Search Results

A stabilizálószerek jelentősen különböznek egymástól. Mivel eddig ritkán került sor modellkísérletes vizsgálatukra, nagyon kevés adat áll rendelkezésre hatásmechanizmusaikról, tényleges hatékonyságukról. Talajinkubációs modellkísérletet állítottunk be 2007-ben az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetében. Az alkalmazott kémiai stabilizálószerek (különféle olcsó, nagy mennyiségben rendelkezésre álló hulladékok), a következők voltak: tatabányai erőművi pernye, csepeli és ráckevei ivóvíztisztításból származó vas-mangán csapadék. A kísérlet során alkalmazott modelltalajt a Gyöngyösorosziban található felhagyott színesfémérc bánya melletti Toka-patak öntésterületéről gyűjtöttük. A Zn, Pb, Cd, Cu, As valamint a Ba desztillált vizes, acetát pufferes, valamint Lakanen–Erviö-féle frakcióinak vizsgálatával értékeltük a különböző hulladékok stabilizáló hatását. A pernyének jó stabilizáló hatása volt a Cd, Cu, Pb és Zn fémre és nem mobilizálta az arzént és a báriumot sem. A ráckevei és a csepeli ivóvíztisztításból származó csapadékok ugyan nagyobb mértékben stabilizálták a Cd, Cu, Pb és a Zn fémeket, mint a pernye, de a mobilis As- és Ba-tartalmuk csökkentheti e speciális hulladékok ilyen jellegű hasznosíthatóságát. Ez alapján elmondható, hogy a tatabányai pernye alkalmasabb stabilizálószer, mint a ráckevei, vagy csepeli csapadék, de az erőművi pernye alkalmazásakor is rendkívül körültekintően kell eljárni, hiszen a nem megfelelő összetételű pernye használata (a toxikus fémek feldúsulhatnak), vagy a szakszerűtlen alkalmazás fokozhatja a talaj környezeti terhelését.

Absztrakt

Napjainkban a radiológia és nukleáris medicina modern képalkotó berendezéseit ötvöző hibrid képalkotás fontos szerepet tölt be mind a transzlációs kutatási folyamatokban, mind pedig a klinikai diagnosztikában. A rutin képalkotó diagnosztikai eljárások közül a komputertomográffal vagy mágneses magrezonanciás képalkotással kombinált pozitronemissziós tomográfia, illetve egyfotonos emissziós komputertomográfiás vizsgálat jelenleg a legfejlettebb technikák közé tartozik, amelynek segítségével a funkcionális és a morfológiai képeket azonos pozícióban tudjuk egymásra vetíteni. A hibrid képalkotó berendezések a nagy érzékenységüknek, jó felbontásuknak köszönhetően hasznos információt nyújtanak a szervezetben zajló patológiás folyamatokról. Segítségükkel megismerhetők olyan biokémiai és patobiokémiai folyamatok, amelyek elengedhetetlenek a betegségek megértéséhez, kezeléséhez vagy egy új, gyógyszerjelölt molekula megismeréséhez. A klinikai és preklinikai in vivo nem invazív molekuláris képalkotó rendszerek segítségével a gyógyszerfejlesztés folyamata lerövidíthető, költségei csökkenthetők. Orv. Hetil., 2015, 156(52), 2110–2115.

Absztrakt

A peritonealis carcinosis megjelenése ma egy igen rossz prognózisú, terminális kondícióként kezelt kórkép, amelynek terápiájában jelentős előrelépést jelent a cytoreductiv sebészet (CRS) és a hyperthermiás intraperitonealis chemotherapia (HIPEC). A hashártyaáttétes pácienseknél eddig alkalmazott hagyományos műtétekkel és csekély hatású vénás chemotherapiás kezeléssel szemben ez egy olyan új, személyre szabott, speciális beavatkozás, amellyel a betegek többségének túlélése meghosszabbítható. Bizonyos jól meghatározott esetekben lehetőséget nyújt a definitív, kuratív terápia elvégzésére is. A közlemény célja a hazánkban újnak számító eljárás folyamatának irodalmi adatok szerinti ismertetése, figyelembe véve saját gyakorlatunkat.

