Absztrakt:

Akut légzési elégtelenség miatt felvett 70 éves férfi betegnél a felvételi EKG pitvari tachycardiát és makro-T-hullám-alternánst mutatott, amely a sinusrhythmus helyreállása után megszűnt. Az EKG-jelenséget sem QT-megnyúlás, sem heveny ischaemia nem kísérte. Az eset arra hívja fel a figyelmet, hogy makro-T-hullám-alternáns jelentkezhet pitvari tachycardia következtében is, amely esetünkben akut respiratoricus insufficientia miatt lépett fel. Orv Hetil. 2020; 161(7): 275–277.

Absztrakt:

A tiaziddiuretikumok, közöttük is mindenekelőtt a hydrochlorotiazid, a leggyakrabban alkalmazott antihipertenzív gyógyszereink közé tartoznak. Használata során azonban gyakori és akár súlyos következményekkel járó mellékhatásokkal lehet számolni, mint amilyen a hyponatraemia és hypokalaemia. Egy 66 éves nőbeteg esete kerül bemutatásra, akinek kardiológiai osztályra történt beutalására akut ST-elevációs myocardialis infarctus gyanúja miatt került sor, eszméletvesztést, illetve koponyatrauma ellátását követően. A megtévesztő EKG-jelek (jelentős QT-megnyúlás: QTc = 784 ms, V_1–2-elvezetésekben J-pont eleváció mély negatív T-hullámokkal, egyéb elvezetésekben extrém széles pozitív T-hullámok) és emelkedett kreatinkináz- (5392 U/L) és troponin I- (4,357 ng/ml) szérumszintek hátterében akut myocardialis történés nem volt igazolható. Laborvizsgálatok alapján gravis hyponatraemiára és hypokalaemiára derült fény, amelyek hátterében elhúzódó gastroenteritises tünetek precipitáló hatása és a megelőző hydrochlorotiazid antihipertenzív terápia volt véleményezhető. A súlyos ioneltérések és egy vélhetően lezajlott tüneti epilepsziás görcsroham magyarázhatta az EKG-képet és laboreltéréseket. A differenciáldiagnosztika komplexitása mellett az eset a hydrochlorotiazid-kezelés valódi klinikai értékére és súlyos mellékhatásaira világít rá. Orv. Hetil., 2017, 158(11), 426–431.

Az akut végtagi artériás okklúzió a kialakuló súlyos szövődmények, valamint nagy mortalitása miatt rendkívüli klinikai jelentőséggel bír. A diagnózis felállítása egyszerű, azonban a stádiumbesorolás hosszabb idejű elzáródások kapcsán nem egyszerű objektív kritériumok hiányában. Ennek nagy gyakorlati jelentősége, a reverzíbilis és az irreverzíbilis károsodás terápiája közötti különbségben van: reverzíbilis károsodás esetén a keringés helyreállítása, irreverzíbilis károsodás esetén a végtag amputációja terápiás értékű. Az elzáródás következtében létrejövő hosszú idejű ischaemia a végtag fő tömegét képező vázizomrostok és a jelen lévő endothelsejtek károsodását idézi elő. Revascularisatio esetén, paradox módon további sérülések keletkeznek lokálisan, illetve a felszabaduló mediátorok szisztémás keringésbe jutásával távoli szervekben is. A károsodás fokának gyors és pontos megítélésére jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő eljárás. A közlemény célja a fenti kórállapot irodalmi összefoglalása, bemutatása, illetve egyes új, speciális diagnosztikus teszt ismertetése, mint például a jelenleg még kísérleti stádiumban lévő, különböző enzimhisztokémiai reakciók használata. Ezek gyors eredményt biztosíthatnak preoperatívan is, így megfelelő standardizálás után alkalmasak lehetnek rutin klinikai alkalmazásra. Orv. Hetil., 2010, 151, 2057–2066.

Absztrakt

Bevezetés: Az acut végtagi ischaemiás események kezelése stádiumtól függően revascularisatio vagy amputáció. A végső irreverzibilis károsodást jelentő stádium elkülönítése azonban jelen ismereteink alapján nem egyértelmű. Célkitűzés: Acut, hosszú idejű verőér-elzáródások vizsgálata állatkísérletesen, illetve a posztkondicionálás alkalmazhatóságának megítélése hosszú idejű ischaemiát követően. Anyagok és módszerek: I. kísérlet: hím Wistar-patkányokon infrarenalis aortakirekesztést követően 4, 6 és 8 órás ischaemia került létrehozásra reperfusio nélkül. II. kísérlet: az irreverzibilisnek vélt ischaemiát 2 óra reperfusio követte, az egyik csoportban posztkondicionálás történt. Mindkét kísérlet során izomszövettani mintavétel történt rutin szövettani, valamint nitroblue-tetrazolium enzim-hisztokémiai vizsgálatok céljából. A második kísérlet során a microcirculatiós változások Laser Doppler Flowmeterrel (LDF) kerültek regisztrálásra, valamint kreatin-kináz-meghatározás történt. Eredmények: I. kísérlet: 8 órás kirekesztést követően a morfológiai, valamint az enzim-hisztokémiai vizsgálatok irreverzibilis károsodást jeleztek. II. kísérlet: A súlyosan csökkent életképesség és microcirculatiós eredmények megerősítik az irreverzibilitást a 8 órás ischaemia után. A posztkondicionált csoport izomrostjainak életképessége szignifikánsan magasabbnak mutatkozott (p < 0,001), a microcirculatio reperfusiót jellemző paraméterei szignifikáns javulást mutattak (p < 0,05), valamint a szérum-kreatin-kináz-szintek szignifikánsan alacsonyabbak voltak (p < 0,05) a kontrollhoz képest. Következtetés: A 8 óra kirekesztés irreverzibilis károsodáshoz vezethet patkányban. A posztkondicionálás javasolható eljárás az acut végtagi verőér-elzáródások által okozott károsodás mérséklésére.

