hermann, Zsolt Németh, and Márta Ujpál

Absztrakt:

Bevezetés: Ma már számos irodalmi adat bizonyítja, hogy a diabetes mellitus elősegíti a rosszindulatú daganatok kialakulását és terjedését, kedvezőtlenül befolyásolja a daganatos túlélést. Munkacsoportunk az elsők között vizsgálta a szájüregi malignus tumorok és a diabetes mellitus epidemiológiai összefüggéseit. A diabetes széles körű rapid terjedése miatt hosszú távú összehasonlító vizsgálatokat végeztünk szájüregi daganatos betegek körében. Eredményeinket a korábbi adatokkal összevetve elemeztük. Célkitűzés: Megvizsgálni a szájüregi daganatos betegek körében a diabetes mellitus előfordulási gyakoriságát és a különböző tumorlokalizációk incidenciáját. Módszer: Retrospektív diabetes- és emelkedett éhomi vércukorszintszűrést végeztünk 835 hisztológiailag igazolt szájüregi daganatos beteg körében. Vizsgáltuk a tumorok lokalizációját is. A kontrollcsoportot 587 tumormentes felnőtt képezte. Az adatokat összehasonlítottuk a 14 évvel ezelőtti eredményekkel. Eredmények: A szájüregi tumoros betegeknél diabetes mellitust 26,1%-ban, emelkedett éhomi vércukorszintet 20,8%-ban találtunk. A kontrollcsoportban ez az arány 10,8% és 11,1%, a különbség szignifikáns (p<0,05). A 14 évvel ezelőtti vizsgálatban a tumorosok 14,6%-a, a kontrollcsoport 5,6%-a volt diabeteses, és 9,7%-nak, illetve 5,5%-nak emelkedett volt az éhomi vércukorszintértéke. A jelen vizsgálat eredményei mind a tumoros, mind a kontrollcsoportban szignifikáns emelkedést mutatnak a korábbi adatokhoz viszonyítva. Az összehasonlító vizsgálatok alapján a tumorlokalizációt illetően a diabeteses rákos betegek körében az ajaktumorok tartós dominanciája figyelhető meg. Következtetések: A 2-es típusú diabetes előfordulási gyakorisága szignifikánsan emelkedik a szájüregi daganatosok körében, ezáltal nemcsak az érintett betegek életkilátásai romlanak, hanem sokkal nagyobb teher hárul az egészségügyi ellátórendszerre is. Szeretnénk felhívni a figyelmet a rendszeres szájüregi rákszűrés és az interdiszciplináris együttműködés fontosságára. Orv Hetil. 2018; 159(20): 803–807.

Open access