Search Results

You are looking at 1 - 10 of 10 items for

  • Author or Editor: Péter Sápy x
Clear All Modify Search

A súlyos akut pancreatitist kísérő folyadékgyülem-képződéssel járó lokális szövődmények perkután drenázskezelése, főleg steril esetekben, nem széles körben alkalmazott eljárás. Jelen közlemény célja a perkután drenázs indikációjának, technikájának, korlátjainak és eredményének elemzése az irodalom alapján. A perkután drenázskezelés a súlyos akut pancreatitist kísérő akut folyadékgyülem, az akut pseudocysta és a hasnyálmirigytályog, valamint az elfolyósodott nekrózis kezelésében jelentős szerepet játszik. A fertőzött folyadékgyülemek kezelésére a perkután drenázs mint első kezelés ajánlható. A steril akut folyadékgyülem és pseudocysta kezelésében a drenázskezelés, a sterilitás szabályainak fokozott betartása mellett, a iatrogén fertőzés relatív gyakorisága miatt csak komoly panaszokat okozó esetekben ajánlott. Az elfolyósodott steril és szeptikus nekrózis kezelésében a legjobb eredménnyel a 20–30F vastagságú katéterekkel végzett drenázskezelés, a „sinus tract endoscopy” és a laparoszkóppal asszisztált necrectomia kecsegtet. Az esetek több mint 25%-ában a drenázs a konzervatív kezelés mellett a beteg végleges gyógyulásához vezet. Más esetekben a műtét időpontjának prolongálására, a „korai” műtét elkerülésére hasznos eljárás.

Restricted access
Authors: Róbert Kotán, János Pósán, Péter Sápy, László Damjanovich and Zsolt Szentkereszty

Az akut pancreatitis viszonylag gyakran előforduló betegség. Évenként 5 és 80 közötti új megbetegedés esik 100 000 lakosra, és ez a szám az utóbbi években növekedést mutat a különböző tanulmányok szerint. A két fő etiológiai faktor az alkohol és az epekövesség. Az alkoholos eredetű hasnyálmirigy-gyulladás a férfiak körében, a biliaris pancreatitis a nők körében gyakoribb. Célkitűzés: a szerzők súlyos akut pancreatitis miatt kezelt betegek adatait elemezik, arra keresve a választ, hogy milyen eltérő sajátságokkal rendelkezik a biliaris és a más etiológiájú pancreatitis. Betegek és módszer: a szerzők 139, súlyos akut pancreatitisben szenvedő beteget kezeltek, akiket etiológiai szempontból két csoportra osztottak: az epeköves (A csoport) és a nem epeköves (B csoport) talajon kialakult súlyos hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedők csoportjára. Összehasonlították a két csoport nem és kor szerinti sajátosságait, a mortalitási és a morbiditási adatokat, a műtétek és az ápolási napok számát. A statisztikai analízishez a χ 2 -tesztet alkalmazták. Eredmények: a szövődmények az epés (A) csoportban súlyosabbak voltak, mint a nem epés (B) csoportban. A halálozás az A csoportban 17,8%-nak, a B csoportban 13,8%-nak bizonyult, míg az átlagos 15,1% volt. A mortalitás a nők körében az A csoportban szignifikánsan magasabb volt. Következtetések: a súlyos epés akut pancreatitisben szenvedő nőbetegek esetében súlyosabb lefolyással, magasabb halálozási aránnyal kell számolnunk. A szerzők az idős, egyéb betegségekkel terhelt epeköves nőknél még a szövődmények jelentkezése előtt elektív cholecystectomiát javasolnak.

Restricted access
Authors: Zsolt Szentkereszty, Róbert Kotán, László Damjanovich and Péter Sápy

Az enyhe akut pancreatitis kezelése alapvetően konzervatív, míg súlyos esetekben a sebészi kezelésnek jelentős szerepe van. Módszer: A szerzők az utóbbi 10 évben megjelent, a műtét kérdéseit taglaló közlemények alapján elemzik a sebészi kezelés indikációit, időzítését és a műtét technikai kérdéseit. Eredmények/következtetések: A steril pancreasnecrosis csak ritkán, a szeptikus necrosis azonban műtéti indikációt képez, ha a konzervatív kezelés eredménytelen. A terápiarezisztens sokszervi elégtelenség, a súlyos hasi kompartmentszindróma és egyéb sebészi szövődmény, mint a vérzés, perforáció is műtéti beavatkozást tesz szükségessé. Pancreatitist okozó epekövesség talaján kialakult cholestasis esetén sürgős endoszkópos sphincterotomia és később cholecystectomia javasolt. Pancreasnecrosis esetén a műtét ideális időpontja a betegség kezdetétől számított 21. nap utánra tehető, mivel a „korai” műtétek szövődmény- és halálozási aránya magas. Fontos a gondos necrectomia, amelynek a retrocolicus és retroduodenalis terekre is ki kell terjednie. A nyitott has kezelésének több a szövődménye, ezért csak válogatott esetekben javasolják. A műtétet posztoperatív bursa omentalis lavage-zsal érdemes kiegészíteni. Orv. Hetil., 2010, 41, 1697–1701.

