Search Results

You are looking at 1 - 4 of 4 items for

  • Author or Editor: Ottó Lehoczky x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

A petefészekrákos betegek kezelésében az elsődleges műtét nagy jelentőségű. Az optimális eredménnyel operált betegek túlélése jobb, mint azoké, akikben a műtétet követően még marad vissza daganat. A nőgyógyász-onkológusok végezte műtétekben gyakoribb az optimális eredmény, mint az általános nőgyógyászok vagy sebészek végezte beavatkozásokban. Célkitűzés: A szerzők az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati Osztályán 2000 és 2002 között első vonalú paclitaxel-carboplatin kezelésben részesített 83 hámeredetű petefészekrákos beteg adatait értékelték 35 hónapos követési időszakban. Anyag és módszer: A betegek átlagos életkora a kezelés elején 53,9 ± 9,8 év volt. Elsődlegesen optimális műtét 45, nem optimális műtét pedig 38 betegben történt. A két betegcsoportban a stádium megoszlása hasonló volt. A progressziómentes túlélés statisztikai értékelése a Kaplan- és Meier-féle produktlimit-eljárás szerint történt. Eredmények: Az optimális és nem optimális eredményességű első műtét szerint 35-35 hónapos, a radikális sebészetben gyakorlott és a kevésbé jártas nőgyógyász szakorvos által végzett elsődleges műtétek szerint pedig 36 és 35 hónapos progressziómentes túlélést figyeltek meg. A nőgyógyász-onkológus gyakorlattal rendelkező operatőrök 76%-ban optimális eredményű elsődleges műtétet végeztek, szemben a másik csoporttal, ahol ez csak 43% volt. Az intervallum-laparotómián átesett betegek között az optimálisan daganatmentessé operált betegekben nagyobb volt a progressziómentes túlélés ideje, mint azokban a betegekben, akikben ezt az eredményt nem sikerült elérni (36 vs. 25 hónap), bár a különbség statisztikailag nem bizonyult szignifikánsnak. Következtetés: A szerzők feltételezése szerint a hasonló progressziómentes túlélési adatokat részben a rövid követési időszak (35 hónap) és a betegcsoportok kicsiny száma magyarázhatja, de szerepet játszhat benne az is, hogy a szerzők által operáltak között nagyobb arányban (23/29 = 80%) szerepeltek a rosszabb túlélési eséllyel rendelkező, előrehaladott, III–IV. stádiumú betegek, mint a beküldő kórházakban (33/54 = 61%). A radikális műtétek eredményesebb voltának igazolására a felmérést folytatják.

Restricted access

A petefészekrákok második vonalú kemoterápiáival 2,3–42 hónapos progressziómentes túlélésekről lehet olvasni. Célkitűzés: A szerzők a második vonalú paclitaxel-carboplatin-, topotecan-, és cisplatin-epirubicin-etoposid kemoterápiákat értékelték. Módszer: A paclitaxel-carboplatin kombinációt 13 beteg 3 hetente 175 mg/m 2 , illetőleg AUC 5-dózisban, a topotecant 16 beteg 3 hetente, 1,5 mg/m 2 /1–5 nap dózisban, a cisplatin-epirubicin-etoposid kombinációt (33 mg/m 2 /1–3 nap – 60 mg/m 2 /1 nap – 100 mg/m 2 /1–3 nap) pedig 4 hetenként 48 beteg kapta. A progressziómentes túlélés statisztikai értékelése a Kaplan–Meier-féle product-limit eljárás szerint történt. Eredmények: A paclitaxel-carboplatin és a cisplatin-epirubicin-etoposid kemoterápiákkal a topotecanhoz képest szignifikánsan jobb progressziómentes időszak (5 és 5,5 hónap vs 4 hónap, p = 0,0324 és p = 0,0087) igazolódott, és mindhárom kezelés jobb progressziómentes időszakot (6 és 3,5 hónap, 7 és 4 hónap ill. 6,5 és 3,5 hónap) eredményezett a platinaérzékeny betegekben, mint a platinarezisztensekben. Következtetés: Az alacsonyabb árú cisplatin-epirubicin-etoposid kombinációval a másik 2 kezeléshez képest valamivel jobb eredmény figyelhető meg platinaérzékeny és platinarezisztens daganatokban is.

Restricted access

Bevezetés: A daganatos betegek kemoterápiája kapcsán fellépő anémia miatt adott erythropoetin-kezelések ritka velejárója a trombózis. Az epoetint gyártó cégek valamennyi ilyen készítmény ismertetőjében felhívják a figyelmet erre az esetleges mellékhatásra. Cél: A petefészekrákos betegek kemoterápiája kapcsán adott epoetinkezelések során fellépő thromboticus események áttekintése. Anyag és módszer: Az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati osztályán a 2000 és 2006 közötti időszakban 275 petefészekrákos beteg közül 52 kapott epoetin-alfa, 157 epoetin-béta, 66 beteg pedig darbepoetin-alfa-kezelést. A betegek életkora medián 60 (szélső értékek 22, 84) év volt. Eredmény: A 275 közül 1 betegben epoetin-alfa-, 2 betegben pedig epoetin-béta-kezelés kapcsán figyeltek meg thromboticus eseményt (3/275 = 1,1%). A kialakult trombózisok és az epoetinkezelés közötti egyértelmű okozati összefüggést igazolni nem sikerült. Következtetés: A nagy irodalmi metaanalízisekkel megegyezően a szerzők beteganyagában is csak igen ritka a kezelés kapcsán fellépett trombózis.

Restricted access

2006-ban jelent meg az Európai Rákkutatási és Kezelési Szervezet korábbi megállapításokat korszerűsítő ajánlása, amelyben a rákos betegekben kialakuló anémia kezelésére adott vértranszfúziót, illetve az ezt követő erythropoetin-kezeléseket értékelik. Az ajánlásban a vértranszfúziót a 9 g% hemoglobinszintre csökkenő anémia esetén javasolják. Eddig a kemoterápia következtében kialakult anémia vértranszfúziós kezelésére egyértelműen meghatározott hemoglobin-határértékszint Magyarországon nem szerepelt. Cél: A szerzők az osztályukon 2005-ben kezelt petefészekrákos betegeknek adott vértranszfúziók gyakoriságát vizsgálták. Nemzetközi, illetve hazai egyértelmű ajánlás hiányában a vizsgálati időszakban a vértranszfúziókat – a beteg klinikai állapotát is figyelembe véve – a 10 g%-ot elérő anémia esetén alkalmazták. Anyag és módszer: Az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati Osztályán 190 hám eredetű, petefészekrákos betegben történt kemoterápia. Ha a hemoglobinszint 10 g% alá csökkent, választott vörösvértest-transzfúziót végeztek, majd a betegek többségében (51/64 = 79,6%), erythropoetin-kezelés történt. Eredmény: A 190 közül 64 betegnél (64/190 = 34%) történt vérátömlesztés a kemoterápia kapcsán kialakult anémia miatt, s az utóbbiaknak csaknem felében (34/64 = 53%) 1-nél több alkalommal végeztek vértranszfúziót. A betegek 86%-ában a vértranszfúzióra G2-súlyosságú anémia miatt került sor. Az ismételten szükséges vértranszfúziókat a leggyakrabban a carboplatin-gemcitabin- (16/16) kezelések után alkalmazták. Következtetés: A petefészekrákokban adott kemoterápiák a betegek harmadában okoznak 10 g%-nál súlyosabb fokú anémiát. A vérszegénység kezelésében a vértranszfúzión kívül gondolni kell az erythropoetin-készítmények alkalmazására.

Restricted access