Search Results

You are looking at 1 - 8 of 8 items for

  • Author or Editor: Péter Tóth-Heyn x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors:
Anna Körner
,
Péter Tóth-Heyn
,
Antal Dezsőfi
,
Gábor Veres
,
László Madácsy
, and
András Arató

Ismert, hogy azok a betegek, akikben egy autoimmun betegség már kialakult, fokozottan veszélyeztetettek más autoimmun betegségek fellépésével szemben. Korábban a szerzők kimutatták, hogy 1-es típusú diabéteszben szenvedő betegekben a coeliakia előfordulása gyakoribb, mint a háttérpopulációban. Az autoimmun pajzsmirigybetegség az 1-es típusú diabétesz leggyakoribb társbetegsége, amely általában az élet második évtizedében, az 1-es típusú diabétesz manifesztációját követően lép fel. Célkitűzés: Mindezek alapján a szerzők megvizsgálták a thyreoidea-autoimmunitás, illetve az autoimmun pajzsmirigybetegségek előfordulási gyakoriságát 1-es típusú diabéteszben szenvedő betegekben. Választ kerestek arra a kérdésre is, hogy változik-e a thyreoidea-autoimmunitás prevalenciája azokban a gyermekekben, akik a diabétesz mellett coeliakiában is szenvednek. Módszerek: 268 1-es típusú diabéteszben, valamint 48 1-es típusú diabéteszben és coeliakában szenvedő betegben az autoimmun pajzsmirigybetegségek irányába szűrővizsgálatot végeztek a thyreoglobulin- és a peroxidáz-ellenes antitestek vizsgálatával. Pozitivitás esetén a betegséget a pajzsmirigyfunkció vizsgálatával, illetve ultrahang elvégzésével igazolták. Eredmények: Vizsgálataik szerint a pajzsmirigyellenes antitestek előfordulási gyakorisága szignifikánsan magasabb volt azokban az 1-es típusú diabéteszes betegekben, akik egyidejűleg coeliakában is szenvedtek (1-es típusú diabétesz: 43 (16%), 1-es típusú diabétesz + coeliakia: 16 (33,3%, p < 0,01). A thyreoiditis talaján kialakult hypothyreosis is gyakrabban fordult elő azokban a diabéteszes betegekben, akik coeliakiásak voltak. Következtetések: A szerzők hangsúlyozzák, hogy a coeliakiában szenvedő 1-es típusú diabéteszes betegekben az autoimmun pajzsmirigybetegség fellépésének nagyobb valószínűsége miatt ennek a populációnak az autoimmun pajzsmirigybetegségek iránti rendszeres szűrése feltétlenül indokolt.

Restricted access
Hungarian Medical Journal
Authors:
Anna Körner
,
Péter Tóth-Heyn
,
Antal Dezsőfi
,
Gábor Veres
,
László Madácsy
, and
András Arató

Introduction: It is well known that patients suffering from an autoimmune disease are more prone to develop another one, too. The authors have previously shown frequent occurrence of celiac disease in patients with type 1 diabetes mellitus compared to the background population. Autoimmune thyroid disease, the most common autoimmune disorder, associated with type 1 diabetes mellitus, generally occurs after the manifestation of diabetes, in the second decade of life. The aim of the study was to investigate the prevalence of thyroid autoimmunity as well as the frequency of autoimmune thyroid disease in patients with type 1 diabetes mellitus. Its aim was also to compare the prevalence of autoimmune thyroid disease in patients with type 1 diabetes mellitus and in those with type 1 diabetes mellitus and celiac disease. Methods: Screening was performed in 268 patients with type 1 diabetes mellitus alone and in 48 children with type 1 diabetes mellitus and celiac disease, with the aid of anti-peroxidase and anti-thyroglobulin antibody. In case of autoantibody positivity testing of thyroid function and ultrasonography confirmed the autoimmune thyroid disease. According to the results, the frequency of autoantibody positivity was significantly higher in diabetic patients suffering from celiac disease (type 1 diabetes mellitus: 43 (16%), type 1 diabetes mellitus + celiac disease: 16 (33.3%, p < 0.01). Hypothyroidism due to thyroiditis was also more prevalent in patients with type 1 diabetes mellitus and celiac disease. Conclusions: Due to increased risk, the authors emphasize the need of frequent screening for autoimmune thyroid disorder in patients with type 1 diabetes mellitus and celiac disease.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Gábor Marics
,
Levente Koncz
,
Anna Körner
,
Borbála Mikos
, and
Péter Tóth-Heyn