Restricted access
Authors: Zsolt Szentkereszty, Péter Horkai, Andrea Furka, Péter Sápy, Sándor Sz. Kiss and Károly Fekete

Absztrakt

Bevezetés: A tompa mellkasi sérülések diagnózisában és kezelésében egyre gyakrabban alkalmazott módszer a video asszisztált thoracoscopia (VATS). Az esetek egy részében csupán diagnosztikai jelentőséggel bír, míg más esetekben végleges ellátást biztosít. A szerzők a VATS diagnosztikus és terápiás alkalmazásának lehetőségeit elemzik 83 haemothorax miatt kezelt betegnél.

Betegek és módszer: Tompa mellkasi sérülés okozta akut haemothorax miatt 83 beteget (60 férfi, 23 nő, átlagéletkor: 54,4 év) kezeltek. A betegek közül 31 (37,3%) esetben kellett mellkas csövezést alkalmazni. Két (2,4%) betegnél végeztek sürgős throracotomiát. Összesen 11 (13,3%) betegnél történt elektív, programozott VATS, 3 esetben diagnosztikus céllal, 8 esetben terápiás beavatkozásként. A három diagnosztikus beavatkozás során baloldali rekeszizom sérülést észleltek, majd thoracotomiát végeztek. Nyolc esetben haematoma evacuatio és 3 esetben arteria intercostalis coagulatio is történt.

Eredmények: A VATS-szal kapcsolatos műtéti és posztoperatív szövődményt nem észleltek. A thoracoto-mia mindhárom rekeszsérülést igazolta. A 8 terápiás VATS után valamennyi beteg gyógyult. A VATS-szal kezelt betegek átlagos ápolási ideje 7,8 nap, a rekeszsérült, throracotomizált betegeké 11,3 nap volt.

Következtetés: A VATS hasznos lehetőség a tompa mellkasi és rekeszizom sérülések diagnózisában. Az esetek egy részében alkalmazásuk végleges gyógyulást eredményez.

Restricted access
Authors: Zsolt Szentkereszty, János Pósán, Katalin Pető, Péter Sápy, Miklós Boros, István Takács and Sándor Sz. Kiss

Absztrakt

Bevezetés: A sternoclavicularis ízület pyogen fertőzése ritka kórkép, melynek kezelése lehet konzervatív (antibiotikumok), vagy sebészi (az ízület feltárása és drainage-a, illetve annak resectioja). A szerzők elemzik a sternoclavicularis ízület pyogen fertőzése miatt kezelt betegek oki és predisponáló tényezőit, tüneteit, a diagnózis és a műtéti kezelés kérdéseit és annak eredményességét.

Betegek és módszer: A 6 betegnél (5 férfi, egy nő, átlagéletkor: 56, 8 év) a kiváltó ok 2-2 esetben trauma, illetve távoli szeptikus góc, 1-1 esetben intraarticularisan adott injekció, illetve korábbi sugárkezelés volt. A betegségre hajlamosító tényező (diabetes mellitus, köszvény, krónikus alkoholizmus és májcirrho-sis) 2 betegnél volt kimutatható. A leggyakoribb tünet az ízület duzzanata, a bőrpír, a láz, a fájdalom és a váll mozgáskorlátozottsága volt. Valamennyi betegnél a CT-vizsgálat igazolta az ízület destructioját. Konzervatív terápiát egy esetben alkalmaztak, de ennek eredménytelensége miatt radikális resectiot végeztek. Egy-egy betegnél a többszörös szeptikus góc és a kísérő mediastinitis miatt először debridement és drainage műtét, később második ülésben resectio, a többi három betegnél első ülésben az ízület resectioja történt.

Erdemények: A konzervatív, illetve drainage kezelés mindhárom esetben eredménytelen volt, ezzel szemben az ízület resectioja valamennyi betegnél gyógyulást eredményezett. Műtéti szövődményt nem észleltek. Radikális műtét után átlagosan 28,2 hónappal a funkcionális eredmények kiválóak voltak.

Következtetések: A konzervatív kezelés és a drainage csak akkor ajánlott, ha súlyos szövődmények társulnak a betegséghez. Ilyenkor második ülésben érdemes resectiot végezni. A legeredményesebb kezelési módnak a radikális resectiot tartják.