A szívsebészet fejlődésének köszönhetően folyamatosan emelkedik azon veleszületett szívbetegek száma, akik megérik a felnőttkort. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy milyen kihívásokkal kell szembesülni e betegek ellátásában. A közleményben a szerzők áttekintik a hazai és nemzetközi adatok alapján a felnőttkorban előforduló, veleszületetten szívhibás betegek kezelésének problémáit. A felnőttkorban felismert egyszerű szívhibák, a műtéti beavatkozások utáni residuumok, kinőtt graftok és billentyűk, a primer, illetve operált coarctatio aortae ellátása továbbra sem jelent problémát. A Senning/Mustard műtéten átesett nagyér-transzpozíciós betegek, illetve „Fontan-keringéssel” korrigált egykamrás betegek nagyon gondos ellenőrzése lenne szükséges az esetleges szívtranszplantáció idejének megállapításához. A szerzők véleménye szerint az emelkedő betegszám ellenére csak célzott betegcsoportok okoznak problémákat. Gondolni kell: 1. a korrekción átesett, panaszmentes betegek (Fallot-IV, Ross-műtét stb.) ellenőrzésére is, 2. a zárt csoportot alkotó Senning/Mustard betegek folyamatos gondozására (mágneses rezonanciás vizsgálat, echokardiográfia, szérum brain natriureticus peptid vizsgálata), 3. az „egykamrás” betegek szívátültetésre való előkészítésére, fokozott figyelemmel a társszerveken (máj, tüdő) kialakuló károsodásra. A magzati kardiológia fejlődése miatt jelentősen csökken a komplex szívhibák száma, ezért a megoldás e betegeknél a csecsemőkori szívátültetés lehetne. Orv. Hetil., 2015, 156(3), 92–97.

Absztrakt

Bevezetés: A szívhibákkal született betegek száma és életkora növekszik. Célkitűzés: A szerzők arra a kérdésre kerestek választ, milyen számban és eredménnyel operálhatók az idős, 60 év felettiek veleszületett szívhibái. Módszer: 2013–2015 között 77 felnőtt, 36 negyvenévesnél fiatalabb és 41 idősebb, köztük 12 hatvanéves kor feletti beteget operáltak. A különböző műtétek száma a következő volt (zárójelben az egyes korcsoportokban végzett műtétek száma): 5 (3, 2, 0) Ross, 19 (12, 1, 6) aortaműbillentyű-beültetés, 1 (0, 0, 1) subaorticus membránreszekció, 8 (4, 3, 1) Bentall/aorta ascendens cseréje, 5 (0, 3, 2) myectomia mitralisműbillentyű-beültetéssel vagy a nélkül, 1 (1, 0, 0) coarctatio aortae rekonstrukciója, 2 (1, 1, 0) ductus arteriosus ligatura, 4 (0, 3, 1) jobbkamra-kifolyási pálya rekonstrukciója biológiai műbillentyűvel, 5 (5, 0, 0) homograft, 1 (0, 1, 0) BioValsalva-beültetés, 3 (1, 2, 0) teljes atrioventricularis septumdefektus primer rekonstrukciója, 2 (1, 1, 0) műbillentyű-beültetés, 10 (4, 6, 0) kamrai septumdefektus, 5 (2, 3, 0) pitvari septumdefektus zárása, 1 (1, 0, 0) teljes cavopulmonalis anasztomózis, 1 (0, 1, 0) congenitalis korrigált nagyér-transzpozíció műbillentyű-beültetéssel, 2 (0, 1, 1) Ebstein-betegségben billentyűplasztika és 2 (1, 0, 1) műbillentyű-beültetés. Eredmények: Műtéti mortalitás nem volt, korai halálozás 1 esetben teljes cavopulmonalis anasztomózis műtét után fordult elő többszervi elégtelenség miatt. Következtetések: Számolni kell az egyre magasabb életkorú veleszületett szívhibás betegekkel, akiknél a szívbetegség jó eredménnyel korrigálható 60 éves életkor felett is a congenitalis és szerzett szívhibák megoldásában jártas szívsebészeti osztályon. Orv. Hetil., 2016, 157(21), 820–824.

