Search Results

You are looking at 1 - 3 of 3 items for

  • Author or Editor: Péter Haba x
Clear All Modify Search

A tanulmány az 1950 és 1956 közötti időszak magyar ipari építészetének és a szocialista realizmus elveinek sajátos kölcsönhatásával foglalkozik: a korszak építészetelméleti és formálásbeli tendenciáit e speciális építészeti műfaj aspektusából kíséri végig. Egyfelől rámutat arra, hogy a Rákosi-korszak hivatalosan diktált építészeti ideológiája az ipari épületek tervezését a szigorú gyártástechnológiai követelmények és a rendkívül összetett épületszerkezeti megoldások következtében sokkal kevésbé tudta meghatározni, mint a lakó- és középülettervezést, s ekképp az ipari építészet a szakmai ellenállás szinte legendássá váló bázisa lett. Másfelől azt is kiemeli, hogy mindemellett a szocialista realizmus stiláris előírásaihoz való igazodást vagy legalábbis a szocialista világrendet kifejező „ipari formálásmód” megteremtését az idő előrehaladtával egyre inkább elvárták a szakmapolitika képviselői – bár a szocialista realizmus „ipari” változatának kialakításához a tervezők a gyakorlatra csak nehezen lefordítható elméleti hátteret kaptak. Mindezek hatására az ipari építészet egyes köreiben olyan formálásbeli stratégiák bontakoztak ki, melyeket ugyan a szocialista realizmus „légköre” hívott létre, de amelyek többnyire nem a kész sémák szorgalmas követésében merültek ki, hanem a szuverén szakmai elvekből még többé-kevésbé levezethető reakcióként tűntek fel – a szovjet minták, illetve a hazai építészeti ideológia pontos követésére csak ritkán került sor. Az elemzés e tendenciák vizsgálatát követően azt kísérli meg feltárni, hogy az ipari építészetnek milyen szerepe volt a politikai enyhüléssel párhuzamosan bekövetkező ideológiai váltásban.

Restricted access

A revolutionary concept or phantasmagoria?

Zalotay Elemér szalagházának történeti háttere és recepciója

Authors: Mariann Simon and Péter Haba

Zalotay Elemér 1958-ban mutatta be az Építésügyi Minisztériumban azt a koncepcióját, melyre ugyan nem kapott hivatalos megbízást, de amelyet a tervező a lakásépítéssel kapcsolatos gondok átfogó megoldási lehetőségének tekintett. Az ekkor pályakezdő építész úgy gondolta, hogy a rutinmegoldásoktól eltérő ötlet számot tarthat az építésügyi szervek figyelmére. A terv olyan monumentális „techno-utópia” volt, amely hosszú időre zavarba ejtette az építész szakma és a szakpolitika széles köreit.Bár Zalotay terve számos megastruktúra-vízióra emlékeztető módon egy innovatív szerkezet gigantikus méretűre nagyított verzióját igyekezett lakhatóvá tenni és az élet teljességét felölelő egyetemes rendszerre alkalmazni, nem jutott el olyan komplexitáshoz, amely koncepcióját igazi megastruktúrává tenné. Ugyanakkor a radikális elgondolás — nem kis mértékben Zalotay aktivitásának a következményeként — egyre szélesebb körben keltette fel a szakmán kívüli társadalom figyelmét. A szalagházról szóló írások, de különösen az 1965-ös, az Új Írásban folytatott vita azt mutatja, hogy Zalotay egy olyan lakáseszményt képviselt rendkívüli állhatatossággal, mellyel szemben a Kádár-korszak átalakuló társadalmában senki sem maradhatott közömbös. Az évtized közepére a szalagház legendává nőtt, Zalotay pedig a szocializmus nehéz emberének a szimbólumává vált.Az elmúlt évtizedben Zalotay Elemér és a szalagház témája ismét bekerült a hazai építészeti nyilvánosságba, de ma a személy, a karakter vált sokkal fontosabbá. Immár az építész lett legenda: a magányos hős, a vízióval megáldott géniusz, aki az emberekért küzd, de nem talál megértésre. Zalotay szalagház-koncepciója egyetlen gondolatra épül, így se ambícióját, se kritikai tartalmát tekintve nem hasonlítható a hatvanas évek nagy kísérletező építészeihez. Ez az átlagtól különböző figura mégis említésre érdemes, mint a nem múló kísérletezés és a makacs kitartás példája.

Restricted access

The imposition of socialist realism caused great loss of prestige and intellectual confusion in Hungarian architecture. After 1956, in the first years of the Kádár era it was preoccupied by a sort of “self-rehabilitation” and by the related aim of reviving Hungarian modernism. In this period of search the new architectural phenomena in industrial investments attracting the attention of designers and architecture theoreticians active in other areas of architecture assumed special significance.

Under the industrializing programs central to the party propaganda, there was clear-cut political intention for a long time to build materially and technically good-quality, well-designed, monumental industrial building complexes. Architectural creativity received a great boost from the efforts to create structural systems in view of the western engineering innovations and tendencies of form, adapted flexibly to the specificities of the industrializing program launched in the late 1950s, to the new technological systems and the transforming conditions of the building industry and economy.

It is not accidental therefore that a certain nimbus evolved soon around the central institution of the field, the Industrial Building Design Company (IPARTERV): the company gradually became a special creative workshop, and industrial architectural planning became a booming branch of the economy. The reception of the IPARTERV activity in the early Kádár era was dominated by the emergence of this nimbus. The aim of the paper is to explore the decisive architectural and engineering approaches, personal and collective planning roles, architectural theoretical tendencies and political factors that shaped the specific role of this company.

Restricted access