Search Results

Absztrakt:

Az új koronavírus által okozott COVID–19 tüdőgyulladással, heveny légzési elégtelenséggel vagy akár szepszissel járhat. Azoknál a betegeknél alakul ki gyakrabban súlyos állapot, akik valamilyen krónikus alapbetegségben szenvednek. Cikkünk célja felhívni a figyelmet azon esetekre, amelyek elemzése segíthet a COVID–19-tüdőgyulladás lefolyását és mortalitását befolyásoló faktorok felderítésében. Idős betegünk anamnézisében rectumexstirpatio szerepel intraoperatív reanimációval. 2020 januárjában egy időben igazolódott colon ascendens adenocarcinoma, illetve pulmonalis embolia. Hathetes, terápiás dózisú, kis molekulatömegű heparinos (LMWH-) kezelést követően elvégeztük a daganatos szegment reszekcióját. Intraoperatív sikeres reanimáció történt. A műtét után 15 nappal endoszkóposan nem csillapítható, spriccelő anastomosisvérzés miatt akut jobb oldali hemicolectomiát végeztünk. Ezt követően a lázas állapot hátterében COVID–19 igazolódott; tüneti kezelés mellett a beteg láztalanná vált. A továbbiakban anastomosisinsufficientia alakult ki, mely konzervatív terápia alkalmazása mellett szintén gyógyult. Három negatív SARS-CoV-2-vizsgálat után betegünket emittáltuk. Figyelemre méltó, hogy betegünk preoperatív tartós LMWH-kezelésben részesült; az aktív vérzés miatt gyógyszereléséből az angiotenzinkonvertálóenzim (ACE)-gátló elhagyásra került, majd ezt követően SARS-CoV-infekció alakult ki, de multimorbiditása ellenére is meggyógyult. A colorectalis carcinomák a lassan növekvő malignomák közé tartoznak ugyan, ám fontosnak tartjuk ezek megfelelő időben történő kezelését, még súlyos járványügyi helyzetben is. Nagy kihívás elé állít minden orvost a pandémia alatt a betegek megfelelő ellátása, de – mint esetünk is példázza – sikeres lehet a multimorbid betegek sebészeti ellátása is. További következtetésünk, hogy érdemes lenne vizsgálni a társbetegségek kezelésére használt gyógyszerek és a SARS-CoV-2 közötti azon interakciókat, amelyek befolyásolhatják a COVID–19-tüdőgyulladás kimenetelét. Orv Hetil. 2020; 161(25): 1059–1062.

Absztrakt:

Bevezetés: A medence sagittalis irányú megjelenésének leírására három paraméter használatos, amelyek között a medenceincidencia, meghatározás szerint, egyénre jellemző, anatómiai állandónak tekintett. Célkitűzés: Jelen vizsgálat célja volt a medenceparaméterek vizsgálata egy olyan derékpanaszos heterogén csoportnál, ahol fizikálisan felmerült a keresztcsonti ízület mobilitásának lehetősége. Módszer: 48, perzisztáló derékfájdalommal rendelkező eset álló, majd ülő EOS 2D/3D képalkotásából nyert medenceparaméter-értékeit hasonlítottuk össze a felső test helyzetének függvényében, klaszteranalízis, valamint t-próba használatával. Eredmények: A medenceincidencia teljes betegcsoportra vonatkozó átlaga statisztikailag nem különbözött a két pozícióban (47,8°–47,7°). Az egyéneket külön értékelő klaszteranalízis azonban 14 esetben (30%) a felső test helyzetével összefüggő változást igazolt. Hét esetnél előrebillenő felső test, növekvő incidencia, hétnél ellenkező irányú változás mutatkozott, 34 esetben nem volt érdemi változás. Következtetés: Tapasztalataink szerint a medence felnőttkorban sem tekinthető minden esetben merev egységnek. A populáció egy részében előfordulhat a keresztcsonti ízület mobilitása, amely összefüggést mutathat egyes, gerincet érintő deformációkkal, illetve a derékpanaszokkal. Orv Hetil. 2017; 158(52): 2079–2085.

