Search Results

Az emberi arc fizikai megjelenésének vizsgálata - az arc jellemző vonásainak és a pszichológiai karakter/személyiségvonások lehetséges összefüggéseinek feltárása - az antropológiában, néprajz-ban, irodalmi karakterek megformálásában, valamint a pszichológia tudomány előtti időszakától napjainkig az érdeklődés fókuszában áll. A fiziognómiai kutatások eredményei azonban jórészt az arcvonásokra, arcvonásmintázatokra épülő attribúcióknak bizonyultak, míg azok a vizsgálatok, amelyek fényképekről arcvonások és személyiségvonások összefüggéseit kívánták feltárni, statisztika-ilag bizonytalanok. A fizikai vonzerő kutatásaiban újabban etológiai, szociobiológiai vizsgálatok sora tárt fel ered-ményeket az arc átlagos megjelenése, szimmetriája és a vonzerő összefüggéseiről. A Szondi-teszt képeinek vizsgálatáról igen kevés adat áll rendelkezésünkre. A képek vizuális jel-lemzőinek (megvilágítás, kontraszt, élesség, részletesség, raszter, mimika stb.) a választásokra gyako-rolt hatásairól csak tendenciaszerű összefüggést találtak. Szondi a képek választásában az ösztön-szükséglet - a tárgyak lewini felszólító jellegének megfelelő - dinamikáját tartotta a legfontosabb tényezőnek. Vizsgálatunkban a Szondi-képek metrikus adatainak arányszámaiban több tendenciaszerű kü-lönbséget, az aranymetszés szabálya szerint jelentős különbséget találtunk az átlagprofil szimpati-kus/antipatikus csoportja között.

Korábbi, az arc elemzésén alapuló vizsgálataink azzal a következtetéssel zárultak, hogy a fenotípusos illesztés modellje mellett bizonyos szexuális imprinting jellegű mechanizmusok is részt vesznek a párválasztásban. Jelenlegi kutatásunkban arra vagyunk kíváncsiak, hogy a személyiségvonások esetében is kimutatható-e a szexuális imprinting hatása. Vizsgálatunkban 49 házaspár és azok szülei vettek részt, összesen 294 személy. Mindegyikükkel felvettük a Caprara-féle BIG FIVE kérdőívet, és a házaspárokat a s-EMBU retrospektív attachement teszt kitöltésére is megkértük. Hasonlóságot találtunk a férfiak felesége és anyjuk között a BFQ Szociális Kívánatosság és a Lelkiismeretesség faktorában, valamint kimutattuk, hogy az anyai nevelési stílus befolyásolja a férfiak párválasztását. A s-EMBU anyai Elutasítás faktora az Érzelmi stabilitás, az Érzelmi melegség faktor pedig a Barátságosság vonásban fejti ki hatását. Az anyai nevelési stílus pontosabb elemzésekor azt a meglepő eredményt kaptuk, hogy az anyjukkal „rosszabb” kapcsolatban lévő férfiak azok, akik igyekeznek anyjukhoz hasonló feleséget választani az Érzelmi stabilitás és a Szociális Kívánatosság személyiségvonásban. A női párválasztásban csupán egy tendencia jelzi a szexuális imprinting működését: az apjuktól magas Szeretetet tapasztaló nők férje és apjuk a Lelkiismeretesség faktorban hasonlítanak egymáshoz.

Absztrakt

A fejlődési diszlexia az olvasás elsajátításának zavara megfelelő életkori, intelligencia- és nevelési feltételek megléte mellett. Elméletei közül ismert a fonológiai sérülés; a gyors hallási feldolgozás feltevés; újabban a látási elmélet. A látási deficit származhat a bizonytalan binokuláris fixációból vagy pl. a gyenge konvergens/divergens szemmozgásból. A cerebelláris/automatizálódási feltevés szerint a diszlexiásoknál enyhe cerebellum sérülés van, amely különböző kognitív zavarokkal jár együtt. A magnocelluláris elmélet fő állítása, hogy az olvasási probléma nem nyelvi, hanem a vizuális/hallási magnocelluláris rendszer általános sérülésének következménye: csökkent a mozgásérzékenység és a kontrasztérzékenység.

Vizsgálatunkban a magnocelluláris sérülés feltevést, a koherens mozgásészlelés és a kontúrintegráció közötti kapcsolatot vizsgáltuk 61 fő gyengén olvasó és diszlexiás és 46 fő tipikusan fejlődő gyereknél. A koherens mozgásészlelés küszöbeit vizsgálva és kontúrintegrációs faladatban is szignifikáns különbségek mutatkoztak a gyengén olvasó (diszlexiás) és a kontrollcsoport között. További eredményünk szerint a gyengén olvasó (diszlexiás) csoportnál a koherens mozgásészlelési küszöb (összesített átlag) és a kontúr integrációs feladat teljesítménye korrelál, a tipikus fejlődésű, normál olvasási csoport esetében a korreláció nem szignifikáns.

