Az akut „A” típusú aortadissectio sikeres kezelésének kulcsa a gyors diagnosztika és a késedelem nélküli műtét. A gyors diagnózis felállítását számos szövődmény (myocardialis ischaemia, akut aortainsufficientia, szervperfúziós zavarok, pericardialis tamponád) és az azokhoz kapcsolódó, a klinikai képet olykor uraló tünetek nehezíthetik. A szerzők egy 72 éves nőbeteg kórtörténetét ismertetik, aki újraélesztés után került intézetükbe ST-elevációs myocardialis infarctus EKG-jeleivel. A katéterasztalon készített echokardiográfiás vizsgálat akut „A” típusú dissectiót és pericardialis tamponádot igazolt. Akut műtét során aortaascendens-reszekció, gyökrekonstrukció történt. A beteg kórházba érkezésétől a műtét végéig 6 óra telt el. A kontrollvizsgálat jó balkamra-funkció mellett kompetens aortabillentyűt mutatott. A beteg jelenleg jó általános állapotban, panaszmentesen, a rehabilitációs kezelés után, otthonában tartózkodik. A szerzők feltételezik, hogy a diagnosztikus és terápiás lehetőségek fejlődésével a jövőben az akut dissectiók során szükséges beavatkozások gyorsabban és kisebb invazivitással lesznek elvégezhetők, ami tovább javíthatja az akut aortadissectiók esetén még jelenleg is magas mortalitási és morbiditási mutatókat. Orv. Hetil., 2014, 155(44), 1763–1767.

Absztrakt

Esetismertetés: A szerzők 53 éves vesetranszplantált férfi betegről számolnak be, akinél fulladás és nehézlégzés miatt készült mellkasröntgen, majd mellkasi CT-angiographia bal oldali haemothoraxot okozó, rupturált aortaív-descendens aneurysmát igazolt. Acut műtét során sternotomiából ascendo-anonymo-caroticus Y-áthidalást, majd femoralis feltárásból stentgraft-implantációt végeztek. A bal mellkasfélben kialakult, a tüdő kompressziós atelectasiáját okozó haematomát és a szervülő fibrines felrakódásokat második lépésben, thoracotomiából távolították el. A kontroll során a beteg panaszmentes, a bifurcatiós protézis és a stentgraft jó helyzetben rögzült, az aneurysmazsák megkisebbedett, a tüdők expandáltak. Megbeszélés: Az aortaív-aneurysmák ellátásában a hagyományos műtét cardiopulmonalis bypass védelmében és teljes keringésleállítás mellett történik. A műtét alatt kialakuló cerebralis szövődmények magas kockázatát – a mély hypothermia cerebroprotektív hatásán túl – újabban az izolált cerebralis perfusio létesítésével tudták eredményesen csökkenteni. A tisztán sebészi megoldás alternatíváját jelentik a hybrid műtétek, amelyek során a supraaorticus ágak keringésének biztosítása (debranching) után történik stentgraft-implantáció. E beavatkozások kisebb megterhelést jelentenek, ugyanakkor állandó utánkövetést igényelnek, és hosszú távú eredmények még nem állnak rendelkezésre. Acut esetben az aortaív hybrid rekonstrukciója kis számban végzett beavatkozás, azonban a feltételek megléte esetén a magas kockázatú betegek ellátásának valós alternatívája. Jelen esetben fontos további szempont, hogy e metódus alkalmazásával a jól működő transzplantált vese keringése mindvégig biztosítva volt.

Absztrakt:

Bevezetés: A sebészi diszciplínákban a műtétetek megtervezése statikus modelleken alapulnak. Azonban a számítástechnikai fejlődése lehetőséget nyitott a dinamikus modellek preoperatív megtervezésére és intraoperatív alkalmazásukra. Célunk volt, olyan döntéstámogató rendszer megalkotása a szívsebészeti gyakorlatban, melynek segítségével az áramlástani, kamramorfológiai, térfogat és posztoperatív kamrafunkció predikcióját végezhetjük kamrarekonstrukciós műtéteknél. Módszerek: Saját fejlesztésű szoftver használatával DICOM fájlok importálását követően a dilatált bal kamrát három dimenzióban modellezzük. Ezt követő áramlástani modellezések segítségével az idővel és a kamratérfogat változásával dinamikusan változó paramétereket: az áramlástani profilt, turbulenciát és a bal kamrában fellépő nyíróerők hatását a myocardium funkciójára kiszámítjuk. In silico modellben – a prediktált adatokat felhasználva – megtervezzük a balkamra-rekonstrukciós műtét egyes lépéseit. A tervezés alapján a kiszámított rezekciós vonalak hosszát alkalmazva történtek a műtétek. Eredmények: Összesen 50 esetben történt 3D tervezés. A bal kamra geometriáját jellemző konicitási és sphericitási indexek szignifikánsan javultak a műtétet követően (0,42 vs. 0,67 és 0,36 vs. 0,72, p < 0,05). A bal kamra izomzatára ható nyíróerő szignifikánsan 83%-kal csökkent, illetve a kamra turbulens áramlásprofilja szignifikánsan javult (2712 vs. 1823, p < 0,05). Következésképpen a szív pumpafunkciója javult a műtétet követően. Konklúzió: Technikánk alkalmazásával a balkamra-rekonstrukciós műtétek egyes lépéseinek standardizálásával és e lépések intraoperatív alkalmazásának kidolgozásával sikerült egy új sebészi döntéstámogató rendszert létrehoznunk. Az így megtervezett és személyre szabott műtétekkel növelhettük ezen magas kockázatú betegcsoport posztoperatív életminőségét és túlélését.

Absztrakt:

A szerzők rövid történeti áttekintést adnak a felnőttszív-átültetés nemzetközi és hazai fejlődéséről, megvilágítva párhuzamokat, kiemelve egy program evolúciójának sajátosságait. Megvizsgálják a Magyarországon transzplantációra kerülő recipiensek betegadatait, melyeket összehasonlítanak nemzetközi adatokkal. Céljuk bemutatni, hogyan változott az elmúlt öt évben a szívtranszplantáció eredményessége, és ezt milyen módszerekkel, a programban végrehajtott változtatások révén érték el. Ehhez 496 transzplantáció adatait vizsgálták meg, és hasonlították össze a nemzetközi adatokkal. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1869–1875.

Összefoglaló. Az aortadissectio krónikus stádiumában kialakuló thoracoabdominalis tágulatok megoldása multidiszciplináris megközelítést, nagy felkészültséget és fejlett technológiát igényel. A jellemzően többlépcsős műtétsorozat mortalitása és morbiditása az endovascularis technológia fejlődésével csökkent, de még mindig jelentős. A fenesztrált endovascularis aortaműtét a thoracoabdominalis nyitott műtét alternatívája, mely kisebb mortalitással és morbiditással, rövidebb kórházi tartózkodással jár. Aortadissectio esetén történő alkalmazása az aorta lumenében lévő membrán miatt kihívást jelent. Esetbemutatásunkban egy 56 éves nőbeteget demonstrálunk, aki tíz évvel korábban A-típusú dissectio miatt aorta ascendens rekonstrukción esett át. A követés során csaknem a teljes aorta tágulata alakult ki, melynek megoldása három lépésben történt. Az első lépésben a disszekált aortaív nyitott műtétjét végeztük ’frozen elephant trunk’ technikával, majd az aorta descendens tágulatának endovascularis kezelése történt sztentgraft-implantációval. A műtétsorozat záró lépése egy fenesztrált endovascularis aortaműtét volt, mely egyben ezen technikának az aortadissectio esetében történt első hazai alkalmazását jelenti. Orv Hetil. 2021; 162(31): 1260–1264.

Summary. Thoracoabdominal aortic aneurysms developing in the chronic phase of an aortic dissection require multidisciplinary approach, experienced operators and advanced technology. The mortality and morbidity rate of these multistage operations were reduced with the latest technical achievements in endovascular repair, but they are still significant. Fenestrated endovascular aortic repair, an alternative of thoracoabdominal open repair, is associated with less mortality and morbidity, shorter hospital stay. Using fenestrated devices in aortic dissection is usually technically demanding due to the dissection membrane. We report the case of a 56-year-old woman, who underwent ascending aortic repair due to type A aortic dissection. During the follow-up, a large thoracoabdominal aneurysm developed involving also the arch. We performed a three-stage operation starting with the open repair of the aortic arch using a ‘frozen elephant trunk’ device followed by a thoracic endovascular aortic repair of the descending aorta. The final stage was a fenestrated endovascular aortic repair, which is the first use of this technique in aortic dissection in Hungary. Orv Hetil. 2021; 162(31): 1260–1264.

