Search Results

Absztrakt:

Bevezetés: A méhnyakrák a nők egyik vezető haláloka a daganatos megbetegedések közül. A korai stádiumban felismert daganat műtéti ellátásának két leggyakrabban alkalmazott módja a laparoszkópos és a hasi út. Célkitűzés: Célunk volt az idegkímélő totális laparoszkópos radikális hysterectomia és a hasi radikális hysterectomia intra- és posztoperatív eredményeinek összehasonlítása klinikánk anyagában. Módszer: 2016 júniusától 2017 júniusáig 10 laparoszkópos és 11 hasi radikális méheltávolítást végeztünk korai stádiumú méhnyakrák miatt. Az eredményeket retrospektíve értékeltük. Eredmények: Nem volt különbség a hasi és laparoszkópos műtétek között a műtéti időben, a vérvesztésben, az intra- és posztoperatív szövődmények számában. Hasi műtéttel szignifikánsan több kismedencei nyirokcsomót távolítottunk el. A betegek hospitalizációjának ideje szignifikánsan rövidebb volt a laparoszkópos csoportban. Következtetés: A totális laparoszkópos radikális hysterectomia műtéti eredményei a hasi radikális hysterectomia hasonló eredményeivel összehasonlíthatók, attól nem kedvezőtlenebbek. A laparoszkópos műtéttechnika előnyei miatt ennek a technikának a prioritása felmerül a korai stádiumú cervixcarcinoma műtéti kezelésében. Orv Hetil. 2017; 158(36): 1403–1409.

Absztrakt

A myoma a leggyakoribb nőgyógyászati jóindulatú daganat. Előfordulása rasszonként változó, általánosságban a reproduktív korú nők negyedét érinti. Rosszindulatú elfajulása az esetek kis részében észlelhető. Elhelyezkedésüktől, méretüktől függően diverz panaszokat okoznak, a meddőségtől az életminőséget komolyan befolyásoló vérzészavarokig. A myoma felismerése, diagnosztikája a képalkotó módszerek és az endoszkópos beavatkozások egyre szélesebb körben való elterjedésének köszönhetően korai stádiumban lehetséges és igen nagy pontosságú. Kezelésük az általuk okozott panaszok súlyosságától függően szükséges. A terápiában gyógyszeres, radiológiai és sebészi módszerek is szerepet kapnak. A kezeléssel kapcsolatos kérdések az elmúlt évben igen nagy publicitást kaptak, az egyesült államokbeli „myomabotrány” miatt az eddiginél is szélesebb érdeklődés középpontjába kerültek. Orv. Hetil., 2016, 157(21), 813–819.

Absztrakt:

A Zika-vírus az Aedes aegypti és Aedes albopictus szúnyogok által terjesztett Flavivírus. 2015-től robbanásszerűen terjedt el Dél-Amerikában, és 2016-ban már Észak-Amerikában, illetve Európában is jelentettek eseteket. A legtöbb fertőződés tünetmentesen zajlik, azonban várandós nők magzatában microcephaliát okozhat. A vírusfertőzés a Guillain–Barré-szindróma növekvő előfordulásában is szerepet játszhat. Az akut, autoimmun demyelinisatiós betegség súlyos esetben halálhoz is vezethet. Bár specifikus antivirális terápia, 2016 júliusától már DNS-alapú vakcinák hatásosságát vizsgálják emberben. A világ lakosságának több mint a fele él fertőző szúnyogok által elárasztott területen, és a vektorkontroll-stratégiák egyelőre nem elég hatásosak a járvány visszaszorítására. A szúnyogcsípés elleni védekezés leginkább fertilis korú nők és várandósok esetében fontos, főleg, ha járvány sújtotta területre utaznak. Legbiztonságosabb megoldás a gyermekvállalás és az utazás elhalasztása addig, amíg a járvány le nem csillapodik. A globális éghajlati változásoknak köszönhetően hazánkban is rábukkantak már Aedes albopictus fajokra, amelyek a kontinensen lassan, de folyamatosan terjednek, viszont ezek megtelepedéséről még nem rendelkezünk információval. Magyarországon behurcolt esetekkel találkozhatunk, és egyelőre nem kell a járvány hazai kialakulásától tartani. A szomszédos országokban, például Szlovéniában és Szlovákiában, már jelentettek fertőzéses eseteket. A Zika-vírus jövője egyelőre kiszámíthatatlan, de a Dengue- és a Chikungunya-vírus világméretű terjedését tekintve, a Zika-vírus valószínűleg a nyomdokaikba lép a közeljövőben. Orv. Hetil., 2017, 158(15), 563–571.

