Search Results

You are looking at 1 - 10 of 15 items for

  • Author or Editor: Roland Tóth x
Clear All Modify Search

Absztrakt

A gátlási mechanizmusok alapvetően fontosak a pszichofiziológiai folyamatok minden szintjén, így a kognitív funkciókat tekintve is. Általánosan elfogadott, hogy ennek hatékonysága csökken az életkorral, nem ismert azonban, hogy érzelmi folyamatok miként befolyásolják ezt az összefüggést. Vizsgálatunkban arra kerestünk választ, hogy található-e kapcsolat a gátlási funkciók, az életkor és az érzelmi folyamatok szabályozása között. Fiatal és idős személyeknek negatív, pozitív vagy semleges valenciájú szavakat mutattunk be, melyekre az instrukció szerint motoros válasszal kellett (GO helyzet), vagy éppen nem volt szabad (NOGO helyzet) reagálniuk. A viselkedéses mutatókon túl a szóingerekkel kiváltott potenciálokat, illetve az azoknak megfelelő EEG-szakaszt elemeztük hagyományos módszerekkel, valamint a nemlineáris-lineáris szinkronizáció kvantifikálására alkalmas szinkronizációs valószínűség számításával a delta és theta frekvenciasávokban. Meghatároztuk e szakasz ún. hálózatjellemzőit is. Megállapítottuk, hogy a GO válaszhelyzet idősekben is hatékonyan provokál szinkronizációs folyamatokat ezekben a frekvenciasávokban, melyek nem elsősorban az ingerek valenciájával hozhatók összefüggésbe. A legnagyobb amplitúdójú N2 komponenst a fiatalokban a negatív érzelmi töltésű inger váltotta ki a NOGO helyzetben. Ez arra utal, hogy a válaszgátlásban fontos folyamatok az averzív ingerekre aktiválódnak legnagyobb mértékben, mely hatás fiatalokban kifejezettebb. A kiváltó ingertől függetlenül magasabb szinkronizációt tapasztaltunk afiatal korcsoportban, mely magyarázható a fiatalokban hatékonyabb interneuronalis kapcsolatokkal.

Restricted access

Absztrakt

A figyelmi hálózat teszt (Attention Network Test, ANT) a figyelem három, egymástól anatómiailag és funkcionálisan is elkülönülő rendszerét, az éberségi, orientációs és végrehajtó hálózatokat hivatott vizsgálni. Kísérletünk során arra kerestünk választ, hogy egy másik feladattal végzett kognitív tréning (dual n-back feladat, amely során vizuális és akusztikus modalitásban egyszerre kell egy-egy emlékezeti feladatot végrehajtani) javíthatja-e ezeknek a hálózatoknak a működését, és ezáltal a résztvevők teljesítményét. Vizsgálatunk célja volt továbbá, hogy leírjuk az eseményhez kötött potenciálok (EKP) jellemzőit időseknél a teszt során, mivel ilyen adat eddig nem volt elérhető a szakirodalomban.

A vizsgálatban 2 idős csoport (65,9 ± 3,0 év) vett részt, az egyik a dual n-back feladatot gyakorolta két mérés között (18 fő), a másik nem (21 fő). Az eredmények szerint transzferhatás csak a rövidtávú emlékezet tesztjében jelentkezett, az ANT-re a tréningnek nem volt hatása. A figyelmi hálózatok elemzésekor azt találtuk, hogy az orientációs hatás a reakcióidőkben és az N1, N2 komponensek amplitúdójának növekedésében is jelentkezett. Hasonlóképpen az éberségi hatás is megmutatkozott az amplitúdó változásokban, azonban a reakcióidő és latencia adatok azt jelezték, hogy a jelzőingerek először inkább zavaró hatásúak, csak később nyerik el jelző funkciójukat. A gátlási folyamatok ugyan viselkedéses szinten tetten érhetők voltak, ám az EKP-k szintjén a helyzetek közötti különbség nem volt kimutatható.

Összességében adatainkból arra következtethetünk, hogy az agy idős korban is megtartja plaszticitását, ám a transzferhatás az egyes feladatok között korlátozott. Az ANT eredményei összhangban állnak azokkal az elképzelésekkel, melyek szerint időseknél romlik a kontextus reprezentációja, s ennek megfelelően a fiataloktól eltérően dolgozzák fel az ingereket.

