Search Results
You are looking at 1 - 10 of 75 items for
- Author or Editor: Miklós Tóth x
- Refine by Access: All Content x
Az utóbbi évtizedben az erős myotrop és gyenge androgén aktivitással rendelkező, szövetszelektív androgénreceptor-modulátorok felfedezésével párhuzamosan megújult az érdeklődés az anabolikus szteroidok iránt. A nandrolon (19-nortesztoszteron) preferenciális myotrop hatásának mechanizmusáról 1982-ben közölt magyarázatunk a vázizom és androgén célszervek 5-α-reduktáz-tartalmának alapvető különbségéből indul ki. Az androgén szövetekben a tesztoszteron a hatékonyabb 5-α-dihidrotesztoszteronná alakul át, míg a nandrolon hatékonyságát az 5-α-redukció csökkenti. Mivel a vázizomban elhanyagolhatóan kicsi az 5-α-reduktáz-koncentráció, ez megmagyarázza, hogy a nandrolon a tesztoszteronhoz képest miért inkább myotrop, mint androgén hatású. Az 5-α-redukciónak ellenálló anabolikus szteroidok az androgén szövetekben nem aktiválódnak, ezért myotrop-androgén disszociációt mutatnak. A receptormodulátorok szelektív myotrop hatását valószínűleg az androgén receptor transzkripciós koregulátorokhoz való kapcsolódásának szövetspecifikus elősegítése okozza. Az anabolikus hatásért a riboszóma-RNS szintézisének stimulációja a felelős, ennek anabolikus szteroiddal, valamint receptormodulátorral történő szabályozása még részletes tanulmányozást igényel.
A szerző áttekinti a neuroendokrin daganatoknak az utóbbi években jelentősen kibővült gyógyszeres kezelési lehetőségeit. Tárgyalja azokat a legfontosabb szempontokat, amelyeket a gyógyszeres kezelési terv kialakításakor figyelembe kell venni. Gyógyszeres kezelést rendszerint az előrehaladott stádiumú daganatoknál, valamint a hormontúltermeléssel járó esetekben alkalmaznak. A szomatosztatinanalógokkal 25 éve kezelik a hormontúltermelő daganatos, köztük a carcinoid szindrómás betegeket. Egyre több bizonyíték van arra is, hogy a szomatosztatinanalógok daganatellenes hatással is bírnak, különösen a vékonybél-eredetű, valamint feltételezhetően a pancreaskiindulású jól differenciált (G1/G2) daganatok esetében. Csaknem azonos az indikációs területe az interferonoknak. Jól meghatározható esetekben a citosztatikus kemoterápiának változatlanul helye van ezeknek a daganatoknak a kezelésében. A G1/G2 fokozatú, progresszív pancreas neuroendokrin daganatok esetében streptozotocin- és újabban temozolomidalapú kemoterápia alkalmazható. A G3 neuroendokrin carcinomákban ciszplatin-etopozid kombináció javasolt. A közelmúltban két új célzott gyógyszert, az emlős rapamycin célpont everolimust és a kombinált tirozinkináz-gátló sunitinibet törzskönyvezték a G1/G2 pancreas neuroendokrin daganatok kezelésére. A szerző összegzi a legújabb gyógyszeres kezelési ajánlásokat és algoritmusokat. Röviden bemutatja azokat a fejlesztés alatt álló molekulákat, amelyek további reményt nyújtanak a neuroendokrin daganatok kezelésében. Orv. Hetil., 2013, 154, 1556–1564.
A hasnyálmirigy idült gyulladásos megbetegedését a mirigyszövet pusztulása, emésztési zavarok, krónikus fájdalom jellemzi, és cukorbetegség kísérheti. A betegséggel kapcsolatos genetikai tényezőket két csoportra oszthatjuk: 1. olyan génmutációk, amelyek önmagukban a betegség kialakulásához vezetnek, ezek elsősorban a kationos tripszinogén génjét érintik és igen ritkák, illetve 2. olyan génmutációk, amelyek hajlamosítanak a betegség kialakulására és egyéb kockázati tényezőkkel együtt okozzák a betegséget. Ezek tehát genetikai rizikófaktoroknak tekinthetők. Ilyen génmutációkat az utóbbi 10 évben ismertünk meg, előfordulásuk gyakori, ezért etiológiai jelentőségük is nagy. Az esetek többségében komplex módon öröklődnek, a betegek egyszerre több génben is hordozhatnak különböző mértékű kockázatot jelentő mutációt, és ezek hatásukban összeadódva, környezeti tényezőkkel társulva vezetnek a betegség kialakulásához. A mutációk okozta genetikai hajlam biokémiai hátterében a tripszin pancreason belüli fokozott ectopiás aktiválódása, illetve a tripszininaktiválásért felelős védőmechanizmusok elégtelen működése állhat.
