Search Results

You are looking at 1 - 7 of 7 items for

  • Author or Editor: Sándor Sz. Kiss x
Clear All Modify Search
Authors: Judit Hallay, Csaba Micskei, Sándor Kollár, Sándor Sz. Kiss and Béla Fülesdi

Absztrakt

A myasthenia gravis ritka autoimmun betegség, melyet az akaratlagosan működő izmok kóros fáradékonysága jellemez. Ennek oka a működő acetilkolin receptorok számának csökkenése az ideg-izom csatlakozásban. A szerzők visszatekintve vizsgálták 1981 és 2006 között 186 beteg myasthenia miatt végzett thymectomia-altatással nyert tapasztalataikat. Műtét után hét beteg igényelt 24 órát meghaladó gépi légzéstámogatást, amely egy esetben meghaladta a 7 napot, de sebészi halálozás nem volt. A műtét előtt a betegek előkészítésként promethazint és atropint kaptak. Az altatás bevezetéséhez propofolt, ethomidatot, thiopentalt, valamint sevoflurane-t alkalmaztak. Depolarizáló és nem depolarizáló izomellazítót nem adtak a műtét során. A megfelelő mélységű altatást sevoflurane-nal, a fájdalommentességet kis adagú opiáttal biztosították. A betegek 95%-át a műtétet követően a műtőasztalon sikerült extubálni. Az intenzív osztályon eltöltött idő csökkenthető, amennyiben a beteg nem igényel műtét utáni lélegeztetést. Fájdalomcsillapításhoz nemsteroid gyulladásgátló készítményt, illetve nalbuphint alkalmaztak. Következtetés: A myastheniás betegek altatása thymectomia során altatógázokon alapszik, kis adagú anticholinerg gyógyszerekkel és esetleg steroidokkal a légzési szövődmények megelőzhetők.

Restricted access
Authors: Lukács Veres, Sándor Sz. Kiss, Regina Kiss, Attila Enyedi, Tamás Végh, László Damjanovich and István Takács

Absztrakt

A spontán nyelőcsőruptura kezelése magas morbiditással és mortalitással jár. Primer sebészeti ellátást követően számos szövődménnyel szembesülhetünk. Egy 29 éves Boerhaave-syndromás férfi beteg esetében a suturázott nyelőcsőszakasz insufficientiáját a stentelés sem oldotta meg, ezért transgastricus drainage-t alkalmaztunk. Ezzel lassan, fokozatosan letapadt a sérült terület, a beteg nem szorult újabb műtétre, nyelőcsövét meg lehetett őrizni. Strictura sem alakult ki. A transgastricus nyelőcsődrainage válogatott esetekben eredményes kezelési eszköz lehet.

Restricted access
Authors: Lukács Veres, Regina Kiss, Miklós Boros, Attila Enyedi, István Takács, Sándor Kollár, László Damjanovich and Sándor Sz. Kiss

Absztrakt

A baleseti és ortopéd sebészek gyakran használnak tűződrótot a clavicula és a humerus rögzítésére. A fémanyagok mellüregbe történő elvándorlása ritkán fordul elő. Egy idős nőbeteg humeroscapularis ízületét ismételt jobb vállficama miatt 6 héttel korábban Kirschner-drótokkal tűzték meg. Kontrollröntgen során fedezték fel, hogy a tűződrótok a jobb mellüregbe vándoroltak. Videothoracoscopos úton technikailag nem lehetett őket eltávolítani, ezért jobb oldali thoracotomia történt. Pneumolysist követően a 2-es tüdősegmentumból és a kupolánál, medialisan a gerinccsatornába fúródó Kirschner-drótot távolítottak el. A posztoperatív időszakban sebészeti komplikáció nem volt. A szerzők áttekintik ennek a ritkán előforduló szövődménynek az irodalmát és felhívják a figyelmet, hogy a mellüregbe vándorolt tűződrótok eltávolítása szükséges a fenyegető súlyos szövődmények megelőzésére.

Restricted access
Authors: Zsolt Szentkereszty, Péter Horkai, Andrea Furka, Péter Sápy, Sándor Sz. Kiss and Károly Fekete

Absztrakt

Bevezetés: A tompa mellkasi sérülések diagnózisában és kezelésében egyre gyakrabban alkalmazott módszer a video asszisztált thoracoscopia (VATS). Az esetek egy részében csupán diagnosztikai jelentőséggel bír, míg más esetekben végleges ellátást biztosít. A szerzők a VATS diagnosztikus és terápiás alkalmazásának lehetőségeit elemzik 83 haemothorax miatt kezelt betegnél.

