Search Results

You are looking at 1 - 7 of 7 items for

  • Author or Editor: Renáta Fábián x
Clear All Modify Search
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Renáta Fábián, András Kovács, Viktor Stéger, Krisztián Frank, István Egerszegi, János Oláh and Szilárd Bodó

The Polled Intersex Syndrome (PIS) is responsible for the absence of horns in homozygous and heterozygous goats causing a female-to-male sex reversal in the homozygous polled genotypic female (XX) goats. A simple and efficient non-invasive method was elaborated to detect the genotypic sex from hair and faecal samples using a pair of primers to amplify the X- and Y-linked alleles of the amelogenin gene. The PCR products were easily distinguishable using agarose gel electrophoresis: we detected an X-specific single band in samples originating from healthy phenotypic females and double (X- and Y-) bands in samples from males. The new PCR method is applicable for diagnosing the sex of PIS-affected animals already as newborn kids, in contrast with the phenotypic findings appearing only after puberty, and thus it may replace the cumbersome chromosome investigations.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Renáta Bor, Anna Fábián, Klaudia Farkas, Anita Bálint, László Tiszlavicz, Tibor Wittmann, Ferenc Nagy, Tamás Molnár and Zoltán Szepes

Bevezetés: A rectumtumorok terápiás stratégiájának megválasztásánál kiemelt fontosságú a daganat kiterjedésének és a regionális nyirokcsomók érintettségének ismerete. Célkitűzés: A szerzők a rectum-ultrahangvizsgálat diagnosztikus pontosságát kívánták vizsgálni a rectumtumorok stádiumbesorolásában. Módszer: 2006 és 2012 között a rectumtumorok stádiumbesorolása céljából elvégzett endoszkópos ultrahangvizsgálatokat értékelték retrospektív módon. Pontosságuk megítélésénél a patológiai stádiummal való egyezést vették alapul. Eredmények: Neoadjuváns kezelésben nem részesült betegcsoportnál a T1- és T2-stádiumra vonatkozóan a rectum-ultrahangvizsgálat szenzitivitása (75%, illetve 73%) és specificitása (74%, illetve 80%) magas, ám T3 esetén már jelentős csökkenés volt kimutatható (szenzitivitás: 58%). Az N-stádium esetében kisebb egyezést találtak (45–62%). Az onkológiai kezelés után a rectum-ultrahangvizsgálat pontossága jelentősen csökkent, a hibák döntő többsége túlértékelésből (27%) adódott. A vizsgálók tanulási görbéje rövid, már 30 elvégzett vizsgálatot követően szoros egyezést láttak a patológiai és ultrahangos stádiumok között. Következtetések: A rectum-ultrahangvizsgálat elsősorban a korai (T1 és T2) rectumtumorok stagingjében nyújt nagy segítséget. Hatékonysága a neoadjuváns kezelés után csökken, ezért nem alkalmazható a downstaging megítélésére. Orv. Hetil., 2013, 154, 1337–1344.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Anna Fábián, Renáta Bor, Anita Bálint, Klaudia Farkas, Ágnes Milassin, Mariann Rutka, László Tiszlavicz, Ferenc Nagy, Tamás Molnár and Zoltán Szepes

Absztrakt

Bevezetés: A rectalis ultrahang a rectumtumorok stagingjének egyik alapmódszere. Előrehaladott tumorok esetén a műtét előtti neoadjuváns kezelés hatására létrejövő szöveti változások hatással vannak a módszer pontosságára. Célkitűzés: A rectalis ultrahang pontosságának felmérése preoperatív kemo-radioterápiát követően, összehasonlítva az iniciális staging során tapasztalt pontossággal. Módszer: Retrospektív módon vetették össze a Szegedi Tudományegyetem I. Belgyógyászati Klinikán 2006 és 2014 között végzett rectalis ultrahangvizsgálatok során meghatározott T-, illetve N-stádiumot a műtéti reszekátum feldolgozásakor megadott patológiai T- és N-stádiummal neoadjuváns kezelést követően és az iniciális staging során (kontrollcsoport). Eredmények: A T-stádium esetén az iniciális staging 70%-ban, a re-staging 61%-ban volt pontos, utóbbinál 31%-ban túlértékelés történt. Az ypT0 stádiumot egy esetben sem sikerült azonosítani. Az N-stádium meghatározásának pontossága 64% volt a kontrollcsoportban és 61% volt re-staging alkalmával. Következtetések: Neoadjuváns kezelést követően a rectalis ultrahang pontossága romlik. Az onkológiai kezelés hatásosságának megítélésében és a műtéti tervezésben a rectalis ultrahanggal történő re-staging szerepe megkérdőjelezhető. Orv. Hetil., 2016, 157(30), 1193–1197.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Kata Szántó, Dániel Szűcs, Noémi Vass, Ágnes Várkonyi, Anita Bálint, Renáta Bor, Anna Fábián, Ágnes Milassin, Mariann Rutka, Zoltán Szepes, Ferenc Nagy, Tamás Molnár and Klaudia Farkas

