Search Results

You are looking at 1 - 10 of 21 items for

  • Author or Editor: Péter Reményi x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

Bevezetés: Hematológiai és őssejt-transzplantált betegek véráram-infekcióiról kevés adat áll rendelkezésre. Epidemiológiájuk naprakész ismerete ugyanakkor elengedhetetlen a hatékony terápia megválasztásához. Célkitűzés: Jelen kutatás célja a véráram-infekciók gyakoriságának, a kórokozók megoszlásának és rezisztenciájának elemzése, a 7 és 30 napos halálozás, illetve az ezt befolyásoló rizikófaktorok vizsgálata volt. Módszer: 2016. január és 2017. július között a Hematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályon ápolt betegek véráram-infekcióira vonatkozó adatok kerültek feldolgozásra. Az adatokat, az intézményi adatbázisokból gyűjtöttük össze és retrospektív módon elemeztük, leíró statisztikai módszerek alkalmazásával. A rezisztenciára vonatkozó adatokat összevetettük az Országos Epidemiológiai Központ 2016-os adataival. Eredmények: Összesen 362 beteg 624 pozitív vérmintájából 216 kontaminációnak bizonyult. A 408 nem kontamináns izolátumhoz kapcsolódó epizódok száma 353 volt. A monomikrobás (N = 320) epizódok hátterében 149 (47%) esetben Gram-pozitív, 166 (52%) esetben Gram-negatív, 5-ben (2%) pedig gomba kórokozó igazolódott. Gram-pozitív speciesek: koaguláz-negatív staphylococcusok (49%), Staphylococcus aureus (16%), Streptococcus species (15%). Gram-negatív speciesek: Escherichia coli (46%), Klebsiella species (19%) és Pseudomonas aeruginosa (17%). A Staphylococcus aureusok 19%-a, a Staphylococcus epidermidis törzsek 73%-a methicillinrezisztens, az enterococcusok 20%-a vancomycinrezisztens, az Acinetobacter baumannii és Pseudomonas aeruginosa törzsek 40% illetve 11%-a multirezisztens, a Gram-negatívok 27%-a fluorokinolonrezisztens, az Enterobacteriales 14%-a kiterjedt spektrumú béta-laktamáz-termelő volt. A 7 és 30 napos halálozás 12% és 21% volt. Halálozás szempontjából szignifikánsan magasabb kockázatot jelentett a fungaemia (p = 0,007) és a myeloma multiplex mint alapbetegség (p = 0,045). Következtetések: Kutatásunkban a Gram-negatív baktériumok enyhe túlsúlyát és az országos átlagnál kedvezőbb rezisztenciát figyeltünk meg. Halálozás szempontjából kiemelt figyelmet érdemelnek a myeloma multiplexes betegek és a gombainfekciók.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Béla Telek, György Pfliegler, Gyula Reményi, Leonóra Méhes, Péter Batár and Miklós Udvardy

A krónikus lymphoid leukaemia (CLL) növeli a különböző szolid tumorok kialakulásának veszélyét, transzformálódhat egyéb lymphoid eredetű malignus betegségbe, myeloid jellegű malignus kórkép azonban ritkán társul CLL-hez. A szerzők egy kezeletlen CLL-es betegük kórtörténetét ismertetik, akiben hat évvel a CLL felismerését követően myelodysplasticus szindróma [refrakter anaemia gyűrűs („ringed”) sideroblastokkal] alakult ki. A myelodysplasticus szindróma kialakulásával és progressziójával a CLL háttérbe szorulását észlelték. A kórtörténet és irodalom ismertetése mellett áttekintik a CLL-hez társuló malignus myeloid betegségek patogenezisének lehetőségeit.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Béla Telek, László Rejtő, Péter Batár, Gyula Reményi, Róbert Szász, Attila Kiss and Miklós Udvardy

A krónikus lymphoid leukaemiával kapcsolatos ismereteink jelentősen bővültek. A hagyományos és a biológiai prognosztikai tényezőknek köszönhetően lehetővé vált a várható prognózis pontosabb megállapítása. A terápia fejlődése elsősorban a fludarabin és monoklonális antitestek elterjedésének köszönhető. A kemoimmunoterápiával nemcsak a remisszió aránya, hanem a betegek túlélése is javult. A komplett hematológiai remisszió nagyarányú elérése és a residualis leukaemia eliminálása a gyógyulás potenciális feltételeit is megteremtette. A jelentős fejlődés ellenére számos kérdés merül fel a klinikai gyakorlatban. A szerzők az irodalom és saját tapasztalataik alapján áttekintik a krónikus lymphoid leukaemia kezelésének lehetőségeit. Orv. Hetil., 2011, 152, 958–963.

