Search Results

You are looking at 1 - 6 of 6 items for

  • Author or Editor: Miklós Szathmári x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Az osteoporosis miatt kialakuló csonttörés jelentős többlethalálozást okoz. Több hatékony, töréskockázatot csökkentő kezelési lehetőség áll rendelkezésünkre, de a nagy töréskockázatú egyének azonosítása nem megoldott. Az osteoporosis diagnózisának alapját képező kis csontsűrűség a csonttörés fontos, de nem egyetlen kockázati tényezője. Számos olyan, a csontsűrűségtől részben vagy teljesen független klinikai kockázati tényező ismert, amelyek befolyásolják a töréskockázatot. Ilyenek többek között az életkor, a megelőző osteoporoticus eredetű törés, a szülőkben előfordult csípőtáji combcsonttörés, a dohányzás, a mértéktelen alkoholfogyasztás, a glükokortikoidkezelés, a rheumatoid arthritis és egyéb, másodlagos osteoporosisra vezető betegségek fennállása. A FRAX® rendszer a fenti klinikai jellemzők felhasználásával, a csontsűrűségadattal vagy a nélkül számol 10 éves abszolút töréskockázatot a csípőtáji combcsonttörésekre és a nagy osteoporoticus törésekre (csigolya, femur, alkar és humerus) együttesen. Az adatok használata még nem egységes, de a FRAX® ígéretes lehetőség a nagy töréskockázatú egyének azonosítására. A hazai tapasztalatok is gyűlnek, amelyek módosíthatják a jelenlegi diagnosztikus és terápiás ajánlásokat. Orv. Hetil., 2011, 152, 1304–1311.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Iván Igaz
,
Gábor Simonyi
,
Sándor Balogh
, and
Miklós Szathmári

Absztrakt:

A protonpumpagátlók az utóbbi évtizedekben a savfüggő kórképek kezelésének élvonalbeli gyógyszereivé váltak. Megkérdőjelezhetetlen hatékonyságuk ellenére azonban ezek a szerek nem veszélytelenek, az utóbbi időszakban számos közlemény született hosszú távú mellékhatásaikkal kapcsolatban. A felmerült lehetséges mellékhatások között a csonttörések fokozott kockázata, a csökkent B12-vitamin-, illetve magnéziumszint, valamint a Clostridium difficile-fertőzés emelhető ki. Tekintettel arra, hogy a protonpumpagátlók világszerte egyre nagyobb számban kerülnek felírásra, nagyon fontos a tartós szedésük következtében fellépő mellékhatások ismerete mind a szakorvosok, mind az alapellátásban dolgozó orvosok számára. A szerzők ebben az összefoglaló közleményben a protonpumpagátlók hosszú távú lehetséges mellékhatásait ismertetik, hangsúlyozva azt, hogy ezeket a szereket csak megfelelő, szigorú indikációval szabad tartósan alkalmazni. Orv Hetil. 2018; 159(19): 735–740.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Taha El Hadj Othmane
,
Gábor Speer
,
Bertalan Fekete
,
Tamás Szabó
,
József Egresits
,
Erzsébet Fodor
,
István Kiss
,
János Nemcsik
,
András Szabó
,
Zsófia Németh
,
Miklós Szathmári
, and
András Tislér

A csontbiológia terén végzett vizsgálatok vezettek a tumornekrózis-faktorok családjába tartozó receptorok, így az osteoprotegerin és a receptor activator of nuclear factor κB (RANK) szerepének tisztázásához a csontátépülés folyamatának szabályozásában. A RANK receptor ligandja (RANKL) a csontreszorpció stimulátora, míg az osteoprotegerin a csont keringő, szolúbilis protektora. A csontátépülés kóros állapotai (így az osteoporosis is) összefüggnek az osteoprotegerin és a RANKL közti egyensúlyi állapot megbomlásával. Az elmúlt évek eredményei rámutattak arra is, hogy az osteoprotegerin/RANKL/RANK rendszer fontos szerepet játszik az immun- és a vascularis rendszer szabályozásában. Közleményünkben az elsődlegesen „csontprotektor” hatásúként megismert osteoprotegerin funkcióját, szabályozását és patológiás állapotokban – döntően a cardiovascularis megbetegedésekben – játszott szerepét, rizikómarkerként való alkalmazhatóságát foglaljuk össze. Végül krónikus hemodializált betegeink között végzett prospektív vizsgálatunkat ismertetjük, amelyben az ezen betegek cardiovascularis mortalitása, OPG-szérumszintje és érfali tágulékonysága közti összefüggést vizsgáltuk – pozitív eredménnyel.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Taha El Hadj Othmane
,
István Kiss
,
János Nemcsik
,
Cs. Bertalan Fekete
,
György Deák
,
József Egresits
,
Erzsébet Fodor
,
K. Zsófia Németh
,
Tamás Szabó
,
Miklós Szathmári
, and
András Tislér