Absztrakt:

Bevezetés: A gyulladásos bélbetegségek gyakran serdülőkorban manifesztálódnak. A transzfer a betegek gyermekgyógyászati szakrendelésről történő átadását kísérő folyamatnak, a tranzíciónak az utolsó lépése, melynek kimenetelével ez idáig kisszámú tanulmány foglalkozott. Célkitűzés: Felmérni az általunk alkalmazott transzfer eredményességét gyermekszakrendelésről felnőttszakrendelésre átkerülő betegeink körében. Módszer: A Szegedi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinikára átkerült és gondozott betegek demográfiai és klinikai adatait elemeztük retrospektív módon. Az általunk vizsgált betegeknél a gyulladásos bélbetegség diagnózisa a gyermekgyógyászati ellátásban került felállításra. Klinikánkon a betegek transzferje során részletes egészségügyi dokumentáció elkészítése és átadása történt. Eredmények: 59 gyulladásos bélbeteg adatait elemeztük. Huszonhét esetben (45,7%) történt endoszkópia a transzferhez kötötten. A transzfer idejében a betegek 28,8%-ánál enyhe, illetve közepesen súlyos volt a betegség aktivitása, míg 71,2%-uk remisszióban volt. A betegek 58%-ánál kortikoszteroid indult, átlagosan 9,1 hónap után. Anti-tumornekrózisfaktor-terápia a gyermekgyógyászati ellátás alatt a betegek 24%-ánál lett bevezetve, és a betegek további 23%-ánál történt meg a felnőttellátás során, a transzfert követően átlagosan 28 hónapon belül. A betegek 70%-a részesült immunszuppresszív kezelésben a transzfer körüli időszakban. Sebészeti beavatkozásra 17%-ban volt szükség a transzfer után átlagosan 10,7 hónapon belül. Következtetés: Betegeink egyharmada aktív állapotban került át a felnőttellátásba. Fiatal betegeink 58%-a igényelt kortikoszteroidterápiát és 17%-a sebészeti beavatkozást a transzfert követő kevesebb, mint egy éven belül. Minden ötödik betegnél biológiai terápia indult a felnőttellátásban. A longitudinális tranzíció folyamatát alkalmazva valószínűleg volna esélyünk csökkenteni az átadásközeli terápiaeszkalációk számát és a relatíve magas sebészeti beavatkozási arányt. Orv Hetil. 2018; 159(44): 1789–1793.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tímea Daróczi, Renáta Bor, Anna Fábián, Ella Szabó, Klaudia Farkas, Anita Bálint, László Czakó, Mariann Rutka, Mónika Szűcs, Ágnes Milassin, Tamás Molnár and Zoltán Szepes