Restricted access
Clinical and Experimental Medical Journal
Authors: Attila Kiss, Gyula Reményi, Róbert Szász, Péter Batár, László Rejtő, László Váróczy, Tamás Sípos, Erika Kovács, Marianna Szarvas and Miklós Udvardy

Abstract

Introduction: Six years ago (in September 2003), the fifth Haemopoietic Stem Cell Transplantation Centre of Hungary began its activity. This centre registered as the No. 648 sub-centre of the European Blood and Marrow Transplantation Committee.

Objectives: To meet the demand for transplantation of haemopoietic stem cells in the North-Eastern regions of Hungary and to establish active connections with the domestic and international centres.

Methods: The interventions were performed in accordance with international criteria.

Results: Up to now 150 autologous stem cell transplantations were performed including 74 patients with multiple myeloma, 43 with non-Hodgkin lymphoma, one with chronic lymphoid leukaemia, 27 with Hodgkin's disease, four patients with autoimmune disease, and one with leiomyosarcoma. Survival rates were similar to Hungarian and international data. The centre has taken a role also in other activities using stem cell therapy at the University of Debrecen (dendritic cell-based vaccine program, stem cell therapy in myocardial infarction, peripheral arterial disease, and autoimmune diseases). This centre performed the most use of conditioning protocol Zevalin (ibritumomab tiuxetan), bischloroethylnitrosourea, etoposide, cytosine arabinoside, and melphalan (Z-BEAM) in patients with non-Hodgkin lymphoma in Hungary (ten patients were treated).

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Béla Telek, László Rejtő, Attila Kiss, Péter Batár, Gyula Reményi, Róbert Szász, Zsófia Ágnes Ujj and Miklós Udvardy

Az akut myeloid leukaemiával kapcsolatos ismeretek az utóbbi években a citogenetikának és molekuláris biológiának köszönhetően jelentősen bővültek. A betegség nemcsak morfológiailag és immunfenotípusát tekintve heterogén, hanem citogenetikai és molekuláris biológiai szempontból is. Prognózisa, különösen időskorban, ma is kedvezőtlen. A fiatalabb (50–60 év alatti) betegek túlélése az intenzív kemoterápia (nagy dózisú daunorubicin és cytarabin) következtében javult, de kedvezőtlen prognosztikai tényezők (a citogenetika mellett a molekuláris biológiai jellemzők szerepe is fontos) esetén csak az allogén transzplantáció lehet eredményes. A további fejlődés a betegség biológiájának jobb megismerésétől és az ezen alapuló célzott („targeted”) terápiától várható. Orv.Hetil., 2012, 153, 243–249.

Restricted access
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: András Dávid Tóth, Gergely Varga, Nikolett Wohner, Péter Farkas, Laura Horváth, Gergely Szombath, Andrea Ceglédi, András Kozma, Péter Reményi, Tamás Masszi and Gábor Mikala

Absztrakt:

A bortezomib-thalidomid-dexametazon- (VTD-) alapú rezsim az egyik leggyakrabban alkalmazott kemoterápiás protokoll a myeloma multiplex első vonalbeli kezelésében Magyarországon. A válaszarány jelentős, de előfordulnak refrakter esetek is. Sokszor ekkor is hatásosak lehetnek az új, de jelentős költségű másodvonalbeli szerek, ezért a VTD-refrakteritás mihamarabbi felismerése fontos feladat. Nem ismert, hogy mely esetekben számíthatunk VTD-terápiára elégtelen válaszra. Ennek vizsgálatára 16, a Dél-pesti Centrum Kórházban és a Semmelweis Egyetem III. sz. Belgyógyászati Klinikáján 2009 és 2019 között kezelt VTD-refrakter beteg adatait elemeztük retrospektíven. Meglepő módon a refrakter betegek többsége nem rendelkezett az ismert kedvezőtlen prognosztikai faktorokkal. A szérum β2-mikroglobulin-, albumin-, LDH-szintekben a kiugró eltérések nem voltak jellemzőek, továbbá csak két esetben találtunk magas kockázattal járó citogenetikai (del(17p), illetve t(4;14)) elváltozást. A másodvonalbeli kezelésig medián 89 nap telt el, és amennyiben lehetséges volt, a terápia során törekedtünk autológ őssejt-transzplantáció végzésére. A másodvonalbeli kezelésre a betegek többsége már jól reagált, 16-ból 10 esetben nagyon jó részleges válasz vagy komplett remisszió lépett fel. A VTD-refrakter betegek medián túlélése 47 hónap volt, ami összevethető a nem VTD-refrakterek túlélési adataival.