Bevezetés: Az ajak- és/vagy szájpadhasadékok döntő többségben izoláltan előforduló fejlődési rendellenességek. Kis hányadukban ugyanakkor genetikai szindrómák részei is lehetnek. Célkitűzés: Célunk volt annak vizsgálata, hogy az ajak- és/vagy szájpadhasadék komplex kezelése mennyiben tér el genetikai szindrómát mutató és nem mutató gyermekekben. Módszer: A Pécsi Hasadék Munkacsoport által 1999 és 2015 között kezelt és gondozott gyermekek dokumentációját tekintettük át retrospektív módon. A vizsgálati módszer kiegészült genetikai és epidemiológiai adatokkal. Eredmények: A vizsgált periódusban 607 gyermek került gondozásba. Huszonöt esetben (4,11%) társult az ajak- és/vagy szájpadhasadék egyéb fejlődési rendellenességekkel. Mindösszesen 16 (2,63%) gyermek került az egyértelműen bizonyítható szindrómás csoportba. Az így létrejött mintában 8 különböző szindróma jelent meg, a Robin-szekvencia alkotta az összes eset 50%-át. Tizenhárom szindrómás gyermek esetében tért el a kezelési algoritmus a megszokottól. Az eltérések oka – egy kivételével – visszavezethető volt a genetikai betegségre. Következtetés: Az ajak- és/vagy szájpadhasadékos szindrómás gyermekek kezelése jelentősen eltért a szokásos kezelési algoritmustól. A szindrómához tartozó egyéb rendellenességek (műtéti) kezelése előnyt élvezett az ajak- és/vagy szájpadhasadék rekonstrukciója előtt. Orv Hetil. 2022; 163(21): 826–831.

Összefoglalás

Tanulmányunkban 27 különböző hazai talajszelvényben vizsgáltuk, hogy a talajok N₂-BET fajlagos felületét mely talajtulajdonságok milyen mértékben befolyásolják.

Az egytényezős elemzések alapján elmondható, hogy a talajok mechanikai összetétele mutatja a legszorosabb kapcsolatot a fajlagos felülettel, az agyagtartalommal szoros pozitív kapcsolat van, ugyanakkor a homoktartalom növekedésével a fajlagos felület csökken. Igazolható a mész- és humusztartalom negatív előjelű nem túl szoros kapcsolata is a N₂-BET felület értékekkel. A korrelációs vizsgálat gyenge pozitív kapcsolatot mutat a Hargitai-féle humuszstabilitási mutatóval. A talaj kémhatása és fajlagos felület közötti kapcsolatot nem tudtuk igazolni.

Vizsgáltuk a különböző talajtulajdonságok együttes hatását is a talaj N₂-BET fajlagos felületére, valamint a talajok főtípusának, illetve a talajtípusoknak a szerepét. A teljes adatbázis alapján a N₂-BET fajlagos felület kialakításában a legfontosabb tényezők az agyagtartalom, majd a humusztartalom, végül a mésztartalom. Amennyiben a talajok humuszanyagainak minőségéről is rendelkezünk információkkal, akkor az agyagtartalom, a humusztartalom, a humuszminőség és kémhatás azok a talajtulajdonságok, amelyek elsősorban felelősek a talajok a N₂-BET fajlagos felületének kialakításáért. Megállapítottuk, hogy a fajlagos felületet becslő modellek pontossága tovább javítható a talajok rendszertani besorolásának (főtípus, típus), mint kategóriaváltozónak figyelembevételével. A talajok rendszertani helyének ismerete ugyanis számos olyan talajjellemzőről, azok együttes hatásairól nyújt közvetett információt, melyekről egyébként nem rendelkezünk közvetlen mérési eredménnyel.

The particle size distribution (PSD) values obtained for a soil database representing the main Hungarian soil types using the Hungarian standard (MSZ-08-0205-78) and the international standard (ISO/DIS 11277:1994) were compared with the pipette method. The relationship between these PSDs and other physical soil characteristics (upper limit of plasticity according to Arany, water vapour adsorption according to Sík) was also analysed, and a suggestion was made of how these results could be converted into each other.

Experience showed that the pre-treatments applied as part of the ISO/DIS method may change the ratio of particle size fractions: there was a significant increase in the clay content, while the silt content decreased to a lesser and the sand content to a greater extent, possibly because some of the particles remain in microaggregate form when the MSZ method is used. The results confirmed the greater accuracy of the ISO/DIS method: the clay contents measured with the ISO/DIS method exhibited stronger correlations with the upper limit of plasticity according to Arany and with hygroscopicity values than those measured with the MSZ method.