A kritikus állapotú betegek stressz-hyperglykaemiájának értékelése az elmúlt évtizedben jelentősen megváltozott. A vércukor szoros kontrolljának mortalitást csökkentő hatását igazolta több jelentős vizsgálat, ugyanakkor az ezt célzó inzulinkezelés megnöveli a hypoglykaemia kockázatát, amely független mortalitási tényező lehet. A hypoglykaemia szempontjából kiemelt jelentőségű a gyermekpopuláció, a fejlődő idegrendszer miatt. Ezek alapján joggal merül fel a vércukorváltozások intenzív osztályos monitorizálásának igénye, különösen gyermek betegeknél. A hagyományos, vérmintából történő vércukor-meghatározások nem tesznek lehetővé kellően szoros monitorizálást. A cukorbetegek számára kifejlesztett, a szövet közti glükóz meghatározásán alapuló módszerek (continuous glucose monitoring) jó alternatívát jelenthetnek az intenzív osztályos monitorizálásra, amennyiben felmérjük a rendszer korlátait. A mérés a szövet közti folyadékban történik, így a szöveti perfúzió változásai zavarhatják a pontosságát. A folyamatos glükózmonitoring módszer intenzív osztályos alkalmazását jelenleg még nem javasolják, amíg a rendszer megbízhatóságáról nem áll rendelkezésre elegendő adat. Összefoglaló közleményükben a szerzők a magyar klinikai gyakorlatban elterjedt Medtronic folyamatos szubkután glükózmonitorizáló rendszert értékelik, részben saját eredményeik alapján. Orv. Hetil., 2013, 154, 1043–1048.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Kinga Jenei
,
Ildikó Szatmári
,
Eszter Szabó
,
Anjum Mariam
,
Andrea Luczay
,
Petra Zsidegh
, and
Péter Tóth-Heyn

Absztrakt:

Bevezetés: A klinikumban ismert a diabeteses ketoacidosisban (DKA) kialakuló hyperlactataemia, azonban a háttérben álló mechanizmusok és a változások kinetikája tisztázatlan. Az emberi szervezetben fiziológiásan főleg a laktát L-izomere van jelen. Hyperglykaemiás állapotokban azonban fokozott lehet a D- és L-laktát-termelés is, így a szöveti hypoperfusio mellett ez a tényező is szerepet játszhat a laktátváltozásokban. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja a ketoacidosisban és a frissen diagnosztizált diabetesben jelentkező laktátváltozások kinetikájának és mechanizmusának feltérképezése volt. Módszer: Ketoacidosis (DKA-csoport, n = 13) és frissen diagnosztizált 1-es típusú diabetes mellitus (T1DM-csoport, n = 6) miatt felvett 5–18 éves gyermekek prospektív vizsgálata történt. A felvételt követően 0–12–24–48 órával vérgázvizsgálatot végeztünk, mely az L-laktát-koncentráció meghatározására is alkalmas. Minden időpontban meghatároztuk az összlaktátot (L + D) is gázkromatográfiás tömegspektrometriával. Eredmények: Felvételkor minden ketoacidoticus betegnél kórosan magas L-laktát-koncentrációt mértünk, ami magasabb volt, mint a T1DM-csoportban (p<0,05). 12 óra elteltével az L-laktát-szint ketoacidosisban csökkent, majd ismét megemelkedett 24 és 48 óra után (p<0,01). A T1DM-csoportban csak a 48 órás érték emelkedett szignifikánsan (p<0,05 versus 12 óra). 0–12 óra között az összlaktát-koncentráció jelentősen meghaladta az L-laktát-szintet, ez a D-laktátot tükröző különbség fokozatosan csökkenve 48 óra után megszűnt. Következtetés: A ketoacidosisban észlelt két laktátcsúcs közül az első 12 órában a hyperlactataemia kialakulásában az anaerob glikolízisnek van szerepe. A második, inzulinkezelés és rendezett folyadékháztartás mellett kialakuló csúcs hátterében fokozott aerob glikolízis állhat. Az L-laktát- és összlaktátszintek közötti kezdeti különbség D-laktát képződésére utal, amely a ketoacidosis kezdeti fázisában az L-laktáttal azonos nagyságrendben termelődik. Orv Hetil. 2019; 160(45): 1784–1790.

