Search Results

Bevezetés: A „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” programban hátrányos helyzetű települések lakosainak elsősorban szív- és érrendszeri szűrése zajlik. Célkitűzés: A hátrányos helyzetű településeken élő roma és nem roma lakosság egészségi állapotának, kockázatainak elemzése. Módszer: A szűrésen demográfiai, életmódra, fennálló betegségekre, egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésre és a betegtájékoztatás minőségére vonatkozó adatokat rögzítettek. Általános állapotfelmérésre (testtömeg-, testmagasság-, vérnyomás-, vércukorszint- és boka-kar index mérés), szakorvosi vizsgálatra került sor. Az adatok elemzése roma és nem roma bontásban történt, Pearson-féle khi-négyzet-próba segítségével. Eredmények: A vizsgálatban 3649 fő (851 [23%] férfi, 2798 [77%] nő) vett részt, közülük 16% (598) roma nemzetiségű. Az átlagéletkor férfiaknál 58, nőknél 55, a roma populációban férfiaknál 48, nőknél 47 év. A roma férfiak 45%-a, a roma nők 64%-a, az átlagpopulációban mindkét nem 30%-a dohányzik. A romák között a cukros üdítőitalok heti minimum négyszeri fogyasztása (férfiak 55%, nők 43%) és a BMI (férfiak 30 vs. 29, nők 29 vs. 28) szignifikánsan nagyobb a nem roma populációénál. A roma férfiak 31%-a, a roma nők 13%-a, az átlagpopulációban a férfiak 17%-a, a nők 8%-a ítéli rossznak egészségi állapotát. A COPD (18% vs. 9%), a coronariabetegség (18% vs. 13%), illetve a perifériás verőérbetegség (13% vs. 9%) előfordulása szignifikánsan gyakoribb a roma nők esetében, mint a nem romáknál. Következtetés: A vizsgált populációban a roma lakosság szignifikánsan fiatalabb korosztály, többet dohányzik, elhízottabb, gyakrabban fordulnak elő körükben a krónikus, nem fertőző betegségek, és rosszabbnak tartják az egészségi állapotukat. Orv Hetil. 2023; 164(20): 792–799.

Bevezetés: A szívinfarktus különböző megjelenési formái miatt kezelt betegek klinikai jellemzőivel kapcsolatban kevés hazai adattal rendelkezünk. Célkitűzés: A szerzők a Nemzeti Szívinfarktus Regiszter adatbázisában szereplő ST-elevációs és nem ST-elevációs szívinfarktus miatt kezelt betegek fontosabb klinikai paramétereinek és ellátásának elemzését tűzték ki célul. Módszer: A Nemzeti Szívinfarktus Regiszterben 2010. január 1. és 2012. június 30. között rögzített 6670 ST-elevációs és 5237 nem ST-elevációs szívinfarktussal kezelt beteg adatait elemezték. Eredmények: A nem ST-elevációs szívinfarktus miatt kezelt betegek idősebbek voltak és több társbetegséggel rendelkeztek, mint az ST-elevációs infarktusos betegek. Koronarográfiára és katéteres érmegnyitásra gyakrabban került sor ST-elevációs infarktus esetén. A kórházi halálozásban nem volt különbség a két csoport között (5,3% vs. 4,9%). A szekunder prevenciós gyógyszeres kezelést közel 90%-ban kapták meg a betegek mindkét csoportban, a kettős thrombocytaaggregáció-gátló kezelés gyakoribb volt ST-elevációs infarktus esetén. Következtetések: A két betegcsoport fontos klinikai jellemzők tekintetében különbözik egymástól, ugyanakkor a betegek kórházi prognózisa hasonló. Orv. Hetil., 2014, 155(21), 828–832.

