Search Results

You are looking at 1 - 4 of 4 items for

  • Author or Editor: Péter Csécsei x
  • All content x
Clear All Modify Search

Az összefoglaló közleményben a szerzők áttekintést nyújtanak a neuromyelitis optica (NMO) epidemiológiájáról, klinikai jellegzetességeiről. A közelmúltban leírt anti-aquaporin-4 (AQP-4) antitest a betegséget az ellenanyag-mediált csatornabetegségek közé sorolja, és kimutatása a diagnosztika fontos elemét képezi. A szerzők hangsúlyozzák a betegség multidiszciplináris jellegét: az NMO spektrumbetegségként definiált relapszáló látóideg-gyulladás (RION) az NMO-hoz hasonló terápiát igényelhet és szemészeti diagnózisa alapvető, míg a szisztémás autoimmun kórképekhez társuló myelitisek és az NMO-val gyakran asszociálódó szisztémás autoimmun betegségek a klinikai immunológusok és reumatológusok figyelmét igénylik. Alapvető a sclerosis multiplextől való elkülönítés az eltérő terápiás protokollok miatt. A kritériumrendszer változása, az NMO-spektrum-betegségek definiálása, az NMO-specifikus IgG (anti-AQP-4) azonosítása, valamint megbízható diagnosztikus tesztek a betegség korai diagnózisát és így adekvát terápiát eredményezhetnek, amely létfontosságú a tartós remisszió és az életminőség fenntartásában. A szerzők esetek ismertetésével szemléltetik a diagnosztikai gondolkozást.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Diána Kuperczkó, Péter Csécsei, Hedvig Komáromy, László Szapáry, and Gergely Fehér

Az agy véráramlásának szabályozásában az autoreguláció alapvető jelentőségű. Az agyi perfúzió – a szisztémás vérnyomás ingadozásai ellenére – az autoregulációnak köszönhetően jelentős tartományban (egészségesekben 50–150 Hgmm között) állandó. Hypertoniásokban az autoregulációs görbe jobbra, azaz nagyobb vérnyomásértékek felé tolódik el (patológiás autoreguláció). A vérnyomás drasztikus csökkentése, ha a vérnyomás az autoregulációs sáv alsó szintje alá esik, az agyi véráramlás redukciójához vezet. A szerzők 73 éves generalizált érbeteg férfi esetét ismertetik. Klinikai felvétele előtt a betegnél magasabb vérnyomást (160/100 Hgmm) és vércukorértéket (14,8 mmol/l) észlelt orvosa, ezek gyors rendezése után rövid időn belül a beteg kontaktusképtelenné vált. A klinika ambulanciájára érkezésekor kontaktusba nem volt vonható, soporocomatosus volt és agytörzsi tüneteket észleltek nála. Akut koponya-komputertomográfiás vizsgálattal vérzés, friss ischaemia nem ábrázolódott. Két nappal később készült kontroll-komputertomográfiás vizsgálat mindkét arteria carotis interna ellátási területét érintő, szekunder agytörzsi kompressziót okozó, friss ischaemiát detektált. Komputertomográfiás angiográfia során kétoldali arteria carotis interna okklúzió igazolódott. Az eset kapcsán megállapítható, hogy a nagyfokú vérnyomáscsökkenés önmagában ischaemiához vezethet, különösen krónikusan fennálló hypertonia, illetve az agyat ellátó erek szűkülete esetén. Orv. Hetil., 2014, 155(42), 1685–1689.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Emese Lovadi, Péter Csécsei, Csenge Lovig, Zsófia Karádi, and László Szapáry

Absztrakt:

A stroke világszerte a harmadik leggyakoribb halálok, a szívinfarktus és a daganatos betegségek után, funkcionális kimenetele pedig valamennyi betegség közül a legrosszabb. A koleszterin, különösen az LDL-C-szint kulcsszerepet játszik az érelmeszesedésben, a plakkok kialakulásában. Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy az LDL-C-szint növekedésével arányosan emelkedik a cerebrovascularis betegségek incidenciája és halálozása. A statinterápia egyértelműen csökkenti a stroke-rizikót, de a más módszerekkel elért lipidszintcsökkentő kezelésnek eddig nem volt igazoltan szignifikáns hatása. A magasabb dózisú statinkezelés preventív hatása egyértelmű, ugyanakkor az ilyen dózis alkalmazása fokozott óvatosságot igényel korábbi intracerebralis vérzést elszenvedett betegeknél, és kockáztathatjuk az új keletű diabetes kialakulását is. A közelmúltban közzétett IMPROVE-IT vizsgálat elsőként igazolta, hogy a statinterápia mellé adott nem statin típusú ezetimibbel az LDL-C-szint tovább csökkenthető, ezzel párhuzamosan tovább mérséklődik a cardio- és cerebrovascularis események incidenciája, a mellékhatások számának növekedése nélkül. Ezek az eredmények újra megerősítették a minél nagyobb mértékű LDL-C-szint-csökkentés jelentőségét. A statin-ezetimib kombináció révén a célértékek elérése alacsony és közepes statindózissal is lehetséges, csökkentve ezáltal a magas dózisú statinkezelés mellékhatásainak veszélyét. Orv. Hetil., 2016, 157(52), 2059–2065.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Beáta Csiszár, Álmos Németh, Zsolt Márton, János Riba, Péter Csécsei, Tihamér Molnár, László Deres, Róbert Halmosi, Kálmán Tóth, and Péter Kenyeres

Absztrakt:

Bevezetés: Citokeratin-18 (CK-18) az újraélesztés kapcsán kialakuló ischaemiás-reperfúziós károsodás kiváltotta teljes sejthalál során kerül a véráramba. Kaszpázok által hasított formája specifikus az apoptózis folyamatára. A markerek számos kórképben prognosztikus értékűnek bizonyultak. Tanulmányunkban elsőként vizsgáltuk prognosztikus értéküket reanimált betegpopulációban. Módszer: 40, sikeresen újraélesztett betegnél határoztuk meg a sejthalálmarkerek szintjét 6 órán belül, 24 és 72 óra múlva. Ezeket összevetettük a 30 napos túléléssel, a neurológiai kimenetellel, a szervfunkciós károsodást jellemző laboratóriumi, fizikális és terápiás jellemzőkkel, valamint a reanimáció körülményeivel. Eredmények: A reanimált betegek CK-18-plazmakoncentrációja a szakirodalomban leírt egészséges, posztoperatív és szeptikus populáció értékeinek a többszöröse volt (3842 vs. 242; 559; 1644 ng/l); a hasított és intakt CK-18 aránya alacsonyabb volt (0,14 vs. 0,58; 0,22; 0,24), ami jelentős sejtkárosodásra és a nekrózis dominanciájára utal. A markerek szintje azonban nem mutatott összefüggést a túléléssel, a neurológiai statusszal és a reanimáció körülményeivel sem. Veseelégtelenség esetén a CK-18 szintjének csökkenése elmaradt. Szignifikáns negatív korrelációt figyeltünk meg a 6 órás hemoglobin- és CK-18-szint között (r = –0,400, p<0,01), a 30 napos túlélésnek mégis az alacsonyabb hemoglobinértékek kedveztek. Következtetés: Várakozásunkkal ellentétben a vizsgált markerek nem bírtak prognosztikus értékkel újraélesztett betegpopulációban. A kimenetelt valószínűleg nem a teljes sejtkárosodás, hanem egy kisebb, a fenti markerekkel szenzitíven nem vizsgálható kritikus szerepű sejtpopuláció károsodása, valamint a beteg tartalékkapacitásai befolyásolják. Orv Hetil. 2020; 161(1): 26–32.

Open access