Restricted access

Absztrakt

Tanulmányunkban az eseményhez kötött agyi potenciálok (EKP) életkori változásait vizsgáltuk valószínűségi tanulási helyzetben. A résztvevőknek egy, az IAPS (International Affective Picture System) anyagából válogatott kép érzelmi tartalma és egy férfi viselkedése (balra vagy jobbra mutat) közötti összefüggést kellett megtanulniuk.

A 120 próba alatt a fiatal csoport (16 fő, életkor: 21,31 ± 1,70 év) fele megtanulta a feladatot, az idős csoportban (19 fő, életkor: 64,58 ± 2,76 év) viszont ez senkinek sem sikerült. Az érzelmi képek által kiváltott N1 és P2 komponens eloszlása különbözött a két korcsoportban, jelezve, hogy eltérő idegrendszeri hálózatok aktiválódtak a vizuális érzelmi ingerek feldolgozása során. Különbözött a P3 komponens eloszlása is. A fiatalok parietális maximuma P3b potenciálra utalt, jelezve az emlékezeti és a kontextusfrissítési folyamatok túlsúlyát, míg az időseknél megfigyelhető frontális eloszlás a P3a potenciálra jellemző. Ez alapján arra következtethetünk, hogy ők minden képet új ingerként kezeltek, nem alakítottak ki egy egységes kategória reprezentációt. Az N1 latencia, illetve a P2 és N2 amplitúdó változásai alapján valószínűsíthető, hogy a fiatalok implicit tanulása hamar megtörténik – ezek a mutatók a rossz válasz előtti negatív ingerek esetén eltértek a többi feltételben mért adatokhoz képest. Ilyen különbséget az időseknél nem figyeltünk meg.

A visszajelzéshez kötődő negatív komponens (feedback-related negativity, FRN) frontális eloszlású volt a fiatal csoportban, míg az időseknél kiterjedtebb területek aktiválódtak. Arra nem találtunk bizonyítékot, hogy a visszajelzés valenciájának (a jó vagy rossz válasz jelzése) feldolgozása eltért volna a korcsoportok között. Az FRN és a P3 komponensek változásai azt jelezték, hogy a figyelmi és emlékezeti folyamatok, valamint a kategorizáció hatékonyabb a fiataloknál az idősebbekhez képest, ami a tanulás során megfigyelhető viselkedéses különbségeket eredményezi.

Restricted access
Authors: Roland Tóth, Tamás Tahin, Ádám Riba and Aref Rashed

Absztrakt:

A szívműtét utáni pacemaker-terápiát igénylő ritmuszavarok kérdésköre jól ismert és tanulmányozott, problematikája komoly kihívások elé állítja a szakmát. Írásunk célja összefoglalni a jelenleg érvényes nemzetközi ajánlásokat és a jelentős tanulmányok eredményeit, valamint ismertetni kórházunk ez irányú tapasztalatait. Bemutatjuk a lényeges európai és amerikai iránymutatásokat és az eddigi meghatározó tanulmányok főbb eredményeit. Közreadjuk a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban 2014. 01. 01. és 2018. 12. 31. között operált 2735 beteg közül a műtét utáni egy hónapon belül végleges pacemaker-implantáción átesettek adatait, és összevetjük azokat a nemzetközi eredményekkel. A nemzetközi irodalom adatai alapján a korai posztoperatív időszakban a végleges pacemaker-beültetés aránya átlagosan 1,5–5% körül mozog a szívsebészetben, és ez az arány a későbbiekben tovább nő. Az ingerületvezetési zavarok kialakulásáról részletes információkkal rendelkezünk, számos prediktív tényező került azonosításra, az aktuális guideline-ok mégis csak hozzávetőleges iránymutatást kínálnak a kérdésben. A korai perioperatív időszak (1 hónap) során osztályunkon 15 esetben (0,55%) volt szükség végleges pacemaker implantációjára, és a késői utánkövetés során 6 beteg bírt továbbra is pacemakerdependens ritmuszavarral. A perioperatív ritmuszavarok gyakori és komoly következményekkel járó szövődmények a szívsebészetben, nehezítik a betegek gyors felépülését, terhet rónak a betegellátásra, és költségtöbbletet jelentenek. A végleges pacemaker-beültetés aránya a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban alacsonynak mondható. A késői utánkövetés alapján a betegeknek így is csak töredéke pacemakerdependens. Az eddig rendelkezésre álló információk és egy hazai, nagy esetszámú, prospektív vizsgálat segítségével szükséges lenne standardizált protokoll kialakítása a témában, mely mérvadó lenne a szakma számára. Orv Hetil. 2020; 161(31): 1271–1280.