Agresszív hypophysisadenoma és hypophysiscarcinoma
Aggressive pituitary adenoma and pituitary carcinoma
A régen jóindulatú tumorként számontartott hypophysisdaganatok ritkán agresszíven viselkednek, és metasztázist is adhatnak. Az Európai Endokrinológiai Társaság aktuális irányelve szerint a hypophysisadenomát agresszívnek tartjuk, ha a daganat radiológiailag invazív, és szokatlanul gyorsan növekszik, vagy kiújul az optimális standard kezelés ellenére. Jelenleg nem rendelkezünk olyan patológiai markerrel, amely egyértelműen jelezné a daganat agresszív, illetve malignus természetét. A hypophysiscarcinomát ezért jelenleg klinikai ismérvek alapján definiáljuk; a carcinoma diagnózisának kimondásához craniospinalis és/vagy távoli áttét igazolása szükséges. Az áttétek jellemzően évekkel a betegség első azonosítását követően jelennek meg. A szövettani vizsgálat utalhat a daganat agresszív voltára, ha a Ki67-index és a mitotikus ráta emelkedett, vagy a p53 immunhisztokémiailag pozitív. A betegek rövid és hosszú távú kezelését egyénre szabottan, multidiszciplináris hypophysisbizottságban kell meghatározni. A hypophysisadenomák kezelésében használatos standard gyógyszereket a még tolerálható maximális dózisban kell alkalmazni. A legtöbb beteg esetében ismételt műtét(ek)re és sugárkezelésre is sor kerül. Ha a daganat mégis progrediál, kemoterápia indítása javasolt, elsőként a temozolomid választandó. Ezt követően az immunellenőrzőpont-gátló készítmények, bevacizumab és peptidreceptor-radioterápia közül választhatunk. Orv Hetil. 2023; 164(30): 1167–1175.
Absztrakt
A phaeochromocytoma a katecholamin-termelő mellékvesevelő neuroendokrin sejtjeinek daganata. Az extraadrenalisan elhelyezkedő phaeochromocytomákat paragangliomának nevezzük. A phaeochromocytomák nagy része sporadikusan fordul elő, de mintegy 25–30%-uk genetikai eredetű, örökletes forma. Az örökletes phaeochromocytoma-paraganglioma szindrómák incidenciája folyamatosan növekszik. Ez egyrészt az egyre szélesebb körben elterjedő genetikai vizsgálatokkal, valamint az újabb gének felfedezésével függ össze. A középkorú nőbetegnél végzett komputertomográfia során derült fény kétoldali mellékvese-nagyobbodásra. A kiegészítő képalkotó vizsgálatok, a vizeletkatecholamin- és szérum-chromogranin-A-eredmények kétoldali phaeochromocytoma jelenlétét erősítették meg. A beteg egypetéjű ikertestvérénél is hasonló, hormonálisan aktív kétoldali phaeochromocytoma igazolódott, ezért felmerült öröklődő, familiáris phaeochromocytoma lehetősége. Ennek igazolására genetikai vizsgálat történt, ami a nemrégiben felismert transzmembrán protein 127 tumorszuppresszor gén mutációját igazolta. A kivizsgálást követően mindkét betegnél mellékvese-megtartó műtétre került sor, amely során a nagyobb daganatot tartalmazó mellékvesét teljes egészében reszekálták, míg az ellenkező oldalon a mellékvese velőállományát eltávolítva mellékvesekéregállományt hagytak vissza. A műtétet követően mindkét betegnél a vizeletkatecholamin- és szérum-chromogranin-A-szintek normalizálódtak. A mellékvesekéreg-megtartó műtét ellenére az egyik betegnél mellékvesekéreg-elégtelenség alakult ki, ami miatt tartós glükokortikoidpótlásra szorul. Az eset különlegességét az adja, hogy az áttekintett irodalomban és a rendelkezésre álló nemzetközi phaeochromocytoma-regiszterekben sem egypetéjű, sem kétpetéjű ikerpárról a szerzők nem találtak említést. Az egész családra kiterjesztett genetikai vizsgálat során 4 generáción keresztül sikerült igazolni a mutáns gén jelenlétét. Orv. Hetil., 2016, 157(33), 1326–1330.
Ingredients used in animal feeds and their contamination with undesirable substances, such as mycotoxins, are fundamentally important both in terms of the quality of animal products and the potential human health impacts associated with the animal-based food production chain. Feed ingredients contaminated with mycotoxins may have a wide range of toxicological effects on animals. Therefore, mycotoxin contamination of feed ingredients constituting complete feed products represents an important potential hazard in farm animal production. This review summarises the potential effects of some preventive methods used during the storage of cereal grains as well as of nutritive (e.g. antioxidants, amino acids, fats) or non-nutritive compounds (e.g. pharmacological substances, carbon- or silica-based polymers) and detoxifying enzymes recommended for use against the toxic effects of different mycotoxins.