A vizsgálatban 263 egyetemi hallgató (140 nő és 123 férfi) vett részt. Kérdőívek segítségével a téri tájékozódási stratégiák, szorongások, félelmek, korai tárgykapcsolatok és navigációs élmények összefüggésrendszerét vizsgáltuk meg. Feltételezésünk szerint a személy preferált tájékozódási stratégiája nemcsak a környezet fizikai paraméterein, valamint a navigáló személy nemi szerepén múlik, de a szorongás és a humán környezettel való kapcsolati viszony is befolyásolja. Eredményeink szerint idegen helyek felderítése során a nők a férfiakhoz mérten égtáj szerint kevésbé tájékozódnak. A szorongás a nők és a férfiak esetén egyaránt gátolja az égtáj szerinti tájékozódási stratégia használatát, ugyanakkor elősegíti az útvonal-követési stratégia preferenciáját. Az útvonalkövető stratégia preferencia nőknél magas agorafóbiás értékkel, a férfiaknál ugyanakkor magas szociális félelmekkel jár együtt. További kiegészítő eredményeink fényében állíthatjuk, hogy a nők magasabb szorongás- és félelemértékei, aktív protekciót kereső kóping mutatóknak is tekinthetők, ezek alapján világosan látható, hogy a nők inkább protektív, míg a férfiak inkább preventív térbiztosítási szemlélettel rendelkeznek.

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A szerzők szívinfarktust túlélt betegek terápiahűségét (adherencia) vizsgálták a másodlagos prevenció szempontjából szóba jövő gyógyszerek esetén. Módszer: A Nemzeti Szívinfarktus Regiszterben 2013. január 1. és 2014. december 31. között regisztrált szívinfarktusos betegek közül azok kerültek a vizsgált betegcsoportba, akik a heveny myocardialis infarctust túlélték és a kórházi kezelést követően 180 napig nem volt újabb eseményük. Ezen kritériumoknak 14 843 beteg felelt meg, akiket egy évig követtek. Vizsgálták a sztatin, a béta-blokkoló, a thrombocytaaggregáció-gátló, valamint az angiotenzinkonvertáló enzim/angiotenzinreceptor-blokkoló kezeléshez való adherenciát. A „gyógyszerszedést” az Egészségbiztosító Pénztár gyógyszer-finanszírozási adatbázisa alapján követték. Az adherenciát az indexeseménytől a végpontig (vagy a cenzorálásig) eltelt idő és a kiváltott készítményekkel való ellátottsági idő hányadosaként határozták meg. Végpontnak a halált vagy az újabb infarktus előfordulását tekintették. Többváltozós modellel elemezték az adherenciát és a túlélést. Eredmények: Jó adherenciát (\>80%) találtak a klopidogrel, sztatin, béta-blokkoló, aszpirin és ACEI/ARB esetén a betegek 64,9%, 54,4%, 36,5%, 31,7% és 64,0%-ánál. Azoknál a betegeknél, akiknél az infarktus kezelésekor percutan intervenció történt, magasabb terápiahűséget találtak (p<0,01) minden gyógyszer esetén, kivéve a béta-blokkolókat (p = 0,484). A többváltozós elemzés során igazolták, hogy a sztatin, klopidogrel, ACEI/ARB adherencia 25 százalékpontos növekedése a végpontok bekövetkezésének 10,1%-kal (p<0,0001), 10,4%-kal (p = 0,0002), 15,8%-kal (p<0,0001) kisebb kockázatával járt együtt. Az aszpirin- és a béta-blokkoló kezelés esetén az adherencia nem függött össze a végpontok bekövetkezésének kockázatával. Következtetés: A sztatin, klopidogrel, ACEI/ARB kezelés esetén a magasabb adherencia jobb hosszú távú prognózissal járt együtt. Orv Hetil. 2017; 158(27): 1051–1057.

