Search Results

You are looking at 1 - 10 of 31 items for

  • Author or Editor: Miklós Udvardy x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

A preparatív és klinikai transzfuziológia a nemzetközi és hazai vérellátás sikeres, csodálatos, százmilliók életét megmentő szakmai területe. A kórokozó-átvitel kérdése az 1980-as években a HIV-, C-vírus-haemophilia plazmaeredetű faktorkoncentrátum miatti tömeges francia fertőződés után a figyelem előterébe került, s a donor-szűrővizsgálatok és a kórokozó-inaktiválás gyors fejlődését eredményezte, ami igen nagyban csökkentette a transzfúzióhoz kapcsolódó kórokozó-átvitel kockázatát. Ugyanakkor az elmúlt bő évtizedben látványosan megnőtt az újonnan felismert, potenciálisan vagy valósan betegséget is okozó, részben egzotikus kórokozók száma (például Zyka- vagy Zika-, Ebola-, hepatitis E-vírus stb.), melyek részben transzfúzióval is átvihetők, s melyek szűrésére vagy inaktiválására nem minden, jelenleg használt módszer alkalmas igazán. A közlemény ezen kórokozók klinikai jelentőségére, illetve az új generációs szűrő-, inaktiválómódszerek fejlesztésének fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. Egy érdekes, számosságát tekintve semmiképp sem elhanyagolható brit felmérés szerint a többszörös transzfúzió, ha kismértékben is, megnövelheti a későbbi non-Hodgkin-lymphoma gyakoriságát is. Különösen fontos ez olyan betegségben, mint például a haemophilia, amelyben a betegek egy része sok donortól származó plazmaeredetű faktorkoncentrátummal kap heti 3 alkalommal kezelést, vagy pedig génszintetikus készítménnyel, mely praktikusan patogénmentes. Elérkezett annak az ideje, hogy a rendszeres profilaktikus ellátását kapó haemophiliás beteg vagy családja más kezelésekhez hasonlóan teljes körű és reális tájékoztatást kapjon a kétféle kezelési mód előnyeiről és hátrányairól, s ennek megfelelően tudja kialakítani választási preferenciáit. Orv Hetil. 2018; 159(37): 1495–1500.

Restricted access

Absztrakt:

Az irodalmi adatokra, de kis részben saját tapasztalatokra is támaszkodó közlemény összefoglalja a rekombináns aktív FVII (rFVIIa, Novoseven) alkalmazását a standard indikációkban (inhibitoros és gátlótestes haemophilia, prophylaxis, Glanzmann-thrombasthenia). Értékeli a készítmény különlegesen gyors és hatékony, immunológiai és thrombogen tulajdonságok szempontjából is rendkívül előnyös tulajdonságait. Óvatosan értékeli a nemzetközi ajánlásokra támaszkodva alkalmazásának lehetőségeit, szakmai feltételeit, bizonyos életveszélyes vérzésekben is. Orv Hetil. 2017; 158(24): 923–928.

Restricted access

Absztrakt:

A fenntartó kezelésmódok elsősorban a gyermekkori akut lymphoid leukaemiában voltak általánosak, felnőttkorban ritkábbak. Fokozatosan alakultak ki fenntartó kezelési módok néhány felnőttkori hematológiai betegségben, például néhány lymphomában – például follicularis lymphoma, köpenysejtes lymphoma –, s az elmúlt években a myeloma fenntartó kezelése egyre jelentősebb teret nyert. Mára egyre több onkohematológiai entitás fenntartó kezelése egyre erősödő tendencia, sokszor a kezdetben csak az indukciós vagy relapsusos esetekben hatékonynak bizonyuló kis molekulák előtérbe kerülése várható fenntartó készítményként is. Myelomában a prognózisfüggő fenntartó kezelési mód, mely gyakran akár a visszaesésig tart, mára minden nemzetközi és komolyabb ajánlás része. Az elmúlt években megjelentek fenntartó kezelési módok a felnőttkori akut myeloid leukaemiában is, teljesen új elemként akár transzplantációt követően, akár a nélkül. Megváltozott az a szemlélet, hogy egy nehéz kemoterápia vagy éppen a csontvelő-átültetés azért is jó, mert utána kezelésmentessé válhat a betegek túlnyomó része. Fontos az is, hogy a fenntartó kezelés ne legyen megterhelő, ne kelljen túl sok időt a kórházban tölteni, minél inkább egyszerű, akár tablettás formájú lehessen. Vannak tendenciák arra, hogy az indukció, a konszolidáció és a fenntartó kezelés (például a myeloma egyes esetei) egyre inkább kontinuumot képezzenek. Orv Hetil. 2020; 161(38): 1623–1628.