Absztrakt

Bevezetés: A malignus epeúti szűkületek palliatív endoszkópos kezelésekor öntáguló fém- és műanyag stentek alkalmazhatók. Az irányelvek a fémstenteket magas költségük miatt négy hónapot meghaladó várható túlélés esetén javasolják. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki a malignus epeúti szűkületek esetén alkalmazott kétféle stent eredményességének és költséghatékonyságának összehasonlítását. Módszer: A retrospektív vizsgálatba 37 fém- és 37 műanyag stentet kapott beteget vontak be. Meghatározták a stentek átjárhatósági idejét, szövődményrátáját és az ellátás kumulatív költségét. Eredmények: A fémstentek komplikációs rátája a műanyag stentekhez képest alacsonyabbnak (37,84 és 56,76%), míg átlagos átjárhatósági idejük hosszabbnak (19,11 és 8,29 hét; p = 0,0041) bizonyult. A stenteléssel összefüggő hospitalizációk (1,18 és 2,32; p = 0,05) és intervenciók száma szignifikánsan magasabb volt a műanyag stentes csoportban (17 és 27; p = 0,033). Esetükben a kettős stentimplantáció az átjárhatósági időt 7,68-ról 10,75 hétre emelte. Összköltség tekintetében nem találtak szignifikáns eltérést (p = 0,848). Következtetések: Költséghatékonyság és a betegek megterhelése alapján két hónapos várható túlélés esetén fémstent-implantáció javasolható, míg rövid várható túléléskor többszörös műanyagstent-implantációra kell törekedni. Orv. Hetil., 2016, 157(7), 268–274.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Mariann Rutka, Tamás Molnár, Renáta Bor, Klaudia Farkas, Anna Fábián, Márk Győrfi, Anita Bálint, Ágnes Milassin, Mónika Szűcs, László Tiszlavicz, Ferenc Nagy and Zoltán Szepes

Absztrakt:

Bevezetés: Magyarországon a vastagbélrák rendkívül kedvezőtlen mortalitási adatainak javítása érdekében országos szintű colorectalis rákszűrő program bevezetését tervezik. Célkitűzés: Tanulmányunkban a 2015. év folyamán lezajlott, Csongrád megyei pilot szűrés során nyert tapasztalatokat összegeztük és értékeltük rövid távú hatékonyságát. Betegek és módszer: A kétlépcsős, széklet-okkultvér kimutatásán és kolonoszkópián alapuló szűrésben átlagos vastagbélrák-kockázatú, 50–70 év közötti, panaszmentes személyek vettek részt. A szűrés eredményességének értékelésénél figyelembe vettük a részvételi arányt, a vizsgálómódszerek pozitív prediktív értékét és a tumordetektációs rátát. A szűrés rövid távú hatékonyságát a Szegeden és vonzáskörzetében a 2013. és 2015. évi vastagbélrák incidenciájában és a kezdeti stádiumában bekövetkezett változás alapján határoztuk meg. Eredmények: A szűrőprogramba 22 130 személy kapott meghívást. A 46,4%-os részvételi arány mellett 1343 (13%) egyénnél bizonyult a székletminta „nem negatívnak”, közülük 766 beteg (7,5%) vállalta a szűrés keretein belül a kolonoszkópiát, illetve 711 betegnél került sor a vastagbél teljes átvizsgálására. A lejelentések alapján a vastagbéltükrözés során 358 (50,3%) személynél adenoma és 42 személynél (5,9%) rosszindulatú daganat igazolódott. A szűrés évében a rectumcarcinomák esetén nem, de a coloncarcinomák esetén szignifikáns eltérés mutatkozott az incidenciában (183 vs. 228; p = 0,026) és a daganatok mélységi kiterjedésében (p = 0,002). A nyirokcsomó-érintettség aránya 2015-ben szignifikánsan alacsonyabb volt (48,3% vs. 37,1%; p = 0,049). Következtetés: A Csongrád megyei populációs szintű colorectalis carcinoma szűrés a részvételi hajlandóság, valamint a daganatok incidenciájában és stádiumában bekövetkezett változás alapján, rövid távon egyértelműen sikeresnek bizonyult, ezért országos kiterjesztése szükséges. Orv Hetil. 2017; 158(42): 1658–1667.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Bacsur, Soma Skribanek, Ágnes Milassin, Klaudia Farkas, Renáta Bor, Anna Fábián, Mariann Rutka, Anita Bálint, Kata Judit Szántó, Tibor Tóth, Ferenc Nagy, Zoltán Szepes, Krisztina Boda and Tamás Molnár