Bevezetés: Az infarktusos betegek társadalmi-gazdasági helyzetének fontosságát – a betegellátás és a prognózis tekintetében – több nemzetközi tanulmány igazolta. Magyarországon ilyen jellegű országos vizsgálat – ismereteink szerint – még nem történt. A probléma tanulmányozását az tette lehetővé, hogy 2014. január 1-jétől az infarktusdiagnózissal kezelt betegek adatainak rögzítése kötelező minden ellátó számára a Nemzeti Szívinfarktus Regiszter adatbázisában. Célkitűzés: A szerzők jelen tanulmányukban arra kerestek választ, hogy Magyarország 174 járásának és 23 fővárosi kerületének komplex fejlettségi indexe (KFI) befolyásolja-e az infarktusos betegek ellátását és prognózisát. Módszer: A szerzők a Központi Statisztikai Hivatal által kidolgozott KFI-k alapján a járásokat alacsony (KFI_A), közepes (KFI_K) és magas (KFI_M) KFI-jű csoportokba osztották. Vizsgálták ezen területi egységekben a szívinfarktus incidenciáját, a kórházi ellátást és a betegek prognózisát. A Nemzeti Szívinfarktus Regiszterben (NSZR) 2015 és 2019 között 66 253 olyan, infarktus miatt kezelt beteg szerepelt, akinek lakóhelyét az irányítószám alapján egyértelműen sikerült azonosítani és meghatározni, hogy az melyik járásban van. A vizsgált populációban 29 101 beteg ST-elevációval járó (STEMI), 37 152 beteg ST-elevációval nem járó (NSTEMI) infarktus miatt kapott ellátást. Eredmények: A STEMI életkorral korrigált incidenciája – a 15 évnél idősebb népességben – a KFI_A csoportban 68,8/10 000 lakos/év, a KFI_M-csoportban 52,7/10 000 lakos/év volt. Az NSTEMI-betegcsoport mindhárom KFI-alcsoportban közel azonos incidenciaértékeket találtak (69,5, illetve 67/10 000 lakos/év). A percutan coronariaintervenció gyakorisága a STEMI-diagnózis esetén nagyobb volt, mint NSTEMI-ben, de a csoportokon belül a KFI nem befolyásolta e kezelés elvégzését. STEMI esetén a katéteres beavatkozás elvégzésének aránya a KFI_A, KFI_K és KFI_M alcsoportokban 83,5%, 83,7%, 83,5%, NSTEMI esetén 57,4%, 57,7%, 57,3% volt. A halálozás vizsgálatakor Cox többváltozós, regressziós elemzést végeztek. A KFI egyik infarktustípus esetén sem befolyásolta a 30 napon belül bekövetkezett halálozást: STEMI esetén a ’hazard ratio’ (HR) 0,906 és 0,914 (p = 0,04659; p = 0,04686), NSTEMI esetén 1,067, illetve 1,001 (p = 0,16520; p = 0,98933) volt. STEMI-diagnózis esetén a 30–364 napos, illetve az első éven túli időszakban bekövetkező halálozás tekintetében a KFI_M-régióban a halálozás kockázata szignifikánsan alacsonyabb volt (HR = 0,822 és 0,816), mint a KFI_A-járásokban (p = 0,00096 és p = 0,00001). NSTEMI-diagnózis mellett az 1 éven túli halálozás kockázata esetén találtak különbséget: a KFI_A- és a KFI_M-járások összehasonlításakor ez utóbbi területen a halálozás HR-értéke 0,876 volt, ami szignifikánsan (p = 0,00029) alacsonyabbnak bizonyult, mint a KFI_A-járásokban megfigyelt érték. Következtetés: A KFI önálló prognosztikai jelentőséggel bír az infarktus miatt kezelt betegek késői prognózisának meghatározásában. Orv Hetil. 2022; 163(47): 1862–1871.

Absztrakt:

Bevezetés: Az ST-elevációval járó szívinfarktusban (STEMI) a panasz kezdetétől az ér megnyitásáig eltelt idő (teljes ischaemiás idő = TIT) jelentősége a szívizommentés tekintetében jól ismert. Célkitűzés: A magyarországi, ST-elevációval járó szívinfarktusos betegeknél a TIT meghatározása és prognosztikus jelentőségének vizsgálata Magyarországon. Módszer: A szívinfarktusos betegek klinikai paramétereit, ellátásuk adatait az ellátók 2014. január 1-je óta kötelező jelleggel rögzítik a Nemzeti Szívinfarktus Regiszter rendszerében. 2014. január 1. és 2016. március 31. között 27 157 beteg 28 408 infarktusos eseményének adata került rögzítésre. Vizsgálatunkban 7146, STEMI miatt kezelt beteg szerepelt, akiknél a panasz kezdetétől számított 24 órán belül percutan coronariaintervenció (PCI) történt, és ismertek voltak a részidők. Eredmények: Az utánkövetés átlaga 740 ± 346 nap volt. A TIT mediánja 260 perc, ezen belül a leghosszabbnak a prehospitális időt találtuk (medián 205 perc). A TIT befolyásolta a túlélést: amennyiben ez az idő 400 percnél rövidebb volt, akkor a 30 napos, illetve az 1 éves halálozás 7,5%, illetve 12,2% volt. Az ennél hosszabb idő esetén 9,2%, illetve 19,7% halálozási értékeket találtunk. A többváltozós elemzéskor rövid (<30 nap), közép- (30–364 nap) és hosszú távú (≥365 nap) túlélést vizsgáltunk. A diabetes a rövid, míg a kóros kreatininérték, a súlyos koszorúérstatus a rövid és a középtávú túlélést befolyásolta. A PCI a közép- és a hosszú távú túlélés szempontjából volt jelentős. A megelőző myocardialis infarctus és a TIT a hosszú távú túlélést befolyásolta szignifikáns mértékben. Következtetések: A TIT Magyarországon hosszú, az időveszteség döntő része a prehospitális időszakra esik. A TIT önálló prognosztikai tényező, az időveszteség csökkentése javíthatja a betegek késői életkilátásait. Orv Hetil. 2018; 159(27): 1113–1120.