Betegek és módszer: Tompa mellkasi sérülés okozta akut haemothorax miatt 83 beteget (60 férfi, 23 nő, átlagéletkor: 54,4 év) kezeltek. A betegek közül 31 (37,3%) esetben kellett mellkas csövezést alkalmazni. Két (2,4%) betegnél végeztek sürgős throracotomiát. Összesen 11 (13,3%) betegnél történt elektív, programozott VATS, 3 esetben diagnosztikus céllal, 8 esetben terápiás beavatkozásként. A három diagnosztikus beavatkozás során baloldali rekeszizom sérülést észleltek, majd thoracotomiát végeztek. Nyolc esetben haematoma evacuatio és 3 esetben arteria intercostalis coagulatio is történt.

Eredmények: A VATS-szal kapcsolatos műtéti és posztoperatív szövődményt nem észleltek. A thoracoto-mia mindhárom rekeszsérülést igazolta. A 8 terápiás VATS után valamennyi beteg gyógyult. A VATS-szal kezelt betegek átlagos ápolási ideje 7,8 nap, a rekeszsérült, throracotomizált betegeké 11,3 nap volt.

Következtetés: A VATS hasznos lehetőség a tompa mellkasi és rekeszizom sérülések diagnózisában. Az esetek egy részében alkalmazásuk végleges gyógyulást eredményez.

Restricted access
Authors: Zsolt Szentkereszty, János Pósán, Katalin Pető, Péter Sápy, Miklós Boros, István Takács and Sándor Sz. Kiss

Absztrakt

Bevezetés: A sternoclavicularis ízület pyogen fertőzése ritka kórkép, melynek kezelése lehet konzervatív (antibiotikumok), vagy sebészi (az ízület feltárása és drainage-a, illetve annak resectioja). A szerzők elemzik a sternoclavicularis ízület pyogen fertőzése miatt kezelt betegek oki és predisponáló tényezőit, tüneteit, a diagnózis és a műtéti kezelés kérdéseit és annak eredményességét.

Betegek és módszer: A 6 betegnél (5 férfi, egy nő, átlagéletkor: 56, 8 év) a kiváltó ok 2-2 esetben trauma, illetve távoli szeptikus góc, 1-1 esetben intraarticularisan adott injekció, illetve korábbi sugárkezelés volt. A betegségre hajlamosító tényező (diabetes mellitus, köszvény, krónikus alkoholizmus és májcirrho-sis) 2 betegnél volt kimutatható. A leggyakoribb tünet az ízület duzzanata, a bőrpír, a láz, a fájdalom és a váll mozgáskorlátozottsága volt. Valamennyi betegnél a CT-vizsgálat igazolta az ízület destructioját. Konzervatív terápiát egy esetben alkalmaztak, de ennek eredménytelensége miatt radikális resectiot végeztek. Egy-egy betegnél a többszörös szeptikus góc és a kísérő mediastinitis miatt először debridement és drainage műtét, később második ülésben resectio, a többi három betegnél első ülésben az ízület resectioja történt.

Erdemények: A konzervatív, illetve drainage kezelés mindhárom esetben eredménytelen volt, ezzel szemben az ízület resectioja valamennyi betegnél gyógyulást eredményezett. Műtéti szövődményt nem észleltek. Radikális műtét után átlagosan 28,2 hónappal a funkcionális eredmények kiválóak voltak.

Következtetések: A konzervatív kezelés és a drainage csak akkor ajánlott, ha súlyos szövődmények társulnak a betegséghez. Ilyenkor második ülésben érdemes resectiot végezni. A legeredményesebb kezelési módnak a radikális resectiot tartják.