Korábbi vizsgálatok eredményei alapján az érfali tágulékonyság paraméterei összefüggést mutatnak a cardiovascularis mortalitással hemodializált betegekben. A különböző paraméterek relatív prognosztikus értékét ugyanakkor egy közös kohorszban eddig nem vizsgálták. Módszer: Dialízis előtt és után 98 betegnél mértük a carotis-femoralis pulzushullám terjedési sebességét, a carotis augmentációs indexét, a carotis pulzusnyomását és a carotis-brachialis pulzusnyomás amplifikációját. A betegeket 29 hónapig (medián) (tartomány 1–35) követtük, majd a cardiovascularis mortalitás és a kiinduláskor mért tágulékonysági paraméterek közötti összefüggést vizsgáltuk log-rank tesztek, illetve a korhoz, diabeteshez és korábban meglévő cardiovascularis megbetegedéshez illesztett Cox-féle regressziós modellek alkalmazásával. Eredmények: A követés alatt 40 beteg halt meg (mortalitási ráta 20,7/100 betegév), köztük 25-en cardiovascularis ok következtében. A dialízis előtt és után mért pulzushullám-terjedési sebességet tercilisei, illetve a dialízis előtt mért pulzusnyomás-amplifikáció tercilise szignifikáns összefüggést mutattak a cardiovascularis mortalitással (log-rank p-értékek 0,012 és 0,011 a pre- és posztdialízis pulzushullám-terjedési sebesség, illetve <0,001 és 0,321 a pre- és posztdialízis pulzusnyomás-amplifikáció esetén). Az augmentációs indexek, illetve a carotispulzusnyomás-értékek nem álltak összefüggésben a cardiovascularis mortalitással. Cox-modellben az 1 m/s-mal gyorsabb pre- és posztdialízis pulzushullám-terjedési sebességéhez tartozó relatív rizikó 1,24 (1,07–1,44) és 1,17 (1,06–1,28) volt. 10%-kal kisebb predialízispulzusnyomás-amplifikációval járó rizikónövekedés 41% (3–92%) volt. Egy közös modellben vizsgálva mind a predialízispulzushullám-terjedési sebesség, mind a pulzusnyomás-amplifikáció szignifikáns összefüggést mutatott a cardiovascularis túléléssel [relatív rizikó: 1,23 (1,07–1,42) és 1,39 (1,02–1,89)]. Következtetés: Hemodializált betegekben az érfali tágulékonyságot leíró különböző paraméterek közül a pulzushullám-terjedési sebesség a mérés idejétől független, konzekvens összefüggést mutat a cardiovascularis mortalitással. Ugyanakkor a predialízispulzusnyomás-amplifikációs érték további prognosztikus információt hordoz.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Petra Anna Golovics
,
Péter László Lakatos
,
Gyula Dávid
,
Tünde Pandur
,
Zsuzsanna Erdélyi
,
Ágnes Horváth
,
Gábor Mester
,
Mihály Balogh
,
István Szipocs
,
Csaba Molnár
,
Erzsébet Komáromi
,
Barbara Dorottya Lovász
,
Miklós Szathmári
,
Lajos S. Kiss
, and
László Lakatos