Absztrakt:

A rosszindulatú daganatos betegségek műtétes, sugár-, kemo- és biológiai terápiás kezelése káros hatással lehet a fiatal betegek későbbi fertilis képességeire. A javuló gyógyulási esélyek mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a betegek hosszú távú életminősége, így a túlélésen túl jövőbeli fertilitásuk megőrzése is célként fogalmazódik meg. Az onkológiai és fertilitásmegtartási törekvéseket az onkofertilitás kifejezés foglalja össze. Ez alatt nemcsak speciális nőgyógyászati műtéti eljárásokat értünk, hanem olyan beavatkozásokat is, amelyek az ivarsejtek, a nemi szervek vagy az embrió konzerválását célozzák. Az onkofertilitás mint kifejezés az Amerikai Egyesült Államokban született, de napjainkban már az egész világon interdiszciplináris tudományterületként egyre nagyobb teret hódítva válik egyre több szakember speciális érdeklődési területévé. A klasszikus onkológiai és nőgyógyászati szubspecialitások mellett az onkofertilitás ismeretanyaga is olyan szintre emelkedik, amelynek naprakész tudása az egyes modalitások szakembereitől már nem várható el. Az onkológus, a sugárterapeuta, a sebész és a meddőségi specialista eseti együttműködését az onkofertilitásra specializálódott szakemberek útmutatása teheti igazán hatékonnyá. Orv Hetil. 2017; 158(18): 683–691.

Absztrakt:

Bevezetés: A közelmúltban megjelent publikációk szerint a korai méhnyakrák miatt végzett endoszkópos kiterjesztett műtétek gyógyulási eredményei rosszabbak, mint a nyitott műtétekéi, s ez felveti a méhtestrák kezelésében is terjedő endoszkópos technológia értékelésének szükségességét. Célkitűzés: Az endoszkópos és a nyitott műtéti technikával kezelt méhtestrák gyógyulási eredményeinek összehasonlítása. Módszer: Retrospektív vizsgálatban a 2013 és 2019 között méhtestrák miatt végzett műtétek klinikopatológiai adatainak és eredményességének elemzésére került sor. A műtéti kezelés eredményességét a progressziómentes és a teljes túlélés értékelésével végeztük. A vizsgált csoportok prognosztikai tényezőinek különbségeit χ²- és t-próbával hasonlítottuk össze. A daganatprogresszió előfordulását és az alapbetegség okozta halálesetek előfordulási gyakoriságát Cox-modellben értékeltük, a progressziómentes és a teljes túlélési görbék összehasonlítására a Kaplan–Meier-módszert alkalmaztuk. Eredmények: Az endometrioid, serosus papillaris, kevert Müller-sejtes, adenosquamosus és egyéb szövettani típusok előfordulási aránya az endoszkópos és a nyílt műtéti csoportban lényegesen nem különbözött (p = 0,3356). A G1, G2, G3 differenciáltsági fokú folyamatok előfordulási aránya az endoszkópos és a nyílt műtéti csoportban jelentősen különbözött (p = 0,0036). A patológiai stádiumok (IA, IB, II, IIIA, IIIB, IIIC1, IIIC2) megoszlása az endoszkópos és a nyílt műtéti csoportban jelentősen különbözött (p = 0,0048). Az eltávolított nyirokcsomók átlagos száma magasabb volt a nyitott műtéttel operált csoportban (14,3 vs. 9,3, p<0,0001). A progresszív betegség gyakorisága magasabb volt a nyitott műtéti csoportban, de a betegségspecifikus halálesetek előfordulási gyakorisága jelentősen nem különbözött a két csoportban (recidíva 2/120 vs. 29/345, p = 0,01; halálozás 2/120 vs. 17/345, p = 0,12); a laparoszkópos esetek progressziómentes és teljes túlélése nem különbözött jelentősen a nyitott műtéttel operált esetekétől (progresszió laparoszkópos vs. nyílt műtét: HR = 0,36, 95% CI = 0,084–1,538; halálozás laparoszkópos vs. nyílt műtét: HR = 0,603, 95% CI = 0,135–2,693). Következtetés: Az endoszkópos technikával operált méhtestrák progressziómentes és teljes túlélése nem rosszabb, mint a nyílt műtéti technikával kezelt betegeké. Orv Hetil. 2020; 161(10): 382–388.