Absztrakt:

A szerzők a Nemzeti Szívinfarktus Regiszter 2015. évi adatai alapján ismertetik a szívinfarktusos betegek ellátásának fontosabb hazai adatait. A vizsgált évben 12 681 beteg 12 941 eseményének adatait rögzítették a regiszter adatbázisában. A regiszter a finanszírozott kezelések 82%-át tartalmazta. A betegek 44,4%-át ST-elevációval járó szívinfarktus miatt kezelték. A szerzők jelen közleményükben ezen betegcsoport ellátásának adatait elemzik. Az ST-elevációval járó myocardialis infarctus miatt kezeltek több mint felénél (51,4%) az Országos Mentőszolgálat volt az első szakellátó. Prehospitális thrombolysis a betegek 0,23%-ánál történt. A vizsgált infarktusos események 91,6%-ánál a betegek szívkatéteres centrumban kaptak ellátást. A panasz kezdete és a szívkatéteres laboratóriumba kerülés között eltelt idő mediánja 223 perc volt. Az invazív centrumban kezelt – pozitív koronarográfiájú – betegek 94%-ánál percutan coronariaintervenció történt. A 30 napos halálozás az egész betegcsoport esetén 12,8%, míg a katéteres revascularisatióban részesült betegek esetén 8,6% volt. A különböző centrumokban (fővárosi vs. vidéki) kezelt betegek 30 napos halálozása nem különbözött. Következtetés: A hazai és a nemzetközi adatok összevetése alapján a prehospitális késés elemzése és csökkentése az elsőrendű feladat az ellátás további javítása érdekében. Orv. Hetil., 2017, 158(3), 90–93.

Absztrakt:

A szívelégtelenség az elmúlt évtizedek jelentős terápiás fejlődése ellenére is rossz prognózisú és különösen a nagyszámú kórházi felvétel miatt igen magas költségigényű kórkép. Mindezek miatt a magas szakmai színvonalú ellátás alapvető érdeke a betegeknek, az ellátóknak és a finanszírozóknak egyaránt. Egy adott kórkép vonatkozásában az ellátási színvonal értékelésének legjobb módszerét a betegségspecifikus regiszterek jelentik. Mind ez ideig Magyarországon a szívelégtelenségben szenvedő betegek jellemzőit, ellátását értékelő regiszter nem volt. E hiány pótlására hozta létre a Magyar Kardiológusok Társasága a Magyar Szívelégtelenség Regisztert. Jelen közlemény célja a regiszter céljainak, módszertanának, működésének és első éves eredményeinek bemutatása. A regiszter célja egy korszerű, internetalapú adatbázis kialakítása, ami nagyszámú, aktuálisan vagy korábban szívelégtelenség miatt kórházi felvételre került, illetve aktuálisan vagy korábban súlyos szívelégtelenség (NYHA III–IV.) miatt ambuláns ellátásban részesült beteg adatait összegzi. A regiszter kialakításában jelenleg 17 kardiológiai osztály vesz részt. A tervezett betegszám 2000. A betegeket első lépésben egy évig tervezzük követni (pilot vizsgálat), majd ezt követően, a megfelelő tapasztalatok értékelése után, hosszú távú követést tervezünk. A regiszterben adatokat gyűjtünk a szívelégtelenség típusára (csökkent – LVEF≤45% – vs. megtartott ejekciós – LVEF>45% – frakciójú szívelégtelenség), etiológiájára, a komorbiditásokra, a diagnózishoz felhasznált vizsgálatokra, a kezelés során alkalmazott terápiás módszerekre, valamint a hospitalizációra és a mortalitásra vonatkozóan. Az első év során a regiszterbe bevont 698 beteg kiindulási adatait értékelve azt láttuk, hogy a betegek többsége (87,8%) csökkent ejekciós frakciójú szívelégtelenségben szenved, 39,8%-ban a szívelégtelenség hátterében coronariabetegség áll, a társbetegségek közül leggyakoribb a hypertonia, ezt követik a diabetes mellitus, a veseelégtelenség és a COPD. A betegek 94,4%-a kapott ACE-gátlót vagy angiotenzinreceptor-blokkolót, 95,9%-a béta-receptor-blokkolót és 73,9%-a mineralokortikoidreceptor-antagonistát. A neurohormonális antagonista készítmények átlagos dózisa minden szer esetében meghaladta az irányelvekben meghatározott céldózisok felét. A kardiális reszinkronizációs kezelés alkalmazása 11,7%-os, az implantálható cardioverter defibrillátorral élők aránya 25,8% volt. A Magyar Szívelégtelenség Regiszterbe eddig bevont betegek gyógyszeres és eszközös kezelése megfelel az aktuális irányelvek előírásainak. Ez azonban minden bizonnyal nem azt jelenti, hogy hazánkban a szívelégtelenség-ellátással nincs probléma, hanem azt, hogy a szívelégtelenség kezelése iránt elkötelezett kardiológiai osztályokon az irányelveknek megfelelő szívelégtelenség-gondozással magas színvonalú betegellátás érhető el. Orv. Hetil., 2017, 158(3), 94–100.