Összefoglaló. Bevezetés: A szívinfarktust megelőző revascularisatiós beavatkozások prognosztikai jelentőségével kapcsolatban kevés elemzés ismeretes, hazai adatokat eddig nem közöltek. Célkitűzés: A szerzők a Nemzeti Szívinfarktus Regiszter adatait felhasználva elemezték a koszorúér-revascularisatiós szívműtétet (CABG) túlélt betegek prognózisát heveny szívinfarktusban. Módszer: Az adatbázisban 2014. 01. 01. és 2017. 12. 31. között 55 599 beteg klinikai és kezelési adatait rögzítették: 23 437 betegnél (42,2%) ST-elevációval járó infarktus (STEMI), 32 162 betegnél (57,8%) ST-elevációval nem járó infarktus (NSTEMI) miatt került sor a kórházi kezelésre. Vizsgáltuk a CABG után fellépő infarktus miatt kezelt betegek klinikai adatait és prognózisát, amelyeket azon betegek adataival hasonlítottunk össze, akiknél nem szerepelt szívműtét a kórelőzményben (kontrollcsoport). Eredmények: A betegek többsége mindkét infarktustípusban férfi volt (62%, illetve 59%). Az indexinfarktust megelőzően a betegek 5,33%-ánál (n = 2965) történt CABG, amely az NSTEMI-betegeknél volt gyakoribb (n = 2357; 7,3%). A CABG-csoportba tartozó betegek idősebbek voltak, esetükben több társbetegséget (magas vérnyomás, diabetes mellitus, perifériás érbetegség) rögzítettek. Az indexinfarktus esetén a katéteres koszorúér-intervenció a kontrollcsoport STEMI-betegeiben gyakoribb volt a CABG-csoporthoz viszonyítva (84% vs. 71%). Az utánkövetés 12 hónapja során a betegek 4,7–12,2%-ában újabb infarktus, 13,7–17,3%-ában újabb katéteres koszorúér-intervenció történt. Az utánkövetés alatt a CABG-csoportban magasabbnak találtuk a halálozást. A halálozást befolyásoló tényezők hatásának korrigálására Cox-féle regressziós analízist, illetve ’propensity score matching’ módszert alkalmaztunk. Mindkét módszerrel történt elemzés azt mutatta, hogy a kórelőzményben szereplő koszorúér-revascularisatiós műtét nem befolyásolta a túlélést. Amennyiben a beteg kórelőzményében szerepelt a koszorúérműtét, az indexinfarktus nagyobb eséllyel volt NSTEMI, mint STEMI (HR: 1,612; CI 1,464–1,774; p<0,001). Következtetés: A kórelőzményben szereplő koszorúér-revascularisatiós műtét nem befolyásolta a szívinfarktus miatt kezelt betegek életkilátásait. Orv Hetil. 2021; 162(5): 177–184.

Summary. Introduction: Little analysis is known about the prognostic significance of revascularization interventions before myocardial infarction; no domestic data have been reported so far. Method: The authors use data from the Hungarian Myocardial Infarction Registry to analyze the prognosis of patients with acute myocardial infarction who had previous coronary artery bypass grafting (CABG). Between 01. 01. 2014. and 31. 12. 2017, 55 599 patients were recorded in the Registry: 23 437 patients (42.2%) had ST-elevation infarction (STEMI) and 31 162 patients (57.8%) had non-ST-elevation infarction (NSTEMI). The clinical data and prognosis of patients treated for infarction after CABG were compared with those of patients without a CABG history. Results: The majority of patients were male (59% and 60%, respectively). Prior to index infarction, CABG occurred in 5.33% of patients (n = 2965), which was more common in NSTEMI (n = 2357; 7.3%). The CABG patients were older and had more comorbidities (hypertension, diabetes mellitus, peripheral vascular disease). For index infarction, percutaneous coronary intervention was more common in STEMI patients in the control group compared to CABG (84% vs. 71%). At 12 months of follow-up, 4.7–12.2% of patients had reinfarction, and 13.7–17.3% had another percutaneous coronary intervention. During the full follow-up, the CABG group had higher mortality. Cox regression analysis and propensity score matching were used to correct for the effect of other factors influencing mortality. Both analyses showed CABG did not affect survival. In the CABG group, the index infarction was more likely to be NSTEMI than STEMI (HR: 1.612; CI 1.464–1.774; p<0.001). Conclusion: The history of CABG does not affect the life expectancy of patients treated for an acute myocardial infarction. Orv Hetil. 2021; 162(5): 177–184.

