Search Results

You are looking at 1 - 7 of 7 items for

  • Author or Editor: Orsolya Nemes x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Az acromegalia ritka, jellegzetes klinikai képpel járó kórkép, amely hosszú távon 2–4-szeres mortalitásnövekedést okoz. Kezelésének célja kettős: az úgynevezett biokémiai kontroll elérése (IGF-1-szint a nemnek, kornak megfelelő normális tartományban, GH-szint OGTT során 1 ng/ml alatt, random GH 2,5 ng/ml alatt) és a tumormassza csökkentése/eliminációja. A kezelés jelenlegi lehetőségei az idegsebészeti beavatkozás, a gyógyszeres kezelés és a radioterápia, valamint ezek kombinációi. A gyógyszeres kezelés sarokkövét acromegaliában a szomatosztatinreceptor-ligandok jelentik, mivel a növekedésihormon-szekréciót a betegek 60–70%-ában kontrollálják, és a hypophysis tumorméretére is jótékony hatással bírnak. Legtöbbször műtét után, adjuváns kezelésként alkalmazzák, de szelektált beteganyagon egyre több bizonyíték támogatja a primer szomatosztatinanalóg-terápiát. Tartós alkalmazásuk biztonságos, mellékhatásprofiljuk alapján jól tolerálható készítmények. A jövő gyógyszeres kezelési lehetőségei közé tartozik a pasireotid, egy új, univerzális szomatosztatinreceptor-agonista, illetve egy új gyógyszercsoport, az úgynevezett dopastatinok. Az irodalomban kiméramolekuláknak nevezett utóbbi szerek egyszerre hatnak a dopamin- és szomatosztatinreceptorokon, ezáltal az előzetes adatok szerint erőteljesebben csökkentik a GH-szekréciót. A közleményben a szerzők az acromegalia korszerű gyógyszeres kezelési lehetőségeit tekintik át, kiemelve a szomatosztatinreceptor-ligandok szerepét. Orv. Hetil., 2011, 152, 715–721.

Restricted access

Az agyalapi mirigy térfoglaló folyamatainak prevalenciája epidemiológiai vizsgálatok alapján 16,5%, túlnyomó többségük „incidentaloma”. A hypophysisbetegségek klinikai tünetei gyakran nem specifikusak, felismerésük a hypophysis hormontermelésének zavara, kompressziós tünetek, hypophysisapoplexia kapcsán vagy véletlen leletként történik. A laboratóriumi diagnosztika eltér a perifériás endokrin szerv betegségeiben megszokott algoritmustól. A prolactinomák ellátásában a dopaminagonista kezelés jelenti az első vonalbeli terápiát, a kezelés célja a prolaktinszint normalizálása, reproduktív korban a fertilitás visszaállítása, a tumortömeg megkisebbítése, a reziduális hypophysisműködés megőrzése vagy javítása és a betegség kiújulásának gátlása. A dopaminagonista készítmények közül hazánkban a bromocriptin és a quinagolid érhető el. A kezelésre jól reagáló tumoroknál 3–5 év múlva a gyógyszer elhagyható, ezen betegek kétharmadánál recidívára nem kell számítani. A GH-, ACTH- és TSH-termelő, valamint hormonálisan inaktív tumoroknál prioritása van az idegsebészeti megoldásnak. Az idegsebészeti technikák jelentősen fejlődtek az elmúlt évtizedekben, a műtéti mortalitás csökkent. A műtéttel nem gyógyítható acromegaliás betegek kezelésében lényeges haladást hoztak a szomatosztatinanalógok, és kezdeti tapasztalatok vannak a GH-receptor-antagonista pegvisomant alkalmazásával. A Cushing-kór gyógyszeres kezelése továbbra is a mellékvese-működés gátlásán alapszik, klinikai vizsgálat fázisában van egy új szomatosztatinanalóg, a pasireotid. A ritka TSH-termelő adenomák dopaminagonista és szomatosztatinanalóg kezelésre egyaránt reagálhatnak. A hypophysistumorok hagyományos irradiációs kezelése háttérbe szorult, invazív, inoperábilis vagy malignus tumoroknál jön szóba. A sugársebészet és a frakcionált stereotaxiás sugárkezelés helye a hypophysistumorok ellátásában még további vizsgálatokat igényel.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Hussein, Emese Mezősi, Beáta Bódis, Orsolya Nemes, Károly Rucz, and László Bajnok

