Search Results

You are looking at 1 - 10 of 21 items for

  • Author or Editor: Péter Sótonyi x
Clear All Modify Search
Restricted access

Az első világháborút követően az országos szinten szerveződött szaktudományi társaságok már egymástól függetlenül, csak saját szakmai körben működtek. Ezért is merült fel az a gondolat, hogy a társaságok „fölé” szerveződjék egy összefogó szervezet, a szaktársaságok teljes önállóságának fenntartásával. 1931-ben létrejött a Magyar Orvosok Tudományos Egyesületeinek Szövetsége (MORTESZ), amely sok orvostársaság országos fórumává is vált, és a Magyar Orvosi Hét megszervezésével az orvostársadalom évenkénti találkozási lehetőségét is jelentette. Az első években az együttműködést a nagyhéten két-három egyesület közös témája alkotta. 1935-től kezdődően évente kijelölésre került egy referátum, amelyhez minden szakegyesület hozzászólhatott. A nagygyűlés jegyzőkönyve minden évben megjelent az Orvosi Hetilap mellékleteként. A II. világháborút követően betiltották a társaságok önálló tevékenységét. A szakmai-tudományos társaságok az Orvosok és Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetén belül szakosztályként működhettek tovább. 1966-ban oldódott ez a helyzet azzal, hogy a szakszervezet, az Egészségügyi Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztálya kezdeményezésére megalakult a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége, amely 45 éve fogja össze számos tudományos társaság közös munkáját és végez közérdekű szövetségi feladatokat, hasonlóan a 80 éve megalakult MORTESZ-hez. Orv. Hetil., 2011, 152, 1250–1254.

Open access
Authors: Péter Sótonyi and Ágnes Sterczer
Restricted access
Authors: Péter Sótonyi, István Tiringer and Béla Buda
Restricted access
Authors: Péter Sótonyi, Zoltán Szeberin and Érsebészeti Tanszék
Restricted access
Authors: Péter Legeza, Dávid Garbaisz, Zoltán Szeberin and Péter Sótonyi

Absztrakt:

A végstádiumú veseelégtelen betegek kezelésének folyamatos fejlődése és túlélési eredményeinek javulása következtében egyre nagyobb kihívást jelent tartós, jól működő arteriovenosus összeköttetés létrehozása. A HeRO (Hemodialysis Reliable Outflow) rendszer lehetővé teszi megfelelően funkcionáló arteriovenosus sönt képzését olyan betegekben, akiknél mindkét oldali centrális vénás elzáródás miatt felső végtagi sönt készítése már nem jönne szóba. Hazánkban először ültettünk be eredményesen HeRO graftot egy tartós hemodialízisben részesülő betegnél. Célunk az ezzel kapcsolatos tapasztalataink bemutatása. Esetismertetésünkben a betegdokumentációt, a pre- és posztoperatív képalkotó vizsgálatokat tekintettük át. Betegünk (73 éves nő) 12 éve részesül rendszeres hemodialíziskezelésben. Mindkét felső végtagon számos alkalommal történt arteriovenosus fistula létrehozása, fistulathrombectomia, valamint mindkét oldalon sor került tartós tunelizált dialíziskanül használatára. Bal oldali könyöktáji fistulájának elzáródását követően konvencionális sönt képzése nem jött szóba a mindkét oldalon kialakult vena subclavia occlusióra tekintettel, ezért HeRO graft implantációja mellett döntöttünk. A sikeres graftimplantációt követően 7, majd 12 hónappal történt graftthrombectomia és endovascularis intervenció, melyet követően ismét jó hatásfokú hemodialízis végezhető a grafton keresztül. A mindkét oldali felső testfél centrálisvéna-occlusiója esetén a HeRO graftrendszer megfelelő alternatívája lehet a tunelizált dialíziskanülöknek és alsó végtagi arteriovenosus összeköttetéseknek. Orv Hetil. 2019; 160(31). 1231–1234.

Open access
Authors: József Makovitzky, Levente Emődy, János Somogyi and Péter Sótonyi
Restricted access
Authors: Márton Berczeli, Zoltán Oláh, Lilla Szatai, László Daróczi and Péter Sótonyi

Absztrakt:

