Search Results

You are looking at 1 - 10 of 11 items for

  • Author or Editor: Miklós Szendrői x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Miklós Szendrői, János Kiss, Tamás Perlaky, Imre Antal, Krisztián Szalay, and Attila Szendrői

Absztrakt:

Rákregiszterek statisztikái szerint míg a rák incidenciája az elmúlt évtizedben is folyamatosan nőtt, az újabb hatásos multimodalitású kezelések eredményeképpen a mortalitása alig emelkedett. Összefoglaló közleményünk célja annak bemutatása, hogy újabb irodalmi adatok alapján hogyan változott a csontmetasztázisos betegek túlélése, milyen prognosztikai faktorok befolyásolják a betegek esélyeit. A jobb eredmények aktívabb sebészi beavatkozást eredményeztek a végtagi és a csigolyaáttétek kezelésében egyaránt. Bemutatjuk a sebészi rekonstrukciós eljárások algoritmusát, tárgyaljuk a különböző megoldások előnyeit, hátrányait, szövődményeit. Megállapítható, hogy a patológiás/fenyegető patológiás törésektől eltekintve nem a sebészi az első körben választandó eljárás, és ez is rendszerint palliatív céllal történik. Célja, hogy a beteg fájdalmait csökkentsük, mobilitását visszaadjuk, életminőségét javítsuk, lehetőleg olyan kevéssé megterhelő eljárásokkal (minimálisan invazív), amelyek gyors rehabilitációt tesznek lehetővé, és a beteg élete végéig kitartanak. Optimális esetben, körülbelül 10–15%-ban, lehetőség van a metasztázis kuratív eltávolítására is, biztatóak a jobb túlélési eredmények. Orv Hetil. 2017; 158(40): 1563–1569.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Attila Szatmári, Balázs Benedek, Tamás Perlaky, Krisztián Szalay, Imre Sallai, Gábor Skaliczki, Miklós Szendrői, and Imre Antal

Absztrakt:

Bevezetés: A válltáji primer és áttéti csonttumorok miatt végzett humerus proximalis vég reszekciókat követő rekonstrukcióra több módszer (csontgraft, endoprotézisek) is használatos. Az új eljárások egyike az ízületi felszínek és az eltávolított, különböző hosszúságú humerus proximalis vég reverz vállprotézissel, adott esetben csontbeültetéssel kiegészített (kompozit eljárás) pótlása, az elérhető jobb vállfunkció reményében. Célkitűzés: A fenti eljárással általunk operált betegcsoport vállfunkciójának összevetése azon betegekkel, akiknél a reverz protézis indikációját degeneratív vállbetegség (rotátorköpeny-arthropathia) képezte. Továbbá annak vizsgálata, hogy a két csoport között mekkora különbséget találunk a vállfunkciót, stabilitást, a protézis megbízhatóságát illetően, azokat nem onkológiai jellegű értékelőrendszerekkel vizsgálva. Módszer: A vizsgálatban 23 beteg vett részt (13 férfi, 10 nő), akiket 2012 és 2016 között operáltunk intézményünkben. Közülük 15-nél rotátorköpeny-arthropathia volt a reverz protézis indikációja, míg 8 esetben tumoros elváltozás miatt végeztük a humerus vállközeli reszekcióját, illetve a protetizálást. Betegeink átlagéletkora 62,5 év volt (17–82), az átlagos utánkövetés időtartama pedig 23,5 hónap (5–57). Betegeinknél fizikális vizsgálatot végeztünk, az operált karjukról röntgenfelvételek készültek, valamint funkcionális pontrendszerek alapján rögzítettük és elemeztük az adatokat. Eredmények: A betegek által jelzett posztoperatív fájdalom mértéke csaknem megegyezett a két csoportban, azonban csak a rotátorköpeny-arthropathiás csoportban voltak olyan betegek, akik gyógyszeres fájdalomcsillapításra szorultak. Várakozásunkkal összhangban tumoros betegeink esetén mindhárom pontrendszerben valamelyest alacsonyabb értékeket kaptunk. A tumoros betegek az elért eredménnyel elégedettek voltak. Következtetések: A humerus proximalis vég reszekciókat követően a reverzprotézis-beültetés esetenként csontallografttal kiegészítve a rekonstrukció megbízható módszere, mely az elérhető funkciókat és a megbízhatóságot illetően megközelíti a nem tumoros indikációval vállprotetizált betegeknél tapasztalhatókat. Orv Hetil. 2018; 159(45): 1838–1843.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tibor Major, András Bikov, Gergely Holnapy, Zoltán Bejek, Bernadett Bakos, Miklós Szendrői, and Gábor Skaliczki