Anogenitális panasszal jelentkező fiatalkorú beteg kivizsgálása gyakran kihívást jelent a gyakorló klinikusnak. A szexuális bántalmazás gyanúja miatt végzett vizsgálatok során mindig gondolni kell arra, hogy az észlelt elváltozások hátterében anatómiai eltérések és egyéb megbetegedések is állhatnak. Ezekhez csatlakoznak a nemi szervek olyan sérülései, amelyek nem bántalmazás következtében alakulnak ki. Idetartoznak azok a betegségek, amelyek nemi szervi megjelenései utánozzák a bántalmazás képét. A legtöbb háziorvos nem jártas a szexuális bántalmazás felismerésében. A vizsgáló klinikusnak tisztában kell lennie azokkal a lehetőségekkel, amelyek utánozzák a szexuális bántalmazás okozta elváltozásokat. Csak abban az esetben szabad kimondani a szexuális bántalmazás gyanúját vagy bizonyosságát, ha a lehetséges egyéb okokat kizártuk. Cikkünkben kísérletet teszünk arra, hogy átfogó képet nyújtsunk a szexuális bántalmazást utánzó kórképekről.

Absztrakt

Napjainkban nagy az érdeklődés a „szabad” nukleinsavak pontos élettani szerepének és klinikai diagnosztikai felhasználásának a meghatározására. A „szabad” nukleinsavak lehetnek DNS-, mRNS-, mikro-RNS- és hosszú nem kódoló RNS- (lncRNNA-) molekulák, amelyek megtalálhatók a testfolyadékokban, így például a szérumban, a nyálban, a könnyben. Az élettani szerepük kiderítése napjainkban is folyik, viszont egyre jelentősebb a diagnosztikai alkalmazhatóságuk. A magzati diagnosztikában a noninvazív módon történő mintavétel után nyert „szabad” DNS-t felhasználva több tesztet forgalomba hoztak, ezek specificitása és szenzitivitása eléri a 99,9%-ot. A szív- és keringési betegek korai diagnosztizálásában a „szabad” nukleinsavak meghatározása biztató eredményekkel szolgál. Az onkológiában a „folyadékbiopsziával” kapcsolatos közlemények megjelenése a más területen dolgozó egészségügyi szakemberek és a közvélemény figyelmét is felkeltette. Folynak a mikro-RNS szerepének és diagnosztikai alkalmazhatóságának a meghatározásai is. A „szabad” nukleinsavak új generációs szekvenálással történő felhasználására a korai diagnosztikában óriási az érdeklődés, de egyelőre nincs elég klinikai adat a lehetséges tesztek megbízhatóságáról és klinikai hasznosságáról. Orv. Hetil., 2016, 157(48), 1900–1909.

Absztrakt:

Bevezetés: A méheltávolítás világszerte az egyik leggyakrabban végzett nőgyógyászati műtét. A technikai fejlődésnek köszönhetően a laparoszkópos méheltávolítás egyre elterjedtebbé válik. A laparoszkópos műtétek nómenklatúrája nem egységes, de a totális laparoszkópos hysterectomia, amelynek lényege a teljes műtét endoszkópos úton történő elvégzése, kiemelkedik előnyeivel a többi műtéttípus közül. Amennyiben a totális laparoszkópos hysterectomiát az arteria uterinák eredésénél történő ellátásával együtt végezzük standardizált módszerrel, úgy a műtét biztonságossága, előnyei tovább növelhetők. Célkitűzés: Célunk volt saját eredményeink feldolgozása a szakirodalmi adatok ismertetésének fényében. Módszer: Műtéteinket az arteria uterinák eredésüknél történő ellátásával végeztük. Beválogatási kritériumok voltak a standardizált módszer alkalmazása, műtéti videofelvétel, pre- és posztoperatív vérképeredmények. Eredmények: Eredményeink igazolják az elfogadható műtéti időt, a minimális műtét alatti vérveszteséget, hospitalizációt és szövődményrátát. Következtetés: A totális laparoszkópos hysterectomia standardizált módszerének alkalmazása az arteria uterinák eredésüknél történő ellátásával gyakorlott kezekben, megfelelő anatómiai ismeretek birtokában egy kifejezetten biztonságos, reprodukálható technika, ami a laparoszkópos műtétek nyújtotta előnyöket maximálisan kihasználja. Orv. Hetil., 2017, 158(8), 298–303.