A thoracoabdominalis aortaaneurysmák kezelése az érsebészet egyik legnagyobb kihívása. Sürgős esetekben ezen komplex aneurysmák endovascularis ellátásának lehetőségei limitáltak. Az óriás méretű (10 cm-t meghaladó) thoracoabdominalis aortaaneurysma rendkívül ritka jelenség, ellátása mindig betegspecifikus, egyedi kezelést igényel. A tervezett kezelés alacsonyabb morbiditási aránnyal jár, különösen a gerincvelő-sérülés tekintetében. Esetünkben egy 19,2 cm maximális átmérőjű, Crawford V típusú thoracoabdominalis aortaaneurysma sikeres kezelését mutatjuk be. A férfi beteget először akutan, nyitottan operáltuk tartott ruptura miatt, majd később halasztott időpontban endovascularisan folytattuk ellátását. A 64 éves férfi beteget mellkasi és hasi panaszok miatt vettük fel intézetünkbe(1) stabil hemodinamikai paraméterekkel. Kontrasztanyagos CT-angiográfiás vizsgálat igazolta a 19,2 cm legnagyobb átmérőjű, többszörös thoracoabdominalis aortaaneurysmáját, kompressziós jelekkel, haemothoraxszal és az alsó szakasz tartott rupturájával. Az anatómia, az extrém méret, a kompressziós tünetek és a haemothorax miatt a nyitott műtéti megoldást választottuk, és intraoperatívan döntöttünk végül a kétszakaszos ellátás mellett. Első lépésben a rupturált szakasz ellátására egy aortoaorticus Dacron interpositumot implantáltunk úgy, hogy a visceralis szakaszt egy ferde ’patch’ segítségével rekonsruáltuk, majd a második lépésben végeztük el a mellkasi sztentgraft beültetését. Az egyéves kontrollon a beteg panaszmentes volt, ’endoleak’ nem ábrázolódott. Az óriás aortaaneurysmák ritka klinikai entitások, főleg a thoracoabdominalis régióban. A kompressziós tünetek, a haemothorax és a jelentős anatómiai változások miatt az endovascularis beavatkozás kivitelezhetősége erősen kérdéses. Ruptura esetén azonnali ellátásuk jelenleg szinte csak nyitottan végezhető. A többlépcsős beavatkozás csökkentheti a gerincvelő-károsodás veszélyét, ezért megfelelő anatómia esetén megfontolandó ennek a ritka betegségnek a kezelésében. Orv Hetil. 2020; 161(7): 269–274.

Open access
Authors: Balázs Gerics, Ferenc Szalay, Péter Sótonyi and Veronika Jancsik

Melanin-concentrating hormone (MCH), the neuropeptide produced mainly in the hypothalamus, plays an operative role in regulating food intake and the sleep/wake cycle. Considering that these physiological functions pursue diurnal variations, we checked whether the total hypothalamic MCH level depends on the time of the day. The aggregated MCH peptide content of the whole MCH neuron population was significantly higher at the end of the sleeping period (lights on), than at the end of the active period (lights off). This result, together with earlier observations, indicates that in contrast to the MCH gene expression, the level of MCH peptide is object of circadian variation in the hypothalamus.

Open access
Authors: Márton Berczeli, Brigitta Szilágyi, Attila Lovas, Dániel Pál, Zoltán Oláh, Klára Törő and Péter Sótonyi

Absztrakt:

Bevezetés: Számos közlemény vizsgálta már az időjárási paraméterek változásának cardiovascularis kórképekre gyakorolt hatását. Ezek bizonyították az aortaaneurysma-ruptura előfordulásának és az időjárás változásának kapcsolatát is. Nincsenek azonban ismereteink a függés mértékéről, arról, hogy mennyire számottevő tényezők az egyes időjárási paraméterek ezen halálokok esetén. Célkitűzés: Kutatásunk célja, hogy a halálos kimenetelű aortakatasztrófa nyomás- és hőmérsékletváltozástól való függésének mértékét feltárjuk, a kapcsolat intenzitását egy új módszerrel meghatározzuk. Módszer: A korábban a tüdőembóliás halálozás és az időjárás összefüggésének tanulmányozására fejlesztett programunkat futtattuk olyan aortaaneurysmás haláleseteket tartalmazó adatsoron, amelyben az említett kórkép miatt bekövetkezett aortaruptura vezetett a páciensek halálához. A 2005. január 1. és 2014. január 1. közötti időszak eseteit tekintettük át a Semmelweis Egyetem kórbonctani adatbázisában. 152 aneurysmás eseményt vizsgáltunk a halál napján és az azt megelőző napon mért nyomás- és hőmérséklet-változás függvényében. Eredmények és következtetés: Az említett időtartamban a halálos kimenetelű aortakatasztrófa előfordulásának gyakorisága a vizsgált csoportban kismértékű függést mutatott a két vizsgált paramétertől. Az aortaaneurysma-rupturákkal összefüggésben a légnyomásváltozás szerepét jelentősebbnek találtuk a napi középhőmérséklet szerepéhez képest. A légnyomás növekedésével emelkedett az aneurysma rupturájával összefüggő halálesetek gyakorisága. Az eredmények ismeretében úgy véljük, hogy matematikai modellünk jó kiindulópont lehet populációs szintű és prospektív vizsgálatokhoz egyaránt. Orv Hetil. 2018; 159(37): 1501–1505.

Open access