Bevezetés: Az intermittáló pyeloureteralis obstrukció és következménye, az intermittáló hydronephrosis kórismézése nem egyszerű, mivel panaszmentes időszakban veseüregi tágulat nincs, és a rohamszerű hasi-vesetáji fájdalmak idején azonnali kivizsgálásra legtöbbször nincs mód. A betegek többségét sokáig téves diagnózissal kezelik, ez a késlekedés a vese elvesztéséhez vezethet. Célkitűzés: A Fővárosi Heim Pál Gyermekkórház Urológiai Sebészeti Osztályán a kórkép gyakoriságának és klinikai jellemzőinek elemzése. Betegek és módszer: A szerzők áttekintették 2008 és 2012 között pyeloureteralis obstrukció miatt operált betegekben a kórkép előfordulását, a kórlefolyás jellegzetességeit. Eredmények: 76 gyermeket operáltak pyeloureteralis obstrukció, közülük 10 gyermeket (hét fiú, három leány) intermittáló hydronephrosis miatt. A panaszok kezdetétől a diagnózis felállításáig átlagosan két év négy hónap telt el. A 10 gyermek közül hét gyermekben szervmegtartó műtét, háromnál nephrectomia történt. Következtetések: Az intermittáló hydronephrosis nem elhanyagolható arányban fordul elő a hydronephrosis miatt operált gyermekekben. A kórismézés késlekedése betegeink mintegy egyharmadában a vese elvesztésével járt, ezért is kell felhívni a gyermekkori hasi fájdalmak kivizsgálásával foglalkozó szakemberek figyelmét e kórképre. Visszatérő, ismeretlen eredetű hasi fájdalmak esetén akkor is gyanakodni kell veseeredetre, ha a korábbi ultrahang ép húgyszerveket mutatott. Orv. Hetil., 2013, 154, 940–946.

Összefoglaló. Az akut myeloid leukaemia ellátása primeren hematológiai feladat, relapsusa során is ritka a sebészeti szövődmény. Esettanulmányunkban egy 46 éves férfi beteget mutatunk be, akinél rutinvérvétel során felfedezett akut promyelocytás leukaemia miatt történt hematológiai kezelés. Alapbetegsége komplett molekuláris remisszióba jutott, ezt követően fenntartó kezeléseket kapott, de betegsége kiújult. Reindukciós kezelést követően fehérvérsejtszáma normalizálódott, de nem jutott molekuláris remisszióba. További kezelés után a férfi testvérétől gyűjtött őssejttel allogén csontvelő-transzplantáció történt. Közel egy éve molekuláris remisszióban volt a beteg, amikor jelentkeztek jobb alhasi panaszai neutropenia, a C-reaktív protein magas értéke és pozitív hasi ultrahang mellett. Akutan laparoszkópos módszerrel távolítottuk el a láthatóan gyulladt féregnyúlványt. A hisztológiai feldolgozás során az akut promyelocytás leukaemia manifesztációja igazolódott. Tekintettel arra, hogy közben csontvelői relapsus is kialakult, újabb reindukciós kezelés, és másik testvérétől vett őssejtekkel ismételten allogén csontvelő-transzplantáció történt. Az általunk ismert irodalomban appendicitis képében jelentkező akut promyelocytás leukaemia relapsusáról nem találtunk közleményt, ezért tartottuk esetünket publikációra érdemesnek. Orv Hetil. 2020; 161(51): 2171–2174.

Summary. The treatment of acute myeloid leukemia is primarily hematological. Surgical complications are rare even during relapse. We present the case of a 46-year-old man who was diagnosed with acute promyelocytic leukemia after a routine blood test. Following hematological treatment, molecular remission was achieved, and he was on maintenance therapy, when his leukemia relapsed. He received re-induction treatment and his white blood cell count normalised, however, molecular remission was not reached. After further treatment, allogeneic bone marrow transplantation was performed with stem cells collected from his brother. He developed right lower quadrant abdominal pain with neutropenia, elevated C-reactive protein and abdominal ultrasound report showed thickened appendix after nearly one year of molecular remission. We performed en emergency laparoscopic appendicectomy to remove the inflamed appendix. Histology confirmed acute promyelocytic leukemia manifestation in the appendix. Given the repeated bone marrow relapse, he received re-induction treatment and allogeneic bone marrow transplantation again with stem cells collected from his another brother. To the best of our knowledge, no previous report in the literature can be found of appendicitis mimicking relapse of acute promyelocytic leukemia, thus, this case report holds merit for publication. Orv Hetil. 2020; 161(51): 2171–2174.

