Absztrakt:

Bevezetés: Az Egészségügyi Világszervezet a COVID–19-járvány idején nyújtandó szolgáltatásokról ajánlásokat (megfelelő tájékoztatás, a gyógyszerellátottság biztosítása, a rendelési idők kiszélesítése, távkonzultáció bevezetése) fogalmazott meg. Célkitűzés: Az ajánlások háziorvosi ellátórendszerbeli érvényesülésének, a betegellátás (napi betegforgalom, a légúti betegek ellátása, javaslatos készítmények felírása, keresőképtelen állományba vétel) változásainak felmérése. Módszer: 2020. április 26. és május 3. között háziorvosok körében online, anonim, 26 tételes kérdőíves adatgyűjtés történt a medukator.eu weboldalon (a praxisok alapjellemzői; a járvánnyal kapcsolatos szabályok ismerete; információs csatornák/hatékonyságuk; a betegforgalom és a rendelési idő változása; távkonzultáció; a légúti betegek ellátása). Eredmények: A kérdőívet 787 (287 férfi és 500 nő) háziorvos töltötte ki. A háziorvosok 96,6%-a a járási hivataltól értesül a járvánnyal kapcsolatos feladatairól, 44,6% szerint elegendő a tájékoztatás. A betegek lakóhelyi tájékoztatásával a háziorvosok 20,8%-a teljes mértékben elégedett, szemben a központi tájékoztatással (15,4%). Minden háziorvos szerint – életkoruktól függetlenül – járványban bárkinek rendelhető gyógyszer távkonzultációval. Járványban az átlagos rendelői esetszám alakulása Budapesten 8,5, a 15 000–50 000 lakosú városokban 9,4, míg az 5000–15 000 fős településeken 15. Az otthoni átlagos heti látogatások szignifikáns mértékben csökkentek a 40–65 év közötti (a járvány előtt: 8,3; a járvány idején: 1,5), illetve a 65 évesnél idősebb (a járvány előtt: 7,52; a járvány idején: 1,1) háziorvosoknál. A praxisok 87%-a felkészült a távkonzultációra, ennek megtartását támogatja a 40 év alattiak 53,8%-a, a 40–65 év közöttiek 52,5%-a, a 65 év felettiek 43%-a. Következtetések: A járványhelyzet felhívta a figyelmet az egyértelmű, egycsatornás információk hiánya okozta problémákra a háziorvosi rendszerben Magyarországon. A rendelői és az otthoni betegellátások számának csökkenése mellett bebizonyosodott, hogy a távkonzultáció rendszerszinten is működhet, jelentősen bővített esetkörrel a jövőben is kívánatos a napi gyakorlatban. Orv Hetil. 2020; 161(40): 1699–1705.

Bevezetés: Az invazív pneumococcusbetegség előfordulása 50 éves kortól emelkedik. Vakcináció ajánlott, az átoltottság mégis igen alacsony. Célkitűzés: A szerzők az influenza ellen oltottak tájékoztatásának, a tájékoztatást nyújtó kilétének hatását vizsgálták az oltás felvételére. Módszer: Húsz praxisban, a 2012/2013-as influenzaoltási kampányban megjelenő 50 év feletti személyek kérdőívet töltöttek ki és tájékoztatást kaptak a pneumoccusvakcináció fontosságáról. Eredmények: 4000 személy közül 576 kért receptet, a nők 16,5%-a, a férfiak 11,6%-a (OR 1,67; CI 95% 1,37–2,04; p<0,001), átlagéletkoruk 70,95 év, illetve 69,8 év volt (OR 1,01; CI 95% 1,00–1,02; p<0,05). Családorvosi tájékoztatás esetén a védőoltást kérők aránya 33,6%, asszisztensnő általi tájékoztatás esetén 8% volt (OR 6,33; CI 95% 5,23–7,67; p<0,001), a védőoltást felvevőknél ez az arány 17,7%, illetve 4,4% volt. A családorvosok 6,3-szer több vakcinát adtak be, mint az azt megelőző évben (p<0,001). Következtetések: A családorvosok a pneumococcusvakcinációval kapcsolatban hatékonyabb tájékoztatást nyújtanak, mint az asszisztensek. Az intenzív tájékoztatás jelentősen növeli a pneumococcusvakcináció felvételi arányát. Orv. Hetil., 2015, 156(5), 186–191.