Absztrakt

Bevezetés: A primer aldosteronismus diagnosztikája bizonytalanságokkal terhelt; legújabban az is felvetődött, hogy a szűrésként alkalmazott aldoszteron/renin hányados érzékenysége – a szuppressziós aldoszteron alapján – valójában alacsony. Célkitűzés: A szerzők elsődleges célja az aldoszteron/renin hányados pontosságának vizsgálata volt. Módszer: A retrospektív elemzésben 309 hypertoniás beteg vett részt, akiknél a fekvés és járás után mért aldoszteronszint egymástól függetlenül rendelkezésre állt. Eredmények: Kilencvenkilenc betegnél volt emelkedett az aldoszteron/renin hányados, akik közül 31-nél a fekvő testhelyzetben vizsgált aldoszteron is emelkedett volt. Harmincnégy betegnél a fekvő testhelyzetben vizsgált aldoszteron úgy volt magasabb, hogy az aldoszteron/renin hányados nem; akik közül azonban csak 3 esetben volt alacsony a renin, és így a primer aldosteronismus nem volt elvethető. Kóros reninemelkedés 69 betegnél fordult elő, de csak ezek 59%-ánál társult magas aldoszteronszinttel. Következtetések: Az aldoszteron/renin hányados érzékenysége magas (91%), ha csak indokolt esetekben alkalmazzák. Orv. Hetil., 2016, 157(21), 830–835.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Szabina Szujó, László Bajnok, Beáta Bódis, Orsolya Nemes, Károly Rucz, and Emese Mezősi

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Az elmúlt néhány évtizedben a differenciált pajzsmirigyrákot (DTC) világszerte jelentősen növekvő incidencia jellemezte. A betegek kezelésének alapelvei a nemzetközi irányelveknek megfelelően átalakulóban vannak. Munkánk célja a betegek jelenlegi gyógyulási esélyeinek felmérése volt. Módszer: Retrospektíven elemeztük a Pécsi Tudományegyetem I. Belgyógyászati Klinikáján 2005. január 1-je és 2016. május 1-je között kezelt 380, DTC-ben szenvedő beteg adatait. A nő/férfi arány 306/74 volt. A betegek medián életkora a diagnózis idején 46 év (13–86 év), míg a medián követési idő 55 hónap (0–144 hónap) volt. A terápiás válasz 337 beteg esetében volt értékelhető. A statisztikai feldolgozást az SPSS 22.0 verziójában végeztük. Eredmények: A papillaris (PTC) és a follicularis (FTC) carcinomák előfordulási aránya (79/21%) alapján a régió továbbra is mérsékelten jódhiányosnak tekintendő. A PTC-ben szenvedő betegek szignifikánsan fiatalabbak voltak FTC-ben szenvedő társaiknál, és korábbi tumorstádiumban kerültek felismerésre. A diagnózis idején PTC-ben 35%-ban nyirokcsomó-, 4%-ban távoli áttétet találtunk, FTC-ben ez az arány 15% (N1), illetve 14% (M1) volt. Radiojódkezelésre összesen 542 alkalommal került sor. PTC-ben a követett (n = 264) betegek 59%-a volt tumormentes, 20%-ban bizonytalan választ, 7%-ban inkomplett biokémiai választ és 14%-ban inkomplett strukturális választ diagnosztizáltunk, 6 beteg hunyt el. A FTC-ben szenvedő betegek (n = 73) 59%-a volt tumormentes, 10%-ban bizonytalan választ, 31%-ban residualis betegséget találtunk, a betegek 10%-át elveszítettük. Következtetések: Összefoglalva, bár a DTC jó prognózisú betegség, FTC-ben a betegek 31%-a, míg PTC-ben a betegek 14%-a nem volt tumormentessé tehető. A medián 55 hónapos követési idő alatt a betegségspecifikus halálozás FTC-ben 10%, PTC-ben pedig 2% volt. Orv Hetil. 2018; 159(22): 878–887.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Sándor Spisák, Barnabás Galamb, Barnabás Wichmann, Ferenc Sipos, Orsolya Galamb, Norbert Solymosi, Balázs Nemes, Zsolt Tulassay, and Béla Molnár