Abstract

the Retezat Mountains, this study discusses radiocarbon chronology and sediment accumulation rate changes in two sediment profiles in relation to lithostratigraphy, organic content, biogenic silica and major pollenstratigraphic changes. A total of 25 radiocarbon dates were obtained from sediments of two lakes, Lake Brazi (TDB-1; 1740 m a.s.l.) and Lake Gales (Gales-3; 1990 m a.s.l.). Age-depth modeling was performed on TDB-1 using calibrated age ranges from BCal and various curve-fitting methods in psimpoll. Our results suggest that sediment accumulation began between 15,124–15,755 cal yr BP in both lakes and was continuous throughout the Late Glacial and Holocene. We demonstrated that local ecosystem productivity showed delayed response to Late Glacial and Early Holocene climatic changes in the subalpine and alpine zones most likely attributable to the cooling effect of remnant glaciers and meltwater input. However, regional vegetation response was without time lag and indicated forestation and warming at 14,450 and 11,550 cal yr BP, and cooling at ca. 12,800 cal yr BP. In the Holocene one major shift was detected, starting around 6300 cal yr BP and culminating around 5200 cal yr BP. The various proxies suggested summer cooling, shorter duration of the winter ice-cover season and/or increasing size of the water body, probably in response to increasing available moisture.

Abstract

A high-resolution paleolimnological record from Lake Brazi (TDB-1; 45°23’47″N, 22°54’06″E, 1740 m a.s.l.), a small, glacial lake in the Retezat (South Carpathian Mountains, Romania) provides a sensitive record of the impacts of late glacial climatic change on siliceous algal assemblages. The sequence, ranging from 15,700 cal yr BP to 9500 cal yr BP, suggests that the most significant changes in diatom assemblages took place at 12,800 and 10,400 cal yr BP, when alkaliphilous fragilarioid taxa were replaced by acidophilous diatoms. Altogether eight zones were distinguished with sharp and rapid changes of diatom assemblages. The paper discusses the application of siliceous algae in multi-proxy paleolimnological analyses, demonstrates the advantages and disadvantages of this proxy and presents the story of floristic discovery of unique diatom assemblages, the closest recent analogs of which are found in the arctic region.

Bevezetés: A poszt-COVID-szindrómában emésztőszervi tünetek is megjelenhetnek. Mindmáig ismeretlen azonban, hogy milyen rizikófaktorok hajlamosítanak a szindróma kialakulására. Célkitűzés: A vizsgálat célja, hogy azonosítsa a leggyakoribb gastrointestinalis tüneteket, laboreltéréseket, a szindrómára hajlamosító rizikófaktorokat és a COVID–19-oltottság hatását a tünetek kialakulására. Módszer: Retrospektív epidemiológiai kutatást végeztünk a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikájának poszt-COVID-ambulanciáján 2020. október és 2022. szeptember között kezelt 79 beteg adatainak felhasználásával, melyeket a klinika elektronikus MedSol-rendszeréből gyűjtöttünk össze. Eredmények: A betegek többsége (46/79) nő, átlagéletkoruk 47 év, átlagos testtömegindex-értékük alapján túlsúlyosak (BMI: 26,3 kg/m²). A leggyakoribb társbetegségek a cardiovascularis betegségek (21/79), a magasvérnyomás-betegség (20/79), a cukorbetegség (11/79) és a különböző tumoros megbetegedések (9/79). A gasztroszkópia indikációi a leggyakrabban a dyspepsia (16/79) és a gyomortáji fájdalom (10/79), kolonoszkópia esetén a hasmenés (29/79) és a fogyás (28/79) voltak. A laborleletekben a normáltartomány feletti májenzim- (medián GOT: 83,5 U/l, GPT: 85 U/l, GGT: 70 U/l) és ferritinértékek (medián 351,5 ng/ml) voltak a legjellemzőbbek. A gyomortükrözés a legtöbbször gastrooesophagealis refluxbetegséget (11/26) igazolt. Kolonoszkópia során a negatív endoszkópos és szövettani lelet alapján irritábilisbél-szindróma diagnózisa született a leggyakrabban a hasmenés hátterében. A hasi ultrahangvizsgálat a betegek többségében diffúz májlaesiót (6/79) véleményezett. Kétszer több oltatlan beteg volt, mint oltott (58% vs. 29%). Az oltott betegek 60%-a mRNS-oltást (10 Pfizer–BioNTech és 2 Moderna), míg az oltottak harmada (6/20) vírusvektor-vakcinát kapott (2 AstraZeneca, 4 Sputnik V). Következtetés: A poszt-COVID-szindróma rizikófaktorai a női nem, a túlsúly, a cardiovascularis és tumoros társbetegségek, a hypertonia és a diabetes voltak. Az oltás protektív tényezőnek bizonyult a poszt-COVID-szindróma gastrointestinalis tüneteivel szemben. Orv Hetil. 2023; 164(31): 1206–1212.