Bevezetés: A „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” programban hátrányos helyzetű települések lakosainak elsősorban szív- és érrendszeri szűrése zajlik. Célkitűzés: A hátrányos helyzetű településeken élő roma és nem roma lakosság egészségi állapotának, kockázatainak elemzése. Módszer: A szűrésen demográfiai, életmódra, fennálló betegségekre, egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésre és a betegtájékoztatás minőségére vonatkozó adatokat rögzítettek. Általános állapotfelmérésre (testtömeg-, testmagasság-, vérnyomás-, vércukorszint- és boka-kar index mérés), szakorvosi vizsgálatra került sor. Az adatok elemzése roma és nem roma bontásban történt, Pearson-féle khi-négyzet-próba segítségével. Eredmények: A vizsgálatban 3649 fő (851 [23%] férfi, 2798 [77%] nő) vett részt, közülük 16% (598) roma nemzetiségű. Az átlagéletkor férfiaknál 58, nőknél 55, a roma populációban férfiaknál 48, nőknél 47 év. A roma férfiak 45%-a, a roma nők 64%-a, az átlagpopulációban mindkét nem 30%-a dohányzik. A romák között a cukros üdítőitalok heti minimum négyszeri fogyasztása (férfiak 55%, nők 43%) és a BMI (férfiak 30 vs. 29, nők 29 vs. 28) szignifikánsan nagyobb a nem roma populációénál. A roma férfiak 31%-a, a roma nők 13%-a, az átlagpopulációban a férfiak 17%-a, a nők 8%-a ítéli rossznak egészségi állapotát. A COPD (18% vs. 9%), a coronariabetegség (18% vs. 13%), illetve a perifériás verőérbetegség (13% vs. 9%) előfordulása szignifikánsan gyakoribb a roma nők esetében, mint a nem romáknál. Következtetés: A vizsgált populációban a roma lakosság szignifikánsan fiatalabb korosztály, többet dohányzik, elhízottabb, gyakrabban fordulnak elő körükben a krónikus, nem fertőző betegségek, és rosszabbnak tartják az egészségi állapotukat. Orv Hetil. 2023; 164(20): 792–799.

Bevezetés: Az infarktusos betegek társadalmi-gazdasági helyzetének fontosságát – a betegellátás és a prognózis tekintetében – több nemzetközi tanulmány igazolta. Magyarországon ilyen jellegű országos vizsgálat – ismereteink szerint – még nem történt. A probléma tanulmányozását az tette lehetővé, hogy 2014. január 1-jétől az infarktusdiagnózissal kezelt betegek adatainak rögzítése kötelező minden ellátó számára a Nemzeti Szívinfarktus Regiszter adatbázisában. Célkitűzés: A szerzők jelen tanulmányukban arra kerestek választ, hogy Magyarország 174 járásának és 23 fővárosi kerületének komplex fejlettségi indexe (KFI) befolyásolja-e az infarktusos betegek ellátását és prognózisát. Módszer: A szerzők a Központi Statisztikai Hivatal által kidolgozott KFI-k alapján a járásokat alacsony (KFI_A), közepes (KFI_K) és magas (KFI_M) KFI-jű csoportokba osztották. Vizsgálták ezen területi egységekben a szívinfarktus incidenciáját, a kórházi ellátást és a betegek prognózisát. A Nemzeti Szívinfarktus Regiszterben (NSZR) 2015 és 2019 között 66 253 olyan, infarktus miatt kezelt beteg szerepelt, akinek lakóhelyét az irányítószám alapján egyértelműen sikerült azonosítani és meghatározni, hogy az melyik járásban van. A vizsgált populációban 29 101 beteg ST-elevációval járó (STEMI), 37 152 beteg ST-elevációval nem járó (NSTEMI) infarktus miatt kapott ellátást. Eredmények: A STEMI életkorral korrigált incidenciája – a 15 évnél idősebb népességben – a KFI_A csoportban 68,8/10 000 lakos/év, a KFI_M-csoportban 52,7/10 000 lakos/év volt. Az NSTEMI-betegcsoport mindhárom KFI-alcsoportban közel azonos incidenciaértékeket találtak (69,5, illetve 67/10 000 lakos/év). A percutan coronariaintervenció gyakorisága a STEMI-diagnózis esetén nagyobb volt, mint NSTEMI-ben, de a csoportokon belül a KFI nem befolyásolta e kezelés elvégzését. STEMI esetén a katéteres beavatkozás elvégzésének aránya a KFI_A, KFI_K és KFI_M alcsoportokban 83,5%, 83,7%, 83,5%, NSTEMI esetén 57,4%, 57,7%, 57,3% volt. A halálozás vizsgálatakor Cox többváltozós, regressziós elemzést végeztek. A KFI egyik infarktustípus esetén sem befolyásolta a 30 napon belül bekövetkezett halálozást: STEMI esetén a ’hazard ratio’ (HR) 0,906 és 0,914 (p = 0,04659; p = 0,04686), NSTEMI esetén 1,067, illetve 1,001 (p = 0,16520; p = 0,98933) volt. STEMI-diagnózis esetén a 30–364 napos, illetve az első éven túli időszakban bekövetkező halálozás tekintetében a KFI_M-régióban a halálozás kockázata szignifikánsan alacsonyabb volt (HR = 0,822 és 0,816), mint a KFI_A-járásokban (p = 0,00096 és p = 0,00001). NSTEMI-diagnózis mellett az 1 éven túli halálozás kockázata esetén találtak különbséget: a KFI_A- és a KFI_M-járások összehasonlításakor ez utóbbi területen a halálozás HR-értéke 0,876 volt, ami szignifikánsan (p = 0,00029) alacsonyabbnak bizonyult, mint a KFI_A-járásokban megfigyelt érték. Következtetés: A KFI önálló prognosztikai jelentőséggel bír az infarktus miatt kezelt betegek késői prognózisának meghatározásában. Orv Hetil. 2022; 163(47): 1862–1871.