Open access
Authors: Márk Molnár, Zsófia Anna Gaál, Roland Boha, Brigitta Tóth, Máté Benyovszky and Balázs Czigler

A tanulmányban áttekintjük az idegrendszeri komplexitás anatómiai és élettani jellegzetességeit előtérbe helyezve ennek elektrofiziológiai vonatkozásait. Kitérünk azokra a módszerekre, amelyekkel ezek a tulajdonságok vizsgálhatók, kiemelve annak jelentőségét, ami az egyes idegrendszeri területek integratív működésében nyilvánul meg egyes kognitív funkciókat tekintve. Példákat hozunk fel annak demonstrálására, hogy e szemlélet milyen előnyöket biztosít ezen funkciók vizsgálatának szempontjából mind az egészséges, mind pedig a kórosan működő idegrendszer esetében.

Restricted access
Authors: Brigitta Tóth, Roland Boha, Eszter Kormann, Zsófia Anna Gaál, Anikó Kónya and Márk Molnár

Absztrakt

A vizsgálat célja az emlékezeti agyi funkcionális kapcsolathálózat életkortól függő emlékezeti teljesítményhez és terheléshez köthető elemzése volt. A kísérlet során idős és fiatal kísérleti személyek számítógép képernyőn bemutatott három vagy öt négyzet helyét és színét memorizálták. Az emlékezeti teljesítményt felismerési helyzetben teszteltük. Az EEG adatokat az emlékezeti fenntartás periódusában agyi területek közötti gamma fázisszinkronizáció (phase lag index) elemzése mellett a gráf-elméleten alapuló komplex hálózat elemzéssel is vizsgáltuk. Az idős kísérleti személyek teljesítménye a fiatal felnőttekhez képest csökkent mind a három, illetve öt elem felismerése során. Nehéz feltétel esetében az időskori teljesítménycsökkenés nagyobb mértékű volt. A parietális és temporális területeken a gamma oszcilláció szinkronizációja a vizuális információ rövid távú emlékezetben történő fenntartásának folyamatával van összefüggésben. Az idős személyek a fiatal kísérleti csoporthoz képest csökkent parietális szinkronizációval és az emlékezeti terhelés hatására specifikus temporális szinkronizáció-növekedés hiányával jellemezhetők. A komplex funkcionális hálózati elemzés alapján igazolható, hogy az emlékezeti terhelés hatására növekedik a lokálisan szegregált információfeldolgozás mértéke. A megtanulandó elemek számának növelésével ugyanakkor a hálózat optimálisabbá szerveződése is kimutatható. Az idős életkorra jellemző emlékezeti deficit hátterében feltételezhetően az információ frissítéséhez köthető területspecifikus gamma szinkronizációs válasz csökkenése áll. Eredményeink alapján a gamma oszcilláció területspecifikus szinkronizációjának kiemelkedő funkcionális jelentősége van az információ-specifikus reprezentáció fenntartásában.

Restricted access
Authors: Dominika Lendvai-Emmert, Vanessza Emmert, Katalin Fusz, Viktória Prémusz, Viktória Németh, Roland Ligetvári and Gergely Péter Tóth