Absztrakt:

Bevezetés: Az osteoarthrosis (az angol nevezéktanban osteoarthritis) mint a leggyakoribb ízületi megbetegedés kiemelt népegészségügyi jelentőséggel bír. Célkitűzés: A multimorbiditás hatásának vizsgálata a funkcionális és életminőségtesztekre generalizált osteoarthrosisban (GOA, kéz- és térdízületi osteoarthrosis együttes jelenléte) szenvedő nőkben. Módszer: A keresztmetszeti vizsgálatba az American College of Rheumatology (ACR) kritériumrendszere alapján klasszifikálható kéz- és térdízületi osteoarthrosisban szenvedő betegeket vontunk be. A kontrollcsoportba mozgásszervi szempontból panaszmentesek kerülhettek, akiknél klasszifikálható osteoarthrosis vagy gyulladásos reumatológiai betegség gyanúja nem merült fel. A multimorbiditást összegzett komorbiditásszámmal jellemeztük. A GOA-csoportban a funkciót Western Ontario and McMaster Universities Arthritis Index (WOMAC), a Cochin Hand Scale, Knee Injury and Osteoarthritis Outcome Score (KOOS) és a Health Assessment Questionnaire (HAQ) segítségével, míg az életminőséget mindkét csoportban EuroQol-5D Scale teszttel mértük. Elemeztük az összegzett komorbiditásszám, az életkor és a testtömegindex (BMI) közötti kapcsolatot. Az adatok elemzéséhez leíró statisztikai módszereket, kétmintás t-próbát és Pearson-féle korrelációs tesztet alkalmaztunk. Eredmények: A vizsgálati csoportokba 200-200 résztvevőt vontunk be. Szignifikáns összefüggést mértünk mindkét vizsgálati csoportban a magasabb komorbiditásszám, a rosszabb életminőséget jelző EuroQol-5D-értékek, az idősebb életkor (korreláció a GOA-csoportban: 0,37, p<0,001, a kontrollcsoportban: 0,24, p<0,001) és a nagyobb BMI-érték között (korreláció a GOA-csoportban: 0,18, p: 0,01, a kontrollcsoportban: 0,45, p<0,001). Az összegzett komorbiditásszám emelkedése a GOA-csoportban negatív hatással volt a funkcióra és az életminőségre. Következtetés: Az idősebb életkor és a növekvő BMI-érték kifejezetten erős összefüggést mutatott a multimorbiditással mindkét vizsgálati csoportban. A kontrollcsoporthoz képest gyengébb kapcsolat igazolódott a BMI és az összegzett komorbiditásszám között osteoarthrosisos betegek esetében. További vizsgálat szükséges a GOA-csoportban feltételezhető eltérő összefüggések miatt. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1332–1340.