Bevezetés: Magyarországon 2012-ben ünnepelte 20 éves évfordulóját a szívtranszplantáció, ám a mechanikus keringéstámogató eszközök ezalatt az idő alatt a végstádiumú szívelégtelenség korszerű terápiájának hiányzó láncszemét alkották. 2012 májusában, a Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinikáján átadott szívtranszplantációs és szívelégtelenség intenzív osztály, valamint az ehhez társuló eszközfejlesztések tették lehetővé a műszívprogram elindulását. Célkitűzés: A szerzők a program tapasztalatairól számolnak be. Módszer: 2012 májusa és 2014 decembere között 72 beteget 89 esetben kezeltek mechanikus keringéstámogató eszközökkel. A támogatás indikációja valamennyi esetben terápiarefrakter végstádiumú szívelégtelenség, illetve akut bal- vagy jobbszívfél-elégtelenség volt. Eredmények: Huszonhét esetben szívtranszplantáció utáni akut graftelégtelenség, 24 esetben súlyos végstádiumú szívelégtelenség, 21 esetben akut infarktus, 14 esetben szívműtét utáni akut balszívfél-elégtelenség, két esetben súlyos légzési elégtelenség, egy esetben gyógyszermérgezés következtében kialakult malignus ritmuszavar miatt kezdték el a terápiát. A teljes program 30 túlélő betege közül 13 került sikeres szívtranszplantációra. Következtetések: A rendelkezésre álló sokoldalú műszerparkkal a ma létező valamennyi lehetséges terápiás modalitás megvalósítható a rövid távú keringéstámogatástól a középtávú támogatáson át a szívtranszplantációig vagy a végleges műszívbeültetésig. Orv. Hetil., 2015, 156(13), 521–527.

Az aortaívet érintő aortabetegségek miatt végzett endovascularis rekonstrukciók (thoracic endovascular aneurysm repair – TEVAR) során a sztentgraft proximalis rögzítése az ívben vagy az aorta ascendensen van. Ilyen esetben hagyományosan nyitott műtéttel előzetesen biztosítjuk a lefedésre kerülő supraaorticus ágak keringését (ún. ’debranching’ műtétek). Nyitott műtétre nem alkalmas betegek esetén azonban az ágak endovascularis módszerekkel történő megtartására kényszerülünk. Tanulmányunkban ezen komplex endovascularis aortaív-rekonstrukciók lehetőségeit mutatjuk be. A párhuzamos graftokat jellemzően sürgősségi körülmények között alkalmazzuk. Az ascendensen történő proximalis rögzítés esetén a jobb arteria (a.) carotisról indított ’debranching’ és a truncus brachiocephalicus párhuzamos grafttal történő biztosításával kombinált hibrid műtétet végeztünk. Létfontosságú ér véletlen lefedésével járó TEVAR esetén sürgősséggel végezhetünk konverziót például a bal a. carotis communis keringésének gyors helyreállítására. A bal a. subclavia előzetes revascularisatiója nélkül végzett sürgősségi TEVAR után ritkán jelentkező bal felső végtagi ischaemia esetén utólagos konverziót végezhetünk a bal a. subclavia lumenének helyreállítására ugyancsak párhuzamos grafttal. A kisgörbületen elhelyezkedő, saccularis morfológiájú penetráló aortafekélyek sikeres kirekesztését segítheti egyedi gyártású graft alkalmazása, melyen a nagygörbületen lévő supraaorticus érszájadék köré kivágást, ún. ’scallop’-ot helyezünk a graft proximalis végéhez, megnövelve így a proximalis nyak hosszát. Elektív körülmények között ugyancsak egyedileg gyártott elágazó graftot is alkalmazhatunk, melynek során akár mindhárom ág megtartható az ascendensről induló proximalis rögzítés mellett, így arra alkalmas anatómia esetén endovascularis ívcserére is lehetőségünk van. Orv Hetil. 2023; 164(11): 426–431.