A Crohn-betegség gyógyszeres kezelése az utóbbi 20 évben jelentősen megváltozott, az immunszuppresszív szerek egyre gyakrabban és egyre korábban kerülnek alkalmazásra. Ezzel szemben a sebészi beavatkozások száma még mindig magas, és kevés bizonyíték van arra, hogy a Crohn-betegség kimenetele változott az utóbbi évtizedben. Célok: A szerzők célkitűzése az volt, hogy megvizsgálják a sebészi beavatkozások rizikóját és a változó gyógyszeres kezelési stratégia közötti kapcsolatot a Veszprém megyei populációs alapú adatbázis alapján. Módszer: 506, az adott periódusban diagnosztizált (incidens) Crohn-beteg adatait elemezték (életkor a diagnóziskor 31,5 SD 13,8 év). A fekvő és a járó betegek adatait folyamatosan követték. A tanulmány által vizsgált populációt három csoportba osztották a diagnózis éve szerint (kohorsz A: 1977–1989, kohorsz B: 1990–1998, kohorsz C: 1999–2008). Eredmények: Összességében az azathioprint, a szisztémás szteroidot és a biológiai kezelést (ami csak 1998 óta érhető el) a betegek 45,8%-a, 68,6%-a és 9,5%-a kapott. Az egy és öt éven belüli azathioprinkezelés 3,2% és 6,2% volt az A csoportban, 11,4% és 29,9% a B csoportban és 34,8% és 46,2% a C csoportban. Többváltozós Cox-féle regressziós analízisben szignifikáns összefüggés volt kimutatható az azathioprinkezelés kezdete és a diagnózis időpontja (p<0,001), a diagnóziskori életkor (p<0,001), a betegség viselkedése (p<0,001) és a szisztémás szteroid adásának igénye (p<0,001) között. A sebészeti beavatkozások száma a vizsgált periódusban csökkent (PLogrank = 0,022, PBreslow = 0,07). Többváltozós Cox-analízisben (HR: 0,43, 95% CI: 0,28–0,65) és propensity score modellben (HR: 0,42, 95% CI: 0,26–0,67) a korai azathioprin adása szignifikáns kapcsolatot mutatott a reszekciós műtét valószínűségével. Következtetés: A szerzők populációs alapú vizsgálatban igazolták, hogy az utóbbi években sebészeti beavatkozások számának csökkenése független kapcsolatot mutat az agresszívebb kezelési stratégiával, az egyre gyakoribb és korábbi azathioprinhasználattal. Orv. Hetil., 2012, 153, 541–552.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Lajos Sándor Kiss
,
Tamás Szamosi
,
Tamás Molnár
,
Pál Miheller
,
László Lakatos
,
Áron Vincze
,
Károly Palatka
,
Zsolt Bartha
,
Beáta Gasztonyi
,
Ágnes Salamon
,
Gábor Horváth
,
Gábor Tamás Tóth
,
Klaudia Farkas
,
János Banai
,
Zsolt Tulassay
,
Ferenc Nagy
,
Mária Szenes
,
Gábor Veres
,
Barbara Dorottya Lovász
,
Zsuzsanna Végh
,
Petra Anna Golovics
,
Miklós Szathmári
,
Mária Papp
, and
Péter László Lakatos

Az adalimumab a tumornekrózis-faktor-alfát célzó, teljesen humán monoklonális antitest, amely randomizált klinikai vizsgálatokban hatékonynak bizonyult a Crohn-betegség kezelésében. A jelen tanulmányban a szerzők célja a középtávú klinikai hatásosság és a nyálkahártya-gyógyulás prediktorainak meghatározása volt a magyarországi speciális gasztroenterológiai centrumokban adalimumabkezelésben részesülő Crohn-betegekben. Módszer: A tanulmányba 201 Crohn-beteget vontak be. A klinikai adatok prospektíven kerültek rögzítésre, majd később feldogozásra (férfi/nő arány: 112/89; median életkor: 24 év; időtartam: nyolc év). Korábbi infliximabterápiában 97 (48,3%) beteg részesült, párhuzamosan kortikoszteroidot kapott a betegek 41,3%-a és azathioprint a betegek 69,2%-a (mindkettőt: 26,4%). Eredmények: A klinikai javulás és remisszió aránya a 24. héten 78% és 52%, illetve az 52. héten 69,4% és 44,4% volt. Az endoszkópos kép javulása, illetve a nyálkahártya-gyógyulás a betegek 43,1 és 23,6%-ában volt kimutatható. Logisztikus regressziós modellben a 12 hónapos klinikai kimenetel független prediktorai a klinikai válasz és normális C-reaktív fehérje a kezelés 12. hetében, a kombinált immunszuppresszió szükségessége az indukciós kezelés során, a rövidebb betegségtartam és a dohányzás voltak. A kezelés 12. hetében mért normális C-reaktív fehérje, a 24. héten tapasztalt klinikai remisszió, a korábbi relapsusok gyakorisága és a dohányzás állt összefüggésben a nyálkahártya-gyógyulás mértékével. A dózis emelésére a betegek 16,4%-ának volt szüksége. A párhuzamos azathioprinkezelés és a 12. héten tapasztalt klinikai remisszió csökkentette a dózisemelés esélyét. Következtetés: Az adalimumabkezelés során a középtávú klinikai hatékonyság és a nyálkahártya-gyógyulás előrejelzésében meghatározó tényezők a 12. héten tapasztalt klinikai hatékonyság és normális C-reaktív fehérje, a kombinált immunszuppresszió szükségessége, a luminalis betegség és a dohányzás voltak. A párhuzamos azathioprinkezelés csökkentheti a dózisemelés valószínűségét. Orv. Hetil., 2011, 152, 1433–1442.

Open access