Search Results

You are looking at 1 - 6 of 6 items for

  • Author or Editor: Norbert Varga x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

In 1879, Hungarian legislators deemed it was time to settle the issue of citizenship once and for all. The moment was not chosen by mere accident, because the previous years had witnessed an upsurge of legislative acts striving to legally settle the question of who should belong to the states of Europe. The bill was discussed and opined by the Naturalization Committee of the Parliament. The most important problems were the naturalization and the absence. The first regulation of Hungarian citizenship according to the contemporary constitutional reforms and legal practice only took place in 1879. It is a major milestone in Hungarian citizenship law, since it also incorporated in its system the cases of acquisition and loss of citizenship. The law contains detailed provisions on how the legal relationship between the citizen and the state could be established and terminated. The objective of the law was to make the system of citizenship clear and transparent.

Restricted access
Verbum
Authors: Norbert Mátyus, Éva Martonyi, Róbert Varga, and Zsófia Babics

Béla Hoffmann, A látóhatár mögött, Olasz irodalmi tanulmányok. [Al di là dell'orizzonte. Studi di letteratura italiana] Savaria University Press, Szombathely, p. 239. Klaus-Dieter Ertler, Der frankokanadische Roman der dreissiger Jahre: Eine ideologieanalytische Darstellung, Canadiana Romanica, volume 14, Tübingen: Max Niemeyer, Verlag, 2000, 436 p. Roger Toumson, Mythologie du métissage, Presses Universitaires de France, collection „Ecritures francophones”, 1998, 270 pages.  „Studi Francescani nell'ambiente francescano”: un corso organizzato dal Centro Interuniversitario di Studi Francescani, Assisi 2002

Restricted access

Scapuladyskinesis: a vállelváltozások origója?

Scapular dyskinesis: the origo of shoulder lesions?

Orvosi Hetilap
Authors: Dominik Norbert Kovács, Márton Moldoványi, Veronika Varga, Márta Hock, and Eleonóra Leidecker

Összefoglaló. Bevezetés: A megváltozott statikus és/vagy dinamikus lapockapozíciót, azaz a scapuladyskinesist gyakran vonják párhuzamba a vállelváltozásokkal. Mindemellett a lapocka kinematikai eltérései nagy számban jelen lehetnek tünetmentes egyéneknél is, melegágyat biztosítva a későbbi vállelváltozások kialakulásának. Célkitűzés: Munkánk fő célja az volt, hogy felhívja a figyelmet ezen problémakör fontosságára, valamint hogy megvizsgálja a scapuladyskinesis előfordulásának gyakoriságát és körülményeit az átlagpopulációban. Módszer: Mintánk 70 főből állt (átlagéletkor: 22,17 ± 1,77 év). 67%-uk férfi, míg 33%-uk nő volt. A scapuladyskinesis fennállását McClure-féle ’Scapular Dyskinesis Test’-tel vizsgáltuk. A résztvevők vállfájdalmának intenzitását vizuális analóg skála segítségével, habituális testtartásukat fotogrammetriás módszerrel, főbb lapockastabilizáló izmaik izomerejét pedig Kendall-féle manuális izomerőtesztekkel mértük fel. Mindemellett felvettük antropometriai adataikat, valamint megkérdeztük, hogy milyen gyakran végeznek sporttevékenységet. Eredmények: A résztvevők 53%-ánál találtunk valamilyen fokú scapuladyskinesist. A habituális testtartást vizsgáló fotogrammetriás felmérés eredményei és a scapuladyskinesist mérő McClure-féle teszt eredményei között szignifikáns összefüggést találtunk (p = 0,01). A sportolási gyakoriság és a scapuladyskinesis előfordulása között jelentős összefüggést tapasztaltunk (p = 0,01). A fájdalom erőssége és a scapuladyskinesis előfordulása között szignifikáns volt az összefüggés (p = 0,03). A scapuladyskinesist mérő McClure-féle teszt és az azonos oldali felső végtagon izomerő-csökkenést mutató tesztek eredményei között szintén szignifikáns összefüggést tapasztaltunk (p = 0,01). Következtetés: Az elit sportolók mellett az átlagos populációban is jelentős mértékben jelen lehetnek a lapocka kinematikai eltérései. Mindez jelentős összefüggésben állhat az adott személy életmódjával és egészségmagatartásával, valamint kiemelt szerepet játszhat a krónikus vállfájdalom kialakulásában. Orv Hetil. 2021; 162(15): 587–594.