Absztrakt

A szívtranszplantáció kiemelt projekt lett a Semmelweis Egyetemen belül. Ennek megfelelően a szívátültetés és a mechanikus keringéstámogatás finanszírozása is rendkívüli jelentőséget kapott. A szerzők a transzplantációs és műszíves betegek költségeinek összehasonlításáról végzett költséghatékonysági számítási modell felépítéséről számolnak be. A modell megalkotásánál direkt allokációs költségszámítást, döntésifa-modellt, inkrementális költséghatékonysági rátát és költséghatékonysági térképmódszert használtak. Módszerükkel össze tudják hasonlítani a műszívbeültetésen átesett és a szívtranszplantációs betegcsoportok kezdeti, perioperatív és utókezelési költségeit. Modelljük alkalmas lehet hosszú távú utánkövetés és kellő elemszámú beteg bevonásával költséghatékonysági elemzések elkészítésére, gazdasági döntéstámogató következtetések meghozatalára.

Összefoglaló. Bevezetés: A pericarditis constrictiva egy krónikus gyulladásos folyamat révén kialakuló betegség, melynek során a pericardium elveszíti rugalmasságát, gátolja a szív működését, végső soron szívelégtelenséghez vezet. Egyetlen oki terápiája sebészi. A műtéti megoldásként legelterjedtebben alkalmazott teljes pericardiectomia hosszú időtartamú műtét, amely akár 18%-os műtéti kockázattal járhat, és amelyhez az esetek jelentős részében szívmotor alkalmazása szükséges. Célkitűzés: Egy, az irodalomból már ismert, de csak ritkán és a legtöbbször csak a hagyományos pericardiectomia kiegészítéseként alkalmazott műtéti eljárás, a „turtle cage” pericardiectomia hatásosságának, eredményeinek, lehetséges előnyeinek vizsgálata. Módszer: 2008 és 2021 között Klinikánkon 33 „turtle cage” műtétet végeztünk pericarditis constrictiva miatt. A posztoperatív 30 napos időszak eredményeit több, a nemzetközi irodalomban megjelent közlemény adataival hasonlítottuk össze. Eredmények: Az intraoperatív kép alapján minden esetben sikeres volt a beavatkozás, a 33 beteg egyikénél sem volt szükség szívmotor alkalmazására (0%), szemben a vizsgált közleményekkel. A 33 beavatkozás során 1 beteget veszítettünk el (3%), valamint 1 páciensnél volt szükség vérzés miatti reoperációra (3%), 4 betegnél dialízisre (12,1%). Ezen eredményeink összevethetők a nagy esetszámot felvonultató közleményekkel, és szignifikánsan jobbak az egyik megjelenített európai centrum eredményeinél. Következtetés: Az általunk alkalmazott „turtle cage” pericardiectomia önmagában is megfelelő eljárás a pericarditis constrictiva szívsebészeti kezelésére. Alkalmazásával minimalizálható a szívmotor használatának szükségessége, ezáltal a műtéti kockázat. Eredményeink a technikának köszönhetően még a nagy esetszámú, sok tapasztalattal rendelkező centrumok eredményeivel is összevethetők, azokkal megegyezők. Orv Hetil. 2022; 163(10): 393–399.

Summary. Introduction: Constrictive pericarditis is a disease caused by a chronic inflammatory process, which is characterized by the pericardium’s loss of flexibility, inhibiting the function of the heart, ultimately causing heart failure. The only definitive therapy is surgical. Total pericardiectomy, which is the most common surgical approach, is a lengthy procedure with up to 18% operative risk, and it often requires the use of cardiopulmonary bypass. Objective: The evaluation of the effectiveness, results and possible advantages of a surgical technique, “turtle cage” pericardiectomy, which is described in the literature, although rarely used, mainly in addition to conventional pericardiectomy. Method: Between 2008 and 2021, we performed 33 “turtle cage” procedures on patients with constrictive pericarditis in our Institute. We compared the results of the 30-day postoperative period with internationally published data from multiple sources. Results: Based on intraoperative findings, the procedure was successful in all cases, there were no instances when the use of cardiopulmonary bypass was required (0%). During the 33 procedures, we lost 1 patient (3%), reoperation was necessary for postoperative bleeding in 1 case (3%), and postoperative dialysis was necessary in 4 cases (12.1%). These results are comparable to those published by high-volume centres, and significantly better than those of one of the European centres published. Conclusion: The “turtle cage” pericardiectomy, as performed in our Institute, is suitable for the treatment of constrictive pericarditis on its own. With its use, we were able to minimize the use of cardiopulmonary bypass and the operative risk. Our results with this technique are comparable to those of the high-volume, highly experienced centres. Orv Hetil. 2022; 163(10): 393–399.