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Kisgyermekek körében a leggyakrabban előforduló ételallergia a tehéntejfehérje-allergia, melynek klinikai megnyilvánulása igen változatos; emiatt a betegség diagnosztizálása sok esetben kihívást jelent, ami a korrekt diagnózis késői felállításához vezethet. Humánrészvizsgálatunk célja az allergia fennállásának kimutatására szolgáló diagnosztikai módszerek vizsgálata, valamint a betegséggel összefüggő viselkedésbeli problémák objektív paraméterekkel való alátámasztása. Módszer: Vizsgálatunkba tehéntejfehérje-allergia gyanúját felvető tünetekkel érkező gyermekeket vontunk be (n = 47). A kutatásban részt vevő gyermekektől nyál- és vérmintát vettünk, valamint saját szerkesztésű kérdőívet (a DSM-5 figyelemhiányos hiperaktivitási zavarra vonatkozó tünetlistáját is tartalmazza) töltettünk ki a szülőkkel. A klinikumban az allergia kimutatásának egyik leggyakoribb diagnosztikai módszere a Prick-teszt, mely esetünkben 47 (n = 47, átlagéletkor: 7,36 év) gyermekből 2-nél adott tejre pozitív eredményt. A gyakorlatban leginkább gyógyszerallergia kimutatására használt lymphocytatranszformációs teszt 8 gyermeknél pozitív, további 4-nél kétes eredményt mutatott. A pszichés eltéréseket vizsgáló részkutatásunkban (n = 43, átlagéletkor: 7,88 év,) a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar tünetlistája alapján a kapott pontok a diéta előtti értékhez képest (6,88, SD: 4,43) szignifikáns csökkenést mutattak 3 hónap eliminációs diétát követően (4,48, SD: 3,69, p = 0,001). Az alvászavart panaszként említők figyelemhiányra/hiperaktivitásra vonatkozó pontjainál (10,62, SD: 4,23) szignifikáns csökkenést tapasztaltunk a diétát követően (6,69, SD: 4,59, p = 0,009). A nyálkortizolszintek tekintetében a diéta előtti és utáni értékekben nem tapasztaltunk szignifikáns eltérést. Eredmények: Elmondhatjuk, hogy önmagában a Prick- és a lymphocytatranszformációs teszt nem alkalmas a tehéntejfehérje-allergia fennállásának kimutatására. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a tejfehérje indukálta figyelemzavar, fokozott impulzivitás, illetve alvászavar tekintetében az eliminációs diéta a tünetek mérsékeltebb előfordulását vagy akár teljes megszűnését eredményezi. Következtetés: Vizsgálataink eredményeinek tükrében elmondhatjuk, hogy a klinikai tünetekben látványos javulás csak a szigorúan betartott diéta mellett várható. Orv Hetil. 2019; 160(33): 1311–1318.

Open access
Authors: Roland Fedor, Dávid Ágoston Kovács, Lajos †Lőcsey, Miklós Fagyas, László Asztalos and Attila Tóth

Absztrakt

Bevezetés: A végstádiumú vesebetegségben szenvedők kezelésében a veseátültetés hosszabb túlélést biztosít, mint a vesepótló kezelések egyéb formái. A recipiens várható túlélését leginkább a magasabb szív-ér rendszeri eredetű halálozás befolyásolja. A transzplantált vese károsodásának leggyakoribb oka az idült allograft-nephropathia. Célkitűzés: A szerzők a recipiens és a beültetett vese hosszú távú túlélésével egyértelmű összefüggést mutató biomarkerek azonosítását tűzték ki célul. Módszer: A retrospektív vizsgálatba 72 beteget vontak be. Meghatározták az angiotenzinkonvertálóenzim-gén I/D polimorfizmusát, az enzim aktivitását, a vesefunkciót, valamint a szív morfológiai jellemzőit. Eredmények: Az angiotenzinkonvertálóenzim-gén DD genotípusa egyaránt összefüggést mutatott az idült allograft-nephropathia és a súlyos fokú bal kamrai hypertrophia előfordulásával. A vesefunkció és a szívizom-hypertrophia mértéke között szoros összefüggést találtak. Következtetések: Eredményeik szerint az angiotenzinkonvertálóenzim-gén I/D polimorfizmus ismerete lehetőséget ad a recipiens és a transzplantált vese túlélésének becslésére, a veszélyeztetett betegek azonosítására. Ezeknek a betegeknek a körében szükségesnek tűnik a renin-angiotenzin rendszert gátló gyógyszerek alkalmazása, együttműködésük fenntartása a gyógyszerszedés vonatkozásában. Orv. Hetil., 2016, 157(24), 938–845.