Következtetésként elmondható, hogy az eddig használt prognosztikai faktorok nem alkalmasak a VTD-refrakteritás előrejelzésére myeloma multiplexben. Az adatok felhívják a figyelmet új markerek szükségességére, melyek segítségével korábban juthatna ez a betegpopuláció hatékony terápiához, valamint a kezelés során végzett szoros kontroll fontosságára, hogy mielőbb felismerjük a terápiaváltás szükségességét.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Botond Lakatos, Helga Szabó, Katalin Csordás, Gábor Tatai, Radka Nikolova, Judit Csomor, Péter Reményi, Tamás Masszi, István Vályi-Nagy and János Sinkó

Absztrakt:

Bevezetés: Az autológ haemopoeticus őssejtek transzplantációja ígéretes kezelési lehetőség egyes malignus és nem malignus betegségek körében. A beavatkozás ugyanakkor szövődményekkel járhat, ezek közül kiemelkedő fontosságúak a korai, illetve késői poszttranszplantációs szakban fellépő infekciók. Célkitűzés: A korai (<+100 nap) poszttranszplantációs infekciók gyakoriságának és kórokozóinak vizsgálata, továbbá a halálozás rizikótényezőinek meghatározása. Módszer: A 2007 és 2014 között intézetünkben autológ haemopoeticus őssejtek transzplantációjával kezelt 699 beteg prospektíven gyűjtött adatait retrospektív módon vizsgáltuk és dolgoztuk fel. Eredmények: A 699 beteg medián életkora 56 (interkvartilis tartomány: 43–62) év, 54%-uk (376 fő) férfi. 25 pácienst más centrumba irányítottak vissza további gondozásra, 19 beteg utánkövetése pedig megszakadt. A betegek 69,8%-ában (488 fő) fordult elő neutropeniás láz. 96 betegben (13,7%) összesen 102 infekciós epizódot azonosítottunk. A leggyakrabban – összesen 49 epizódban – bacteriaemiát észleltünk. Ezek előfordulási mediánja 7 (5–11) nap volt a transzplantációt követően. A bacteriaemiák döntő többsége (33/49) a megtapadás előtt lépett fel. Incidenciájuk a malignus lymphomában szenvedő betegek esetében szignifikánsan magasabb volt, mint a plazmasejt-rendellenességekben szenvedő csoportban (p = 0,0005, OR: 2,41, 95% CI: 1,49–3,99). Vírusfertőzés 12, míg bizonyított vagy valószínű invazív gombainfekció 8 alkalommal következett be. A poszttranszplantációs +100 napig követett 655 páciensnél a kórházi halálozás 2,4% (16 fő) volt, amelyből 8 haláleset infekciós szövődménnyel állt összefüggésben. A korai infekciók kedvezőtlenül befolyásolták a túlélést (p = 0,0001). Következtetés: Autológőssejt-transzplantáltakban az ismeretlen eredetű, neutropeniás láz gyakori. A dokumentált bacteriaemiák aránya azonban alacsony. A plazmasejtes alapbetegség miatt kezeltekhez képest a lymphomás betegekben nagyobb valószínűséggel lép fel bacteriaemia. A korai infekciók rontják a túlélés esélyeit, így megelőzésük és hatékony kezelésük továbbra is kiemelt fontosságú. Orv Hetil. 2020; 161(3): 103–109.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Árpád Bátai, Péter Reményi, Marienn Réti, Anikó Barta, László Gopcsa, Lilla Lengyel, Éva Torbágyi, Zoltán Csukly, Éva Karászi, Attila Tordai, Hajnalka Andrikovics, Katalin Balassa, Szabolcs Tasnády and Tamás Masszi

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A magyarországi vérképzőőssejt-transzplantáció meghatározó és 2016 nyaráig egyetlen allogén transzplantációs centrumaként működő Szent László Kórház Hematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán 1993-tól 2015-ig terjedő időszakban végzett 2548 vérképzőőssejt-transzplantáció összesítése mellett a cikk a 2007-től 2013-ig terjedő időszak 425 allogén transzplantációjának részletes feldolgozását tűzte ki céljául. Módszer: Ezen keresztül mutatja be a vérképzőőssejt-transzplantáció jelentős előrelépéseit, irányvonalait és a magyarországi őssejt-transzplantációs eredményeket. Eredmények: Az allogén transzplantációs indikációs területek eltolódásában kifejezett a krónikus myeloid leukaemia térvesztése és a myelodysplasiás szindrómák előretörése, emellett figyelemre méltó a transzplantációs korhatár jelentős kitolódása a csökkentett intenzitású transzplantációs előkészítő kezeléseknek köszönhetően. Hasonlóan meghatározó változást eredményez a donorkorlát csökkenése a haploidentikus transzplantáció technikájának kidolgozásával, amelynek köszönhetően gyakorlatilag szinte minden arra rászoruló és fizikailag alkalmas betegnél elvégezhető az allogén vérképzőőssejt-átültetés. Következtetések: Rámutat a cikk arra is, hogy a fenti tendenciák egyre inkább szükségessé teszik a transzplantációs keretszámok bővítését és további centrumok allogén vérképzőőssejt-transzplantációba történő belépését. Orv. Hetil., 2017, 158(8), 291–297.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tünde Krähling, Katalin Balassa, Nóra Meggyesi, András Bors, Judit Csomor, Árpád Bátai, Gabriella Halm, Miklós Egyed, Sándor Fekete, Péter Reményi, Tamás Masszi, Attila Tordai and Hajnalka Andrikovics