Összefoglaló. Bevezetés: A Marfan-szindróma autoszomális domináns módon öröklődő, szisztémás kötőszöveti betegség. A hosszú távú túlélés szempontjából fontos a nagyérkatasztrófák megelőzése. Szívsebészeti szempontból a legfontosabb elváltozás az aortagyök tágulata. Aortagyök-rekonstrukciós beavatkozásaink Bentall–DeBono-, David I. és módosított Yacoub-műtétek, melyek mind preventív jelleggel, mind dissectio esetén jó eredménnyel végezhetők. Célkitűzés: A marfanos betegeknél eltérő technikával végzett aortagyök-rekonstrukciós műtéteink összehasonlítása. Módszer: A Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján 1993 és 2020 között Marfan-szindrómásoknál elvégzett Bentall–DeBono-, David I. és módosított Yacoub-féle aortagyök-rekonstrukciókat elemeztük. A műtét szerinti csoportok életkora a beavatkozás idején 29,69 (21,98–41,25) év, 29,15 ± 11,99 év és 35,29 ± 14,14 év volt, a fenti sorrendben. Az adatok forrásául a Magyar Marfan Regiszter és az Aortagyök-rekonstrukciós Regiszter szolgált. Eredmények: Az utánkövetési idő 132 ± 81,04 hónap volt a Bentall-, 76 ± 27,77 hónap a David-, valamint 4,5 (0,75–11,75) hónap a Yacoub-műtét esetén. A David- és a Yacoub-beavatkozások gyakrabban voltak profilaktikusak, mint a Bentall-operációk (p = 0,0153; p = 0,0085). A Bentall-műtéteknél ritkább volt a primer műtét esetleges későbbi elégtelenségéből fakadó reoperáció, mint a David-operációknál (p<0,001). David-beavatkozásnál a Bentall-műtéthez képest hosszabb volt a cardiopulmonaris bypass (p = 0,0013) és az aortalefogás ideje (p = 0,0048), valamint David- és Yacoub-műtét esetén gyakrabban lépett fel korai posztoperatív szövődmény, mint Bentall-operációnál (p = 0,0005; p = 0,0037). A késői szövődmények és a túlélés tekintetében a csoportok nem különböztek. Következtetés: Marfan-szindrómában a leggyakrabban halált okozó szövődmény az akut aortaruptura, illetve akut aortadissectio. Eredményeink alapján mindhárom profilaktikus aortagyök-rekonstrukciós műtéti típus jól reprodukálható és jó eredménnyel végezhető Marfan-szindrómában. Orv Hetil. 2021; 162(18): 696–704.

Summary. Introduction: Marfan syndrome is an autosomal dominant, systemic connective tissue disorder. Preventing vascular complications is essential for long-term survival. Aortic dilation is the main cardiac surgical manifestation. Bentall–DeBono, David I and modified Yacoub aortic root reconstructions treat and prevent aortic dissections with great outcomes. Objective: Comparing results of aortic root reconstructions in Marfan syndrome. Method: We analysed the data of Bentall–DeBono, David I and modified Yacoub operations performed in Marfan syndrome at the Heart and Vascular Center, Semmelweis University between 1993 and 2020. Ages of surgical groups at the time of operation were 29.69 (21.98–41.25) years, 29.15 ± 11.99 years and 35.29 ± 14.14 years, respectively. Data were obtained from the Hungarian Marfan Register and the Aortic Root Reconstruction Register. Results: Follow-up time was 132 ± 81.04 months for Bentall, 76 ± 27.77 months for David and 4.5 (0.75–11.75) months for Yacoub groups. David and Yacoub operations were prophylactic more frequently than Bentall ones (p = 0.0153; p = 0.0085). Freedom from reoperation after primary surgery insufficiency was more common for Bentall than for David procedure (p<0.001). Compared to Bentall, David surgeries required longer cardiopulmonary bypass (p = 0.0013) and aortic cross clamp time (p = 0.0048), more early postoperative complications occurred after David and Yacoub, than after Bentall operations (p = 0.0005; p = 0.0037). Late complications and survival did not differ among the groups. Conclusion: In Marfan syndrome, acute aortic rupture and dissection are the main contributors to mortality. Based on our results, the prophylactic aortic root reconstructions are reproducible and can be performed with great outcomes. Orv Hetil. 2021; 162(18): 696–704.