Restricted access
Authors: Károly Gábor Szabó, Zsolt Szentkereszty, László András Tóth, László Damjanovich and Péter Sápy

Absztrakt

Esetismertetés: A vesetumorok áttétet általában a májba és a tüdőbe adnak. Más hasüregi szervben (duodenum, másik oldali vese, mellékvese, colon-transversum) való előfordulásuk ritka, a pancreasba történő áttétképződés irodalmi ritkaságnak számít. A szerzők sikeresen operált 82 éves férfi beteg esetét ismertetik, akinek világos sejtes vesetumor pancreas-metastasisát távolították el. A beteg anamnaesisében 8 évvel korábban bal oldali vesetumor miatt nephrectomia szerepel. Magas subileusra utaló tünetek miatt kezelt és kivizsgált betegnél a hasi CT-vizsgálat a pancreasfarok területén térfoglalást igazolt. Az elváltozást splenectomiával kiegészített distalis pancreasresectióval távolították el. A szövettani vizsgálat a világos sejtes vesetumor metastasisát igazolta. Megbeszélés: A pancreas szekunder daganata ritka. Bár a vesetumorok túlnyomórészt máj- és tüdőáttétet képeznek, a világos sejtes vesetumor a pancreasba is adhat áttétet, ezért a hasnyálmirigyben megjelenő térfoglalás esetén gondolni kell az áttétképződésre.

Restricted access
Authors: Andrea Furka, Norbert Németh, Katalin Pető, Zsolt Szentkereszty, László Tóth, István Furka, Irén Mikó and Péter Sápy

Absztrakt

Májműtétek során gyakran szükséges az ellátó erek hosszabb-rövidebb idejű leszorítása, ezáltal a szerv vérellátása átmenetileg zavart szenved, majd az ezt követő reperfusio során további károsodások jöhetnek létre. Ezek hatására az adott szervben is és más lokalizációban is anyagcsere- és morphologiai változások jöhetnek létre, amelyek meghatározzák a szervek, szövetek további sorsát, életképességét, regenerációját, ezáltal a műtét kimenetelét is. Állatkísérletes modellben vizsgáltuk a Báron/Pringle manőver hatását a májfunkció és szövettani károsodások szempontjából. 12 beagle kutyán 3×15 perces ligamentum hepatoduodenale leszorítás során, majd 30 perces reperfusio után vettünk vér- és szövettani mintákat. Markáns szövettani változásokat észleltünk mind a máj, mind a vékonybelek területén, valamint a májenzimek közül. Legkorábban a GPT-emelkedés jelentkezett, majd a 30 perces reperfusiót követően a GOT és a LDH is megemelkedett. Állatkísérletes modellen hosszúnak bizonyult a harmadik 15 perces leszorítás, legérzékenyebben a GPT-emelkedés jelezte az ischaemiát.

Restricted access
Authors: Szentkereszty Zsolt, Trungel Enikő, Pósán János, Sápy Péter, Szerafin Tamás and Sz. Kiss Sándor

Absztrakt

Bevezetés: Az áthatoló mellkasi sérülések sikeres kezelése a korrekt, gyors diagnózisban és az adekvát sebészi kezelésben rejlik. A szerzők 109 mellkassérült beteg kapcsán értékelik a diagnózis és a kezelés aktuális kérdéseit a szövődmények és az eredmények tükrében.

Betegek és módszerek: A 82 férfi és 27 nő sérült átlagos életkora 37,8 év volt. A sérülést 104 (95,4%) esetben szúrás, 4 (3,7%) esetben lövés és 1 (0,9%) esetben robbanás okozta.

A 41 szív- és szívburoksérültnél 19 (46,3%) mellkas-rtg, 9 (22%) echocardiographia és 2-2 CT-vizsgálat, illetve diagnosztikus VATS történt. A 41 beteg közül 40-et megoperáltunk.

A 68 nem szívtáji sérültnél minden esetben készült mellkas-rtg. 6 (8,8%) betegnél echokardiographia, 4-nél (5,9%) diagnosztikus VATS és 3-nál (4,4%) hasi UH készült. A betegek közül 13 (19,1%) esetben mellkas-drainage, 51 betegnél nyitott műtét és 4 betegnél VATS történt.

Eredmények: A szív- és szívburoksérülteknél a mellkas-rtg, az echocardiographia és a VATS szenzitivitása 57,9%, 88,9%, illetve 100%, specificitása 26,3%, 88,9%, illetve 100% volt. A nem szívtáji sérülteknél a mellkas-rtg szenzitivitása 100%, a VATS szenzitivitása és specificitása egyaránt 100% volt.

A posztoperatív szövődmények aránya 12,6% volt, mely a szívsérülteknél 15%, a nem szívtáji sérülteknél 10,9% volt. Halálozás csak a szívsérülteknél (7,3%) volt. Az átlagos halálozás 2,8% volt.