Európában a felnőtt nők közel 30 százaléka szenved a vizelet-visszatartás zavarától. A néhány éve megjelent Trans-Obturator Tape (TOT) műtét egy újabb lehetőséget ad a stresszinkontinencia műtéti gyógyítására. Betegek és módszerek: A kivizsgálás részletes anamnézisfelvételből, stressz- és Q-tip-tesztet is magában foglaló, általános és nőgyógyászati fizikális vizsgálatból, illetve a QUID- (The Questionnaire for Urinary lncontinence Diagnosis) kérdőív kitöltéséből állt. Nem egyértelmű esetekben urodinámiás vizsgálat történt. A szerzők százötven betegen végeztek Trans-Obturator Tape beültetést. A műtét eredményességének értékelését szintén QUID-kérdőívek segítségével végezték. Eredmények: A betegek átlagéletkora 50,8 év volt (SD = 8,64). 69 páciensnek (46%) volt tisztán stresszinkontinenciája, 33 betegnek (22%) késztetéses inkontinenciája, míg 48 esetben (32%) stresszdominanciával kevert inkontinenciát mutattak ki. Az átlagos követési idő 16 hónap (4–26 hónap) volt. A stresszinkontinencia átlagos preoperatív súlyossági pontértéke 11,78, az urge-komponensé 6,63 volt. Az átlagos műtéti idő 25 perc volt. 150 műtét kapcsán szövődményt 4 esetben észleltek. 12 betegnek volt szüksége katéter viselésére 24 órán túl, a leghosszabb katéterezési idő 5 nap volt. Az átlagos ápolási idő 4,76 nap (SD = 0,8) volt. A posztoperatív kérdőívek elemzésekor a stresszkomponensre vonatkozó átlagos súlyossági pont 2,22, az urge-komponensé 2,59 volt. Az elégedettségi felmérésben 46 beteg nagyon jónak (47,4%), 39 jónak (40,2%), 7 közepesnek (7,2%), 3 gyengének (3,1%), 2 beteg pedig eredménytelennek (2,1%) ítélte meg a beavatkozást. Következtetések: A módszer avatott kezekben kiemelkedő hatékonyságú, minimálinvazív, gyors műtét, mely rövid kórházi ápolással és kevés szövődménnyel jár.

Absztrakt:

A percutan nervus tibialis stimuláció (PTNS) a legegyszerűbb, legkevésbé invazív és jól tolerálható neuromodulációs eljárás az alsó húgyutak és a székletürítés működését befolyásoló terápiás elektrofiziológiai technikák között. A PTNS során a medencefenéki izmok és a húgyhólyag afferens idegeinek stimulációja történik a sacralis plexuson keresztül (S2–4) a nervus tibialis posterior felől egyszer használatos vékony tűelektróda és többször használatos stimulátor segítségével. A széles körű klinikai használat ellenére hatásmechanizmusa nem pontosan ismert. Hatásosnak tekinthető túlműködő hólyag szindróma kezelése során, alkalmazása az Európai Urológiai Társaság vizeletincontinentia-irányelvének megfelelően javasolt antimuszkarinterápiára refrakter nőbetegek esetében. Túlműködő hólyagszindrómában kezelési hatékonysága a sacralis ideg neuromudulációjához hasonló. 2003 óta alkalmazzák székletincontinentia terápiájaként, szerepe azonban a megfelelő vizsgálatok hiánya miatt egyelőre kérdéses. A hagyományos kezelési lépések hatástalansága esetén a krónikus kismedencei fájdalom terápiájában szintén szerephez jut a PTNS. Jelentős mellékhatás a PTNS használata során nem került leírásra. Orv Hetil. 2018; 159(43): 1735–1740.