Open access

A köpenysejtes lymphoma egyesíti az indolens és az agresszív lymphomák rossz tulajdonságait, azaz az agresszív lymphomákhoz hasonlóan gyors lefolyású és progresszív, és az indolens lymphomákhoz hasonlóan kemoterápiával, illetve immunokemoterápiával nem gyógyítható. Az elmúlt években számos olyan előrelépés történt, amely nagyban javítja a köpenysejtes lymphomás betegek életkilátásait. Az intenzifikált immunokemoterápiára jól válaszoló betegek első komplett remissziójában konszolidációs kezelést kell végezni. A konszolidáció: rituximab és citozin-arabinosidal intenzifikált kezelést követően a lehetőleg sugárterápiát is alkalmazó kondicionáló kezelés és autológ transzplantáció, amely a várható átlagos túlélést minden korábbi adathoz képest lényegesen meghosszabbítja (átlag 2,5–3 év helyett valószínűleg 7–10 év között). A visszaeső betegek kezelésére pedig számos új lehetőség kínálkozik, amelyek közül az egyik legfontosabbat az Egyesült Államokban már erre a betegségre is törzskönyvezték. Az új terápiás lehetőségek áttekintésével foglalkozik a közlemény.

Restricted access

Absztrakt:

A myeloproliferativ neoplasmák 2016-ban megújult WHO diagnosztikus kritériumrendszere újradefiniálta a polycythaemia vera kritériumait, a diagnózis lépéseit, melyek között szerepel a molekuláris megközelítés mellett a cristabiopszia is. Megújultak a kockázatmérlegelés eszközei, beleértve az életkort, korábbi thrombotikus eseményt, a genetikai hátteret, a terápiás választ rövid távon, s a transzformációk szempontjából is. A JAK2 titer és annak csökkentésére irányuló törekvések egyre nagyobb figyelmet kapnak. Az alapterápiában használt phlebotomia- és aszpirinkombinált kezelés mellett a standard cytoreduktív kezelés a hydroxyurea volt és bizonyos esetekben, talán nagyobb részben az is maradt. Számos szempont alapján újabb alternatív terápiák kiválasztására van lehetőség és szükség. A közlemény a gyakorlati ellátás szempontjai alapjából elemzi a diagnosztikus kritériumok dilemmáit, elemzi a molekuláris diagnosztikát, a követéses vizsgálatok fontosságát, s igyekszik a klinikai gyakorlat szempontjai alapján útmutatást nyújtani az innovatív kezelési módok indikációja, választása és alkalmazása tekintetében is.

Restricted access

A „hajas” sejtes leukémia és „hajas” sejtes leukémiavariáns hasonló, de egymástól elkülöníthető kórképek. Kezelésük is eltér, a „hajas” sejtes leukémiás betegek ugyanis jól reagálnak 2-chlorodeoxyadenosinra (cladribin), a variáns forma esetén azonban a cladribin kevésbé hatékony, terápiája megoldatlan. Egyéb szerekkel, köztük a monoklonális antitestekkel, kevés a tapasztalat. Alemtuzumab (Campath-IH, MabCampath), CD52-ellenes monoklonális antitest alkalmazásáról egy relapszusban lévő „hajas” sejtes leukémiás beteg esetében számoltak be, a „hajas” sejtes leukémiavariáns alemtuzumabkezeléséről nincs tudomásunk. A szerzők egy betegük kórtörténetét ismertetik, akinél a klinikai, a hematológiai és felszíni markervizsgálatok atípusos „hajas” sejtes leukémiavariáns mellett szóltak. MabCampath hatására (3 × 30 mg sc., 12 héten keresztül) ún. perifériás hematológiai remisszió alakult ki, a flow-cytometria vizsgálat is jelentős javulást igazolt. Az alemtuzumab hatékonysága várható lymphocytosissal (csontvelői infiltrációval) járó, de splenomegaliát és lymphadenomegáliát nem okozó „hajas” sejtes leukémia és variánsa esetén. A p53-deletio a MabCampath hatását betegükben nem befolyásolta.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Árpád Illés, Ádám Jóna, Zsófia Simon, Miklós Udvardy and Zsófia Miltényi