Absztrakt

Bevezetés: Az utóbbi időben több tanulmány látott napvilágot, amelyek megkérdőjelezték a szívódrén használatának szükségességét elektív csípőprotézis-beültetés során. Célkitűzés: Prospektív tanulmányban azt vizsgálták, hogy a perioperatív vérveszteséget és a vérzéssel kapcsolatos szövődményeket a szívódrén használata hogyan befolyásolja. Módszer: 86, csípőprotézis-beültetésre érkező beteget két csoportra osztottak. A „dréncsoportban” (54 beteg) a műtétet követően szívódrént helyeztek be, míg a „drén nélküli (kontroll)csoportban” (32 beteg) nem használtak szívódrént. Perioperatív vérveszteséget számoltak és feljegyezték a tranexámsav használatát, a trombózisprofilaxis módját, a transzfúzióigényt, az esetlegesen kialakuló posztoperatív vérzéseket, szeptikus komplikációkat, illetve minden egyéb posztoperatív szövődményt. Eredmények: A perioperatív vérvesztést a tranexámsav használata igen, míg a drénhasználat nem befolyásolta szignifikánsan (p = 0,94). A drén nélküli csoportban ugyanakkor tendenciózusan kisebb volt a transzfúzióigény (p = 0,08). A műtétek kapcsán kialakult szövődmények nem mutattak összefüggést a drénválasztással. Következtetés: Az irodalomban közölt eredményekkel összhangban, az elektív csípőprotézis-beültetés során a szívódrén rutinszerű alkalmazása nem feltétlenül szükséges. Orv. Hetil., 2016, 157(29), 1171–1176.

Open access
Magyar Sebészet
Authors: Zoltán Nagy, József Pánovics, László Harsányi, Attila Szendrői, Miklós Szűcs, and Imre Romics

Absztrakt

Cél: Vesedaganat és vénás tumorthrombus miatt operált betegeink adatainak feldolgozása, tapasztalataink összegzése, ennek alapján további tevékenységünk tervezése. Módszer: 1998 és 2010 között a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikán 21 vesetumoros beteget operáltunk, akiknél a vesedaganat a vena cava inferior tumorthrombusával szövődött. Ismertetjük a preoperatív tüneteket, a tumorstádium-beosztást, az alkalmazott műtéti megoldásokat, a szövődményeket, a posztoperatív kezelést és a túlélési eredményeket. Az átlagos vizsgálati idő 39 hónap (3–101) volt. Eredmények: 3. szintű tumorthrombus eltávolítására öt esetben májmobilizálást és egy esetben endoluminalis occlusiót alkalmaztunk. Műtéti halálozás: 9,5%. A műtét idején metastasisos betegek medián túlélése 12,1 hónap (3–19). A metastasis nélküli betegek közül három a követési időszakban meghalt, átlagos túlélési idejük 26,7 hónap (22–31) volt. Nyolc (73%) beteg él, átlagos túlélési idejük 67,1 hónap (39–101), azaz 5,6 év. Következtetések: Fenti eredményeinkkel megerősítjük azt a megállapítást, hogy a 3. szintű tumorthrombusszal szövődött vesedaganatos betegek kevésbé agresszív módon, mellkasmegnyitás nélkül is sikerrel operálhatók.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Perlaky, János Kiss, Krisztián Szalay, Moghaddam Amin Maysam, Péter Ágoston, and Miklós Szendrői