Summary. Introduction: The altered static and/or dynamic scapular position, i. e., scapular dyskinesis, is often paralleled with shoulder pathologies. However, shoulder kinematic abnormalities may also be present in large numbers in asymptomatic individuals. Objective: The main goal of our work was to draw attention to the importance of scapular dyskinesis in shoulder pathologies. Method: The final sample consisted of 70 people (average age: 22.17 ± 1.77 years), 67% of them was male and 33% female. The presence of scapular dyskinesis was assessed by McClure’s Scapular Dyskinesis Test. Visual analog scale was used to examine the shoulder pain of the participants, photogrammetric method was used to document their habitual posture. Kendall’s manual muscle testing methods were used to determine the muscle strength of the individual muscles of the shoulder girdle; we also recorded their anthropometric data and asked them about their sporting habits. Results: In 53% of the participants, some degree of scapular dyskinesis was found. We observed significant correlation between the sporting habits and scapular dyskinesis (p = 0.01). Significant correlation was observed between the posture and scapular dyskinesis (p = 0.01). Between the strength of pain and the dyskinesis, we found a significant correlation (p = 0.03). There was a significant correlation between the results of the McClure’s test and the tests showing muscle strength loss around the scapula (p = 0.01). Conclusion: In addition to elite athletes, scapular dyskinesis may also be significantly present in the average population and can play a key role in the development of shoulder pain. Orv Hetil. 2021; 162(15): 587–594.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Mivel a hagyományos, első vonalbeli Helicobacter pylori (H. p.)-eradicatiós kezelés hatékonysága hazánkban 75% alá csökkent, új protokoll kidolgozása szükséges. Módszer: Föltételezve, hogy a hagyományos kezelés (14 napos kettős standard dózisú protonpumpagátló [PPI], 2 × 1000 mg/die amoxicillin, 2 × 500 mg klaritromicin [PAC]) sikerességi aránya 75%, és az új protokoll (10 napos 4 × 120 mg bizmut-dicitrát, kétszeres standard dózisú PPI, 4 × 500 mg tetraciklin, 2 × 500 mg/die tinidazol [BQT]) eredményessége 95%, karonként 109 beteg bevonásával számoltunk. A páciensek beválasztására 5 Vas megyei endoszkópos laboratóriumban elvégzett felső tápcsatornai endoszkópia után került sor. A csoportok heterogenitását, a kezelés sikerességét és a mellékhatásokat Fisher-féle egzakt próbával értékeltük; a p<0,05 értéket szignifikánsnak tekintettük. Eredmények: A BQT-kezelésű csoportba 110 beteget vontunk be, míg a PAC-kezelésűbe 109 beteget. A két csoport között a kor, a nem és a kiirtás javallata alapján nem volt különbség. A H. p.-fertőzés felszámolásának sikeressége a BQT esetén 103/110 (93,6%), a PAC esetén pedig 81/109 (74,3%) volt (p<0,001). Az esélyhányados a BQT esetén a PAC-kezeléssel összehasonlítva 5,05 volt (95%-os megbízhatósági tartomány 2,02–14,42; p<0,001). A BQT esetén mellékhatás a betegek 34,5%-ában jelentkezett. Következtetés: A H. p. kiirtására javasolt a 10 napos bizmuttartalmú, kétszeres standard dózisú PPI-t, 4 × 500 mg/die tetraciklint és 2 × 500 mg/die tinidazolt tartalmazó kezelés, mivel ez hatékony, és elfogadható mellékhatásprofillal jár. Orv Hetil. 2019; 160(34): 1340–1345.

Open access

A kadáverdonor-vesék elfogadási gyakorlatának vizsgálata a debreceni transzplantációs centrumban

Analysis of the acceptance practice of deceased donor kidneys in a single Hungarian transplant centre

Orvosi Hetilap
Authors: Ildikó Nagy, Anita Katalin Varga, Norbert Balázsfalvi, and Balázs Nemes