Bevezetés: A Philadelphia-kromoszóma negatív, „klasszikus” myeloproliferativ neoplasiák genetikai hátterében a Janus kináz 2, a calreticulin- és a trombopoetinreceptor génmutációit azonosították. Célkitűzés: A kóroki mutáció azonosítása 949, myeloproliferativ neoplasiában szenvedő betegnél. Módszer: A szerzők minőségi és mennyiségi allélspecifikus polimeráz láncreakció, fragmensanalízis, nagy felbontású olvadásigörbe-analízis és Sanger-szekvenálás kombinációit alkalmazták. Eredmények: 354 polycytaemia verában szenvedő beteg 98,6%-a (n = 349) hordozta a Janus kináz 2 gén V617F mutációját, 1,4%-uk (n = 5) pedig a 12. exon mutációit. Esszenciális thrombocythaemiában (n = 468) a betegek 61,3%-ánál (n = 287) V617F-, 25,2%-ánál (n = 118) calreticulin- és 2,1%-ánál (n = 10) trombopoetinreceptor-génmutációt találtak, míg a betegek 11,3%-a (n = 53) a fenti mutációk egyikét sem hordozta (triplán negatívak). Hasonló eloszlást tapasztaltak primer myelofibrosisban (n = 127): 58,3% (n = 74) V617F-, 23,6% (n = 30) calreticulin-, 6,3% (n = 8) trombopoetinreceptor mutáció pozitív, 11,8% (n = 15) triplán negatív. Következtetések: A calreticulingént érintő, nemrégiben felfedezett mutációk révén a Philadelphia kromoszóma negatív, „klasszikus” myeloproliferativ neoplasiában szenvedő betegek közel 90%-ánál határozható meg a betegséget okozó genetikai eltérés. Orv. Hetil., 2014, 155(52), 2074–2081.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Botond Lakatos, László Gopcsa, Enikő Gondos, Alexandra Riczu, Zsuzsa Várnai, Éva Nagy, Eszter Molnár, Gabriella Bekő, Ilona Bobek, Péter Reményi, János Szlávik, János Sinkó and István Vályi-Nagy

Absztrakt:

Az elmúlt hónapokban pandémiához vezető, Kínából induló, új koronavírus okozta megbetegedés (COVID–19) rámutatott az emberiség kiszolgáltatottságára. Aktuálisan a COVID–19 kezelésére randomizált kontrollált vizsgálattal igazolt hatékonyságú, törzskönyvezett gyógyszer nem áll rendelkezésre. A súlyos akut légúti tünetegyüttest okozó koronavírus-2 (SARS-CoV-2) a jelen munka írásáig – a legóvatosabb becslések szerint is – közel 4 millió fertőzésért és megközelítőleg 300 000 halálesetért felelős. A patomechanizmus mélyebb megismerése fedte fel, hogy a fatális esetek hátterében az immunválasz diszregulációja, a citokinvihar-szindróma (CRS) áll. Eddigi ismereteink alapján a COVID–19-ben kialakuló citokinvihar sarkalatos szereplője az interleukin-6 (IL6). Esetleírások és kis betegcsoportokon végzett vizsgálatok eredményei alapján az IL6 monoklonális antitest gátló terápia (tocilizumab) eredményesnek mutatkozik a citokinvihar kezelésében. A szerzők egy eset leírása kapcsán foglalják össze a legfrissebb ismereteket a COVID–19 terápiájával kapcsolatosan. A jelen esetismertetés súlyos COVID–19-ben szenvedő betegben kialakult CRS sikeres terápiáját mutatja be, melynek során – a szerzők tudomása szerint – hazánkban elsőként került sor tocilizumab alkalmazására infektológiai osztályon. Orv Hetil. 2020; 161(26): 1070–1077.

Open access