Összefoglaló. A malignus csonttumorok sebészi ellátása során kialakuló szegmentális csontdefektusok pótlása fontos szempont a végtagmegtartó sebészetben. Felnőttkorban a megoldás rendszerint tumorprotézis beültetése, 10 évesnél fiatalabb gyermekeknél azonban ez nehezen alkalmazható módszer a kis csontméret és az igen magas várható szövődményarány miatt. A bemutatott, hazánkban még ritkán alkalmazott beavatkozás, a tumoros csontszegmentum műtét alatti sugárkezelése, visszaültetése megfelelő rekonstrukciós lehetőség a végtag funkciójának megtartása mellett, csökkentve a későbbi reoperációk, protézisrevíziók számát. Célkitűzés: A hazánkban eddig az ismertetett módon végzett műtétek bemutatása, az eredmények összevetése nemzetközi irodalmi adatokkal. Módszer: Magyaroszágon eddig 12 alkalommal végeztünk végtagmegtartó műtétet malignus csonttumor miatt 12 évesnél fiatalabb gyermekeknél, és e műtétek során biológiai rekonstrukciós módszerként extracorporalis irradiatiót, autograft-reimplantatiót (ECRT, ECI) végeztünk. A műtétek mindegyike primer malignus csonttumor (Ewing-sarcoma 7 esetben, osteosarcoma 4 esetben, chondrosarcoma 1 esetben) miatt történt. Betegeink átlagéletkora 9 (3–12) év volt, az átlagos utánkövetési idő 32,5 (2–73) hónap. A felmérés során fizikális vizsgálat, valamint minden alkalommal röntgenfelvételek készítése történt, szükség esetén szövettani mintavétellel, vérelemzéssel vagy egyéb képalkotással kiegészítve. Eredményeinket nemzetközi irodalmi adatokkal hasonlítottuk össze. Eredmények: Lokális tumorkiújulást egyetlen esetben sem észleltünk, másik csontot érintő skip (’ugró’) metastasis miatt egy alkalommal amputatiót végeztünk. A szövődmények tekintetében eredményeink megfelelnek a nemzetközi irodalomban leírtaknak. Két esetben jelentkezett szeptikus szövődmény (16,7%). A resectiós sík radiológiai átépülése 3–9 hónap alatt történt meg az esetek 60%-ában. Álízület, grafttörés, graft részleges elhalása miatt 3 esetben végeztünk reoperációt, kétszer újabb allograft felhasználásával, egy esetben pedig tumorprotézis beültetésével. Betegeink szubjektív véleménye a módszerről pozitív, a legtöbb esetben megőrizték jó fizikai aktivitásukat, az esetleges reoperációk ellenére végtagjukat terhelik, akár sporttevékenységet is végeznek. Következtetések: Vizsgálatunk alapján az extracorporalis irradiatio hasznos biológiai rekonstrukciós módszer 12 évesnél fiatalabb gyermekek esetében szegmentális csontdefektusok pótlására tumoros indikációval. A felmerülő szövődmények aránya alatta marad a hasonló korban beültetett tumorprotézisek szövődményarányainak, ideális esetben pedig több, további kiterjesztett műtét elkerülhető vele. Szövődmény esetén a későbbiekben tumorprotézis-beültetés mint végtagmegtartó vészmegoldás még mindig elvégezhető. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1914–1919.