The estimated ISO/DIS fractions became much closer to the measured ones when the suggested pedotransfer functions were applied. The conversion method proved to be more reliable for the prediction of clay and sand content than for silt content. In its present form the estimation method is not suitable for replacing the ISO/DIS method, but it could be of good service in research and comparative analysis in cases where only the MSZ method can be used or where only old MSZ PSD data exist.

A hepcidin egy nemrégiben felfedezett, defenzin típusú peptid, amely központi szerepet játszik a vasháztartás szabályozásában. A hepcidin csökkenti a vastranszportban szerepet játszó molekulák expresszióját, így gátolja a vas gastrointestinalis rendszerből való felszívódását, makrofágokból való felszabadulását, csökkentve ezzel a szérum vasszintjét. A hepcidin vasháztartásban betöltött szerepének tisztázása segíthet a gyulladásos és krónikus betegségekben bekövetkező anémia pontosabb megértésében. Munkánk kezdetén a hepcidin kimutatására alkalmas, kereskedelmi forgalomban elérhető módszer nem állt rendelkezésre. Célunk volt egy, a vizelethepcidin kimutatására alkalmas módszer kidolgozása, valamint hogy ezen módszer segítségével vizsgáljuk a hepcidin jelentőségét a perinatalis vasháztartásban. Munkánk során a natív, emberi hepcidin aminosav-szekvenciájának megfelelően állítottunk elő peptidszármazékokat, amelyek közül az 1-7 peptidszármazékról igazoltuk, hogy alkalmas lehet a natív hepcidin standard helyettesítésére immunreakción alapuló módszerek fejlesztésekor. Kidolgoztunk egy, az emberi vizelethepcidin mennyiségi meghatározására alkalmas, lézerdeszorpciós tömegspektrometriás, szemikvantitatív módszert, amelyben az általunk szintetizált acetil-1-25 peptidszármazékot mint hepcidinszerű belső standardot elsőként alkalmaztuk. Kidolgoztunk a vizelet tisztítására és a vizelethepcidin koncentrálására alkalmas, szilárd fázisú extrakción alapuló módszert. Az általunk kidolgozott módszerrel elsőként mértük egészséges újszülöttek vizelethepcidin-szintjét, valamint egy kereskedelmi forgalomban elérhető módszerrel a szérumprohepcidin-szintjét. Kimutattuk, hogy az érett újszülöttek korai adaptációja során a szérumprohepcidin-szint nem változik, a vizelethepcidin viszont szignifikánsan nő. A szérumprohepcidin- és a vizelethepcidin-szintek egymással nem mutattak összefüggést. Kimutattuk, hogy az érett újszülöttek vasháztartásának korai adaptációja során a szérumprohepcidin-szintek kizárólag a vörösvérsejtek átlagos hemoglobinkoncentrációjával, míg a vizelethepcidin-szintek a szérumvasszinttel és teljes vaskötő kapacitással mutattak összefüggést. Kimutattuk, hogy az érett újszülöttek vasháztartásának korai adaptációja során a köldökzsinórvér-mintákban az alacsonyabb szérumprohepcidin-szintek esetén szabad vas jelenléte igazolható. Összefoglalva: Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy a hepcidinnek valószínűleg szerepe van az újszülöttek korai, a vasháztartást érintő adaptációjában, azonban további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy ezt az összefüggést biztosan megállapíthassuk.

Az endokrin orbitopathia a Graves-kór leggyakoribb extrathyreoidalis manifesztációja. A súlyos – látást veszélyeztető – esetek kezelése a mai napig nem megoldott probléma. A szerzők a közleményben a nemzetközi ajánlásokban is szereplő, elfogadott kezelési módok bemutatása mellett az elmúlt évtizedek terápiás próbálkozásait, a közelmúlt új kezelési lehetőségeit, valamint saját klinikai tapasztalataikat foglalják össze. Kiemelik, hogy az endokrin orbitopathia kezelésében a biológiai terápiák közül elsősorban az anti-CD20 antitesttel végzett terápiával kedvező irodalmi adatok állnak rendelkezésre. A szelén enyhe esetekben egyértelműen pozitív hatású. További, nagyobb esetszámú prospektív vizsgálatok szükségesek a biológiai terápiák alkalmazhatóságáról endokrin orbitopathiában. Orv. Hetil., 2014, 155(33), 1295–1300.