Háttér: A vastagbéldaganatok kialakulásának és progressziójának molekuláris folyamata, valamint az ennek hátterében álló fehérjeszintű változások nem ismertek. A microarray-rendszerek alkalmazása több száz vagy ezer fehérjekomponens párhuzamos vizsgálatával újabb információkat adhat ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához. Célkitűzés: A daganatkialakulás és -progresszió fehérjeszintű markereinek azonosítása ellenanyagcsipekkel, valamint validálása szöveti microarray-rendszerrel. Célunk továbbá olyan fehérjeszintű markerkombinációk azonosítása, amelyek lehetővé teszik a korai és kései vastagbéldaganatok molekuláris módszerekkel történő elkülönítését és diagnosztizálását. Anyag és módszer: Tíz Dukes B, valamint 6 Dukes D stádiumú beteg sebészi úton eltávolított, friss fagyasztott daganatos és ép mintáit vizsgáltuk meg. A homogenizált mintákból nyert nyers fehérjepreparátumokat Clontech AB500 array-re hibridizáltuk. Tizenkét kiválasztott gén validálása szöveti microarray (TMA) -technológiával történt. Eredmények: A makroszkóposan ép és daganatos területek között 67 szignifikáns, fehérjeszinten eltérő expressziót mutató gént azonosítottunk (p < 0,05), amelyek az apoptózis (5), sejtciklus-szabályozás (7), transzkripciószabályozás (4) és DNS-replikáció (6), illetve más olyan, mint transzport, sejtadhézió (45) sejtfunkcióiban vesznek részt. Immunohisztokémiai alapú TMA-val igazoltuk 12 marker: a CYCA1, HSP60, TOP1, APC, CBP, ERK, EGFR, C-myc, Cald, DARPP32, MRE11A, AR, EPS8 génekben kapott eltéréseket morfológiai szinten is. Megbeszélés: Eredményeink szerint a tumoros kialakulás fehérjecsippel meghatározott, morfológiai szinten ellenőrzött markerei a sejtfunkció széles spektrumát érintik. A daganat progressziós markerei az apoptózis, sejtciklus szabályozása és a jelátviteli utak sejtfunkcióit érintik. Sikerült egy olyan 6 fehérjéből álló markerkombinációt meghatároznunk, amely lehetővé teszi a korai és késői daganatok elkülönítését.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Katalin Lőrinczy, Péter László Lakatos, Miklós Tóth, Ágnes Salamon, Adrienn Nemes, Ágnes Anna Csontos, Bálint Fekete, Orsolya Terjék, László Herszényi, Márk Juhász, Zsolt Tulassay, and Pál Miheller