Summary. Introduction: Reconstruction of massive segmental bone defects is a crucial point of limb salvage surgeries after malignant bone tumor resections. Megaendoprostheses implantation is a commonly used method for adult patients, but hardly usable for children below 12 years old, because of the small size of the host bone and multiple mechanic complications. Objective: Extracorporeal irradiation and allograft reimplantation (ECRT, ECI) are promising methods for these young children for limb salvage, reducing the number of prostheses revisions, reoperations. Method: In Hungary, we performed limb salvage surgery for malignant bone tumor in 12 cases in children under 12 years old, using extracorporeally irradiated autografts as biological reconstruction. All cases were primary bone tumors (Ewing’s sarcoma: 7, osteosarcoma: 4, chondrosarcoma: 1). The average age of our patients was 9 (3–12) years, the average follow-up was 32.5 (2–73) months. At follow-up, we performed physical examination, X-ray, and other imaging methods if they were necessary. Our results were compared to international publications. Results: We observed no local recurrence, but in one case we had to perform above-knee amputation, due to a skip metastasis in the proximal tibia. The complication rates were similar to those reported in other papers. Septic complications were treated in two cases (16.7%). Total union of the resection lines was observed at 3–9 months in 60% of all cases. Reoperations were performed due to nonunion, or allograft fracture/partly desorganization in 3 cases, twice with new allograft, and with prostheses in one case. The subjective opinion of our patients is positive, they walk with full weightbearing, some of them do even light sporting activities. Conclusions: We found extracorporeal irradiation a useful and safe method for children under 12 years old for biological reconstruction after malignant bone tumor resection. Complication rate stays under the rate of growing prostheses complications, in optimal cases further radical, and extensive surgeries may be avoided. In the case of major complications, megaendoprostheses implantation later on is still an option as salvage procedure with limb salvage. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1914–1919.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Eszter Kővári, Ambrus Kaposi, Zsuzsanna Kiss, Réka Kurucz, Péter Mandl, Géza Péter Bálint, Gyula Poór, Miklós Szendrői, and Péter Vince Bálint

Absztrakt:

Bevezetés: Az osteoarthrosis (az angol nevezéktanban osteoarthritis) mint a leggyakoribb ízületi megbetegedés kiemelt népegészségügyi jelentőséggel bír. Célkitűzés: A multimorbiditás hatásának vizsgálata a funkcionális és életminőségtesztekre generalizált osteoarthrosisban (GOA, kéz- és térdízületi osteoarthrosis együttes jelenléte) szenvedő nőkben. Módszer: A keresztmetszeti vizsgálatba az American College of Rheumatology (ACR) kritériumrendszere alapján klasszifikálható kéz- és térdízületi osteoarthrosisban szenvedő betegeket vontunk be. A kontrollcsoportba mozgásszervi szempontból panaszmentesek kerülhettek, akiknél klasszifikálható osteoarthrosis vagy gyulladásos reumatológiai betegség gyanúja nem merült fel. A multimorbiditást összegzett komorbiditásszámmal jellemeztük. A GOA-csoportban a funkciót Western Ontario and McMaster Universities Arthritis Index (WOMAC), a Cochin Hand Scale, Knee Injury and Osteoarthritis Outcome Score (KOOS) és a Health Assessment Questionnaire (HAQ) segítségével, míg az életminőséget mindkét csoportban EuroQol-5D Scale teszttel mértük. Elemeztük az összegzett komorbiditásszám, az életkor és a testtömegindex (BMI) közötti kapcsolatot. Az adatok elemzéséhez leíró statisztikai módszereket, kétmintás t-próbát és Pearson-féle korrelációs tesztet alkalmaztunk. Eredmények: A vizsgálati csoportokba 200-200 résztvevőt vontunk be. Szignifikáns összefüggést mértünk mindkét vizsgálati csoportban a magasabb komorbiditásszám, a rosszabb életminőséget jelző EuroQol-5D-értékek, az idősebb életkor (korreláció a GOA-csoportban: 0,37, p<0,001, a kontrollcsoportban: 0,24, p<0,001) és a nagyobb BMI-érték között (korreláció a GOA-csoportban: 0,18, p: 0,01, a kontrollcsoportban: 0,45, p<0,001). Az összegzett komorbiditásszám emelkedése a GOA-csoportban negatív hatással volt a funkcióra és az életminőségre. Következtetés: Az idősebb életkor és a növekvő BMI-érték kifejezetten erős összefüggést mutatott a multimorbiditással mindkét vizsgálati csoportban. A kontrollcsoporthoz képest gyengébb kapcsolat igazolódott a BMI és az összegzett komorbiditásszám között osteoarthrosisos betegek esetében. További vizsgálat szükséges a GOA-csoportban feltételezhető eltérő összefüggések miatt. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1332–1340.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Riesz, Péter Nyirády, Miklós Szűcs, Attila Szendrői, Attila Majoros, Gergely Bánfi, András Kiss, Gábor Lotz, Péter Törzsök, Zsolt Kelemen, and Imre Romics