Absztrakt

Bevezetés: A posztkondicionálás – amely egy ischaemizált szerven a reperfusio első perceiben alkalmazott több ciklusban ismétlődő, rövid idejű reocclusio – mérsékelni képes az ischaemiás-reperfusiós szervkárosodást. Az aorta és/vagy alsó végtagi verőerek kirekesztése kapcsán a végtag ischaemiás-reperfusiós károsodást szenved, illetve esetenként nagyfokú keringési redistributióhoz vezet. A műtét szövődményei – távoli szervi dysfunctiókban, szisztémás gyulladásos válaszreakcióban, illetve akár shockban megnyilvánuló – ún. reperfusiós syndroma képében jelentkezhetnek. Kísérletünkben a posztkondicionálás hatását vizsgáltuk aortakirekesztéssel járó érsebészeti állatmodellben. Anyagok és módszerek: Hím Wistar-patkányokon 180 perces infrarenalis aortakirekesztést hoztunk létre; az állatok egyharmadánál a reperfusio első 2 percében végzett posztkondicionálással (10 s felengedés + 10 s reocclusio, 6 ciklusban). A haemodynamicai paramétereket invazív artériás nyomásmérővel, a microcirculatiós változásokat lézer-Doppler-áramlásmérővel detektáltuk. A 4. posztoperatív órában vizelet-, plazma-, illetve szövettani mintavétel történt, laboratóriumi és morfológiai vizsgálatok céljából. Eredmények: A reperfusio kezdetekor a 180 perces kirekesztés szignifikáns különbséget okoz a haemodynamicai paraméterekben, posztkondicionálás hatására a microcirculatiót jellemző áramlási görbék karaktere megváltozott, az áramlás hyperaemiával stabilizálódott. A gyulladásos válasz szignifikáns mértékben csökkent (TNF-α, szabadgyök-szintek) a posztkondicionált csoportban. A posztkondicionálás a reperfusiós syndroma részjelenségeként megjelenő távoli szervhatásokat (vese, tüdő) szöveti és laboratóriumi paraméterek tekintetében egyaránt csökkentette. Következtetés: A posztkondicionálás alkalmas módszernek tűnik a hosszú idejű, alsó végtagi keringésleállások okozta szervkárosodások enyhítésére érsebészeti műtétek során.

Absztrakt

Bevezetés: Az infrarenalis aortaszakaszon végzett érműtétek utáni alsó végtagi ischaemiás-reperfusiós (IR) károsodás lokális és szisztémás szövődmények forrása. A folyamatban a tüdőszövet jelentős mértékben érintett. Célkitűzés: Az alsó végtagi IR károsodás hosszú távú tüdőszövődményeinek csökkentése posztkondicionálással. Anyagok és mód-szerek: Hím Wistar-patkányokon, 180 perces bilateralis alsó végtagi ischaemiát hoztunk létre. Az állatokat Áloperált, IR és Posztkondicionált (PostC, 6×10 sec) csoportokra osztottuk. A reperfusiós időtartamok alapján (24 és 72 óra) további alcsoportokat hoztunk létre. Szövettani vizsgálat, szérum szabadgyök-, IL-6-, szöveti Hsp72-szint, illetve a szöveti nedvességarány (W/D) és myeloperoxidáz (MPO) meghatározása történt. Eredmények: A detektálható tüdőkárosodás a PostC csoportok metszetein kedvezőbb képet mutat. A PostC csoport tüdő MPO aktivitása nem mutatott jelentős különbséget, a W/D arány mindkét időpontban szignifikánsan alacsonyabb volt (68% vs. 65%; 72% vs. 68%; p < 0,05). A PostC csoportokban a szabadgyök-szint (42,9 ± 8,0 vs. 6,4 ± 3,4; 27,3 ± 4,4 vs. 8,3 ± 4,0 RLU%) szignifikánsan alacsonyabb volt; az IL-6- (238,4 ± 31,1 vs. 209,1 ± 18,8; 190,0 ± 8,8 vs. 187,0 ± 14,9 pg/ml) és Hsp72-szint nem mutatott szignifikáns eltérést. Következtetés: A posztkondicionálás csökkentheti az alsó végtagi nagyérműtétek utáni hosszú távú tüdőkárosodást.