Bevezetés: A D-vitamin nemcsak a kalciumháztartásban játszik fontos szerepet, hanem immunológiai és sejtanyagcserét befolyásoló hatásokkal is bír. Gyulladásos bélbetegekben gyakrabban fordul elő D-vitamin-hiány, erről azonban hazai adat nem áll rendelkezésre. Célkitűzés: A szerzők gyulladásos bélbetegségben szenvedő betegek D-vitamin-szintjének felmérését tűzték ki célul. Módszer: 169 betegben az alapbetegség aktivitását, a csontanyagcserére vonatkozó laboratóriumi paramétereket és a D-vitamin szérumszintjét határozták meg. Eredmények: A betegek átlag-D-vitamin-szérumszintje 22,7±10,6 ng/ml volt. A betegek 20%-ában volt megfelelő a D-vitamin-ellátottság (>30 ng/ml), 52%-uknál D-vitamin-hiány (15–30 ng/ml), 28%-ánál pedig súlyos (<15 ng/ml) D-hipovitaminózis volt igazolható. Nem volt korreláció sem a klinikai aktivitási indexek (parciális Mayo-score: –0,143; Crohn-betegség-aktivitási index: –0,253), sem a laboratóriumi gyulladásos paraméterek (C-reaktív fehérje: r = 0,008; süllyedés: r = 0,012) és a D-vitamin-szint között. Következtetések: Gyulladásos bélbetegek D-vitamin-ellátottsága nem megfelelő. Bár a klinikai aktivitás és a D-vitamin-szint között nem találtak összefüggést, ajánlott a D-vitamin-szérumszint ellenőrzése, és szükség esetén pótlása. Orv. Hetil., 2013, 154(46), 1821–1828.

Open access

Óriás mellkasi paraganglioma diagnosztikai nehézségei és terápiás lehetőségei

Diagnostic difficulties and therapeutic options of a giant chest paraganglioma

Orvosi Hetilap
Authors: Erna Gulyás, László Bajnok, Orsolya Nemes, Beáta Bódis, Sándor Szukits, Erzsébet Schmidt, Dávid Semjén, Endre Kálmán, Sándor Szabados, Bálint Kittka, István Benkő, and Emese Mezősi

A paragangliomák a szimpatikus vagy paraszimpatikus ganglionokból kiinduló, többségükben jóindulatú daganatok, de rosszindulatú formájuk is ismert. A fej-nyak régióban, a glomus caroticumban, illetve a vegetatív idegrendszer dúcláncának megfelelően a hasüregben, illetve a mellüregben is előfordulhatnak. A 39 éves férfi beteg kivizsgálása extrém magas vérnyomásértékek, éjszakai izzadás és 10 kg-os fogyás miatt kezdődött. A mellkas-CT-vizsgálat a jobb oldali tüdőkapuban óriási térfoglalást írt le, a bronchoszkópos mintavétel sikertelen volt. Jobb oldali thoracotomiából mintavétel történt, reszekcióra a kifejezett adhéziók, illetve a szívérintettség miatt nem volt lehetőség. A szövettani vizsgálat eredménye paraganglioma lett, ezt a laborvizsgálatok is támogatták. Ennek megfelelőn szomatosztatinanalóg-terápiát kezdtünk, majd 131I-MIBG-kezelést alkalmaztunk, jó klinikai eredménnyel. A koronarográfia során észleltük, hogy a jobb coronaria két marginális ággal hozzájárul a mellkasi terime vérellátásához. Megfelelő előkészítést követően, szív- és mellkassebészeti beavatkozással a tumor eltávolíthatónak bizonyult, ennek eredményeként a posztoperatív szakban a beteg vérnyomáscsökkentőit elhagytuk. A kontrollok során tumormaradványra utaló jel nem volt. A vérnyomáskiugrások okának keresésekor merüljön fel bennünk a paraganglioma lehetősége is. Ezen esetekben az invazív beavatkozások, amennyiben nem előzi meg őket gyógyszeres előkészítés, akár fatális kimenetellel járhatnak. Az egyre szélesedő terápiás lehetőségek kihasználásával és az intézetek közötti kooperációval az óriás-paragangliomában szenvedő betegek is tumormentessé tehetők. Orv Hetil. 2022; 163(31): 1243–1249.

Open access