A hímvessző rosszindulatú daganata ritka kórelváltozás. Szövettanilag az esetek túlnyomó része elszarusodó laphámrák, de az elhelyezkedésük miatt a műtéti kezelést az urológus végzi. A daganatok szinte kizárólag a fitymabőr distalis részéből vagy a glansból indulnak ki. Célkitűzés és módszer: A szerzők bemutatják a hímvesszőrák kezelésével, gondozásával szerzett tapasztalataikat. Az eredmények feldolgozását részben retrospektív, részben prospektív módszerrel végezték. Eredmények: 1996. június és 2006. június között 50 betegnél végeztek műtétet péniszkarcinóma miatt. A betegek átlagos életkora 63,1 (31–83) év volt. A daganatok 94%-a laphámrák volt, 2 (4%) esetben verrucosus carcinoma, egy esetben melanoma malignum. A patológiai T-stádium 23 (46%) esetben T1 volt, 19 (38%) betegen 2, 6 (12%) esetben T3 és 1 (2%) alkalommal T4. A differenciáltság, grade-1 volt 12 (24%), grade-2 volt 27 (54%) és grade-3 volt 10 (20%) esetben. A betegek közül 11-nek (22%) volt egyoldali, és 8-nak (16%) kétoldali inguinalis nyirokcsomóáttéte. Az előzményekben 4 (8%) betegen történt circumcisio fitymaszűkület miatt, míg 25 (50%) betegnek a rák felismerésekor volt phimosisa. A műtéti kezelés után 17 (34%) beteg részesült kemoterápiában. A betegek átlagos túlélési ideje 31,4 (2–114) hónap volt. Következtetések: A hímvesszőrák kialakulásában fontos szerepe van a fitymaszűkületnek, mely megbetegedésének kockázata a műtéti megoldás után is magasabb. A betegség lefolyása agresszív viselkedésű, a nyirokutakon terjedő, ahol az előrehaladt stádiumokban vagy alacsony differenciáltság esetén már felismeréskor kimutatható. A terápia meghatározásában a stádiumorientáltság kezelési elvének kell érvényesülnie. A korai műtéti kezeléssel hosszú távú túlélés érhető el.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: A. Marcell Szász, Balázs Ács, Emese Ágoston, Zsófia Sztupinszki, Anna-Mária Tőkés, Liliána Szittya, Borbála Székely, Miklós Szendrői, Qiyuan Li, László Harsányi, József Tímár, Zoltán Szállási, Charles Swanton, Balázs Győrffy, and Janina Kulka

Bevezetés: Közepesen differenciált (grade 2) tumorok esetén a beteg prognózisa és a terápia eredményessége e tényező alapján nem becsülhető meg biztonsággal. Célkitűzés: Vizsgálni a szerzők által leírt, kromoszomális instabilitást tükröző prognosztikus génexpressziós indexet kiegészítve további génekkel egy kiterjesztett betegcsoporton. Módszerek: Publikus adatbázisokból választottak ki kilenc cél-, valamint három kontrollgént. Ezek expresszióját valós idejű polimeráz láncreakcióval határozták meg. Az analízisben 249, formalinban fixált, paraffinba ágyazott emlőcarcinoma vizsgálatát végezték el és az eredményeiket a betegségmentes túléléssel összefüggésben elemezték. Eredmények: A gének expressziójának mértéke alapján a grade 2 carcinomák a grade 1, illetve a grade 3 tumorokhoz hasonló prognózisú csoportokra különültek el. Pusztán a FOXM1, TOP2A és CLDN4 gének együttes vizsgálatával a grade 2 daganatok magas és alacsony kockázatú alcsoportokba oszthatóak. Következtetés: Megfelelően választott kontrollgének vizsgálatával három célgén expressziója alapján a hisztológiai grade-től függetlenül elkülöníthető az emlőcarcinomák jó és rossz prognózisú csoportja. Orv. Hetil., 2013, 154, 627–632.

Open access