Következtetés: Az áthatoló mellkasi sérültek életesélyei a gyors és célzott diagnosztikus tevékenységet követő korrekt kezelésnek köszönhetően biztatóak.

Restricted access
Authors: Klaudia Balog, Adrienn Csiszkó, Nóra Krasnyánszky, Máté Farkas, Mariann Berhés, István László, Károly Palatka, László Damjanovich, Péter Sápy and Zsolt Szentkereszty

Absztrakt:

Bevezetés: Akut pancreatitis miatti necrectomiát ideálisan a betegség kezdetétől számított 4–6. héten javasolt elvégezni, amikor az ún. demarkált necrosis (walled-off pancreatic necrosis –WOPN) már kialakult. A szerzők ismertetik a kiterjedt WOPN miatt végzett sebészi transgastricus necrectomiák során nyert tapasztalataikat. Betegek és módszer: Kiterjedt WOPN miatt 2012. január 1-től 2017. december 31-ig terjedő időszakban 17 (12 férfi, 5 nő, átlag életkor 64,00 ± 15,14 év) betegnél végeztek sebészi transgastricus necrectomiát. Valamennyi betegnél a műtétet megelőzően konzervatív és szemikonzervatív kezelés történt átlagosan 61,00 ± 33,47 napig. A WOPN mérete átlagosan 14,00 ± 5,23 cm volt és valamennyi esetben a retrocolicus, retroduodenalis terekbe is beterjedt. A necrosis minden esetben bakteriálisan kontaminált volt. Eredmények: A műtétekkel kapcsolatos szövődmény nem volt. Az ápolási napok száma a műtétet követően 10,00 ± 3,08 nap volt. A mortalitás 5,9% volt. Késői műtét vagy egyéb beavatkozás pseudocystaképződés, vagy pancreas fistula miatt nem volt. Két betegnél a WOPN és a gyomor közötti anastomosis-endoszkópos tágítása és öblítése történt lázas állapot miatt. Frissen kialakult diabetest nem, a meglévő súlyosbodását 6,3%-ban észleltük. Következtetés: A kiterjedt, fertőzött demarkált necrosis kezelésében a sebészi transgastricus necrectomia jó eredménnyel alkalmazható. A műtét előnye, hogy a necrectomia után nem alakulhat ki külső pancreas sipoly és pseudocysta.

Open access
Authors: Károly Gábor Szabó, Adrienn Csiszkó, László Sasi-Szabó, Sándor Bányai, Zoltán Szentkereszty, Zsigmond Varga, Károly Fekete, Péter Sápy, László Damjanovich and Zsolt Szentkereszty

Absztrakt

Esetismertetés: A szerzők két sikeresen operált beteg esetét ismertetik. A 79 éves anticoagulált nőbeteg többszörös mellkasi és hasi szúrt sérülést szenvedett, a jobb tüdő IV. szegmentumának és a vena cava inferior retrohepaticus szakaszának szúrt sérülését látták el. Az első műtét során a cava sérülését nem ismerték fel. A második műtét során a máj anterograd, finger-fracture technikával történt szétválasztását követően sikerült a cava sérülését feltárni és elvarrni. A máj állományának sebét perihepaticus packing módszerrel tamponálták. A 3. posztoperatív napon újabb műtét során a tampon eltávolítását végezték. A beteg meggyógyult. Egy másik, 25 éves férfi beteg tompa hasi sérülést szenvedett. Első ellátásként a májruptura tamponálása történt. Ezt követően sorozatos (7×) tamponcserékre került sor. Ismételten jelentkező hasüregi vérzés és epefolyás miatti reoperációkor az epehólyagon lévő kb. 1 mm-es perforatiós nyílás miatt cholecystectomia történt. Két nappal később ismételt vérzés miatt végzett haematomaevakuálás után a vena cava inferior retrohepaticus szakaszán lévő, kb. 3 mm-es sérülés elvarrása történt. Posztoperatív epefolyás miatt EST történt. A beteg gyógyultan otthonába távozott. Megbeszélés: Az áthatoló retrohepaticus vena cava sérülések mortalitása magas, mintegy 78%-ra tehető. A sérülés ellátása nemcsak érsebészeti, hanem májsebészeti jártasságot is igényel. A máj szúrt és tompa sérülésének ellátása során gondolni kell a vena cava inferior retrohepaticus szakaszának sérülésére is. A sérülés elvarrása gyógyuláshoz vezet. A parenchyma szétválasztása utáni vérzés perihepaticus „packing” módszerrel megbízhatóan kezelhető. A posztoperatív epefolyás EST-vel sikeresen kezelhető.

Restricted access