Open access
Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Dávid Zakariás
,
Gábor Marics
,
Kata Kovács
,
Ágnes Jermendy
,
Barbara Vatai
,
György Schuster
,
Péter Tóth-Heyn
,
Attila Szabó J.
, and
Csaba Lódi

Absztrakt:

A kritikus állapotú betegek kezelésében elengedhetetlen fontosságú a hemodinamikai monitorozás. Az utóbbi években az intenzív osztályos ellátás a technika fejlődésének köszönhetően ezen a területen is egyre inkább a nem invazív irányt követi. A néhány évtizeddel ezelőtt rutinszerűen bevezetett invazív hemodinamikai monitorozás használata a gyermek intenzív, valamint egyre több helyen a felnőtt intenzív ellátásban is csökkenő tendenciát mutat. A nem invazív monitorozás elterjedésének oka a biztonságossága, szövődménymentessége mellett a költséghatékonysága is. Összefoglalónk témája az elektromos kardiometrián (electric cardiometry) alapuló ICON® betegmonitor ismertetése, amely egy újonnan kifejlesztett nem invazív, hemodinamikai paramétereket mérő és regisztráló eszköz. Klinikai alkalmazhatósága kiterjed a csecsemő-, gyermek- és felnőttosztályos gyakorlatra is. Az ICON® elektromos kardiometriai monitor működési elve egyszerű: az aortában a vér vezetőképessége az idő függvényében változást mutat, az aortabillentyű nyitása előtt a vörösvérsejtek random elhelyezkedést mutatnak, míg kamrai kontrakció hatására párhuzamos irányultságot vesznek fel. Négy elektróda felhelyezését követően az eszköz a két állapot közti vezetőképesség-változást rögzíti, majd a kapott értékekből a perctérfogatot és a verőtérfogatot méri, valamint más cardiovascularis paramétereket (például szisztémás vascularis rezisztencia) számol a mellkasi elektromos bioimpedancia szívciklushoz kapcsolódó változásainak követésével. Az ICON® legfontosabb előnyei az azonnali és folyamatos mérési lehetőség, illetve a nem invazivitásból fakadó alacsony szövődményráta. Az ICON® új, ígéretes hemodinamikai eszköz az intenzív terápia területén. A nem invazív, valós idejű mérési módszerrel szinte azonnal felmérhető a betegek hemodinamikai statusa, így az optimális terápia indítása késlekedés nélkül elkezdhető. A pontosabb klinikai indikációk meghatározásához további kutatások folyamatban vannak. Orv Hetil. 2018; 159(44): 1775–1781.

Open access

A szöveti antitranszglutamináz átmeneti emelkedése coeliakiával nem társult I-es típusú cukorbeteg gyermekekben

Transitional elevation of anti-tissue transglutaminase antibodies in children with type 1 diabetes mellitus without coeliac disease

Orvosi Hetilap
Authors:
Eszter Muzslay
,
Eszter Hámory
,
Vivien Herczeg
,
Péter Tóth-Heyn
,
Anna Körner
,
László Madácsy
, and
Andrea Luczay

Összefoglaló. Bevezetés: Az 1-es típusú diabetes mellitus és a coeliakia gyakori társulása jól ismert. Néhány tanulmány beszámol átmeneti antitranszglutamináz-emelkedésről 1-es típusú diabeteses betegekben, akiknél az emelkedett antitestszint gluténmentes diéta bevezetése nélkül normalizálódik. Célkitűzés: Kutatásunk során az átmeneti antitranszglutamináz-emelkedés gyakoriságának meghatározását tűztük ki célul. További célunk volt a coeliakia gyakoriságának megállapítása 1-es típusú diabetesszel gondozott betegeink között. Módszer: A Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinikáján 1-es típusú diabetesszel gondozott betegeket vontuk be vizsgálatunkba (238 lány, 265 fiú, medián [IR] életkor az 1-es típusú diabetes diagnózisakor: 7,83 [4,67–11] év). Vizsgáltuk a jelenség időbeli megjelenését, az emelkedés mértékét, gyakoriságát és az antitest típusát. Leíró statisztikai módszereket és khi-négyzet-próbát alkalmaztunk. Eredmények: A vizsgált populációban a coeliakia gyakorisága 12,52%. Átmeneti antitranszglutamináztiter-emelkedést 48 gyermeknél (10,9%) észleltünk. Összesen 71-szer mértünk átmeneti antitranszglutamináz-emelkedést. A gyermekek közül 34 esetben (70,83%) egyszer fordult elő emelkedést mutató antitest, a többi betegnél 2–8 alkalommal. Gyakrabban tapasztaltunk izolált IgA-típusú emelkedést, mint izolált IgG-típusút (54 vs. 5). Következtetés: Az átmeneti antitranszglutamináz-emelkedés gyakorisága magas, összevethető a valódi coeliakiás csoporttal. Kutatásunk alátámasztja a nemzetközi ajánlást, miszerint mérsékelt mértékű antitranszglutamináz-emelkedés esetén, tünetmentes 1-es típusú diabetesszel gondozott betegben a gluténfogyasztás folytatása és az antitestszintek gyakori kontrollja javasolt. Orv Hetil. 2021; 162(48): 1924–1930.