Restricted access
Authors: Zsolt Szentkereszty, Adrienn Csiszkó, Miklós Boros, Lukács Veres and Sándor Sz. Kiss

Absztrakt

Bevezetés: A spontán pneumothorax kezelésében a mellkasdrainage mellett a videothoracoscopia jelentős szerepet játszik. Jelen közlemény célja a különböző terápiás eljárások értékelése, a korai eredmények szempontjából. Betegek és módszer: A szerzők 5 év alatt 243 beteget (184 férfi, 59 nő) 302 esetben kezeltek spontán pneumothorax miatt. A primer pneumothorax miatt kezelt 114 beteg átlagéletkora (23,1 ± 5 év) szignifikánsan alacsonyabb volt a 129 szekunder ptx (51,5 ± 15 év) miatt kezeltekénél. Partialis pneumothorax esetén observatio 24 (8%), aspiráció 6 (2%) esetben történt. A mellkas csövezését 241 (67,6%) esetben végezték. Műtéti indikáció volt a recidív, a korábbi ellenoldali, valamint a drainage hatására nem gyógyuló pneumothorax. Videothoracoscopiát 71 (23,5%), minithoracotomiát 5 (1,7%), axillaris thoracotomiát 13 (4,3%) esetben indikáltak. A műtétet 25 esetben partialis pleurectomiával, 32 esetben talcumos, 3 esetben mechanikus pleurodesisszel egészítették ki. Eredmények: A konzervatív kezelés 80%-ban, a drainage 84,7%-ban vezetett gyógyuláshoz. A 71 VATS során 8 esetben (11,3%) konvertálták a műtétet. VATS, thoracotomia és minithoracotomia után valamennyi beteg meggyógyult. A posztoperatív szövődmények aránya VATS után 6,3%, thoracotomia után 7,7% volt. Az ápolási napok száma drainage után 8,5, VATS után 9,1, thoracotomia után 11,3 nap volt. A szekunder ptx-os csoportban drainage utáni ápolási idő (9,2 vs. 7,4 nap) szignifikánsan, a halálozás (2,6 vs. 0%) nem volt szignifikánsan magasabb, mint a primer ptx-os csoportban. Következtetés: A szekunder spontán légmell az idősebb korosztályt érinti, az ápolási idő és mortalitás magasabb, mint a primer ptx miatt kezelteknél. Kezelés alapvetően a mellkasi drainage. Recidíva, a drainage eredménytelensége és ellenoldali korábbi pneumothorax esetén elsősorban VATS javasolt.

Restricted access
Authors: Szentkereszty Zsolt, Trungel Enikő, Pósán János, Sápy Péter, Szerafin Tamás and Sz. Kiss Sándor

Absztrakt

Bevezetés: Az áthatoló mellkasi sérülések sikeres kezelése a korrekt, gyors diagnózisban és az adekvát sebészi kezelésben rejlik. A szerzők 109 mellkassérült beteg kapcsán értékelik a diagnózis és a kezelés aktuális kérdéseit a szövődmények és az eredmények tükrében.

Betegek és módszerek: A 82 férfi és 27 nő sérült átlagos életkora 37,8 év volt. A sérülést 104 (95,4%) esetben szúrás, 4 (3,7%) esetben lövés és 1 (0,9%) esetben robbanás okozta.

A 41 szív- és szívburoksérültnél 19 (46,3%) mellkas-rtg, 9 (22%) echocardiographia és 2-2 CT-vizsgálat, illetve diagnosztikus VATS történt. A 41 beteg közül 40-et megoperáltunk.

A 68 nem szívtáji sérültnél minden esetben készült mellkas-rtg. 6 (8,8%) betegnél echokardiographia, 4-nél (5,9%) diagnosztikus VATS és 3-nál (4,4%) hasi UH készült. A betegek közül 13 (19,1%) esetben mellkas-drainage, 51 betegnél nyitott műtét és 4 betegnél VATS történt.

Eredmények: A szív- és szívburoksérülteknél a mellkas-rtg, az echocardiographia és a VATS szenzitivitása 57,9%, 88,9%, illetve 100%, specificitása 26,3%, 88,9%, illetve 100% volt. A nem szívtáji sérülteknél a mellkas-rtg szenzitivitása 100%, a VATS szenzitivitása és specificitása egyaránt 100% volt.

A posztoperatív szövődmények aránya 12,6% volt, mely a szívsérülteknél 15%, a nem szívtáji sérülteknél 10,9% volt. Halálozás csak a szívsérülteknél (7,3%) volt. Az átlagos halálozás 2,8% volt.

Következtetés: Az áthatoló mellkasi sérültek életesélyei a gyors és célzott diagnosztikus tevékenységet követő korrekt kezelésnek köszönhetően biztatóak.

Restricted access