Absztrakt

Bevezetés: A Hodgkin-lymphoma 80–90%-ban gyógyítható, azonban a betegek körülbelül 30%-a relabál, és csak ezeknek a betegeknek a felében érhető el gyógyulás autológ őssejt-transzplantáció alkalmazásával. Célkitűzés: 1980. január 1. és 2014. december 31. között kezelt és gondozott Hodgkin-lymphomás betegek túlélési adatainak, a relapsusok gyakoriságának elemzése, az új terápiás lehetőségek bemutatása. Módszer: A betegek adatainak retrospektív elemzése. Eredmények: Összesen 715 beteget kezeltek (382 férfi és 333 nő, átlagéletkoruk a betegség diagnosztizálásakor 38 év). A relabáló betegek aránya a legutolsó időszakban 24,87%-ról 8,04%-ra csökkent. Az elvégzett autológ haemopoeticus transzplantációk száma a relabáló/refrakter betegek között nőtt, 2000-től kezdve 75%-ot ért el. A teljes túlélés szignifikánsan javult; az 5 éves teljes túlélés 1980–1989 között 64,4%, 1990–1999 között 82,4%, 2000–2009 között 88,4%, 2010–2014 között 87,1% volt. A relapsusmentes túlélés nem mutatott szignifikáns változást. Következtetések: A kezelési eredmények javultak. A relabáló és refrakter betegeknek az utóbbi évek új kezelési lehetőségei nyújthatnak még több esélyt a gyógyulásra. Orv. Hetil., 2015, 156(45), 1824–1833.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Mária Papp, Anikó Farkas, Miklós Udvardy and István Tornai

A bakteriális infekciók a májcirrhosis jól ismert szövődményei, jelentősen emelik a mortalitást. A májelégtelenség súlyossága és a gastrointestinalis vérzés fontos hajlamosító tényezők. A leggyakoribb fertőzések a spontán bakteriális peritonitis, a húgyúti és légúti fertőzések, valamint a sepsis. A kórokozók között azonos arányban fordulnak elő Gram-negatív és -pozitív baktériumok. Gastrointestinalis vérzés esetén (varix vagy nem varix eredetű) az ascites meglététől vagy hiányától függetlenül rövidtávú profilaktikus antibiotikus kezelés (per os norfloxacin vagy ciprofloxacin) javasolt (primer prevenció) . A kórházi kezelés ideje alatt gastrointestinalis vérzés hiányában is megfontolandó a norfloxacin adása alacsony ascites proteintartalom esetén. A spontán bakteriális peritonitis empirikus kezelésében iv. III. generációs cephalosporin adása javasolt, mely a tenyésztési lelet alapján célzott antibiotikus kezelésre váltható. A kezelés időtartama 5–8 nap. Jó alternatíva lehet az amoxicillin/klavulánsav kombináció, valamint korábban spontán bakteriális peritonitis profilaxisban nem részesülő betegek esetén valamely kinolonszármazék is. Az iv. megkezdett antibiotikus kezelés megfelelő klinikai javulás mellett 2 nap múlva per os kezelésre váltható. Veseelégtelenség társulása esetén kiegészítő albuminkezelés szükséges. Hosszú távú antibiotikum-profilaxis a spontán bakteriális peritonitis epizód lezajlását követően a gyakori kiújulás veszélye miatt minden betegnél indokolt (szekunder prevenció) . A „szelektív intestinalis dekontaminációra” leginkább a per os adott, elsősorban rosszul felszívódó fluorokinolonszármazék, a norfloxacin javasolt. A per os adott ciprofloxacin vagy méginkább a levofloxacin, ez utóbbi Gram-pozitívak ellen is hatékony, megfelelő alternatíva lehet. Trimetoprim/sulfamethoxazole adása csak abban az esetben jön szóba, ha a beteg nem kaphat kinolonszármazékot. A kezelést az ascites eltűnéséig; az ascites perzisztálása esetén a beteg élete végéig vagy a májtranszplantációig kell folytatni. A rezisztens törzsek kialakulásának veszélye miatt hosszútávú profilaxis spontán bakteriális peritonitisen még át nem esett asciteses cirrhosisos betegekben nem javasolt, akkor sem, ha az ascites terápia refrakter, vagy pedig fehérjetartalma alacsony.

Restricted access