Összefoglaló. Bevezetés: Szívinfarktust túlélt betegeknél a thrombocytaaggregáció-gátló (TAG-) kezelésnek fontos szerepe van az újabb ischaemiás események megelőzése szempontjából. Célkitűzés: Annak vizsgálata, hogy a kórházi távozás idején a betegek milyen arányban részesültek clopidogrel-, prasugrel- és ticagrelorkezelésben, és az utánkövetés ideje alatt milyen arányban folytatták a javasolt terápiát. Módszer: A Nemzeti Szívinfarktus Regiszter adatbázisában 2018. 01. 01. és 2020. 12. 31. között 39 308 olyan, infarktus miatt kezelt beteget tartottunk nyilván, aki egészségügyi azonosító számmal rendelkezett, és szívkatéteres centrumban kapott ellátást. Eredmények: 16 273 betegnél ST-elevációval (STEMI), 20 305 betegnél ST-elevációval nem járó (NSTEMI) infarktus volt. A betegek 80%-a hypertoniás volt, minden harmadik betegnél diabetes mellitus (35%), illetve csökkent vesefunkció (30%) igazolódott. A kórházból távozó betegek 36 578 infarktusos eseményénél elemeztük a távozáskor adott TAG-kezelési javaslatot. A STEMI-betegek 96,2%-a aszpirin-, 78,3%-a clopidogrel-, 12,7%-a prasugrel- és 4,3%-a ticagrelorkezelési javaslatot kapott. Az NSTEMI-betegcsoportban 93,9%, 77,7%, 8,3%, 3,2% értékeket találtuk. A speciális feltételek esetén rendelhető gyógyszerek (prasugrel, ticagrelor) esetén az egyes centrumok között jelentős különbségek voltak: a javaslat a prasugrel esetén 1,2–24,3%, a ticagrelor esetén 0,3–10,8% között változott. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatbázisának felhasználásával követtük a gyógyszerkiváltási eseményeket. A gyógyszertámogatási adatok 29 405 betegnél álltak rendelkezésre. Az adherencia vizsgálatakor a leghosszabb időszakot vettük figyelembe, és a türelmi idő 2 hónap volt. Az adherencia-időtartamokat standard túléléselemzési eszköztárral (Kaplan–Meier-féle eljárás) dolgoztuk fel. Az első gyógyszerkiváltást követő 1 évnél a clopidogrel, a prasugrel és a ticagrelor esetében a betegek 76,1%-a, 78,3%-a és 80,9%-a adherens volt a javasolt kezeléshez. Következtetés: Bizonyos TAG-gyógyszerek alkalmazásának gyakorisága jelentősen eltér a különböző intervenciós centrumokban. 1 évvel a kezelés megkezdése után a betegek több mint háromnegyede adherens a kezeléshez. Orv Hetil. 2022; 163(19): 743–749.

Summary. Introduction: In patients who have survived myocardial infarction, platelet aggregation inhibitor (TAG) treatment plays an important role in preventing recurrent ischemic events. Objective: to investigate the proportion of patients who received aspirin, clopidogrel, prasugrel and ticagrelor during the hospitalization and the proportion of patients who continued taking the recommended therapy during follow-up. All patients treated for myocardial infarction who had a medical ID number were included in the study. Results: 16 273 patients had ST-elevation (STEMI) and 20 305 patients had non-ST-elevation (NSTEMI) infarction. 80% of patients were hypertensive. Diabetes mellitus (35%) and impaired renal function (30%) were demonstrated in one in three patients. The TAG treatment recommendation was analysed in 36 578 patients who left the hospital. Clopidogrel 12.7%, prasugrel 4.3%, ticagrelor, 93.9%, 77.7%, 8.3% and 3.2% were found in the NSTEMI group. For medicines available under special conditions (prasugrel, ticagrelor), there were significant differences between centres: the proposal varied between 1.2–4.3% for prasugrel and 0.3–10.8% for ticagrelor. Drug switching events were monitored using the National Institute of Health Insurance Fund database. Pharmacovigilance data were available for 29 405 patients. We considered the longest period in the adherence study, and the grace period was 2 months. Adherence durations were processed using a standard survival analysis toolkit (Kaplan–Meier method). At 1 year after the first switch, 76.1%, 78.3%, and 80.9% of the patients in clopidogrel, prasugrel and ticagrelor were adherents to the recommended treatment. Conclusion: The frequency of use of certain antiplatelet drugs varies significantly across different intervention centres. More than three-quarters of the patients are adherent to treatment 1 year after starting treatment. Orv Hetil. 2022; 163(19): 743–749.