Nonvalvularis pitvarfibrillációban szenvedő betegek esetén az orális antikoaguláns kezelés stroke-prevenciós hatékonysága egyértelműen bizonyított. Ezen betegek nem elhanyagolható hányada számára azonban a magas thromboemboliás kockázat ellenére sem kivitelezhető a hosszú távú antikoaguláns kezelés. Elsősorban ennek köszönhető, hogy napjainkban egyre inkább az alternatív kezelési stratégiák kerülnek az érdeklődés homlokterébe. Nonvalvularis pitvarfibrillációban a thrombusképződés leggyakoribb helye a bal pitvari fülcse. Az európai piacon jelenleg két perkután fülcsezáró eszköz érhető el: Watchman LAA System (Atritech Inc.) és az Amplatzer Cardiac Plug (AGA Medical Corporation). Bár a közelmúltban zárult klinikai vizsgálatok (PLAATO, PROTECT AF) szerint a perkután bal pitvari fülcsezárás elfogadható biztonságossági profil mellett csökkenti a hosszú távú stroke-kockázatot, a rendelkezésünkre álló adatok még korlátozottak. Jelenleg ezek a beavatkozások a nonvalvularis pitvarfibrillációban szenvedő magas stroke-kockázatú betegek azon csoportja számára jelenthetnek elfogadható megoldást, akiknél az orális antikoaguláns terápia nem alkalmazható vagy az optimális hatékonyság nem elérhető. A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben 2010. január 28-án, Magyarországon elsőként, három, nonvalvularis pitvarfibrillációban szenvedő betegünknél végeztünk sikeres perkután bal pitvari fülcsezárást.

Összefoglaló. Bevezetés: Szívinfarktust túlélt betegeknél a thrombocytaaggregáció-gátló (TAG-) kezelésnek fontos szerepe van az újabb ischaemiás események megelőzése szempontjából. Célkitűzés: Annak vizsgálata, hogy a kórházi távozás idején a betegek milyen arányban részesültek clopidogrel-, prasugrel- és ticagrelorkezelésben, és az utánkövetés ideje alatt milyen arányban folytatták a javasolt terápiát. Módszer: A Nemzeti Szívinfarktus Regiszter adatbázisában 2018. 01. 01. és 2020. 12. 31. között 39 308 olyan, infarktus miatt kezelt beteget tartottunk nyilván, aki egészségügyi azonosító számmal rendelkezett, és szívkatéteres centrumban kapott ellátást. Eredmények: 16 273 betegnél ST-elevációval (STEMI), 20 305 betegnél ST-elevációval nem járó (NSTEMI) infarktus volt. A betegek 80%-a hypertoniás volt, minden harmadik betegnél diabetes mellitus (35%), illetve csökkent vesefunkció (30%) igazolódott. A kórházból távozó betegek 36 578 infarktusos eseményénél elemeztük a távozáskor adott TAG-kezelési javaslatot. A STEMI-betegek 96,2%-a aszpirin-, 78,3%-a clopidogrel-, 12,7%-a prasugrel- és 4,3%-a ticagrelorkezelési javaslatot kapott. Az NSTEMI-betegcsoportban 93,9%, 77,7%, 8,3%, 3,2% értékeket találtuk. A speciális feltételek esetén rendelhető gyógyszerek (prasugrel, ticagrelor) esetén az egyes centrumok között jelentős különbségek voltak: a javaslat a prasugrel esetén 1,2–24,3%, a ticagrelor esetén 0,3–10,8% között változott. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatbázisának felhasználásával követtük a gyógyszerkiváltási eseményeket. A gyógyszertámogatási adatok 29 405 betegnél álltak rendelkezésre. Az adherencia vizsgálatakor a leghosszabb időszakot vettük figyelembe, és a türelmi idő 2 hónap volt. Az adherencia-időtartamokat standard túléléselemzési eszköztárral (Kaplan–Meier-féle eljárás) dolgoztuk fel. Az első gyógyszerkiváltást követő 1 évnél a clopidogrel, a prasugrel és a ticagrelor esetében a betegek 76,1%-a, 78,3%-a és 80,9%-a adherens volt a javasolt kezeléshez. Következtetés: Bizonyos TAG-gyógyszerek alkalmazásának gyakorisága jelentősen eltér a különböző intervenciós centrumokban. 1 évvel a kezelés megkezdése után a betegek több mint háromnegyede adherens a kezeléshez. Orv Hetil. 2022; 163(19): 743–749.