Restricted access
Authors: Kinga Pápa, Ákos Máthé, Zsolt Abonyi-Tóth, Ágnes Sterczer, Roland Psáder, Csaba Hetyey, Péter Vajdovich and Károly Vörös

Medical records of 80 dogs diagnosed with acute pancreatitis during a 4-year period were evaluated regarding history, breed predilection, clinical signs and additional examination findings. Cases were selected if compatible clinical symptoms, increased serum activity of amylase or lipase and morphologic evidence of pancreatitis by ultrasonography, laparotomy or necropsy were all present. Like in other studies, neutered dogs had an increased risk of developing acute pancreatitis. Although breed predilection was consistent with earlier reports, some notable differences were also observed. Apart from Dachshunds, Poodles, Cocker Spaniels and Fox Terriers, the sled dogs (Laikas, Alaskan Malamutes) also demonstrated a higher risk for pancreatitis according to our results. Concurrent diseases occurred in 56 dogs (70%), diabetes mellitus (n = 29, 36%) being the most common. Clinical signs of acute pancreatitis were similar to those observed in other studies. The study group represented a dog population with severe acute pancreatitis, having a relatively high mortality rate (40%) compared to data of the literature. Breed, age, gender, neutering and body condition had no significant association with the outcome. Hypothermia (p = 0.0413) and metabolic acidosis (p = 0.0063) correlated significantly with poor prognosis and may serve as valuable markers for severity assessment in canine acute pancreatitis.

Restricted access
Authors: Roland Nagy, János András Jarabin, Balázs Dimák, Ádám Perényi, Ferenc Tóth, Viktória Szűts, József Jóri, József Géza Kiss and László Rovó

Absztrakt:

A hallássérült betegek rehabilitációjában alkalmazott cochlearis implantáció során a residualis hallás posztoperatív megőrzése és a hallási teljesítmény maximalizálása az elektródaprofil implantációjakor kialakult trauma minimalizálásától függ. Ennek megvalósításához minimálinvazív módszerek, továbbá vékonyabb, atraumatikus elektródasorok alkalmazására volt szükség. Célunk a posztoperatív akusztikai hallásmaradvány-megőrzés lehetőségének audiológiai nyomon követése volt. Betegünk veleszületett halláscsökkenése miatt gyermekkora óta hagyományos, légvezetéses hallásjavító készüléket viselt mindkét fülén. A cochlearis implantációt 6 hónappal megelőzően halláscsökkenésében mindkét oldalon kifejezett progressziót mértünk, ezért cochlearis implantátum beültetése mellett döntöttünk. A beteg a műtétet megelőzően mindkét fülén rendelkezett residualis hallással, ezért Cochlear® Nucleus CI532 Slim Modiolar implantátumot alkalmaztunk. A minimálisan invazív műtétet a beteg jobb fülén végeztük el kerekablak-behatoláson keresztül. A preoperatív hallásküszöbhöz (átlag 85 dBHL) viszonyítva a 4. posztoperatív héten 0,25–1,0 kHz között 5–10 dBHL, míg 2,0–4,0 kHz-en 20–25 dBHL mértékű iniciális hallásküszöbromlást tapasztaltunk. A 6. hónapban mért hallásküszöb az 1 kHz feletti tartományban további kisfokú progressziót mutatott, ugyanakkor a 12. hónapban a hallásküszöb javult, a 4. héten kapott eredményekkel megegyezett. A cochlearis implantáció residualis hallásra gyakorolt hatásait több tanulmány is vizsgálta, melyekben számos sebészi és technikai tényező kulcsszerepét meghatározták. A CI532 Slim Modiolar eletródaprofil modiolushoz közeli elhelyezkedése várhatóan kisebb endocochlearis hidrodinamikai terhelést jelent, mindemellett lehetővé teszi, hogy a ganglion spirale szomszédos idegelemeit alacsonyabb áramintenzitással, kisebb felületen ingerelhessük, ami neuroprotektív hatású lehet. Az akusztikai hallásmaradvány cochlearis implantáció kapcsán történő megőrzése javítja a beteg beszédértését és hanglokalizációs képességét, különösen nehezített körülmények között. A residualis hallás hosszú távú megőrzése kiemelkedő fontosságúnak bizonyulhat továbbá a későbbi regeneratív eljárások, gyógyszeres kezelések megvalósíthatósága kapcsán is. Orv Hetil. 2018; 159(41): 1680–1688.

Restricted access