Összefoglaló. Bevezetés: A magyarországi vesetranszplantáció 2013 óta az Eurotransplant (ET) keretein belül zajlik. A debreceni vesetranszplantációs centrumhoz évente kb. 200 kadáverdonorvese-felajánlás érkezik, melyek 37%-a kerül a megismert adatok alapján elfogadásra. Nem minden elfogadott vese kerül beültetésre, aminek számos oka lehet. Célkitűzés: A debreceni szakmai gyakorlat elemzése és bemutatása reprezentatív mintán. Módszer: A debreceni centrumhoz 2016. november és 2020. március között 624 vesefelajánlás érkezett. A felajánlott vesék 37%-a (n = 229) került előzetesen elfogadásra, később az elfogadott vesék 63%-a (n = 144) került beültetésre. Centrumunkban az ún. ’standard criteria’, azaz tökéletes minőségű donorvesék szignifikánsan magasabb arányban kerültek elfogadásra, majd beültetésre, mint az ’extended criteria’, azaz kompromisszummal vállalhatók. Az elfogadott és nem elfogadott veséket vizsgálva a KDPI (kidney donor profile index) és a KDRI (kidney donor risk index) értéke szignifikánsan magasabb volt az elutasított donorok esetében (p<0,001). Eredmények: Elemeztük, hogy a felajánlott, de a centrum által nem beültetett donorveséket más ET-centrumban elfogadták-e. Látható, hogy a felajánlott 624 donorvese közül 144 Debrecenben, 313 pedig más ET-centrumban került beültetésre, viszont 167 vese beültetése egyik ET-centrumban sem történt meg (discarded organ). A 36–85 KDPI-értékkel rendelkező csoportból került beültetésre a legtöbb donorvese (180 vese) más ET-centrumban. A Debrecenben beültetett kadáverdonor-vesék KDPI- és KDRI-értéke szignifikánsan alacsonyabb volt a nekünk felajánlott, majd máshol beültetett vesékhez képest. Következtetés: Összességében elmondható, hogy a debreceni centrumban a magas rizikócsoportba tartozó donorszervek elutasításra kerültek, miközben más centrumban a nagy részüket beültették. Ez alapján a 36–85 KDPI-értékű csoport a transzplantációs esetszám bővítésének lehetséges forrása a recipiens ismeretében. Orv Hetil. 2021; 162(26): 1022–1028.

Summary. Introduction: Kidney transplantation in Hungary is carried out via Eurotransplant (ET). Our centre in Debrecen receives around 200 kidney offers a year, of which 37% are accepted. Not all accepted kidneys are transplanted, which can be a result of a number of causes. Obejctive: A debreceni szakmai gyakorlat elemzése és bemutatása reprezentatív mintán. Method: Between November 2016 and March 2020, the centre of Debrecen received 624 kidney offers. 37% (n = 229) of the offered kidneys got preliminarily accepted, of which 63% (n = 144) were transplanted later. In our centre, standard criteria donor kidneys were accepted and transplanted in significantly higher rate, than extended criteria donor kidneys. Looking at accepted and rejected kidneys, KDPI and KDRI values were significantly higher in the case of the refused ones (p<0.001). Results: Part of our assessment is to analyze whether kidneys offered to and refused by us got accepted in other transplant centres. In the examined period, of the 624 kidneys offered to our centre 144 were transplanted in Debrecen, 313 were transplanted in other ET centres, while 167 were not transplanted at all (discarded organ). The majority of transplanted kidneys in other ET centres had KDPI values between 36 and 85 (180 kidneys.) KDPI and KDRI values of kidneys transplanted in our centre were significantly lower than those that were offered to us, but got transplanted elsewhere. Conclusion: To summarize, we can say that high-risk donor organs are refused in the transplant centre of Debrecen, while the majority of them are being transplanted in other centres. Based on this, kidneys of KDPI value between 36 and 85 are a possible source of expanding the number of transplantations, with regards to the recipient. Orv Hetil. 2021; 162(26): 1022–1028.

Open access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Boglárka Vincze, Márta Varga, Orsolya Kutasi, Petra Zenke, Ottó Szenci, Ferenc Baska, Alan Bartels, Sándor Spisák, Sándor Cseh, and Norbert Solymosi

Abstract

Equine grass sickness (also known as dysautonomia) is a life-threatening polyneuropathic disease affecting horses with approx. 80% mortality. Since its first description over a century ago, several factors, such as the phenotype, intestinal microbiome, environment, management and climate, have been supposed to be associated with the increased risk of dysautonomia. In this retrospective study, we examined the possible involvement of genetic factors. Medical and pedigree datasets regarding 1,233 horses with 49 affected animals born during a 23-year period were used in the analysis. Among the descendants of some stallions, the proportion of animals diagnosed with dysautonomia was unexpectedly high. Among males, the odds of dysautonomia were found to be higher, albeit not significantly, than among females. Significant familial clustering (genealogical index of familiality, P = 0.001) was observed among the affected animals. Further subgroups were identified with significant (P < 0.001) aggregation among close relatives using kinship-based methods. Our analysis, along with the slightly higher disease frequency in males, suggests that dysautonomia may have a genetic causal factor with an X-linked recessive inheritance pattern. This is the first study providing ancestry data and suggesting a heritable component in the likely multifactorial aetiology of the disease.

Open access