Summary. Introduction: In patients who have survived myocardial infarction, platelet aggregation inhibitor (TAG) treatment plays an important role in preventing recurrent ischemic events. Objective: to investigate the proportion of patients who received aspirin, clopidogrel, prasugrel and ticagrelor during the hospitalization and the proportion of patients who continued taking the recommended therapy during follow-up. All patients treated for myocardial infarction who had a medical ID number were included in the study. Results: 16 273 patients had ST-elevation (STEMI) and 20 305 patients had non-ST-elevation (NSTEMI) infarction. 80% of patients were hypertensive. Diabetes mellitus (35%) and impaired renal function (30%) were demonstrated in one in three patients. The TAG treatment recommendation was analysed in 36 578 patients who left the hospital. Clopidogrel 12.7%, prasugrel 4.3%, ticagrelor, 93.9%, 77.7%, 8.3% and 3.2% were found in the NSTEMI group. For medicines available under special conditions (prasugrel, ticagrelor), there were significant differences between centres: the proposal varied between 1.2–4.3% for prasugrel and 0.3–10.8% for ticagrelor. Drug switching events were monitored using the National Institute of Health Insurance Fund database. Pharmacovigilance data were available for 29 405 patients. We considered the longest period in the adherence study, and the grace period was 2 months. Adherence durations were processed using a standard survival analysis toolkit (Kaplan–Meier method). At 1 year after the first switch, 76.1%, 78.3%, and 80.9% of the patients in clopidogrel, prasugrel and ticagrelor were adherents to the recommended treatment. Conclusion: The frequency of use of certain antiplatelet drugs varies significantly across different intervention centres. More than three-quarters of the patients are adherent to treatment 1 year after starting treatment. Orv Hetil. 2022; 163(19): 743–749.

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A szerzők az ST-elevációval járó szívinfaktus miatt kezelt és invazív ellátásban részesülő betegek prehospitális késését vizsgálták. Módszer: A Nemzeti Szívinfarktus Regiszter adatbázisában 2014. 01. 01. és 2016. 03. 31. között 7146 olyan beteg volt, akinél percutan coronariaintervenció történt, és az időintervallumok rendelkezésre álltak. A betegek 46%-ánál (3288 beteg) találtunk mentési adatokat, akiknél a következő időintervallumok vizsgálatára került sor: a panasz kezdetétől a mentőszolgálat értesítéséig eltelt idő (a beteg késési ideje = BKI), a helyszínre érkezés (M1), a helyszíni ellátás (M2) és a centrumba érkezés ideje (M3). Amennyiben az első kórházban szívkatéteres laboratórium nem volt, akkor meghatároztuk a Szívkatéteres centrumba érkezésig eltelt időt. A betegeket két csoportba osztottuk: az első felvevőintézet szívkatéteres lehetőséggel rendelkező centrum (C) vagy ilyen feltétellel nem rendelkező kórház (K) volt. Eredmények: Közvetlenül centrumba került felvételre (primer transzport) 2621 beteg (79,7%), míg 667 betegnél szekunder transzport történt. A primer transzporttal C-ba került betegek fiatalabbak voltak. A BKI mediánja a C csoportban 114, a K csoportban 121 perc volt. Az M1- és M2-időben lényeges különbség nem volt. Az M3-idő a C csoportban hosszabb volt. A szekunder transzport további 98 perc késéssel járt. A teljes ischaemiás idő lényegesen hosszabb volt a K csoportban, mint a C csoport betegeinél (356 versus 260 perc). Következtetés: Az infarktus miatt kezelt betegek hazai ellátása tovább javítható a beteg döntési idejének csökkentésével, valamint a primer transzport arányának növelésével. A mentési idők (M1, M2, M3) megfelelnek az elvárásoknak, de az M2-idő további elemzésével lehetővé válhat a helyszíni ellátás idejének további rövidítése. A centrumokban a felvételtől az ér megnyitásáig eltelt idő optimális. Orv Hetil. 2019; 160(1): 20–25.