Összefoglaló. Bevezetés: A gyulladásos bélbetegségek kezelésében a tumornekrózisfaktor-alfa-ellenes (anti-TNFα) antitestek elsődleges választási lehetőséget jelentenek a kortikoszteroid- és immunmoduláns kezelésre refrakter páciensek kezelési stratégiájában. Ezek a hatóanyagok hatékonyak, ám hosszú távú hatásosságukkal kapcsolatban sok az ellentmondás. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja megvizsgálni az anti-TNFα-terápia (infliximab [IFX], adalimumab [ADA]) hosszú távú hatékonyságát gyulladásos bélbetegek körében. Módszerek: Retrospektív, adatgyűjtéses vizsgálatunkba a Szegedi Tudományegyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikáján gondozott, 18–65 év közötti gyulladásos bélbetegeket vontunk be. Az adatgyűjtést a Klinika informatikai rendszeréből végeztük a betegek ambuláns megjelenéseinek kezelőlapjaiból, illetve a zárójelentésekből. Eredmények: 102 beteg adatait elemeztük (Crohn-beteg: 67 fő, colitis ulcerosás: 35 fő). A Crohn-betegség diagnózisát követően átlagosan 7,84 év, a colitis ulcerosa diagnózisát követően átlagosan 9,86 év telt el az első anti-TNFα-terápia elkezdéséig. Az első kezelési ciklus átlagosan 2,64 évig tartott, a ciklus végén az IFX-t kapó betegek 50%-ánál, az ADA-t kapó betegek 46%-ánál volt remisszióban a betegség. A második kezelési ciklus átlagosan 4,67 évig tartott, a ciklus végén az IFX-t kapó betegek 36%-a, az ADA-t kapó betegek 40%-a volt remisszióban. Az első, illetve a második kezelési ciklus alatt az allergiás reakciók gyakorisága IFX esetében 13% és 18%, ADA esetében 4% és 3% volt. A primer hatástalanság és a másodlagos hatásvesztés az első ciklusban IFX esetében 4% és 10,5%, ADA esetében 11,5% és 19% volt. A második kezelési ciklusban IFX esetében 9%-ban és 18%-ban, ADA esetében 23%-ban és 10%-ban jelentették a ciklus végét. Következtetés: Az anti-TNFα-terápiák eredményeink alapján hosszú távon is hatékonynak és biztonságosnak bizonyultak. Másodlagos hatásvesztés kisebb arányban fordult elő a vizsgált populációban az irodalmi adatokhoz képest. Orv Hetil. 2020; 161(47): 1989–1994.

Summary. Introduction: Anti-tumor necrosis factor-alpha (anti-TNFα) treatment is reserved for steroid-dependent or steroid/immunomodulator-refractory inflammatory bowel diseases patients. These agents are effective, however, their long-term safety is still questionable. Objective: We aimed to assess the long-term efficacy and safety of two anti-TNFα therapies. Methods: In our retrospective study, we reviewed medical records via the administration system of the First Department of Medicine, University of Szeged. Female and male patients, aged between 18–65 years who received anti-TNFα therapy between 2010–2019 were enrolled. Results: 102 patients with inflammatory bowel disease were enrolled (Crohn’s disease: 67, ulcerative colitis: 35). The first anti-TNFα therapy was introduced after an average 7.84 and 9.86 years from diagnosis of Crohn’s disease and ulcerative colitis. The first treatment period lasted for 2.64 years; 50% of patients receiving IFX and 46% of patients receiving ADA were in remission at the end of the period. The second treatment period lasted for 4.67 years, 36% of IFX-treated patients and 40% of ADA-treated patients were in remission at the end of the period. 13% and 18% of patients treated by IFX and 4% and 3% of patients treated by ADA experienced infusion reaction during the first and the second treatment period. Primary non-response and loss of response rates were 4% and 10.5% (IFX) and 11.5% and 19% (ADA) during the first treatment period. These rates were 9% and 18% (IFX) and 23% and 10% (ADA) during the second treatment period. Conclusion: Our study confirmed the long-term efficacy and safety of the anti-TNFα therapies. Loss of response rate is lower in our population compared to the literature. Orv Hetil. 2020; 161(47): 1989–1994.

Open access