Summary. Introduction: The frequent association of type 1 diabetes mellitus with coeliac disease is well known. Development of transitional elevation of anti-tissue transglutaminase antibodies in the diagnosis of type 1 diabetes is reported in some studies. In these cases, the anti-tissue transglutaminase antibodies returned to normal without gluten-free diet. Objective: Our aim was to assess the frequency of transitional elevation of anti-tissue transglutaminase in our type 1 diabetes patients. We aimed to investigate the prevalence of coeliac disease in patients with type 1 diabetes. Method: Patients with type 1 diabetes at the Ist Department of Paediatrics, Semmelweis University, were enrolled in the study (238 girls, 265 boys; the median age at the time of type 1 diabetes diagnosis was 7.83 [4.67–11] years). Descriptive statistical analysis was done and the time of appearance, extent, frequency and type of elevated anti-tissue transglutaminase antibodies were examined. Results: The proportion of children with diagnosed coeliac disease was 12.52%. We detected transitional anti-tissue transglutaminase elevation in 48 cases (10.9%). Temporarily elevated antibody levels were measured 71 times. In 34 children (70.83%), the temporary elevation occured once, while in the others, antibody levels became positive 2–8 times. The elevation of the IgA antibody was more frequent than the elevation of the IgG antibody (54 vs. 5). Conclusion: The frequency of temporary elevated anti-tissue transglutaminase levels is considered high. Our study confirms the recommendation that in the case of moderate anti-tissue transglutaminase levels with lack of clinical symptoms, control antibody measurement is necessary with ongoing gluten consumption. Orv Hetil. 2021; 162(48): 1924–1930.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Orsolya Máté
,
Ildikó Ábrahám
,
Melinda Cserép
,
Lilla Grundmann
,
Zsófia Lendvai
,
Bea Pászthy
, and
Péter Tóth-Heyn

Összefoglaló. Az 1-es típusú diabetes mellitus (T1DM-) betegek körében az evészavarok előfordulása az átlagpopulációhoz képest körülbelül kétszeresre tehető. Ez a komorbiditás különösen veszélyes mind a magas mortalitási rizikó, mind a súlyos szövődmények lehetősége miatt. Az evészavarban szenvedő, T1DM-mel élő gyermekek és fiatalok hatékony kezelése a diabetológusok, pszichiáterek, pszichológusok, nővérek és dietetikusok összehangolt munkájával valósítható meg. Közleményünkben egy 14,5 éves, T1DM-mel élő, anorexia nervosával diagnosztizált páciensünk multidiszciplináris terápiáját mutatjuk be, kiemelve a különböző szakemberek együttműködésének főbb metszéspontjait. A szoros diabetológiai gondozással párhuzamosan az anorexia nervosa terápiájában a protokollok ajánlásaival megegyezően családterápiát és kognitív viselkedésterápiás elemekkel bővített egyéni terápiát alkalmaztunk. A terápiás folyamat összesen 18 hónapig tartott. Esetünk korábban le nem írt diabetológiai érdekessége, hogy a számottevő súlycsökkenéssel párhuzamosan betegünk inzulinigénye a töredékére csökkent, ami jelentős mértékben érintette a bazálisinzulin-szükségletet is. Orv Hetil. 2021; 162(33): 1341–1346.

Summary. The incidence of eating disorders is approximately twice as high in type 1 diabetes mellitus (T1DM) compared to the general population. Comorbidity is related to potentially severe organ complications and consequently higher mortality risk. The effective treatment of eating disorders in T1DM is provided by the teamwork of diabetologists, psychiatrists, psychologists, nurses and dietitians. The purpose of this paper is to present the multidisciplinary treatment of a 14.5-year-old adolescent with T1DM and diagnosed with anorexia nervosa, focusing on the cooperation of the professionals. In line with the current guidelines, both family therapy and cognitive behavioral therapy-informed individual psychotherapy were applied beside the strict diabetes control. Her therapy process lasted 18 months. The unusual diabetological aspect of our case is that the significant weight loss was associated with highly decreased insulin requirement affecting also the basal insulin requirements. Orv Hetil. 2021; 162(33): 1341–1346.

Open access